Egy rejtélyes családnév nyomában
Ha egy családnév egy régi személynévből fejlődött, akkor lehet, hogy nyomát megtaláljuk egy településnévben is. Kutatásunk során bejárjuk a magyar nyelvterületet, miközben kiderül, mi köze van Balassinak Balassához, és mit jelent a nevük; hogy miért hívhatnak valakit Unokának; és hogy miért inas az inas.
Olvasónk az Inoka családnév eredete iránt érdeklődik. Az alábbiakban megadjuk a szerintünk leginkább lehetséges etimológiákat, remélve azt, hogy közben a kérdezőn kívül másnak is információval szolgálhatunk. Ezen túlmenően azonban csak tételes genealógiai vizsgálat, anyakönyvi kutatás tisztázhatja a részleteket (ha egyáltalán), és erre már nem vállalkozhatunk.
A puszta személynevek helynévvé válása annyira jellegzetes sajátosság, hogy ebben az esetben magyar névadást feltételeznek akkor is, ha az alapnév maga nem magyar (hanem pl. szláv). Ilyen Buda esete: itt egy szláv eredetű személynév került a magyarba, és magyarok nevezték el egy ilyen nevű emberről atelepülést. A képző látszólagos hiánya azonban nem mindig utal magyar névadásra, mert a szlávok által településnév-képzőként használt régi *-jь nyom nélkül lekophatott ott, ahol a szóvégi lágy mássalhangzók később egybeestek a kemény párjukkal. Veszprém esetében például nem tudjuk eldönteni, hogy szlávok adták a település nevét, vagy a szláv név bekerült a magyarba, és a települést már magyarok nevezték el egy ilyen nevű személyről.
A magyar településnévkincs legrégebbi rétegét a „puszta” névadás alkotja, amelyet két okból is nevezhetünk így. Egyrészt ennek során a telepítő (elöljáró stb.) személy egyéni neve a maga puszta formájában, azaz toldalék és összetételi utótag nélkül lett a település neve. Másrészt a szakirodalom szerint ez a névadási típus pusztai népekre (volt) jellemző, ahol a rögzült elhelyezkedéssel nem bíró törzsi, nemzetségi, (nagy)családi szállásokat nem földrajzi név, hanem az adott törzs, nemzetség, (nagy)család, illetve azok fejének megjelölése azonosíthatta inkább. Ez a névadási típus a 13. századig volt élő a magyar területeken (a kunok esetén talán még tovább is), így a korai települések sok régi magyar, illetve magyarokhoz csatlakozott más népbeli személynevet őriztek meg máig. A régi személynevek ugyanakkor a felmenőre utaló megkülönböztető névként, ragadványnévként is használatosak voltak, gyakran szintén mindenféle képző és utótag nélkül, és ezek a 14. századtól kezdve családnévvé is szilárdulhattak. Kisebb számban a származási hely is vezetéknévvé válhatott önmagában.
A fentiek miatt, amikor egy magyar eredetűnek (is) vélelmezhető családnév etimológiáját keressük, érdemes körülnézni a magyar településnevek közt, hátha van a keresett névvel egyező. Így egyrészt jó fogódzót kaphatunk a további vizsgálatokhoz, másrészt a családnévtani irodalmon kívül a helynévtani forrásokból is tájékozódhatunk. Esetünkben ilyen kiindulópont lehet a volt Külső-Szolnok vármegyei Tiszainoka és a tolnai Nagykónyi mai területére eső valahai Inoka.
(Forrás: Wikimedia Commons / Derzsi Elekes Andor / GNU-FDL 1 2)
Ha ezeket a településneveket megvizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy a mai hangalakjukban viszonylag újak, így Tiszainoka neve 1450-ben még Inatha, 1508-ból van először adatom rá mint Inoka, majd 1863-tól lesz Tisza-Inoka. Ugyanígy a tolnai Inoka esetén 1220/1551: ynata, 1441: Inoka. Vagyis eredetileg a k hang helyett t állt. Ez a t > k változás, ha nem is gyakran, de más esetekben is megjelenik, vö. Szatmár > Szakmár, Csomortán > Csomorkány (puszta a mai Hódmezővásárhely területén). Ellenkező irányú változásra is akad példa, így alakult a magyar pamut a török pamuk szóból.
