Ki a mama? Az anya vagy a nagyanya?

Egyre inkább távolodunk Európától? Mi a hasonlóság a magyar és az azeri között? Már a rokonok sem jelentenek biztos pontot az ember életében?

A rokonsági terminusok kérdése mindig népszerű volt a nyelvészek körében. Egyfelől a rokonság terminusok gyakran nagyon ősiek, ezért fontos szerepük lehet a nyelvek rokonságának – még akkor is, ha nagyon óvatosan is kell kezelni őket, hiszen jövevényszavak és hangutánzó szavak is vannak közöttük. Szintén népszerűek voltak a szószemantika (a szavak jelentéstana) területén, amikor a komponenses elemzés volt divatban. Ez a megközelítés úgy írta le a jelentést, mintha az kisebb elemekből állna, és az egyes szavak jelentését úgy írhatnánk le, hogy milyen elemeket tartalmaz. Kiefer Ferenc Jelentéselmélet című könyvében a rokonsági terminusoknak a következő elemzését mutatja be:

szó / komponens	FÉRFI	FELMENŐ	LEMENŐ	KÖZVETLEN
apa	+	+	–	+
anya	–	+	–	+
nagybácsi	+	+	–	–
nagynéni	–	+	–	–
fivér	+	–	–	+
nővér	–	–	–	+
fia	+	–	+	+
lánya	–	–	+	+

A módszer meglehetősen jól működik a rokonsági terminusok esetében: könnyű kitalálni, hogy az öcs/báty vagy a húg/nővér különbséget a FIATALABB (vagy az IDŐSEBB) komponens bevezetésével lehetne leírni. Ebben az esetben is megvannak azonban az elemzésnek a korlátai: Kiefer is megjegyzi, hogy a dédnagypapa vagy a dédunoka jelentésének leírása már problémás, hiszen az ilyen szavaknál már nem igen/nem értéket kellene jelölni, hanem egy skaláris értéket kellene felvenni aszerint, hogy hányszoros felmenő vagy lemenő az illető.

Nagyon érdekesek a rokonsági terminusok az antropológiai nyelvészet szempontjából is, hiszen ezek nagyon sokat elárulhatnak a nyelvet használó társadalomról. Egyes kifejezések elfelejtődhetnek, mások átrendeződhetnek, újak születhetnek, de az is lehetséges, hogy csupán hiányát érezzük egy szónak.

A rokonsági terminusok azonban nem csak a nyelvészeket, hanem a laikusokat is fokozottan érdeklik. Ennek részben az lehet az oka, hogy a leghétköznapibb kifejezések közé tartoznak, másfelől viszont erős érzelmi töltések is kapcsolódhatnak hozzájuk.

Laura nevű olvasónk többnyelvű (magyar, orosz, francia, angol) családban él, levelében hosszan taglalja, milyen bonyodalmakat okozott családjában a mama szó. Terjedelmes leveléből csak a kérdéshez kapcsolódó legfontosabb gondolatait emelnénk ki.

[...] más nyelvekben el sem lehet képzelni, hogy a mama ne az anyát jelentse, viszont a magyarban nemhogy két jelentése van (az értelmező kéziszótár szerint is), de használni a magyar emberek nagy része egyértelműen csak és kizárólag a nagymamára szokták, és úgy is tanítják a gyerekeiknek. Az ismerőseim között Facebookon olyan is akadt, aki még a kérdést sem értette, ugyan, miért jelentené a mama az anyát? [...] szinte mindenki egyöntetűen kijelentette, hogy a mama az nagymamát jelent és kész. Amióta figyelek, elég sok 20. századi magyar írónál találkozom a mama szóval, és mindig az anyára értik, a köznyelv mégis elutasítja. Nem csak a használatát, de a jelentését is! Pedig az iskolában is megtanultuk ugye, hogy József Attila már egy hete csak a mamára gondol, mégpedig az anyukájára, nem a nagymamájára. Nekem ez furcsa, hogyan változhatott meg egy ilyen alapszó jelentése? Miért mondtak le a magyar anyák egy ennyire fontos „első szóról”?

[...]

Nem tudom, van-e válasz a kérdésemre, nagyvárosi pucc-e anyát érteni a mama szó alatt, vagy nemzeti öntudat kérdése volt-e egy időben?

