Ha kell, elmagyarázzuk ezredszer is...
Miben hasonlít a Trabant, a sezlony és a „kapott volt”? Mit használjunk, celluxot vagy tixót? Kik menthették volna meg Hitlert? Mit tehetünk egy boldogabb Magyarországért?
Nemrégiben arról írtunk, hogy egy szoftvermérnök mániákusan átírja a Wikipédián a neki nem tetsző kifejezést. Egyes kommentelők értetlenkednek, hogy mi ezzel a baj. A felvetésekből szemezgetünk, és válaszolunk rájuk.
[...] elgondolkoztatott, hogy mi a "természetes nyelvváltozás". A legtöbb nyelvi változás mögött emberek állnak, akiknek elég nagy a ráhatásuk a többségre, mondjuk a médiaszereplőként, régebben mondjuk íróként. Ha a cikkben szereplő úrnak sikerül az általa pártolt változatot elterjesztenie azt sok nyelvész elítéli, mert "rákényszerítette a nyelvi bolondériáját" másokra. Ha egy celeb vagy egy multi teszi ugyanezt elképesztő marketinggel a háta mögött, akkor az "természetes", ne szóljon bele senki.
Egy apró pontosítással kezdjük: minden nyelvi változás mögött emberek állnak, hiszen a nyelv azáltal él, hogy emberek használják. Természetes, hogy nyelvhasználatunkra leginkább azok hatnak, akiket közel érzünk magunkhoz, akikkel azonosulunk, vagy akikhez hasonlítani szeretnénk – legyen szó a nagymamánkról vagy egy népszerű énekesről. A nyelvi változások egyéni újításokból indulnak, de az, hogy meddig terjednek el, már attól függ, hogy használóik mekkora hatást gyakorolnak a többi beszélőre. Egyes változások szűk családi körben maradnak, más változások idővel eljuthatnak az adott nyelv összes használójához. Nyilvánvaló, hogy a sok ismeretséggel rendelkező, híres emberek sokkal inkább képesek hatni a széles nyilvánosságra, mint mások, ez azonban nem jelenti, hogy csak ők lehetnek nagy hatással. Ha például az említett nagyi unokája híres ember lesz, akkor a nagyitól kiinduló változás igen messzire juthat – pedig a nagyi nem is ismert.
(Forrás: Wikimedia Commons / RickP / GNU-FDL 1.2)
Ezek a változások azonban spontánok. A nyelvhasználók nincsenek is tudatában annak, hogy új jelenséget terjesztenek (vagy éppen annak, ha egy kifejezést kerülnek), vagy nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget. Lehet, hogy valaki tudatosan, akár büszkén használ egy formát – de nem várja el másoktól, hogy ők is használják (illetve az általa került kifejezésről nem várja el, hogy ne használják).
A nyelvtannácikkal és a társaikkal nem az a baj, hogy elterjesztenek vagy visszaszorítanak bizonyos kifejezéseket – ez úgyis csak akkor sikerülhet, ha a nyelvhasználók nyitottak rá, és a folyamat valószínűleg amúgy is megtörtént volna. A probléma azzal van, ahogy a céljukat megpróbálják elérni (és teljesen lényegtelen, hogy ez mennyiben sikeres). Eközben ugyanis megaláznak, kioktatnak más embereket. Az említett szoftvermérnök például azt állította, hogy a comprised of szerkezet zagyvaság, használói pontatlanul fogalmaznak stb. Maga az a tény, hogy a Wikipédiából kitörli, kevésbé számít: ezzel önmagában még nem bánt másokat (legfeljebb azokat zavarja, akik szeretnék terjeszteni a kifejezést), az viszont, hogy hetente 70–80 alkalommal kell „javítania”, mutatja, hogy szélmalomharcot folytat. (Ráadásul a Wikipédián kívül továbbra is számtalanszor elő fog bukkanni a szerkezet, így érdemben nem is befolyásolhatja a nyelvhasználatot.)
hiszek a nyelvi értékekben és hogy vannak változások, amik nem csak változások, hanem értékvesztés, ami ellen szót kell emelni
Sajnos kommentelőnk nem ad példát arra, hogy mi az értékvesztés. Értékvesztésként azt éljük meg, amikor olyan dolgot veszítünk el, amihez érzelmileg kötődünk. Ha például nagymamánk használta a sezlony szót, és ma már nem halljuk, akkor gondolhatunk olyanokat, hogy „milyen kár, hogy már nem használják ezt a szót, pedig milyen hangulatos, kifejező”. Érezhetünk ilyeneket nyelvtani szerkezetekkel kapcsolatban is, gondolhatjuk például, hogy milyen szép múlt idejű igealakok voltak régen: mene, ad vala, kapott volt stb.
Sok ilyen szerkezetet éppen azért tartunk értékesnek, érdekesnek, mert ma már nem része mindennapjainknak. Egy Trabant ma már izgalmas dolog, sajnálhatjuk, hogy egyre ritkábban látjuk, és lesz idő, amikor el kell zarándokolnunk egy múzeumba, hogy megnézhessük. De amíg Trabantokkal voltak tele az utak, senki nem érezte őket különösen érdekesnek. Így vagyunk a nyelv elemeivel, a régies vagy nyelvjárási szavakkal is. Azért érezzük őket értékesnek, mert érezzük, hogy elveszítjük őket. Mint a nagyi falvédőjét, amit mindig is csúnyának találtunk, még sincs szívünk kidobni.
A nyelvi érték illúzió. Amit személyesen értékvesztésként élünk meg, az a nyelv számára egyszerű változás. Ami nekünk hiányzik, az a következő generációnak nem fog. (Nekik majd hiányzik az, amit az őket követők nem fognak hiányolni.) De a hiányérzet is csak egyedi: ha a nyelvközösség kollektíven úgy gondolná, hogy valami kell neki, akkor használná – és így nem veszne el.
(Forrás: Wikimedia Commons / Marcin Chady / CC BY 2.0)
Ugye a nyelvészek abból az alapfelvetésből indulnak ki, hogy hogy nem szép dolog azt megbélyegezni, amiről valaki nem tehet. Arról valóban nem tehet valaki, hogy mi az anyanyelve, vagyis hogy milyen nyelven tanult meg beszélni. Az viszont már érdekes kérdés, hogy arról tehet-e, hogy hogyan használja az anyanyelvét.
Senkit nem szép dolog megbélyegezni semmiért – olyanokért sem, amit tudatosan választ. Ha egyszer valaki nem árt senkinek, akkor milyen alapon ítéljük el. Ha én szívesen használom az ad absurdum fordulatot, akkor azért ugyanúgy értelmetlen elítélni, mint ahogy azért is, ha szeretek görkorcsolyázni vagy söralátéteket gyűjtök.
Ma már kevés dolog van, amin az ember nem változtathat. A kommentelő talán úgy gondolja, hogy ha egy nőnek kicsi a melle, akkor műttesse meg. És végül is a bőrszínen is lehet változtatni. Aki néger, az nyilván csak igénytelen.