A vizsgált településnevek korai alakját változatlanul folytatja a Várpalotába olvadt Inota (1193: Jonata), a Jásd és Bakonycsernye közt a Gaja-patak mentén volt valahai Inota, illetve a két nyílt szótagos tendencia által megrövidítve a mai Mesteri részét képező Intaháza (1325: Inta). A régi személynévi adattárakban is ez utóbbi t-s névváltozatot tudjuk adatolni a 14. sz. közepéről Inatha formában. A 12. századi Jonata írásmód alapot ad a személynév és a belőle kialakult településnevek etimologizálására. A jo- ~ ju- szókezdetnek ugyanis többször van a magyarban „mély hangrendű” i-vel alakuló párja, mint pl. ihász ≈ juhász, ihar ≈ juhar, inkább ~ jócskán, Iván <: Ivános ≈ Jovános :> János. Hasonlóan alakult az udvarhelyszéki Énlaka (ma Inlăceni, Románia) neve a korábbi Jand(a)laka névváltozatból. A régi magyar Jonata személynevet, amelyből az újabb Inata ~ Inota alakult, elsősorban a szláv Junota személynévre vezetik vissza, amely a tulajdonságneveket és elvont főneveket alkotó -ota ’-ság, -ség’ képzővel alakult a szláv *junъ ’fiatal’ melléknévből, hasonlóan ahhoz, ahogy a szintén családnévként is adatolható Milota lett a *milъ ’kedves’, a Tverdota a *tvrdъ ’kemény’, a Dobrota a *dobrъ ’jó’ stb. alapról. A szláv junoš(a) ’ifjú’ a magyar inas ’személyi szolga; iparostanuló; (táj.) fiú(gyermek)’ szó egyik lehetséges forrása szintén a szó eleji ju- > i- változáson keresztül. Az alapmelléknevet az orosz megőrizte юный (junij) ’fiatal, ifjú’ alakban, a származékai azonban a többi szláv nyelvben is élnek, mint pl. szlovák junák ’fiatalember, legény; dalia, vitéz’, junoš ’ua.’, junec ’tinó, ökörborjú’, szerb-horvát junak ’hős’, junac ’tinó’. Eredete az indoeurópai alapnyelvre megy vissza, vö. litván jaunas ’fiatal(kori), ifjú(kori)’, latin iuvenis ’ifjú, fiatal’, iunior ’ifjabb, fiatalabb’, ógermán *jungaz ’fiatal’ (> német jung, angol young stb.), ókelta *jowankos (> walesi ieuanc ~ ifanc, ír óg stb.), szanszkrit युवन् (juvan) ’fiatal, erős’ stb.
(Forrás: Wikimedia Commons / Vargatamas)
Mások a kérdéses személynevet a görög közvetítésű latin Ionathas bibliai név *Jonatás alakú magyarosodására vezetik vissza, amely ezért rövidült volna meg, mert a végző -s-t a nyelvérzék kicsinyítő képzőnek vélte, és így elvonta belőle a Jonata névalakot. Ennek a bibliai névnek a gyakoribb, a héber eredetihez – יוֹנָתָן [jónáthán] < יְהוֹנָתָן [jehónáthán] ’Jahve adta’ – hasonlóbb latin formájából lett a magyar Jonatán személynév.
