Fejlettebbek az emberszabásúaknál?
Az agy mérete nem bír olyan nagy jelentőséggel a fejlett gondolkodás szempontjából, mint korábban gondolták. Ez most a főemlősök esetében is bebizonyosodott egy német kutatás alapján.
A göttingeni Német Főemlősközpont kutatói páviánokkal és közönséges makákókkal végeztek az intelligenciát mérő kísérleteket, és a majmok hasonló eredményeket értek el, mint közvetlen rokonaink, a jóval többet vizsgált emberszabásúak.
Az eredmények azt sejtetik, hogy a gondolkodás fejlődése szempontjából lényegesebb, hogy milyen környezethez alkalmazkodtak evolúciójuk folyamán a majmok. A genetikai rokoni kapcsolatok vagy az agytérfogat sokkal kisebb szerepet játszik – magyarázta a kutatást vezető Vanessa Schmitt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint.
Korábbi kísérletek rámutattak, hogy a páviánok és a közönséges makákók éppúgy alulmaradnak az embergyerekekkel szemben szociális intelligencia terén, mint az emberszabásúak. Az emberszabásúak és a gyerekek fizikai intelligenciája, azaz térbeli képzelőereje ugyanakkor egy szinten volt. A cerkóffélék családjáról – ahova a páviánok és makákók is tartoznak – eddig nem volt ilyen információ.
Schmitt és kollégái ezért összesen 18 fogságban tartott páviánnal és közönséges makákóval végeztek el egy kísérlet-sorozatot azok megszokott környezetében. Az állatok elé például két mazsolával teli kendőt helyeztek, amelyek közül az egyik szét volt vágva. A majmok csak akkor kapták meg a mazsolát, ha az ép kendőt húzták meg.
Mind a páviánok, mind a makákók sikeresen teljesítették a feladatot, mint ahogy az emberszabásúak is a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet által 2007-ben végzett kísérletben.
Az állatok szociális intelligenciáját is megvizsgálták a göttingeni kutatók, például úgy, hogy két pohár közül arra mutattak, amelyben volt mazsola. A szociális gesztust ugyanúgy nem értették a makákók és a páviánok, mint korábban az emberszabásúak. A két főemlőscsoport képességei tehát mindkét esetben hasonlítottak.
Az eredmények arra utalnak, hogy az emberszabásúak és a többi főemlős között oly gyakran húzott vonal mégsem olyan markáns, mint azt eddig hittük – vonta le a végső következtetést Schmitt.