Én, ti, ő, ő, ő
Az angol személyes névmásokat vizsgáljuk. Hogy mondják angolul, hogy „ti”? Tegeződnek vagy magázódnak az angolok? Mit tettek a középangolok a férfi és nő összeolvadása ellen? És mit tettek az ellen, hogy a férfi több férfivel vagy nővel olvadjon össze? Most megtudhatja.
Korábban említettük, hogy a mai angolra a ragozás nem igazán jellemző. Az óangolban (5.–12. sz.) az igéknek jóval több alakjuk volt, mint a mai, jellemzően négy. A névszóknak (főneveknek, mellékneveknek) is volt négy esetük (alany, tárgy, birtokos, részes), továbbá – a némethez hasonlóan – minden főnévnek volt nyelvtani neme. Ma már csak a személyes névmások mutatnak fel nagyobb változatosságot, ezek alakjait és a mai rendszer kialakulásának néhány mozzanatát mutatjuk be. (A cikk kedvéért tegyük fel, hogy vannak névmások.)
(Forrás: Wikimedia Commons / kate fisher / CC BY 2.0)
A mai helyzet
A táblázat átírásai a kurrens brit ejtést követik. A pontosság kedvéért szokatlan jeleket is használunk: a [w] olyan, mint az [u], de nem magánhangzó, nem alkot szótagot, az [ē] az [e] hosszú változata (nem [é]!), a [ð] pedig a the első hangja, a magyarban [d]-vel szokás helyettesíteni.
Az angol standard nyelvjárásaiban ma használt személyes névmásokat az alábbi táblázat tartalmazza. Az első oszlopban az alanyként, a másodikban a tárgyként, valamint elöljárók után használt változatot adjuk (pl. I see them ’én látom őket’, they see me ’ők látnak engem’, to me ’hozzám’, with them ’velük’). A harmadik oszlopbeli alak a főnévi csoportok elején áll és a birtokos személyét jelzi (pl. my little pony ’az én kicsi pónim’). Ez tulajdonképpen nem névmás, hanem determináns, a helyén állhat névelő (the little pony ’a kicsi póni’) vagy kvantor (some little pony ’valamely kicsi póni’, every little pony ’minden kicsi póni’). A negyedik oszlopbeli alak megintcsak névmás, mivel teljes főnévi csoportot helyettesít (pl. the little pony is mine ’a kicsi póni az enyém’, mine is more beautiful ’az enyém szebb’).
1 2 3 4 E1 I [aj] me [mij] my [maj] mine [majn] E2 you [jüw] your [jó] yours [józ] E3h he [hij] him [him] his [hiz] E3n she [sij] her [hő] hers [hőz] E3s it [it] its [itsz] T1 we [wij] us [asz] our [á] ours [áz] T2 you [jüw] your [jó] yours [józ] T3 they [ðej] them [ðem] their [ðē] theirs [ðēz]
Láthatjuk, hogy az egyes és többes szám 2. személyű névmás megegyezik, azt is mondhatjuk, hogy egyetlen 2. személyű névmás van az angolban, amelyiket egyes és többes számban is használnak. A hím-, a nő- és a semlegesnem csak egyes szám harmadik személyben különül el, formailag is igen különböző alakokban (he, she, it). A birtokos determináns (3. oszlop) és a birtokos névmás (4. oszlop) között az egyes szám 1. személy kivételével csak annyi a különbség, hogy az utóbbi [z]-re vagy [sz]-re végződik. Ha ez már a 3. oszlopban is így van (his, its), akkor nem különböznek. Ennek a két alaknak az elkülönülése modern fejlemény, korábban nem létezett ez a különbség az angolban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Party Pop / CC BY-SA 3.0)
A visszaható névmásokat azért nem soroltuk fel, mert mindig kitalálhatóak. A birtokos determinánshoz egyes számban a -self [szelf] (vö. szelfi) többesben a -selves [szelvz] végződés járul: myself ’magam(at)’, ourselves ’magunk(at)’. Itt tehát a 2. személyben is van különbség: yourself ’magad(at)’, de yourselves ’magatok(at)’.
Te, ti
Láttuk, hogy a mai angolban a 2. személyben nincs különbség egyes és többes szám között – eltekintve a visszaható névmásoktól. Ez néha gondot okoz a társalgásban: pl. nem lehet tudni, hogy csak azt hívom a buliba, akire nézek épp, vagy a mellette állókat is. Ezért a többes szám kifejezésére számos megoldás alakult ki: you all, y’all ’ti mind’, you guys ’ti fickók’, you lot ’ti sokan’, youse, yins (utóbbiak a magyar tik alakra emlékeztetnek). Ezeket az egyes beszélőközösségek eltérő gyakorisággal használják, pl. a you all, you guys, yins inkább Amerikában, a you lot, youse inkább Nagy-Britanniában használatos.
