0:05
Főoldal | Rénhírek

A páviánok képesek azonosítani rövid szavakat

Francia tudósok kísérletei azt igazolják, hogy a páviánok képesek felismerni négy betűből álló szavakat.

nyest.hu | 2012. április 13.

Francia kutatók azt találták, hogy a majmok képesek különbséget tenni a valódi szavak és az értelmetlen betűkombinációk között. Egy tanulási periódus után a páviánok képesek voltak különbséget tenni szavak és értelmetlen betűsorok között. Jóllehet, nem tudnak olvasni, azaz a szavakhoz semmilyen értelmet, jelentést nem tudtak társítani. Az új eredmények arra utalnak, hogy az írott szavak azonosításának képessége közelebb áll a tárgyak azonosításához, mint valamilyen nyelvi képességhez – számolt be az eredményekről a BBC Nature.

A kutatást Dr. John Grainger és Dr. Joel Fagot vezették a Aix-Marseille egyetemen. Eredményeiket a Science tudományos magazinban jelentették meg. Grainger így kommentálta az eredményeket: „Egyáltalán nem volt biztos, hogy a páviánok egyáltalán képesek lesznek megtanulni a szó–nem szó megkülönböztetést. Így már az a puszta tény is lenyűgöző, hogy képesek erre”.

A kísérletek az egyetem speciális felszerelésű laboratóriumában zajlottak. „Ebben a kísérletben az állatok teljes mértékben szabad akaratukból vettek részt. A tesztet végző számítógépek azonnal észlelték, amikor a majmok elhagyták a csoportjukat, és önszántukból besétáltak az egyik kísérleti helységbe” – magyarázta el Fagot, aki a kísérleti rendszer kifejlesztéséért volt felelős.

Pávián
Pávián
(Forrás: Wikimedia Commons / Thomas Netsch)

Ezekben a kísérleti dobozokban a majmok egy képernyőt találtak, amelyen vagy egy négybetűs szó jelent meg vagy egy négy betűből álló értelmetlen sorozat. Hogy jutalmat kapjanak, a majmoknak helyesen kellett kiválasztaniuk a megfelelő gombot: ha valódi szót láttak, egy ovális formát kellett megnyomniuk, ha csak egy betűsort, akkor a „+” jelet. Valahányszor helyesen válaszoltak, jutalmat kaptak a rendszertől.

A páviánoknak mintegy 61000 alkalommal volt lehetőségük gyakorolni ezt a műveletet – mondta el Fagot. „A majmok azért voltak képesek maximálisan odakoncentrálni a feladatra, mert teljesen önszántukból vettek részt a feladatban” – tette hozzá a tudós.

Egyikük, a Dan névre hallgató pávián mintegy 300 szó alakját volt képes azonosítani. Ez annak köszönhető – magyarázzák a kísérlet vezetői –, hogy a majmok egyedei között – ahogyan az emberek között is – igen nagy egyéni képességkülönbség lehet.

Az eredmények azt sugallják, hogy nem igaz az a korábbi feltevés, miszerint a szavak azonosítása valamilyen magasabb rendű nyelvi képességnek köszönhető. Úgy tűnik inkább, hogy valami egyszerűbb képességre vezethető vissza: a páviánok úgy azonosítják a betűket és a sorrendjüket, mint ahogy az egyszerű tárgyakat azonosítják.

Forrás

Baboons recognise words on a screen

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. április 13. 19:00
3 vezereger

en.wikipedia.org/wiki/Washoe_(chimpanzee) Még az is lehet, hogy ha nem ilyen ábrasor-felismerést gyakoroltatnak az állatokkal, hanem valódi kommunikációs gyakorlatot csinálnak, mint ahogy süketnémául tanították anno Washoe-t, a páviánokkal is eredményre jutottak volna...

12 éve 2012. április 13. 16:11
2 Molnár Cecília

Pont ez van a cikkben.

12 éve 2012. április 13. 15:42
1 scasc

Ez csak egy bizonyos vizuális fejlettségre utal, nem nyelvire, gondolnám.