0:05
Főoldal | Rénhírek

Párkány régi nevei

Lehet-e a magyar szóvégi t-bős s, vagy fordítva? Lehet-e a tyúkból kakas? Latin vagy perzsa eredetű a párkány?

Fejes László | 2013. november 28.

A Maďari.SK című weboldal igen nemes célt tűzött ki maga elé: a szlovákok magyarokkal kapcsolatos tévhiteit igyekszik eloszlatni, reális képet festve a szlovákiai magyarokról és Magyarországról. Legutóbbi, nyelvi témájú cikkükbe azonban hiba csúszott.

Mint a portál megjegyzi, a török hódítás előtt egy Kakath volt a település neve (a h itt néma, mint Kossuth nevében). A cikk szerint ez a településnév a magyar kakas szóból származik A magyar kakas is szláv eredetű, de a szó a szlávban ’tyúk’ jelentésű, az említett kokot ’kakas’ nőnemű párja. A szlávban mindkét szó hangutánzó eredetű. – ez azonban kizárható, hiszen a magyarban sem t > s, sem s > t változást nem ismerünk ilyen helyzetben. Ezzel szemben Kiss Lajos a Földrajzi nevek etimológiai szótárában azt írja, hogy a településnév személynévből származik, az viszont szláv eredetű. A szláv kokot eredetileg tényleg ’kakas’-t jelentett, az alsószorbban ma is él, a csehben a régiségben élt és nyelvjárásokban ma is él (helyenként ’kukorékolás’ jelentésben). Mind a csehben, mind a szlovákban használatos ’fasz; faszfej, seggfej’ jelentésben. Ez elég kellemetlen lehet azokra nézve, akiknek ez a családnevük – létezik ilyen néven lengyel város is, és ugyaninnen ered a magyarországi Kokad neve is. Ez a név tehát szláv eredetű, de ez nem jelenti azt, hogy az a személy, akiről a települést elnevezték, szintén szláv anyanyelvű volt.

A Párkány elnevezéssel kapcsolatban szintén keveri a cikk a tényeket. Szerinte ugyanis kétféle eredeztetés létezik, az egyik a német Parkan ’elővár’, másik szerint a magyar párkány ’fal vízszintes kiszögellése’ szóból származik. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint azonban a magyar párkány is a német Parkanból jön, és eredeti jelentése ’védfal, sánc’ – nyilvánvaló tehát, hogy a két eredeztetés lényegében egy, és a soknyelvű területen egyszerre született a német és magyar elnevezés.

Esztergom és Párkány 1664-ben
Esztergom és Párkány 1664-ben
(Forrás: Wikimedia Commons )

Az már izgalmasabb, hogy míg A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a német Parkan a latin parc(an)us ’karám’ szóra megy vissza (végső soron ebből származik a park is), addig Kiss Lajos szerint a barbakán ’kapuerőd’ szóval függhet össze, mely talán a perzsáig vezethető vissza.

Úgy tűnik, a cikk írója vagy nem a releváns szakirodalomból dolgozott, vagy nem értette meg az ott leírtakat. Tragédia nem történt, de ha már ismeretet terjesztenek, célszerű azt pontosan tenni.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
5 éve 2013. november 29. 04:12
3 Krizsa

Kezdjük ott, hogy a cikk szerint: T-S, vagy S-T változást nem ismerünk - „ebben a helyzetben” – teszi hozzá a cikkíró. Hát S-T változást tényleg nem.

T-S/Sz hangváltozást viszont bármilyen felfogású nyelvészet (a gyöknyelvészet is) ismer. Csakhogy a T az őshang, a S/Sz már az utódai –.az idő iránya pedig nem megfordítható. Az „ebben a helyzetben” kitétel pedig nyilván a környező magánhangzókra utal. A magánhangzóknak azonban nncs

rtlmt mghtrz szrpk

(Ha nem tudod kiolvasni, tegyél be bármilyen magánhangzót a mássalhangzók közé és érteni fogod. Mondjuk ’e’ hangot: nencs ertelmet meghetereze szerepek. Hiába minden trükkösködés a „magánhangzó környezettel”, az alapszintű megértéshez az indoeurópai / finnugor / sémi nyelvek ma már lelágyult magánhangzói semmilyen „helyzetben” nem tesznek hozzá semmit.