A hozzászólás második fele mögött az a gondolat rejlik, hogy bárkitől elvárható, hogy tudatosan megváltoztassa anyanyelvét. Ugyan miért? Milyen alapon mondhatja bárki, hogy beszéljek másképp, mint eddig tettem? A nyelvművelők arra hivatkoznak, hogy azért, mert tudományosan helytelen, ahogy beszélnek (a nákolás azért helytelen, mert összekeverik az egyes szám első személyt a többes harmadikkal; a suksükölés azért helytelen, mert összekeverik a kijelentő módot a felszólító móddal). Erre mondják aztán a nyelvészek, hogy bullshit.
Az persze érthető, hogy célszerű, ha úgy kommunikálunk, hogy mások is megértsék. A nyelvművelők azonban nem arra vonatkozó tanácsokat szoktak adni, hogy hogyan fejezzük ki magunkat érthetően, hanem jellemzően olyan szavakba, szerkezetekbe kötnek bele, melyeket nyelvhasználók széles köre használ, és akik nem használják, azok is megértik. Ha viszont valaki nyelvhasználata megértési problémákat okoz, miért neki kell megváltoztatni a beszédét? Miért nem a másik félnek kell megtanulnia, hogy az adott kifejezés, szerkezet is létezik? Ha valaki tixónak mondja azt, amit én celluxnak, milyen alapon írom én elő, hogy celluxot mondjon, ahelyett, hogy megtanulnám a tixó szót? (Használnom már nem is kell, elég, ha megértem.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Onderwijsgek / CC BY-SA 3.0)
Kommentelőnk hangsúlyozza, hogy ő indokolatlanul nem bírál:
Fel sem merül bennem, hogy kijavítsam, ha úgy érzem, hogy az adott nyelvhasználat szervesen az identitásának a része, mondjuk tájszólásban beszél vagy ilyesmi. Viszont ha valaki, mondjuk -elnézést az érintettektől-informatikusként nem tud vagy akar elszakadni a szakszavaktól a hétköznapokban, az az én szememben igénytelenség, esetleg lustaság vagy sznobéria és lehet, hogy kicsúszik valami belőlem.
Nem igazán tudunk rájönni, hogy ha a származás földrajzi helye, az ott használt nyelvváltozathoz való ragaszkodást kommentelőnk elfogadja az identitás részének, akkor a foglalkozáshoz tartozást miért nem. Ráadásul az előbbi adott az egyéniség számára, az utóbbi viszont tudatos döntés eredménye. Az, ha valaki palóc nyelvterületre születik, nem a maga döntése – ha nem válik fontossá számára palóc identitása, vagy annak jelzése, akkor elhagyhatja a palóc nyelvjárás jellegzetességeit. Ha viszont valaki úgy dönt, hogy informatikus lesz, akkor ez egy tudatos lépés. Ha informatikussá szeretnék válni, vagy ha szeretném, hogy mások is tudatában legyenek, hogy informatikus vagyok, akkor úgy kell beszélnem, mint egy informatikus.
A dolognak van egy másik oldala is. Az informatikusok sem a családi asztalnál vagy teniszezés közben szoktak úgy beszélni, mint egy informatikus, hanem akkor, amikor informatikáról van szó. Kétnyelvű beszélőknél is megfigyelhető, hogy gyakran bizonyos témáról csak egyik nyelvükön tudnak nehézségek nélkül beszélni, és különös nehézséget okoz nekik, hogy ugyanazokat a gondolatokat a másik nyelven is kifejtsék, még ha egyébként nagyon jól is beszélnek az adott nyelven. Ha egy szlovákiai magyar szlovák iskolába jár, akkor hiába beszél otthon magyarul, a földrajzi fogalmak jelentős részét nem fogja magyarul ismerni, lehet, hogy nem fogja tudni, hogy az általa Ohňová zem [ohnyová zem] néven ismert terület magyarul Tűzföld, a Pobrežie Slonoviny [pobrezsie szlonovini] Elefántcsontpart, vagy hogy a posun [poszun] vetődés. Egy informatikus informatikáról informatikusokkal szokott beszélni, nem csuda, ha nehézséget okoz neki valamit laikusoknak elmagyaráznia.
A dolog másik oldala, hogy sokan úgy akarnak bizonyos dolgokat megérteni, hogy nem hajlandóak a témához tartozó szavakat megtanulni. Amikor az iskolában a feudalizmusról tanulunk, akkor meg kell tanulnunk a hűbér, hűbéres, hűbérúr, jobbágy, robot stb. szavakat. Sokan viszont, amikor egy informatikust kérdeznek, azt várják, hogy „magyarul válaszoljon” – pedig nehéz lehet egy problémát megértenünk, ha nem vagyunk hajlandóak megtanulni, mi a különbség az internet, a böngésző, a honlap és az url között. Ha valamit lehet igénytelenségnek és lustaságnak nevezni, hát ez az.
Mindez persze nem jelenti, hogy nincsenek olyan helyzetek, amikor egy informatikus fölényeskedésből használ szakkifejezéseket ott, ahol könnyen használhatna közérthető kifejezéseket is. Az ilyen vádak azonban messze nem csak ilyen alkalmakkor szoktak felbukkanni – ráadásul kívülállóként nem is tudjuk biztosan elönteni, miért beszél úgy, ahogy (gyakran saját magunkról sem tudjuk megmondani). Az ilyen ítélkezés sokkal inkább azok mentsvára, akik nem képesek megérteni valamit.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ville Miettinen / CC BY 2.0)
Az egyik kommentelő a következőt írja a nyelvészekről:
Nekik csak azt kellene elfogadniuk, hogy léteznek társadalmi normák és elvásárok, amelyek mindig is létezni fognak, hiszen ezek sokkal régebbiek, mint a leíró nyelvészet és a nyelvek működésének kutatása. Ha egy szociolektus vagy akár területi nyelvjárás a társadalmi értékrendben alacsonyabbnak számít, az is tkp. egy közösség döntése, ami így alakult ki, a te szavaiddal élve "ez a szokás", és nem arról van szó, hogy valaki egy személyben azt akarta, hogy úgy legyen, mert neki nem tetszett, ahogy mások beszélnek.
Nos, ez olyan, mintha valaki azzal érvelne, hogy mindig is volt olyan, hogy valakit a bőrszíne miatt lenéztek, ez a társadalom döntése, el kell fogadni. Ha pedig valakik azzal érvelnek, hogy például a feketék biológiailag butábbak, akkor a biológus ne szólaljon meg, és ne mondja, hogy hülyeség, és semmilyen érv nem támasztja alá.
Ezzel szemben a biológusnak és a nyelvésznek kötelessége megszólalnia, ha tudományára hivatkozva valakiket ártatlanul bélyegeznek meg. Nem csupán azok miatt, akik alaptalanul megbélyegzettek, hanem a társadalom egésze miatt is. Azzal ugyanis az egész társadalom veszít, ha valaki azért nem futhat be tetszőleges életpályát, mert az átlagosnál erősebben pigmentált vagy mert másképp ejt egyes magánhangzókat. Az Egyesült Államokban olyan fizikusok készítették el az atombombát, akiket származásuk miatt Hitler kergetett el Németországból. Az a Hitler, aki annyira vágyott a csodafegyverre.