(Forrás: Wikimedia Commons / Elikos91 / CC BY-SA 3.0)
A középangolban (12.–15. sz.) a you csak többes számú volt. Sőt, csak többes szám tárgyesetben használták a you-t, alanyesetben a ’ti’ ye [jij] volt. Egyes számban egy másik névmás szolgált, ennek négy alakját tartalmazza a következő táblázat. Kissé anakronisztikusan a mai kiejtéseket adjuk, mivel ezeket a névmásokat, igaz elvétve, még ma is használják.
| 1 | 2 | 3 | 4 | |
|---|---|---|---|---|
| E2 | thou [ðáw] | thee [ðij] | thy [ðaj] | thine [ðajn] |
A portugálban a magyarhoz és némethez hasonlóan a magázó alak a 3. személy. A brazíliai portugálban odáig fajult a „magázódás" térnyerése, hogy mára semmilyen 2. személyű igealakot nem használnak, ezek helyét teljesen átvette a 3. személy.
A you úgy szorította ki a thou-t, hogy a franciához és az oroszhoz hasonlóan a középangolban is a ’ti’ – azaz a ye, you, your – volt az udvarias (magázódó) egyes szám. A tegeződő thou, thee, thy-t egyre kevesebb alkalommal használták, így mára szinte teljesen eltűnt. Az, hogy nyelvtörténeti szempontból ma az angolban csak magázódó névmásokat használunk nem jelenti sem azt, hogy ma mindenki magázódik, sem azt, hogy ne lenne különbség udvariasabb és közvetlenebb megszólítások között. Egyrészt, ha csak egy névmás van, akkor nem tudjuk megmondani, hogy az „magázódó” vagy „tegeződő” forma. Az anyanyelvi beszélők legnagyobb része nem tudja, hogy a középangolban a you melyik volt a kettő közül, ez a nyelvtudásnak nem része. Másrészt, ha a névmással nem is, a névhasználattal sok finom részletet meg lehet különböztetni (Johnny, John, Mr Harris, Dr Harris, Professor Harris stb.).
A létige többes számú alakja jelen időben are, múlt időben were: pl. we/you/they are ’mi/ti/ők vagyunk’, we/you/they were ’mi/ti/ők voltak’. Ugyanezeket az alakokat találjuk az egyes szám 2. személyben is: you are ’te vagy’, you were ’te voltál’. Ennek természetesen az az oka, hogy a you a korábbi „életéből”, amikor még csak többes számú volt, hozza magával az igei egyeztetését. A Miatyánkban ezt találjuk: our father, who art in heaven ’mi atyánk, ki vagy a mennyben’. A létige korábbi egyes szám második személyű alakja tehát jelen időben art (múlt időben werest).
Férfi ő, nő ő, közös ő
A germán nyelvek három neme (hím-, nő- és semlegesnem) az angolban csak az egyes szám 3. személyű személyes névmásnál maradt fenn. Ezt a rendszert a középangolban veszély fenyegette. Az óangol hímnemű alak hē [hé], a nőnemű hēo [héo] volt. A középangol korra ezek hangalakilag egybeestek, az utóbbiból is hē lett. A beszélőknek azonban szükségük volt a különbségre, ezért nőnemben egy korábbi mutató névmást kezdtek használni. Ez, a seo a forrása a mai nőnemű she-nek. Figyeljük meg, hogy ez csak az alanyesetű alakot érinti, a többi alak az óangol mintát folytatja: her, hers.
Emberek komolyan vitatkoztak azon, hogy az every member must take off his shoes before entering the chapel ’minden tagnak le kell vennie a cipőjét, mielőtt a kápolnába lép’ vajon jelentheti-e azt, hogy nők nem léphetnek a kápolnába.
Ha a középangolok nem tettek volna a két névmás egybeesése ellen, akkor ma nem volna a társadalomban meglevő nemi egyenlőtlenségeket a nyelvben is feloldani kívánó aktivistáknak dolguk azzal, hogy „közös” (férfira is, nőre is alkalmazható) névmást találjanak. Erre korábban a he szolgált (ha nem tudtuk, hogy akire utalunk az férfi vagy nő, akkor a he-t kellett használni), de ez a hímdominancia jelének tekinthető. Ezért ma van, aki a she-t használja ilyenkor, van, aki s/he-t vagy (s)he-t ír, de ezt nehéz kiejteni, van, aki he or she-t vagy she or he-t mond, de ez hosszú, és olyan is van, aki a többes számú they-t használja, néha akár mintha egyes számú lenne: themself ’maga/magát’ (ilyesmi már Shakespeare-nél is előfordul).