S akkor nézzük a cikkben említett konkrét szavak eredetét.

KAKAS A kakas-tyúk (és más kukorékoló-káráló madár) elnevezése igen sok nyelvben visszavezethető a KK hangutánzó vázra. Perzsára, "buddhára" is:-), sőt valszeg egészen az ősemberig, jó 100.000 évre.

A héberben: ki’aká = kotkodál, ki’akéa = krákog, köhécsel, kukijá = kakukk. Magyarban: kikelet (-kor a) kakas, kukorékol, kukorica (a tyúkféle nagyon szereti), kakadu, kokott (úgy feltűnősködik, mint egy kukurikú).

Elemezzük az idézett két szó csatlakozó képzőinek a szerepét:

1. KAKAS Az -xs olyan tulajdonságúvá tesz, mint amit az alapszó jelent (minden nyelvben).

2. KOKOTT Az -xt (kok-ot-, vés-et, kör-et): olyan objektumot jelől meg, ami a KK, VS, KR vázra jellemzően viselkedik. S a második -xt: kok-ott? Ez idegen szó – jobb példa lesz a magyar vésett: véset-et. A tárgy helyett, „véset”, most a befejezett cselekvésre (melléknévi igenév) utalunk. S az idegen szó nem ugyanerre utal? Dehogynem. Csak a különböző nyelvek képzési / ragozási stratégiái már eltérnek – ezért a gyöknyelvészet ált. csak az első vázat (gyököt) tekinti kozmopolitának = minden nyelvben hasonló értelműnek.

PÁRKÁNY – P/F-RK váz. Közvetlen héber rokonszava a parák = le-, rárakta. Hasonló a porek = részekre szedi, feldarabolja, pérak = feloszlatja. Közeli értelmű magyar P/F-RK szó nagyon sok van: park, párka, farok (a test része), farkas (részekre tép szét), pirkad (pirossas színnel oszlik a sötétség), fürkész (áttekinti a részleteket) – s idegen szavak: parkett (lerakták), praktika (kidolgozzák a részműveleteket), stb.

Mindennek az eredete természetesen legtöbb nyelvben meglevő, „feloszlatás” értelmű P/F-R váz, amelynek magyar gyökszavai: POR, pára, pár (kettő, vagy néhány), per, pér(hal), pír (az égés porít legjobban), pór (paraszt, a földet porítja), pőre, püré – de nyilvánvaló, hogy a far, fér, fúr is idetartoznak.

Így lesz a „török-szláv-német” ú.n. jövevényszavainkból közös ősnyelvi eredet. Így lesz a hangváltozások = rokonyelvek, vagyis a hangtörvényekből egy nagy szamárság. Hiszen a később megjelenő F hang minden olyan nyelvben képezett P-rokonszavakat, amelyekbe időközben belekerült. Olyanokban azonban (pl. finnben) nem képezett, ahova az F nem jutott fel (délről) soha.

S így lett a magyar nyelv önmaga rokonnyelve:-).

5 éve 2013. november 28. 23:18
2 LvT

@Galván Tivadar: Remélem ez irónia…

5 éve 2013. november 28. 18:38
1 Galván Tivadar

"A szláv kokot eredetileg tényleg ’kakas’-t jelentett, az alsószorbban ma is él, a csehben a régiségben élt és nyelvjárásokban ma is él".

Az óind eredetű k-k-t gyök él tovább a szláv nyelvjárásokban, ez eredetileg üzekedést jelentett, ennek származéka a fr. "cocotte" is. A magyar irodalomban Lázár Ervin említi a "kokatolás"-t a Buddha szomorú c. szerelmes történetében.