Magyarországon nem könnyű munkát szerezni, ha a felvételi beszélgetésen nákolunk vagy suksükölünk – a legalkalmasabb jelölt is elbukhat a nyelvhasználata miatt. Ez azonban nem csak a pályázónak veszteség, hanem annak a vállalkozónak is, aki egy kevésbé alkalmas, de sztenderdet beszélő jelentkezőt vesz fel. Mivel pedig az országban sok helyen nem a legalkalmasabb jelölteket veszik fel, a nyelvi alapú megbélyegzés a gazdaságra is kihat. Jó lesz vigyázni: hallottunk már olyat, hogy egy patkószeg miatt egy ország elveszett.
Lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan, de sosem értettem, mire alapozzák azt a nyelvészek, hogy a nyelvművelők azt állítanák bármiről is, hogy az "tudományosan helytelen". Nyilván ők a "helytelen"-t úgy értik, hogy a művelt/sztenderd nyelvhasználatnak nem része. De ettől még nem lesz egy ilyen állítás tudományos.
Továbbra is úgy gondolom, hogy abban a tekintetben, hogy ha a cél az, hogy egy közlést, információt, hírt stb. minél szélesebb körben, minél több generáció megértsen és helyesen értelmezzen, ahhoz igenis szükségesek a nyelvi normák.
Megint egy konkrétum (azt hiszem, már volt is szó róla talán is). A minap olvasom egy hírben, hogy valaki "lelőtte" a társát. Számomra a "lelőtte" (és szerintem a többség számára is) azt jelenti, hogy meghalt a sérült. Erre a hír végén kiderül, hogy nem halt meg, csak életveszélyes sérüléseket szenvedett. Nekem mint olvasónak tehát ez a szóhasználat FÉLREVEZETŐ, és valószínűsítem, hogy nem csak nekem. Tehát itt _elvárás_ lenne egy olyan szót használni, amit kevesen értenek félre.
@Sultanus Constantinus:
www.nyest.hu/hirek/lelo-es-meglo
@Fejes László (nyest.hu): Köszi, ez a cikk rémlett. Egyébként igen, én is úgy gondolom, hogy a "meglő" sem zárja ki, hogy meghal a sebesült, a "lelő" viszont szükségszerűen azt jelenti, hogy meghal, nekem legalábbis.
"Magyarországon nem könnyű munkát szerezni, ha a felvételi beszélgetésen nákolunk vagy suksükölünk": na, ez aztán par excellence egyéni szoc. probléma!
@Galván Tivadar: Igazán nem értem, hogy mert teszel úgy, mintha olvasnál, amikor világosan látszik, hogy nem teszed. A cikk ezen része pontosan arról szól, hogy miért nem tekinti egyéni szocprobnak.
A társalgásban nagyon fontos, hogy a közlendő eljusson a címzethez, akinek mondjuk. Ha tudom hogy a partnerem nem tud magyarul, akkor édeskevés arra hivatkoznom, hát istenem, én elmondtam, miért nem érti meg? Ugyanígy a szakifejezések használata. Hiába használom őket, ha tudom, hogy nem érti meg. A kommunikációban mindkét félnek felelőssége hogy megtalálják a közös nyelvet, nemcsak a fogadónak. Magam informatikus vagyok, viszont a szakifejezéseket csak akkor használom, ha tudom hogy megértik. Ha nem érti, akkor minek mondjam?
@Kormos: dehogyisnem olvasok én, édes olvtárs, bár elismerem, hogy néha felületesen. Ebben az esetben is, miután a cikk írója igen tisztességesen olyan címet adott a cikkének, amelyből világosan kitűnik, hogy miről is lesz benne szó, már előre tudtam, hogy a nyelvtannácik le lesznek benne barnítva.
Értem én a tudósnak az örömét, amikor találkozik az ipsével, és felfedezi: -- De hiszen ez a fickó nákol! De édi! és suksüköl is! De ari! De ezek a piszok nyelvtannácik nem röstellik kikezdeni az ilyesmit... belekötnének ezek az élő fába is -- legfeljebb nem értek vele egyet. Ezzel a tudósi örömmel és büszkeséggel szemben az a személyzetis, aki ó mondjuk, kóllszenter-operátort vagy titkárt vagy elsőosztályos tanítót keres, és ő is szembetalálkozik jelöltünkkel, akkor, ha egy csöppnyi józan paraszti esze van, úgy vágja ki az illetőt, mint a macskát, mert nem kockáztatja meg, hogy így szóljon a telefonban vagy az iskolában: nem-e tudhatnák-e a Kovács igazgató úrral beszélni?
A szerző szent indulatában még attól sem riad vissza, hogy a nyelvtannácikat a "slippery slope" néven ismert inkorrekt érvelési eszközzel nevelje móresre: aki kifogásolja a nákolást, az legközelebb az illető kebelbőségét vagy bőrszínét fogja nehezményezni.
Pedig a nyelv az nemcsak a tudomány tárgya, hanem mindközönségesen a társadalmi érintkezés eszköze is, és óhatatlanul elárulja használója státusát. Ellentétben a cikk sugalmazásával szvsz nem ördögtől való, hogy valaki egy bizonyos szint fölött megtanuljon tisztességesen beszélni, ha meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak: Eliza is elsajátítja a King's English-t, mert boltoskisasszony szeretne lenni, mások a kémbridzsi vagy oxfordi akcentussal villognak, sőt, nálunk is előfordul, hogy valaki mondjuk leszokik a tájszólásáról (eléggé el nem ítélhető módon!) vagy, urambocsá a nákolásról, ha olyan állásra pályázik, ahol azt a buta környezete (akik természetesen a tudós nyelvész urak cipőzsinórját sem köthetnék meg) nem veszi jó néven.
@Galván Tivadar: „megtanuljon tisztességesen beszélni” ez árulkodó szóhasználat: a tisztességes beszéd nem egyenlő a standarddal.
„mások a kémbridzsi vagy oxfordi akcentussal villognak” Angliában maholnap ciki a nagyon kiművelt akcentus, Higgins ilyen szempontból nagy pöcs volt, de ma már túl vannak ezen.
@szigetva: dehogy vannak túl. Míg a jenkiknél kialakult egy elfogadott sztenderd kiejtés, addig teaszlapálóéknak semmi nem jo. A SSE-t lecockneyzzák, mert nem RP, míg az utóbbit azért vetik meg, mert fellengzős és elavult. A Cockneyt beszélőket leműveletlenezik. A délkeleti rhotikus akcentust utálják, mert parasztos, meg kiköpött amerikai hangzású szerintük. Az északi akcentust utálják, mert "harsh", és nehezen érthető. A skót és ír amgolt utálják, mert nem valódi anlok akcentusa
Az amerikai angolt utálják, mert nyomorult jenkik, szemét Obama, amiért már nem az UK a legfőbb hatalom, és egyébként is, az american accent hangos, morgós, flat, lassú, nazális, és minden szótagot eltúlozva, helytelenül ejtő, meg nem eredeti akcentus szerintük, csak sok bevándorló által elcsúfított korcs
A kanadai akcentust elméletileg szeretik, de a gyakorlatban az amerikaival tévesztik össze, ezért mégis csak itálják
Az ausztrált itálják, mert nazális, igénytelen, börtönnemzet beszéli. Az új-zélandit utálják, mert ugyanolyan, mint az ausztrál. A dél-afrikai és indiai angol pfúj, gyarmati keveréknyelv. A simán külföldi ESL akcentust utálják, mert törni nyelv, és nyomorult bevándorlók, táguljanak onnan. Nem lehet nekik megfelelni. Mindent leszólnak.
