Emberi állatok
Létezik empátia, méltányosság és kooperáció az állatvilágban? Sokáig azt gondoltuk, hogy ezek csak az emberekre jellemzőek. Manapság viszont már egyre több megfigyelés tanúsítja, hogy tévedtünk.
A majmok vajon megértik a társaik szándékait, tudnak olvasni a gondolataikban? Természetesnek vesszük, hogy az emberek képesek erre, több-kevesebb sikerrel. Tudatelméletnek nevezik azt a képességet, hogy nem csak saját érzelmeinket, mentális állapotunkat tudjuk értelmezni, hanem másokban is felismerjük ezeket, ráadásul megértjük, hogy mások máshogy érezhetnek, más ismereteik vannak. Ez a gyermekekben kb. 4-5 éves kor táján alakul ki, később, mint a mások konkrét szükségleteire való érzékenység. Van néhány korábbi eredmény, ami arra utal, hogy az emberszabásúak is rendelkeznek ezzel a képességgel, de ezt általában ritkán vizsgálják, mert az az általános vélekedés, hogy inkább a társak viselkedéséből olvasnak, nem a gondolataiból.
A Behaviour című lapban megjelent legújabb tanulmány azonban kétségbe vonja ezt. Az atlantai Emory Egyetem kutatói azt figyelték meg, hogy az apella csuklyásmajmok (Cebus apella) nem osztják meg az ételt olyan szívesen a másikkal, ha már látták, hogy az korábban evett. Persze felmerül az a magyarázat, hogy ekkor is a másik viselkedéséből következtettek arra, hogy az már nem éhes, viszont ezt egy egyszerű kontrollkísérlettel kizárták: a majmok nem látták egymást, amikor az egyiknek ételt adtak, viszont amikor az osztozkodásra került a sor, akkor a másik, nem tudván azt, hogy társa nem éhes, ugyanolyan szívesen megosztozott vele, mintha a társa nem evett volna előtte.
(Forrás: Wikimedia Commons / User:MatthiasKabel / CC BY-SA 3.0)
Egy másik kísérletből az is kiderült, hogy a csuklyásmajmok nem tűrik jól az igazságtalanságot. Ha a gondozó mindkét majomnak uborkát adott, akkor nem volt semmi probléma, örömmel elmajszolták a falatot. Viszont amikor az egyiknek sokkal finomabb csemegét, egy édes szőlőszemet adtak, akkor a másik nem volt hajlandó megenni az uborkát és felháborodottan visszadobta – számolt be Frans de Waal, a kísérlet vezetője.
Aki eddig azt feltételezte, hogy a legnagyobb nyereségre való törekvés az élet egyik alapvető hajtóereje – mint a gazdaságban – , azok számára is kiderült, hogy ez mégsem így van, hiszen akkor a majom nem utasította volna vissza kategorikusan az uborkafalatot.
A majmok a kooperációban is az élen járnak. Már 1937-ben végeztek olyan kísérletet, amiben fiatal csimpánzok csak együttműködve tudtak megszerezni valamilyen csemegét. Olyan dobozt készítettek, ami túl nehéz volt egy majom számára, csak ketten tudták magukhoz húzni, hogy a tetején levő gyümölcsöt megszerezzék. Ha az egyik kevésbé volt motivált, mert már nem volt éhes, akkor persze nem igyekezett annyira segíteni, de a végén mégis segédkezett az éhes társ buzdításának hatására. Az éhes csimpánz tisztán felmérte, hogy egyedül nem fogja tudni elvégezni a feladatot, ezért hívta segítségül a társát – mondja de Waal – de miért segített neki a motiválatlan csimpánz? Valószínűleg azért, mert kölcsönös segítségadás van a csimpánzok között, azaz a segítő később számíthat arra, hogy őt is kisegítik.
Tehát igen, vannak az állatvilágban is „emberi érzelmek”! A kooperációt ráadásul nemcsak a csimpánzoknál, de egy hasonló kísérletben az elefántoknál is megfigyelték, és még a patkányoknál is kimutatták, hogy empatikusan viselkednek a foglyul ejtett társukkal. Ezek a kísérletek és az új eredmények egyre inkább felhívják a figyelmünket arra, hogy az állatok fejlettebbek, mint gondolnánk.
Forrás
A tudatelmélet kialakulásának az emberi egyedfejlődés során több szakasza is van, és a nyelvhez szükséges legalapvetőbb elemek pl. nyilvánvalóan sokkal hamarabb megvannak már, mint 4-5 éves korban. Még a mély empátia és a mások önzetlen féltésének késői kialakulása ellen is vannak példák.
