Kosztolányi Dezső egyik írásában nyelvi tesztet ajánl annak eldöntésére, hogy mi számít örök emberi értéknek. A teszt egyszerű, és jónak is tűnik elsőre. Nagy kár, hogy nem működik...

Kosztolányi ezúttal újságot olvas, és megint kiakad. De most nem a nyelv változásán, nem is a germanizmusokon. Most a szavak és a valóság viszonyával gyűlik meg a baja. Mi pedig osztozunk szenvedéseiben.

Kosztolányi egyszer találkozott egy bajnokkal, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy íróvá az az ember válik, aki egyáltalán nem tud írni. Olvasóinknak most megmutatjuk, hogy az elképzelés annyira nem is őrültség, amennyire elsőre hangzik.

Kosztolányiról már sokszor kiderült, hogy nem volt nyelvész, sőt, hogy különösebben nem is tartotta fontosnak, hogy a tudományosság látszatát fenntartsa. Ezúttal a francia nyelvről zeng ódát nekünk – bár ezúttal nem versben, hanem prózában.

Kosztolányi laikusként nagyon komoly nyelvi megfigyeléseket is tett. Ezeket összegezte például a „Kis nyelvtan” című írásában. Laikusként persze sok olyan tévedésbe is belefut, amit kénytelenek vagyunk kiigazítani.

Kosztolányi egyik írásából kiderül, hogy állítólag a nyelvészek a legboldogabb emberek. Gúnyolódott, ironizált vagy komolyan gondolhatta? – Az e heti „Nyelv és lélekben” a nyelvészlélek legmélyébe tekintünk.

Ki hinné, hogy 1927-ben Kosztolányi hasonló problémákkal küzdött, mint mi az internetes korban. Úgy érezte, a rá áradó információdömpinggel lépést tartani lehetetlenség, hogy a sok újdonság megfojtja. Pedig őneki még csak a hozzá hasonló filoszok szá...

Kosztolányi időről időre kikészült attól, hogy hogyan beszélnek a korabeli Budapesten. Az alább tárgyalandó írásban a német befolyás ellen tiltakozik. És közben megismerhetjük a kiváló író egy különösen megterhelő napját is...

Jobb lesz a cselédnek, ha nem „cseléd”-nek nevezzük, hanem „háztartási alkalmazott”-nak? A politikai korrektség problémája már az 1920-as években felmerült, és Kosztolányi Dezső meg is írta ezt egy kis esszében. Ezt az írását vizsgáljuk ez alkalommal...

Az ilyen rendkívüli időjárás a legjobb alkalom arra, hogy olyan dolgokról olvassunk, amelyeknek semmiféle hasznuk sincsen. Ezúttal Kosztolányi „Munka és játék” című esszéje kapcsán felevenítjük, hogy már a régi görögök is utáltak dolgozni, de nekik n...

Nagyon trendi lenne azt mondani, hogy saját magát plagizálta, ellopta a saját gondolatait, és verset írt belőlük. A vádlott szerepében természetesen Kosztolányi Dezső. A nyomozó szerepében: a nyest. Műhelytitkok nyomába eredtünk...

Hogyan alkot az író? Mennyire van közük a megírt hősöknek valóságos személyekhez? Milyen problémákat vet fel, ha valakire ráismernek egy regényben? – Ezeket a kérdéseket feszegették a Nyugat szerzői 1927-ben. Nyelv és lélek című sorozatunkban Kosztol...

„Nyelv és lélek” című sorozatunkban ezúttal nem műveljük meg a nyelvet, hanem az írás természetéről elmélkedünk Kosztolányi segítségével. Arra is megkeressük a választ, hogy miért írt az írásról a lehető legrövidebben...

Kosztolányit sokat idéztük a nyelvvel kapcsolatosan. Most végre eljött az ideje annak, hogy lelkizzünk is: utánajárunk, költői vagy prózai-e a kefe. Ezúttal azt az esszét mutatjuk be, amelyben egy csodáról van szó. És csoda ide vagy oda: Kosztolányi ...

Miért olyan nehezen érthetőek a hivatalos szövegek? Így volt ez mindig, vagy újabb jelenségről van szó? – Kosztolányi egy rövidke vicces írásából kiderül számunkra, hogy a túlbonyolítás nem új keletű, már 1922-ben is írtak érthetetlen mondatokat hiva...

Kosztolányi színt vall: gyerekkorától fogva azt képzelte, hogy a „Miurunk” egy fényes tárgy, egy letakart kehely. Fia örökölte a kórságot? Egyszer ti. azt kérdezte apjától, hogy „Miért nem kedvelték Petőfit a portások”?

Kosztolányi helyett ezúttal Ady Endre egy, a magyar nyelvről szóló rövid esszéjét mutatjuk be. Kiderül, hogy Kosztolányi a legdurvább pillanatában sem volt annyira radikális a nyelvi kérdéseket illetően, mint költőtársa.

Az 1920-as években a „fantasztikus” szó újdonságnak számított. A Pesti Hírlap pályázatán kétféle magyarítás is díjat kapott. Ma egyik szó sem használatos a „fantasztikus” szinonimájaként. Kosztolányi örül a magyarításoknak, de közben rájön, hogy a ny...

Halottak napja alkalmából túlvilági sétát teszünk Kosztolányival és Szarvas Gáborral, a Magyar Nyelvőr alapítójával az 1920-as, 30-as évek Budapestjén. És közben persze arról sem feledkezünk meg, hogy milyen 2012-ben a fővárosi köznyelv.

„Nyelv és lélek” című sorozatunk aktuális részében az 1910-es évek Budapestjére utazunk, és megtudjuk, hogy a szójátszás művészete körülbelül ekkor terjedhetett el. Kosztolányi nem szerette a szójátszó embereket, de a várostól nem vette rossz néven a...

Kosztolányi „A magyar nyelv felfedezése” című esszéjében a mai napig aktuális problémákat pendít meg a magyar nyelv leírásával kapcsolatban. És közben még két igen humoros karikatúrát is ad egy-egy elképzelt tudósról.

Nyelv és lélek című, Kosztolányi Dezső nyelvről szóló gondolatait idéző sorozatunkban ezúttal szépséges szavak nyomába eredünk. Ki lehet-e választani egy nyelv tíz legszebb szavát? És ha igen, milyen alapon dönthetünk?

Az európai nyelvek ünnepén utánajárunk, hogy Kosztolányi Dezső mit gondolt az európai nyelvek megtanulhatóságáról. Lehetséges, hogy tizenöt Angliában eltöltött év sem elegendő a tökéletes angoltudáshoz? Hogy kell azt érteni, hogy egy nyelvet lehet na...

Kosztolányi többször is írt a nyelvtudásról, a nyelvtanulásról. Ma kicsit meglepőnek tűnhet, hogy a többnyelvűséggel kapcsolatosan meglehetősen szkeptikus volt.

„Nyelv és lélek” című sorozatunkban Kosztolányi Dezső nyelvvel kapcsolatos írásait vesszük elő és poroljuk le. Első alkalommal az általa pajzánnak érzett kifejezésekkel foglalkozunk. Vajon megmaradtak a pajzánságok a mai nyelvben is?