Persze, ha egy tetszőleges angolt megkérdeznek, hogy akkor mégis melyik kiektés a helyes, arra széles vigyorral rávágja, hogy az, amit ő beszél, mert az szent, eredeti, és a neandervölgyi ősember, Shakespeare, a királynő is azt beszélte, beszéli. Persze ha mondod neki, hogy a sajátján túl melyiket tartja még viszonylag hallgathatónak, akkor végül mégis a kanadai/jenki ánglissal egyezik ki leginkább, mert ugye rohadt Bush, de legalább azt megszokta a médiából, szórakoztatóiparból, azért az mégis csak globális, semleges, könnyen érthető. Persze azonnal szűkít is, hogy a négerangol kizárva, azok gettótöltelékek, a NY-i és New jersey-i maffiózóangol. A déliek redneckek mind.
*rhotikus délNYUGATI
Már miért ne nákolhatna egy callcenteres vagy egy tanító?
@Galván Tivadar: "Ellentétben a cikk sugalmazásával szvsz nem ördögtől való, hogy valaki egy bizonyos szint fölött megtanuljon tisztességesen beszélni, ha meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak: Eliza is elsajátítja a King's English-t, mert boltoskisasszony szeretne lenni" - Ez már csak azért is baromság, mert egyáltalán nincs így. Az tény, hogy mindenütt vannak alacsony presztízsű nyelvváltozatok, csakhogy olyan országokban, ahol értelmesebb emberek élnek, mint te, normál presztízsű változatok is léteznek, úgyhogy a boltos kisasszony nyugodtan beszélhet a saját tájszólásában, vagy ha Amerikából költözött át, akkor akár a saját rotikus akcentusában anélkül, hogy csesztetnék érte, legfeljebb meg tudják mondani róla, hogy hova valósi, amire amúgy meg büszke lesz, és különben is úgy van vele, hogy az ő English-e az igazi és "tisztességes". Nem pedig azzal csesztetik, hogy fájör, fáir, fájö, vagy tök tudja. Pontosabban csesztetik, de ő is csesztetheti az összes többit ugyanakkora joggal, mert mind a sajátjára van kibüszkülve. A törököt végképp nem b*tatja senki, ha parmak helyett parmah-ot, meg okumak helyett ohumahot mond, maximum tudják róla, hogy ankarai, még kivagyiság sincs körülötte, mint az angoloknál. De ha én mondjuk nálunk kell helyett köllt mondok, akkor nem azt állapítják meg rólam, hogy déli vagyok, hanem azt, hogy tahó, és ez már messze áll az "illikismerniasztenderdet"-dilitől, ez egy világtól elrugaszkodott, agyatlan és öncélú nyelvi idiotizmus: nálunk egyszerűen nincsenek normál presztízsű nyelvváltozatok, csak ez az egyetlen darab fostalicska sztenderd, amivel egyébként nem volna semmi bajom, ha nem minősülne minden más jellegű megszólalás tahóságnak, így viszont az identitásommal szembeni sértésként élöm mög, hogy ha az anyanyelvömön szólalok mög, azzal vállalnom köll, hogy hülyének néznek, és ezen a mekegő marhaságon kell élnem a magánéletemet is. A világ más tájain is lenézhetik azokat a változatokat, amiket kifejezetten műveletlenek beszélnek, de a művelt rétegek változatait felértékeli az, hogy művelt emberek beszélik. Ha viszont nálunk egy egyetemi tanár azt mondja, hogy nëm tudja mögtartani az órát, mert konferenciára köll mönnie, annak nem az az eredménye, hogy az ember kvalitása felértékeli az általa beszélt nyelvet, mondván, hogy "ha egy egyetemi tanár így beszél, akkor ez végülis mégiscsak oké", hanem hogy "felháborító, hogy már egy egyetemi tanár sem tud tisztességesen beszélni.". Ez a baj, ettől lárpúrlár ez az egész baromság, és ezért idegesít minden nyelvészt és jóérzésű embert. A példádban szereplő személyzetis is egy pont ekkora barom, és az értékítélet öncélúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy egyetlen érve, hogy ilyen ítéletre számít a hivatkozott Kovács igazgató úrtól. Aki, ha szintén ekkora barom, ő is másoknak akar megfelelni azzal, hogy ekkora barom. A szerző egyébként nem használ csúszós lejtőt, azok csak rendkívül érzékletes példák. Dialektus alapján cseszegetni valakit, pont olyan, mint a bőrszín, vagy nagylábujj-méret alapján.
Ha ilyen anyanyelvem lenne, én se sajnálnám az össze-vissza bele zagyválástól. Tegnap tettem fel a honlapomra:
"Az európai kultúra és a műlatin nyelvgyár" című tanulmányomat, amiből - persze megint táblázatosan - nagyon szépen látszik, hogy az angol szavak 50%-a (az eddig átvizsgált 1100 szó 51%-a) a Római Bir. bukása után mesterségesen termelt műlatinból van átmásolva. A "latin" szavak barnák, a latin-angolok mg kékek.
De nekem nem ilyen anyanyelvem van:-)))))))))). Meg a másik nyelv, amit használok, az se ilyen.
@Krizsa: "a Római Bir. bukása után mesterségesen termelt műlatinból van átmásolva." Fejezd már be magadat, te megakadt lemez, mert megint kitiltanak miattad, hányszor akarod még fölnyomni a vérnyomásomat? Nem megmondtuk már a múltkor, hogy a latint az egész nyomorult középkor beszélte? Ki a lépes tökömet érdekli, hogy mikor bukott meg a Római Birodalom?! A RB bukásakor sem volt már a latin senkinek sem az anyanyelve, de annyi tudásod van az egészről, mint egy marék lepkének. Az egy irodalmi nyelvnek készült eleve, és az is maradt az RB fennállásáig és még sokkal tovább is egész Európában és a Vatikánban most is az. Nincs itt semmilyen műlatin nyelvgyár, a műveltségi latin szavak mindig is a használatban születtek. És azt is tudhatnád, ha egy fia forrást ismernél, vagy valami más puritánabb dolgot is csinálnál, mint hogy egy elefántcsonttoronyból zéró tudással szótárakat bújj, hogy azoknak a latin szavaknak mekkora hányadát vette át az angol a FRANCIÁBÓL! Rágyújtok.
Mivel a nyelvészek és általában a tudomány nem ismeri azt a fogalmat, hogy érték, így az értékvesztést sem tudják felfogni vagy legalábbis elfogadni. Hiszen minden relatív-mondják- és a ami szubjektív, azt nem kell komolyan venni. Mondjuk, tudományos szempontból, ha nem lett volna nyelvújítás és ma németül beszélnénk (ez történt volna, ha mondjuk a nyest szerkesztőségén múlik a kérdés) nem lenne semmi baj, hiszen úgy is megértenénk egymást, attól még boldogan élhetnénk. Ez lehetséges, de a világ és Európa szegényebb lenne egy különleges nyelvvel és a mögötte álló kultúrával. Így sem olvasnak sokan régebbi (és mai) irodalmat, de akkor tökéletesen láthatatlanná vált volna az emberiség számára. Ezt én értékvesztésnek nevezem.