József Attila „mamája”: Pőcze Borbála
(Forrás: bibl.u-szeged.hu)

Az viszonylag közismert tény, hogy a mama szó a világ sok nyelvében jelent ’anyá’-t. Laura is hivatkozik az Index egy egészen friss cikkére, mely ennek okát firtatja. A cikk számos érdekes ténymegállapítást tartalmaz. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a ma, pa, ba szótagok tekinthetőek a legegyszerűbbnek képzés szempontjából: ezek képzése zárt ajkakkal indul, a magánhangzóelemük meg a legegyszerűbb (mondhatnánk azt is, hogy csupán „tátott száj”). A különbségük abból áll, hogy az ajkak nyitása az ma esetében lazán, nem felpattanással történik, a ba esetében a hangszálak már a felpattanás előtt rezegni kezdenek, a pa esetében viszont csak a felpattanás után. A mama, baba, papa szerű szavak szinte minden nyelv gyermeknyelvi regiszterében megtalálhatóak: kétszótagúságuk azonban már nem a gyermeknyelvi jellegükkel magyarázható – a beszélni még alig kezdő gyerekek általában véletlenszerű számban ismétlik a szótagot –, hanem azzal, hogy a nyelvekben általában érvényesül a szavak esetében egy minimális terjedelmi követelmény.

Ami az Index cikkéből kimaradt, pedig nem kevésbé fontos információ, hogy ezek a szavak nem mindig azt a jelentést kapják, amit a magyar alapján gondolnánk – így az sem igaz, amit Laura ír, hogy „más nyelvekben el sem lehet képzelni, hogy a mama ne az anyát jelentse”. A Wiktionaryből például kiderül, hogy bizonyos ausztráliai nyelvekben éppen ’apa’ vagy ’apai nagybácsi’ a jelentése. Sőt, az is kiderül, hogy a török gyereknyelvben a mama ’étel’ jelentésű – gondoljunk csak a magyar papira! Az alapelv ugyanaz: a legkönnyebben kiejthető szavak egyika a legfontosabb fogalmak egyikével kapcsolódik össze. (Az eltérő írásrendszernek köszönhetően nem szerepel a grúz მამა [mama], melynek jelentése ’apa’.)

Sajnos itt a jelentésmegadások meglehetősen pontatlanok, így a magyarnál is csak az ’anya’ jelentés szerepel. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint azonban a latin mamma és a görög μαμμα [mamma] az ’anya’ mellett jelent ’nagyanyá’-t is. Ez más nyelvekben is előfordulhat. A családi munkamegosztástól függ, hogy az anya és a nagyanya, vagy akár más nőrokonok között hogyan oszlik meg a gyermekfelügyelet. Amennyiben hasonló, akkor a gyerek ugyanazt a szót alkalmazhatja különböző felnőtt nőrokonaira is. A magyarban nem különböztetjük meg az apai és anyai nagyanyát, de vannak nyelvek, melyek különböző szavakat használnak rájuk. Más nyelvekben olyan terminusok vannak, melyek az anyát, nagyanyát, nagynéni stb. is lefedik. A grúz პაპა [papa] viszont ’nagyapa’.

Grúz nemesi család – hol a mama, hol a papa?
(Forrás: Wikimedia Commons / The Graphic, An Illustrated Weekly Newspaper)

A Wiktionaryből azt is kideríthetjük, hogy a papa egy sor nyelvben jelent ’apá’-t (ebből származik a ’pápa’ jelentés is), de például egy ausztráliai nyelvben ’apai nagynéni’ a jelentése. Vannak még talán idevonható szavak (ételnevek), de mivel ezekről nem derül ki, hogy gyermeknyelvi eredetűek-e, nem tudjuk biztosan, hogy ide tartoznak-e.

A Wiktionary baba szócikke még érdekesebb számunkra, hiszen összefoglalja, milyen rokonsági terminusokat jelent a szó a különböző nyelvekben:

• ’apa’: görög, török, arab, perzsa, egy sor indiai nyelv és a kínai; továbbá bizonyos afrikai nyelvek;
• ’nagyanya’: szláv nyelvek, jiddish, japán;
• ’nagyapa’: azeri;
• ’csecsemő, kisgyerek’: afrikaans, szingaléz, és persze a Wiktionaryn itt nem említett magyar.