Egy kicsit zavarosra sikerült a mások viselkedéséből illetve gondolataiból való olvasás kontrasztjának bemutatása. Nyilvánvalóan mások gondolatait csak mások viselkedésén keresztül tudjuk kitalálni. Persze találgatni lehet viselkedés hiányában is, csak a kontextusra alapozva. Erre szoktuk azt mondani, hogy az ember magából indul ki: nem a másik jeleiből következtet, hanem az alapján ítél, ő mit tenne, hogyan érezne ebben a helyzetben. A majmoknál is erről volt szó. Nem a társaik gondolatait olvasták telepatikus úton, hanem a kontextushoz (azaz hogy mások kaptak-e enni vagy sem) igazodva reagáltak.
A fő kérdés azonban az, hogy a reprezentáció milyen formát ölt az állatok fejében. Vagyishogy van-e tudatelmélet, az állatok mások érzéseire/gondolataira reagálnak-e, ezeknek tudatában vannak-e; vagy csak automatikusan válaszolnak egyes stimulusokra, ahogy pl. a szemhéjak mozognak a szem felé gyorsan közeledő tárgy láttán?
Az valószínű ezekben az esetekben, hogy a majmócák nem éreznek bele abba, hogy a másik mit gondol/érez, hanem csak bizonyos környezeti hatások (és ez alatt a többi majom viselkedését is érthetjük) bizonyos reakciókat váltanak ki belőlük. Ezek a reakciók tudatelmélet nélkül is megjelenhettek, és hasznosnak bizonyulhattak a túlélés szempontjából. A nehéz doboz ráncigálására való hajlandóság például az éhség és a lustaság relatív erősségétől függ. Azt a mozzanatot, hogy egy másik majom hisztijére ideiglenesen a relatíve gyenge (vagy nem létező) éhség javára dől el a helyzet, a természetes kiválasztódás megjutalmazhatja azzal, hogy az ily módon kooperáló majmok túlélési esélye megnő. De ez még nem jelenti azt, hogy a majmok tudatában lennének a másik éhségének vagy számítanának arra, hogy majd egyszer meghálálják a segítségüket. Ezek a reakciók olyanok csupán, mint a csecsemők iránt érzett gondoskodási ösztönünk, ahol nem az van, hogy kitaláljuk, hogy a csecsemő mit akar, és EZÉRT érzünk késztetést arra, hogy ölbe vegyük és megölelgessük, megetessük, stb. Az érzés (márminthogy cuki) már eleve bennünk van a puszta látványtól. Akkor is, ha nem találgatjuk az érzéseit. Ezért lehetséges pl. az, hogy állatokat, sőt élettelen plüsstárgyakat, játékbabákat is aranyosnak tartunk, és hasonló reakciót produkálunk velük szemben is.
Tehát nagyon is lehetséges, hogy ezeknek a viselkedésformáknak közük sincs a tudatelmélethez. Hogy ez miért nem csak lehetséges, de valószínű is?
Ha a leírt jelenségek mögött tudatelmélet lenne, a majmok állandóan egymás elméjében akarnának turkálni, hogy ebből hasznuk legyen. Az, hogy ez nincs így, és csak bizonyos körülmények együttállása mellett viselkednek „érdekesen,” az azt jelzi, hogy csupán néhány speciális helyzetre adott reakciót válogatott ki a természetes szelekció, és nincs általános tudatelmélet.
Ezek a helyzetek csupán olyan típusú reakciók, amelyeket kényszernek (coercion) és jegynek (cue) nevezünk. Az előbbi definíció szerint az az interakció, ahol a reakció a stimulustől függetlenül alakult ki, funckiója nem az, hogy a stimulusra adott válasz legyen. Az utóbbi az, amikor a stimulus alakul ki a reakció nélkül, és funckiója nem az, hogy reakciót váltson ki. Az emberi kommunikációban, amely tudatelméletre alapul, mind a stimulusnak, mind a reakciónak az interakcióban való szerepe egyben a biológiai funkciója is. Cue és coercion mindenhol megfigyelhető az élővilágban, így nem igazán van értelme nagy tapsviharral fogadni az itt tárgyalt eredményeket. De mivel a fenti értelemben vett kommunikáció nem figyelhető meg a majmokban, ezért minden bizonnyal nincs szó tudatelméletről.
Aki a kommunikáció kifejlődéséről és annak előfeltételeiről szeretne olvasgatni, annak ajánlom ezt:
www.lel.ed.ac.uk/~tsphilli/papers/Scott-Phillips%20et%20al%2012%20-%