De a magyar nyelvet valóban nem fenyegeti még a kihalás.
A szókincs szűkülését is értékvesztésnek tartom. De mondjuk inkább, hogy a kifejezőkészség beszűkülését, ha kevésbé viszket ez a megfogalmazás. Amiről mindig beszélnek és írnak, hogy csak máshogy beszélünk, mint a nagyszüleink,ami igaz, pontosabban féligazság. Sokat érintkezek különböző korosztályokkal és döbbenetes különbség van a nyelvhasználat színvonalában. Mondjuk ha csak a fölöttem lévő nemzedéket nézem, akár a mindennapi történésekről beszélnek, akár az érzéseikről vagy a gondolataikról, a kifejezések és mondások gazdag tárházával élnek, a dolgokat néven nevezik és nem "az az izé". Vannak korok és kultúrák, ahol a gazdag kifejezőkészség a társadalmi elfogadottság előfeltétele. Most elég ha böfögök egyet egy nézett műsorban és már könyvet írhatok az életemről.
Még egyszer leírom: minden nemzedék kitermeli a saját szlengjét, de a sokoldalú szókincs birtoklásához kell a megfelelő szellemi igény és ha nem csak konyhanyelven akarjuk beszélni a magyart, rengeteget kell olvasni. Nem akarom koptatni a billentyűzetet, hogy miért olvasnak keveset vagy semmit sokan. Ha múlt korok gazdag szókincse és kifejezésvilága feledésbe merül (akár a passzív ismerete) az értékvesztés a közösségnek. A kor teremtette divatszavak ezt nem ellensúlyozzák (pontosabban gyorsítják azzal, hogy kiirtanak egy sor szinonimát). Hányan használnak ma mondásokat? Az, hogy ismerjük a korunk népszerű szókincsét még nem áll ellentétben azzal, hogy ezen túlmenjünk.
Mondjuk aki világ életében csak azt használta a kellemetlen helyzetekre, hogy "de gáz", gondban lesz, ha a helyzet nem megfelelő erre, vagy éppen már huszadszor hangzik el tíz mondaton belül.
"Ha viszont valaki nyelvhasználata megértési problémákat okoz, miért neki kell megváltoztatni a beszédét? Miért nem a másik félnek kell megtanulnia, hogy az adott kifejezés, szerkezet is létezik?"
Mert ez nem egy tökéletesen szubjektív ítélet, hogy a másik erőltesse meg magát, én meg úgy beszélek ahogy akarok.
"Nem igazán tudunk rájönni, hogy ha a származás földrajzi helye, az ott használt nyelvváltozathoz való ragaszkodást kommentelőnk elfogadja az identitás részének, akkor a foglalkozáshoz tartozást miért nem. Ráadásul az előbbi adott az egyéniség számára, az utóbbi viszont tudatos döntés eredménye."
Ezt meg én nem értem, mert benne van a válasz. Ha Erdélyben születtem vagy nőként kicsi a mellem, arról nem tehetek, de hogy felnőttként elvileg tudatos és autonóm lényként hogyan használom a nyelvet, az az én felelősségem. És akkor át is térhetünk a következő tévedésre:
"Az informatikusok sem a családi asztalnál vagy teniszezés közben szoktak úgy beszélni, mint egy informatikus, hanem akkor, amikor informatikáról van szó."
Elég sok informatikussal beszélgettem, hogy minden további nélkül kijelentsem, hogy ez nem igaz (tisztelet a kivételnek! van ilyen). Kevés mondatuk van, amibe köznapi kifejezések helyett ne csempésznének bele szakszavakat, bár gondolom főleg tudattalanul, részben fontoskodásként és hogy a nyelvészeknek is jusson valami a csoportidentitásuk kifejezéseként.
És hogy valamiben egyet is értsek, tényleg lustaság megspórolni az időt és az energiát, hogy megtanuljuk különböző területek szókincsét, ha érdekel minket. A másik oldalról meg aki látja az általa művelt terület lényegét és van némi pedagógiai érzéke, általában össze lehet foglalni érthetően, leegyszerűsítve kívülállóknak is.
Ha az oldal ragaszkodik ehhez a rasszista, kirekesztő, nyelvtannáci, stb. demagóg szöveghez, kérném, hogy hasonló hévvel lépjen föl az öltönynácik ellen is, mondjuk, naponta egy cikk erejéig. Azon kívül, hogy minden tudományos alapot nélkülöz és rákényszerítik az emberekre, nagyon komoly hátrányos megkülönböztetés ér, ha nem vetem fel magam az erőszaknak. Ha még egyszer egyetemre járnék mackóban szeretném átvenni a diplomámat, végre kényelmesen.
mármint "nem vetem alá magam az erőszaknak" természetesen
máshogy kezdtem
A nyelvtannáciknak és a nyelvművelőknek nem az a bajuk, hogy feleslegesen izmoznak, és az áldozatok lelkébe gázolnak, és lenéznek másokat. A bajuk az, hogy objektív oldalról próbálják igazolni magukat, jönnek nyelvészettel, helyességgel, és a nyelv megmentésével. Összekeverik a társadalmi értékítéletet, a sztenderdet a nyelvvel és a nyelvészettel.
Írom ezt annak ellenére, hogy néha engem is elkap a nyelvtannácisági kedv, és publikus helyeken (táblák, intézményi kiírások, internetes trollok) szólni szoktam, hogy akkor okoskodjon, ha tud sztenderd módon írni, megnyilvánulni, nem otthon van, és barátok, rokonok között. Csak én nem igazolom magam nyelvileg. Előre szólok, hogy nem a typós hibáimon lovagolni. Mostanában zsebkendőnyi képernyőn írok, és elég szar az androidos virtuális billentyűzet, fele karakter mellémegy, ha elmászik a sor, azt sem látom, hogy mit írok éppen, és mit írtam eddig.
@csakegyvélemény: Mondjuk a diplomaosztó után hazamész, ledobod a flancot magadról, és mehetsz mackóban bulizni utána. A nyelve miatt viszont akár a kocsmában is cseszegethetik az embert az olyanok, mint te. Vagy ha nem is szólnak semmit, valami téves elképzelést az illető műveltségéről a magukévá tesznek.
@Kormos: Köszönöm a színvonalas reagálást. Tekintve, hogy a fórumokban nem javítottam ki senkinek a nyelvhasználatát és a való világban is a legritkábban teszem, ezt most nem venném magamra.
A nyelvészek hozzáállása nem tetszik, hogy döntőbíróként tetszelegnek ebben a kérdésben és objektívnek próbálják magukat beállítani.
@csakegyvélemény: „A nyelvészek hozzáállása nem tetszik, hogy döntőbíróként tetszelegnek ebben a kérdésben” Még mindig nem ment át: a nyelvészek azt mondják, hogy nyelvhelyesség kérdésében a beszédközösség dönt: amit használnak, az helyes, amit nem, az nem. Az adott közösségben. Másik beszédközösségben meg máshogy van. A nyelvészek csak annyiban döntenek a nyelvhelyesség kérdésében, mint bárki más: vagy használnak valamit, vagy nem.
@szigetva: Elsőre is átjött, hogy mit akarnak mondani, csak nem értettem vele teljesen egyet.