Láthatjuk, hogy a leggyakoribb jelentés az ’apa’: ez a Földközi tenger keleti medencéjétől Kínáig elterjedt, de máshol is előfordul (és ez magyarázza az Ali baba, Gül baba stb. neveket). Különösen érdekes a sorból kilógni látszó azeri: mivel azonban ez a török közeli rokona, könnyen belátható, hogy feltehetőleg ebben is az ’apa’ az eredeti jelentés, csupán az utóbbi időben módosulhatott a jelentése úgy, hogy a nagyszülőre vonatkozzon. A magyar persze nem tűnik annyira elszigeteltnek a ’csecsemő, kisgyerek’ jelentéssel, ha belegondolunk, hogy egy sor közelebbi nyelvben is van ha nem is pontosan ilyen, de hasonló felépítésű szó: elég az angol babe, baby szavakra gondolni.

Gül baba
(Forrás: Wikimedia Commons / Dwight79 / CC BY-SA 3.0)

A papa 1712-ből adatolt ’apa’, 1838-ból ’nagyapa’, 1941-ből ’após’ jelentésben. (Az csak véletlen lehet, hogy a mama nem adatolt ’anyós’ jelentésben.)

A TESz. szerint a magyar mama is gyereknyelvi eredetű (tehát nem jövevényszó), ’anya’ jelentésben először a 16. században, ’nagyanya, öregasszony’ jelentésben 1815-ben adatolt először. Maguk a nagyanya, öreganya stb. kifejezések is azt a gyanút ébresztik, hogy az anya (ill. hasonlóan az apa) szót korábban szélesebb értelemben, tehát akár a nagyszülőre is használták. Azt, hogy ezek a jelentések időnként tágulnak, időnként szűkülnek a rokon nyelvi adatok is bizonyítják. Például a magyar anya megfelelői ’nagynéni’, ’sógornő’, ’nővér’ jelentésűek, az apa megfelelői főként ’após’ jelentésűek (de ebbe a szócsaládba tartozik a képzett após és a vele azonos jelentésű, mára elavult ipa is), viszont az egészen tág értelmű magyar ős eredetileg viszont ’apa’ lehetett.

A mama, papa kiszorulása a ’szülő’ jelentésből feltehetően azzal magyarázható, hogy a magyarban a szülők jelölésére, megyszólítására számtalan más szóalak is van hasonló stílusértékben: anya/apa, anyu/apu, anyuka/apuka, anyuci/apuci stb. Ez „feleslegessé”, de legalábbis ritkábbá tette a mama, papa használatát ’szülő’ jelentésben, így ezek egyre inkább a nagyszülőre foglalódtak le. Laurával szemben azonban úgy tapasztaltuk, a folyamat egyáltalán nem zárult le, sok családban még ma is él a mama ’anya’ jelentésben (az ’anyós’-ról nem is szólva).

Azt azonban nem tudjuk, mire alapozza olvasónk, hogy „nagyvárosi pucc” lenne az ’anya’ jelentés ignorálása – arra vonatkozóan sincsen adatunk, és ő sem szól olyan megfigyelésről, hogy a kizárólagos ’nagymama’ jelentés jobban jellemzi a (fő)városi, mint a vidéki vagy falusi lakosságot, vagy hogy a változás a fővárosból indult volna ki. Azt pedig végképp nem értjük, hogy a nemzeti öntudatnak mi közte lehet a kérdéshez – de talán kommentelőink majd segítenek.

Ajánlott olvasmány

Mama and papa

Kapcsolódó tartalmak:

• Ki a keresztanyám gyermeke?
• Az eltűnt nővér nyomában
• Az apám feleségének a fia nekem kicsodám?
• Amit tudni akarsz a pápáról...
• Anya és anyag

Hasonló tartalmak:

• A paraszolvencia hungarikum
• Ez full üres
• Hamis kutyák Dél-Szlovákiában?
• A korai nyelvújítókról
• A Kurultájtól
  a Nagy Népi Hurálig

Hozzászólások (36):