Ezen a vonalon tehát az Inoka családnévnek nem sikerült közvetlen személynévi előzményt találnunk, mert a ma ekként hangzó településnevek eredeti hangalakja eltérő volt. Így a segítségükkel nem igazolható, hogy az Inoka régi magyar személynév lett volna, tehát közvetettebb megoldástkell keresni. Mivel a megfelelő településnevek a 15–16. században már k-val hangoztak, elsősorban arra gondolhatunk, hogy a vezetéknevünk ezek egyikére utaló, az onnan történt elszármazást jelző képzőtlen lakosnév. Azt sem zárhatnánk ki, hogy a régi Inota személynévben egyes helyeken a településnévhez hasonló, de attól független t > k változás történt, így a családnév egy ilyen nevű felmenőtől származó apanév lenne. Ezt azonban kevéssé valószínűvé teszi az, hogy az előzményalakot, a képző nélküli Inota vezetéknevet nem sikerült kimutatnom.
(Forrás: Wikimedia Commons / Acquario51 / CC BY-SA 3 0)
A fentiektől eltérő megközelítést vet fel a volt Kolozs vármegyei Inaktelke (ma Inucu, Románia). A -telke, -laka, -háza, -falva stb. utótagú összetett magyar településnevek a 13. századtól kezdve jelennek meg, de ugyanúgy megőrizték a valahai birtokos, telepítő személynevét, mint a korábbi képzőtlen, illetve -i képzős településnevek. Így ebben az esetben is az Inak előtagban régi magyar személynévre ismerhetünk, amely már az Árpád-kortól kezdve adatolt, vö. 1210: Inoc. Ezt a nevet a középtörök (csagatáj) ïnaq ’bizalmas, tanácsadó, miniszter’ szóval egyeztetik, ilyenformán a bolgár-törökből eredő Jenő (950 k.: Γενάχ [jeneh] < *jänäχ ’ua.’) törzsnév mély hangrendű köztörök megfelelője lenne.
A problémát itt a névvégi -a magyarázata jelenti. Gondolhatnánk arra, hogy ez a régi magyar -a kicsinyítő képző (amelyik a Pista végén is van), de ez egyrészt teljes névalakhoz ritkábban járul, másrészt ilyenformán lejegyezve nem találtam meg. Lehetne az -i < -é birtokjel hangrendileg illeszkedett változata is, azaz ekkor ’Inaké, Inak [nevű felmenő] leszármazottja’ értelmű képzett apanévről lenne szó, de ebben az esetben az -i-s formát is fel kellene tudni mutatni, mint pl. a Balassa ~ Balassi (tkp. ’Balázsé, Balázs [nevű felmenő] leszármazottja’) névpár esetén. Összességében ez tehát még kevésbé valószínűnek tűnik, mint a korábbi megoldás.
Végezetül essen szó két hasonló hangzású családnévről, amellyel a kérdezett névnek biztosan nincs kapcsolata. Az első a magyar Unoka vezetéknév, amelynek van Onoka formája is. Eredetét tekintve ez korviszonyító ragadványnév. Régebben bevett szokás volt (amely helyenként még mai is tartja magát), hogy az elsőszülött fiú az apja (nagyapja) személynevét kapja meg, így egy családban több azonos egyéni nevű közeli rokon élt. Ilyenkor, ha a három generációnyi János közül kell megnevezni a legfiatalabbat, akkor természetesen adódik az „unoka János” fordulat. Ez az alkalmi szókapcsolat rögzülhet, majd az eredeti személynév el is maradhat az Unoka ragadványnevet eredményezve. Ha az ilyen egyéni ragadványnevet a környezet kiterjeszti utóbb az egész családra, akkor megteremtődik annak a lehetősége, hogy az idővel családnévvé szilárduljon. A név eleji U- ~ O- hang I-vé való elhasonulásának lehetőségét olyan csekélynek látom, hogy kizárom, hogy ebből a névből alakuljon ki a kérdezett Inoka.
A másik rímelő vezetéknév a román Anoca, amely az Anuca változattal együtt a román Ana ’Anna’ női egyházi név becézett formájából lett anyanév, azaz ilyen egyéni nevű női felmenő leszármazottai kapták megkülönböztető névként. Ezt is az Unoka (Onoka) névnél említett hangtani probléma miatt kell elvetni.