"nyelvhelyesség kérdésében a beszédközösség dönt: amit használnak, az helyes, amit nem, az nem"
Hány embernek vagy milyen gyakran/régen kell egy formát használnia, hogy az döntésnek minősüljön? Az egyén milyen mértékben bírálhatja fölül a közösség döntését? Ha a kialakult és bevett alakokkal szembemegy, lehet-e hibáztatni? Ha nem, mi a határ? A beszélőközönség sem egységes, ki alakíthatja a nyelvet? Akinek sok pénze és befolyása, illetve megnyilatkozási lehetősége van, az nagyon jelentős előnyben van. Ez egyáltalán nem tűnik közösségi vagy bármilyen döntésnek, az emberek csak követik a divatot, ha elég sokáig az arcukba nyomják.
@csakegyvélemény: Akkor miben is tetszelegnek a nyelvészek döntőbíróként?
@szigetva: Csak úgy megemlítem, hogy feltettem egy csomó kérdést, amikre például a te véleményed is érdekelne.
Természetesen a szóban forgó kérdésben, hogy mi és ki befolyásolhatja vagy éppen nem befolyásolhatja egy nyelvközösség tagjainak nyelvhasználatát.
Az oldal becsületére legyen mondva, próbálták több oldalról körbejárni a kérdést, most, hogy kicsit nézelődtem itt, így nyelvhagyomány, kommunikáció, ne-szóljon-bele-senki-hogy-hogyan-beszélek liberális szempont, stb., de persze emberként ők sem mentek az elfogódottságtól, bármilyen tudományos az érvelésük (általában).
ma nem vagyok formában, "elfogultságtól"
Háhá, mellém nem is kell nyelvművelő.
@csakegyvélemény: A nyelvet mindenki megpróbálhatja alakítani, van, amikor sikerül, van, amikor nem. Sokszor az egyén a saját életében nem is feltétlenül látja az újításait elterjedni, mert azt mondjuk a gyerekei vagy a tanítványai kezdik el terjeszteni. A nyelvi jelenségek túlnyomó többségének nem ismerjük a szerzőjét.
A „döntés” itt nem valami tudatos, pillanatnyi esemény, hanem a használatba vétel, vagy annak mellőzése. Látjuk, hogy egy nyelvi újítás elkezd terjedni, aztán néha végigsöpör az egész nyelvterületen, máskor megáll egy kisebb közösségben, sokszor pedig visszahúzódik és múló divatnak bizonyul. A közösségi döntés pontosan az, hogy a közösség követi-e a divatot vagy nem. Nem arról van szó, hogy neked vagy nekem tetszik-e a divat, hanem arról, hogy a többségnek tetszik-e, amit azzal fejez ki, hogy követi, vagy nem tetszik, amit azzal, hogy nem.
A nyelvközösség pedig nem az összes magát magyar anyanyelvűnek tekintő embert jelenti, hanem akár egészen kis csoportokat, baráti társaságokat, családokat. Itt ugyanúgy nehéz számokat mondani, mint ott, hogy mitől bolygó egy bolygó (a Plútó miért az, vagy nem az), vagy mikortól van influenzajárvány.
Azt továbbra sem értem, hogy milyen döntőbíró az, aki megfigyeli a nyelvet és megállapítja, hogy az milyen. Akkor a csillagászok is a döntőbíró szerepében tetszelegnek, amikor leírják, hogyan születik vagy pusztul el egy csillag?
@szigetva: Köszönöm a korrekt választ.
A döntőbíró talán nem jó szó, de nyilván amit egy nyelvész mond annak nagyobb súlya van ebben a témában, akár igaza van, akár nem. Gondolom egyetértünk abban, hogy a nyelvhasználatot egyéni és egyén fölötti tényezők befolyásolják, nem egy, nem kettő. Társadalmi elvárások, kommunikációs elvárások,
nyelvhagyomány, kisebb-nagyobb nyelvközösségek szokásai, melynek tagjai vagyunk, egyéni szokások és preferenciák. Az én szememben ezek mind valós ható és megszorító tényezők a nyelvhasználatban és mondjuk a nyelvhagyományra vagy az érthetőségre való hivatkozás nem az ördögtől való, ahogy az is egy jogos igény, hogy ne cseszegessenek túl sokat azért mert így vagy úgy beszélek. Azzal persze lehet vitatkozni, hogy valóban nyelvhagyomány-e amit annak mondanak. Ha beszélgetek valakivel, akkor ezek a tényezők együtt határozzák meg, hogy mit és hogyan mondok és mondhatok, ez alapján fognak megítélni akár tetszik akár nem. Ma már öltözködni is majdnem bárhogy lehet, de számolni kell azzal, hogy ez befolyásolni fogja a megítélésünket és szerintem képmutatás azt mondani, hogy minket nem befolyásol mások megjelenése és beszédmódja. Ha elfogadjuk, hogy vannak rajtunk kívül álló normák és ezt nem vesszük személyes sértésnek,
egy fokig talán lehet és érdemes alkalmazkodni. Pl. nincs érzékem az öltözködéshez, de főleg nőktől annyi kritikát kaptam, hogy valamelyest javult a helyzet. A szókincs is bővíthető, hogy a különböző helyzetekben megfelelően tudjunk megnyilvánulni.
Na, de már eleget írtam ebben a témában és egyébként is mindenki azt gondol amit akar, azzal még nem árt másnak.
@csakegyvélemény: túlbonyolítod. A nyelvnek eszei egyszerűen nem mondanak értékítéletet a nyelvhasználatról, és rámutatnak, hogy nyelvészetileg nincs helytelen. Amit a magyar anyanyelvű hadználók mondanak, az mind helyes. Helytelen az a nyelvbotlás és az, amikor idegen anyanyelvűek törik a magyart. Más minden helyes, legfeljebb aki tájszólásban vagy szubsztenderd módon beszél, azt a műveltnek titulált köznyelvi, sztenderdnek kikiáltott myelvjárást használók megbélyegezhetik, tanulatlan lebunkóparasztozhatják, de ez társadalmi értékítélet, és a nyelven,nyelvészeten kívül esesik. Rámutatnak még arra, hogy a nyelv szervesen fejlődik, ezért felesleges tudatosan védeni a nyelvet, nyelvművelni, grammarnáciskodni. Tudom, nehéz ezt elfogadni olyan laikusoknak, akiket a közoktatásban az elavult, kisiskolás szemléletű magyarttanárnénik felhergeltek a rossz jegyekkel, "helyes" beszéddel és HELYESírással, meg a nyelvvédéssel és a Kazinczy-féle dicsőséges nyelvújítással. Erre rátesznek egy lapáttal az idegen nyelvet oktató tanárok azzal, hogy csak az RP angol, a Hochdeutsch, az európai kasztíliai spanyol, stb. a helyes kizárólag, közben pedig csúnyán félrevezetik az embereket.