Ők a vikingektől
A tüske betűről, a þ-ről már volt szó. Az óangolban használták, később a th kettősbetűvel helyettesítették.
Nem csak az óangol hímnemű hē és nőnemű hēo hangalakja olvadt egybe, de a többes számú hīe is. Ezért – a különbség fentartása érdekében – a többes számú névmás összes alakját felváltotta a vikingektől átvett mutató névmás, a þeir, ebből lett a mai they, them, their, theirs sor. Névmást kölcsönözni nem szokás. Hogy mégis ez történt, az az óangol és a viking intim viszonyát tükrözi. Az óangol és a vikingek által beszélt óskandináv közeli rokonságban álltak, jóval kisebb volt köztük a távolság, mint a mai angol és a mai skandináv nyelvek között.
Azonban ma is tetten érhetjük a korábbi hīe névmást, pontosabban annak tárgyesetű alakját, a hem-et. Amikor ma azt halljuk kill ’em [kilöm] ’öld meg őket’, az ’em az óangol hem továbbélése. Ugyanis a mai megfelelőjéből, a them [ðem]-ből nehezen magyarázható: szó eleji [ð]-t nem szokás elhagyni. A szó eleji [h] viszont minden további nélkül kimaradhat: pl. a you have been killed ’meg vagy ölve’ elején a [jüw höv] lehet [jüw öv] és [jüwv] is. Írni is lehet így: you’ve. Az egyes számú kill him ’öld meg őt’ is ejthető [h] nélkül [kilim]-nek (sőt [kilöm]-nek is, összeolvadva a többes tárgyú kill ’em-mel). A semlegesnemű it pedig hit volt a középangolban, tehát a szó eleji [h] lekopásával jött létre.
(Forrás: mememaker.net)
Az angol személyes névmások rendszerében tehát jó néhány változás következett be az elmúlt évezredben. Eltűntek az egyes szám 2. személyű alakok, helyüket a többes szám 2. személyűek vették át. A harmadik személyű névmások egybeesése miatt a nőnem alanyesetére egy mutató névmást kellett bevonni, a többes számú alakokat pedig a vikingek hozták Angliába. További újítás, hogy az óangol mīn ketté vált, a rövidebb alakja, my, főnévi csoportok elején áll, az „eredeti” mine továbbra is névmásként funkcionál. Ugyanez a kettősség a többi birtokos alak esetében is kialakult.
Angol személyes névmások táblázatokban
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (45):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Fülig James:
Nem gondolom, hogy kétségbe vonnám. Szerintem a társ tudományokkal az összhang szükségessége nem jelenti azt, hogy nem önállók az egyes tudomány ágak.
A "társ" alatt ebben az esetben azt értem, hogy a tudomány önmagában olyan egységet képvisel, amelybe nagyon sok féle tudomány ág tartozik, amelyek önállóan működnek, és különböző módokon valamint mértékben kapcsolatban vannak egymással, vagy kapcsolatban kéne legyenek..
A nyelvészet annál is inkább fontos tudomány, mert a nyelveket kutatja, amelyek az emberi gondolkozás általános és fontos eszközei, megjelenítői és összességében ez a kommunikáció alapja. (Tény, hogy a mai technika egyre gyorsabban fejlődik, és a modern gépek intelligenciája kezdi túlszárnyalni az egyéni gondolkozás és információ átadás sebességét..)
@mederi:
"Ugyanakkor, olyan sok a bizonytalansági tényező a nyelvészetben, hogy szerintem csak akkor fogadható el bármely eredmény, ha a társ tudományokkal teljesen, vagy nagyrészt összeegyeztethető.."
Ezzel kétségbe vonod a nyelvészet mint tudomány (értsd: önálló tudomány) létét.
@szigetva:
Az a véleményem, ha egy hasonlattal élhetek, hogy a nyelvészet hasonlóan a biológiához, a tudomány folyamatos fejlődésével egyre sokoldalúbbá válik és egyre mélyre hatóbb.. A gyakorlat az, hogy annyira szerte ágazó lett, hogy a különböző szakágak közös kapcsolódási felülete, amennyire én látom, egyre vékonyabb.
Mint amatőr foglalkozok a magyar nyelv részletes megismerésével, azzal a szándékkal, hogy találjak olyan pontokat benne, amik a történelemmel, az ásatásokkal és akár a mondákkal és mesékkel is, összhangban vannak.
A tudományos szintű hangtannal és összehasonlító nyelvészettel, valamint egyéb valóban fontos nyelvészeti ágakkal inkább csak ismerkedek több kevesebb sikerrel..
Mivel a nyelvészet társ tudományokkal való kapcsolata már évek óta kialakulóban van, nagyon érdekelnek ezek az eredmények is..