Összegzésül: Az Inoka családnév legvalószínűbben egy hasonló nevű településről (Tiszainoka, a tolnai Nagykónyi mai területére eső Inoka) való elszármazásra utaló képzőtlen magyar lakosnév. Emellett azonban elképzelhető az is, hogy régi magyar személynévből, a szláv vagy a bibliai eredetű régi magyar Jonatából, avagy az -a képzővel megtoldott török eredetű Inakból lett apanévről van szó.
Források
Constantinescu, N. A.: Dicţionar Onomastic Romînesc. Editura Academiei Republicii Populare Romîne, Bucureşti, 1963.
Fehértói Katalin: Árpád-kori személynévtár (1000-1301). Akadémiai Kiadó. Budapest, 2004.
Kálmán Béla: A nevek világa. A IV. átdolgozott kiadás változatlan utánnyomata. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996.
Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára – XIV–XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest, 1993.
Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Második, javított és bővített kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.
Magyar Országos Levéltár adatbázisai.
RadixIndex.com vezetéknévindexe.
Vasmer, Max: Russisches Etymologisches Wörterbuch. I–III. Band. Carl Winter Universitätsverlag, Heidelberg, 1950 (1976, 2008).
A Wikipédia vonatkozó szócikkei.
@seta92: >> De ha már, akkor a szerző utána nézhetne, hogy valóban alakulhat-e természetes módon puszta településnévből (képző nélkül) családnév, és rá fog jönni, hogy nem. <<
A szerző vélhetően utánanézett, hiszen magam is olvasom, hogy manapság is keletkeznek olyan ragadványnevek, amelyek puszta településnevek, pl. B. Gergely Piroska is adatol ilyet A kalotaszegi magyar ragadványnevek rendszer c. művében. (A családnevek pedig voltaképpen örökölt ragadványnevek.)
Ezen túlmenően is egybehangzik az irodalom abban, hogy ezzel számolni kell. Hogy másra ne hivatkozzak, csak Hajdú Mihály Családnevek enciklopédiája c. művére, amely az előszóban a 12. oldalon foglalkozik ezzel. Ez on-line is elérhető: www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tinta/TAM...nevek_enciklopediaja
.
>> Iszonyú gáz ez a névtanos bohóckodás <<
Lehet ez a véleményed, de akkor te is beszállsz a bohóckodásba, amikor a képző hiányolod. Ennek mérlegelése már a bohóckodás része.
@seta92: "ez "a bármiből lehet bármi" névtanozgatás úgyse vezet sehova"
Miért vagy ilyen szigorú? Lehet, h. nem derül ki, miért hívják az illetőt Inokának, viszont közben egy csomó érdekes dolgot megtudunk.
Azt persze nem tom, h. alakulhatott-e településnévből (képző nélkül) családnév, de a cikk nem is ezt, hanem a fordított irányú névadás lehetőségét említette.
@seta92: „kultúrkörökben a névtant nem is tekintik nemhogy nyelvészetnek, de semminek” Ez így természetesen nem igaz. A földrajzi nevek kutatása például nagyon komoly terület. A tehénnevek összegyűjtése egy-egy faluban talán kevésbé, de kellő kontextusban annak is meg lehet a helye, bár az tény, hogy nem az viszi igazán előre a nyelvészetet.
Iszonyú gáz ez a névtanos bohóckodás, nem véletlen, hogy kultúrkörökben a névtant nem is tekintik nemhogy nyelvészetnek, de semminek.
De ha már, akkor a szerző utána nézhetne, hogy valóban alakulhat-e természetes módon puszta településnévből (képző nélkül) családnév, és rá fog jönni, hogy nem. Ha tehát valóban településnévi eredetű a családnév, akkor meg kell magyarázni, hogy hová tűnt a képző.
De ettől még ez "a bármiből lehet bármi" névtanozgatás úgyse vezet sehova.