@El Vaquero: Szerintem te egyszerűsíted le. Éppen arról beszéltem, hogy a nyelvhasználatot sok szempont és igény vezérli-ezek közül sok nyelven kívüli, de attól még ugyanolyan valóságos az embernek-és ezek közül kiemelnek egyet, hogy ne szóljunk bele mások beszédébe (ez sem éppen nyelvi szempont), mert az nem szép dolog. Ez mind igaz, mind nemes, de onnantól, hogy a többit figyelmen kívül hagyjuk, vagy bagatelizáljuk, már ideológia, akárhogy körbebástyázzák is nyelvészeti érvekkel. Nem látok ellentétet aközött, hogy nem kell lenézni a nyelvjárásban beszélőket és hogy legyünk már tekintettel a beszélgetőpartnerre. Az érthetőség, az esztétika, a helyzetnek megfelelő szóhasználat (senki sem lázadozik, ha egy tárgyalóteremben nem köszönhet "császtok"-kal) ugyanolyan valós elvárás egy közösségi lénnyel szemben, mint hogy ne szekírozzuk egymást fölöslegesen.
@El Vaquero: Ha a végét azt a "tudom nehéz elfogadni ezt..." a véleményed alátámasztására toldottad oda, eléggé mellélőttél,
mert körülbelül semmi sem igaz rám belőle.
@csakegyvélemény: senki nem tagadta, hogy a nyelven kívüli társadalmi értékítélet ne lenne valós, csak annyi, hogy ezt a nyelven kívüli értékítéletet ne keverjük össze magával a nyelvvel és a nyelvészettel, és ne jelentsük ki pl. azt, hogy a nyelvvédéssel, nyelvműveléssel a nyelvet védjük, és erre a nyelv rászorul, és ez jogosít fel minket a másokkal való szemétkedésre.
A nehéz elfogadni kezdetű résszel nem lőttem mellé. Mindenkire vonatkozik, aki a nyelvhelyességről, nyelvművelés szükségességéről, "rendes" nyelvhasználatról értekezik. Megjegyzem, hogy alapvetően engem is megvezettek ezek a magyartanárnénis, hagyományos akadémiai nézetek, és sokáig magam is beleestem abba a hibába, hogy azt hittem, hogy a helyes nyelv a sztenderdizált, helyesírással írott, tudományosan kimunkált nyelv, és ez az írott nyelv az elsődleges, és a kisiskolai nyelvtan szabályain alapul. Teljesen laikusként kb. 29 évig életem ebben a tévhitben, és csak utána mutattak rá ennek a tarthatatlanságára az idegen nyelvek tanulásakor fellépő kudarcok (pl. kommunikációbeli képesség elégtelen foka). Ennek nyomán a hangtannal kezdtem foglalkozni, mint alternatív nyelvtanulási módszerrel, és ez alapvetően sokkal több eredményt hozott, mint a hagyományos megközelítés. Ennek nyomán kezdtem el a mögöttes, korszerű nyelvészeti irodalmat is áttekinteni, amely szakít az írott nyelv elsődlegességével, és a görög-latin grammatikai, kisiskolás felfogással, és olyan új területeivel foglalkozik a nyelvnek, amik korábban teljességgel megfoghatatlanok voltak.
Ennek ellenére támogatom továbbra is a sztenderdizációt, mind a beszélt, mind az írott nyelv tekintetében, és a tudományos, deskriptív dokumentálást is, mert nem jelentéktelen kommunikációs és pozitív társadalmi megítélésbeli hozadéka lehet a mindennapi gyakorlatban. Ez viszont nem jelenti azt, hogy kötelezően előírható a sztenderdizáció, és aki ezzel nem él, azt jogosan lehet leoltani, megbélyegezni NYELVÉSZETI alapon. Szemétkedni ennek ellenére lehet, csak nem kell objektív okokkal igazolni.
@El Vaquero: Egy csomó mindennel egyet tudok érteni, amit írsz, ha nem is mindennel. Én mondjuk néha indokoltnak tartom a nyelvművelést, hogy legalább felhívják a figyelmet bizonyos negatív tendenciákra, ezzel még nem gázolnak senkinek a lelkébe. Tudom, hogy mit mondanak erre, már sokszor olvastam, de szerintem van igényesebb, vagy hogy mondjam, hogy jobban hangozzon, színesebb, kifejezőbb, változatosabb, bizonyos helyzetekben megfelelőbb vagy éppen kevésbé bántó nyelvhasználat és van kevésbé igényes, azaz szűk szókinccsel dolgozó, nem kifejező, túlbonyolított, félreérthető vagy nehezen érthető, esetleg szükségtelenül durva nyelvhasználat. Mind a beszélőnek, mind a hallgatónak nagyobb élmény az első. Egy fogalomra sok szót lehet használni, nem csak a helyzet szerint, hanem különböző jelentés és hangulatárnyalatokkal kombinálva. Ha mondjuk felhívjuk a fiatalság figyelmét, hogy a "de gáz" helyett még sok mindent lehet mondani, azzal gazdagabb lesz a kommunikációjuk. Ha ezt teszi egy nyelvművelő, azzal használ és nem árt. Igen, minden nemzedéknek ugyanolyan lehetőségei vannak a színvonalas kommunikációra, a nyelv lehetőségei adottak, de hogy ebből mi valósul meg, az már nem adott. Az embernek ki kell művelnie magát, aminek gyerekkorban kellene elkezdődnie és élethosszig tart.
Az meg, hogy mit érzünk sértőnek, azért tőlünk is függ. Mondjuk ha egy barátom felhívja a figyelmemet, hogy rosszul használok egy szót, mert mást jelent, mint amit gondolok, megsértődjek vagy köszönjem meg? Számomra például nagyon zavaró, hogy ha a másik nem érti amit mondok és úgy kérdez vissza, hogy "MI?" (ehhez megfelelő hangsúly is járul, azért írtam így), nekem egy érdeklődő "Tessék?" jönne a számra és szerintem ez az általánosan elfogadott. Általában nem szólok, de szívem szerint szólnék, mert ez meg számomra durva.
Azért mondtam, hogy némely informatikus zavaros nyelvhasználatát sokkal kevésbé tudom elfogadni, mint amit otthonról hoz az ember, mert amibe beleszületünk és felnövünk, sokkal közelebbről érint minket. Ha egy cigány ember elmegy informatikusnak, mi fogja jobban sérteni a "büdös informatikus" vagy a "büdös cigány"? Ha valaki azt mondaná rám, hogy "semmirekellő bölcsész" (vagy inkább mondta volna az egyetemen) jót nevetnék, de ha sokat rágcsálnák a magyarságomat, azt nem biztos hogy szeretném.
@csakegyvélemény: bevallom töredelmesen, és szoktam tarisznyás/mekis bölcsészezni, bőcs észezni, és lebölcsészmérnöközni :D
A tendenciák negatív léte nem bizonyítható, legfeljebb hogy számodra negatívak. Engem is van, ami irritál, suksükölés, ba/be-zés a ban/ben helyett," "tökre vágod" és hasonló kifejezések, a köznyelvben a föl-/föl/ö-s variánsok erőltetése választékossági alapon, és hasonlók, de el kell fogadni, hogy ez egyéni szocprobléma, lehet a jövőben ez lesz a köznyelvi norma. A nyelvek nem mindig feltétlenül a változatosság irányába változnak (pl. a magyar nyelvjárások többségében és a köznyelvben a zárt ë és ly fonémák kiveszése, ik-es igék ragozásának iktelenedése, különböző írásképű szavak azonos ejtése, eredetileg nem szinonimák összemosása, igeidők egyszerűsödése, pl. vala-régmúlt kiveszett). Lehet, ami neked választékos és igényes, az az újabb generációk számára, nevetséges, öregemberes, erőltetett, körülményes, és a képüket karmolják miatta, a hátad mögött pedig röhögnek és levénf4xoznak. Ha a Halotti beszédet vagy a Károl(y)i-féle Biblia eredeti szövegét olvasod, akkor te is biztosan akadtál már ki régiségeken. Engem ilyen 19. századi magyar szövegek (újságok, könyvek) a sírba visznek, az ereimet vagdosom az erőltetett, feldagasztott kifejezéseken, a körülményes (néhol debilnek ható) fogalmazáson, a mai szemmel furcsa helyesíráson (melly, cz-s írásmód, "a hol"). Vagy pl. engem Vitray stílusa is nagyon irritál (megérteniÖk és hasonló ragozások, idegen szavak álműveltségi villogás céljából történő túlzott használata). A régi magyar (ff.) filmek, finomkodó, ma már álműveltnek ható szépkiejtése, ripacskodó stílusa (r-rek túlzottan éles és hosszú pergetése, mai fül számára nevetséges hanglejtése és ritmikája). Pont ez a lényege, hogy nincs objektív álláspont, nincs az, hogy kinek van igaza, és ki jogosult a nyelvi jelenségeket minősíteni. Az idő dönti csak el, hogy a tendenciák hová tartottak végül, mindig utólag lehet csak megmondani.
@El Vaquero: De én nem azt mondom, hogy ami régen volt az feltétlenül jobb, hanem a ma élő emberek nyelvhasználatában
nagy különbség van. Színvonalban. Erre mondod azt, hogy ennek a
megítélése szubjektív, de szerintem ez csak részben igaz. Van Pisti,
az aktív szókészletét fel lehet írni egy A3-as papírra, a passzívat a másik oldalára. Van Gábor, remek beszélgetőpartner, sok témában ki tudja fejteni a véleményét érthetően és élvezetesen, ismeri a szlenget és az őt érdeklő témakörök szókincsét is, nem kell értelmezőszótárral olvasnia, ne adj isten idegen nyelveket is beszél. Ez nem abszolút értékmérő, ettől még lehet Pisti egy csupaszív ember, Géza meg egy karrierista mocsok, aki mindenkin átgázol, de a nyelvi kultúrájuk erősen befolyásolja a kapcsolataikat, a társadalmi megítélésüket és hogy milyen szellemi-kulturális termékekhez férnek hozzá (szépirodalom, idegen nyelvű irodalom, szakirodalom). És ez a különbség egyre nő, mert Pisti a gyengébb verbális képessége vagy könyvkerülése miatt lassan olvas, nem túl örömteli időtöltés neki, így kerüli is, Gábor meg folyóiratot, könyvet, szakmai irományokat is magabiztosan fogyaszt.
Attól még, hogy Arany János által használt nyelvezet részben elavult, össze sem lehet hasonlítani a nyelvi kultúráját, a kifejezésmódjának a gazdagságát mondjuk az enyémmel. Nem hiszek abban, hogy minden a végtelenségig viszonylagosítható. A művészetben, az irodalomban, emberi minőségben is van mondjuk hogy sz.r, meg kiemelkedően jó és a legtöbben a kettő között vannak. A megítélésen lehet vitatkozni, de ettől még nem hiszem, hogy az emberek és a dolgok szabadon behelyettesíthetőek. Legalábbis elég sokat kellene belemagyaráznom, hogy az én firkálmányaimért vagy rajzaimért bárki is pénzt adjon.
@csakegyvélemény: @El Vaquero: A nagy szókincs általában együtt jár a funkcionális analfabétizmustól való nagyobb távolsággal. Ez nem csak egyéni szocprobléma, aki a kevés szókincse miatt nem tudja érthetően kifejezni magát (mert pl akihez beszél az nem tudja kitalálni mi mindent is jelent az adott közlésben az "izé") az a saját és mások idejét is pazarolja. Ez olyasmi mint az átoltottság a járványok megelőzésére, amíg az oltatlanok aránya nem nő egy bizonyos % fölé addig nincs járvány csak "szórványos megbetegedések", úgy az oltatlansághoz hasonlóan a kritikusan kis szókincsű emberek is elvannak amíg az arányuk nem lép túl egy határt. A kritikusan kicsi az amikor egy ugyanakkora szókincsű emberrel már hétköznapi dolgokban sem tudnak eredményesen kommunikálni. A betegség/járvány az maga az értetlenség.
Még egy megjegyzés ehhez a cikkhez, bár már említettem, de ezzel
a "A nyelvi érték illúzió" című résszel egy kicsit sem tudok egyetérteni.
Ahogy a többi felmerült kérdésben, itt is lehet a nézőpontokkal játszani, hogy neked értékes, meg érzelmileg kötődsz hozzá, de a másik nem. Itt nem (csak) az egyes emberek vonzódásáról van szó, hanem a nyelvközösség közös tulajdonáról, melyről lemorzsolódnak haszontalan és pótolhatatlan elemek is. Attól, hogy teremtődnek új, másmilyen elemek, még nem jelenti, hogy az elvesztettek értéktelenek lennének. Ha elvész egy nyelv és vele a beszélőközösség érzés- és gondolatvilága, az nem veszteség az emberiségnek, azért mert sokan nem is tudtak a létezéséről? Ha fanatikusok felrobbantanak Irakban pótolhatatlan műemlékeket, az nem veszteség, mert a legtöbb embernek teljesen közömbös? Ha egész életemben ki sem mozdultam a városból és kiirtják körülöttem az erdőt, az nem veszteség, mert én nem érzem annak vagy nem is tudok róla? (legalábbis amíg meg nem fulladok).
Az ember nem légüres térben él, hanem egy közösségben, máshogy nem is tudna. Ennek a felettes szervezetnek vannak kollektív kincsei és az egyén annál gazdagabb, minél többet birtokol ebből. Nem mondom, hogy hajrá, mindenki olvasgasson középkori magyar irodalmat, de a közösség nem csak térben, hanem időben is kiterjed. Nem kell erőltetni, hogy úgy beszéljünk,
mint kétszáz éve, de attól még érték az a nyelvváltozat is, azon fogalmazták meg az érzéseiket, a gondolataikat, ha teljesen hozzáférhetetlenné válnának ezek, a közösség válna szegényebbé, akkor is ha nem tud róla. Szerencsére a magyar nyelv nem változott annyit, hogy fordítani kellene, mint a régi angolt.
A régi igeidők különbségeket jeleztek, amik eltűntek. Attól, hogy kaptunk helyettük igekötőket, ez még veszteség. Én használom a "szoktam volt"-at, mert rohadt körülményes, hogy "régebben szoktam" és hasonlók. A két e eltűnése is veszteség, egyhangúbb lett a beszéd. Nem mondom, hogy nem természetes és nem lehet ettől hatékonyan kommunikálni (azt egyéb tényezők rontják, de erről beszéltünk eddig), de azt mondani, hogy a "nyelvi érték illúzió", butaság, legalábbis egy nagyon leszűkített nézőpont, vagy éppen nagyon kitágított, mert a világűrből, mondjuk valami isteni szemszögből a Szent Péter-bazilika is csak egy rakás kő.