-Az összehasonlító nyelvészetben a hangtani változások mellett a szó gyökök közös vonásai alapján történő összehasonlításokkal találkoztam, amik alapján a nyelvcsaládokat meghatározták.
Történeti nyelvészet és még sok "egyéb típusú" nyelvészet létezik, de nem találkoztam eddig szó és mondat szintű "nyelvzárványokra alapozott", nyelvréteg kutatásokkal, és eredményekkel, amelyek nem feltétlenül igénylik az írott adatok meglétét és használatát.
-Ugyanakkor, olyan sok a bizonytalansági tényező a nyelvészetben, hogy szerintem csak akkor fogadható el bármely eredmény, ha a társ tudományokkal teljesen, vagy nagyrészt összeegyeztethető..
-Eddig, amiket a Nyest-ben írtam a saját következtetési módszerem alapján, történetileg is többnyire megalapozottak.
Ilyen az "ő"-vel kapcsolatban tett megjegyzésem, ami miatt valószínűleg töröltétek a hozzászólásomat.
Röviden (remélem, nem törlitek):
[törölve — mod]
@mederi: Vissza-visszatérő érve a hozzá nem értőknek, hogy nem tudhatjuk, kinek van igaza, a tudományos elméletek is rendre megbuknak. Nevezzük ezt Galilei fedezéknek.
Fontos azonban látni, hogy azok, akik egy-egy tudomány határait feszegetik és eretnek tanokat hirdetnek (amik a későbbiekben akár bevettekké is válhatnak), ismerik az ortodoxiát is. Te egyáltalán nem ismered, ahogyan azt szinte minden hozzászólásod bizonyítja.
A hozzá nem értők másik taktikája, hogy megsértődnek a hangnemen. Az, hogy agymenésnek minősítem a hosszászólásaidat, elég udvarias megfogalmazás. Mondhatnék róluk sokkal durvábbat is.
@szigetva:
Ha a történelemben előforduló sok sok téves gondolatot és hitet amiket írott formában olvashatnak a mai emberek "agymenés"-nek neveznéd, az is helytelen volna, mert a fejlődés részei.
Ilyet szerencsére nem teszel, csak engem "tisztelsz meg" ilyen durva hangnemmel! Miért is?
-Amiket eddig írtam, azok kizárólag tényekre (példákkal) támaszkodtak szerintem. Ha tévedek a levont következtetések valamelyikében, az a folyamat része.. Azok a szókapcsolatok, amik több száz, vagy ezer évvel korábbról fenn maradtak a mai magyar nyelvben (és szétszórtan néhány más nyelvben is fellelhetők), nyilván nem a mai tudásunknak, világlátásunknak felelnek meg, de éppen ezért segítenek abban, hogy történelmi időszakok kultúráihoz köthetők legyenek, amelyekben feltehetően létre jöttek. Érdemes velük sokoldalúan foglalkozni..
-Úgy beszéltek durván el a fejem felett, mintha itt sem lennék, anélkül, hogy bármit megcáfoltatok volna! Inkább kitörlitek amit írtam..
@Mackósajt: Persze, van minden. Az arabban a 2. személyben is van hím és nő nem. Csak a mederi tényeket nélkülöző agymenését akartam leállítani (bár ez elég reménytelen).
@szigetva: A japán nyelv meglehetősen komplikált személyes névmás rendszerében vannak a beszélő neme szerint specifikus névmások (és nem specifikusak is párhuzamosan) 1. és 2. személyben. Ez azért egy kicsit különböző az angol 3. személyű névmásoktól, mert 2. személyben is annak a neme számít, aki beszél, nem annak, akit megszólít. (Mint az általad hozott portugál, és orosz igeragozási példáknál is.)
Más kérdés, hogy a japánok nem állnak meg ennél, pl. a beszélő és a megszólított abszolút és egymáshoz képesti életkora, társadalmi státusa, és viszonya is számít. Ráadásul az egyes névmások használata pár generáció távlatában változóban van, ill. tájszólásban eltérhet.
@mederi: vannak olyan nyelvek, ahol az első és második személyben is van nem, pl. portugálban egy férfi azt mondja "obrigado" egy nő meg "obrigada" amikor megköszön valamit, az oroszban egy férfi "ja csital" 'olvastam', egy nő "ja csitala" 'olvastam'.
A nyelvtani nemet talán jobb volna a semlegesebb A osztály, B osztály (ha van, C osztály) elnevezésekkel illetni, hogy ne keverjék össze a biológiai/társadalmi nemekkel.
Kérdés..
Mi a nyelvtani nemek (E3) filozófiája, milyen szemléletet tükröz sok mai nyelvben szerintetek?
(Miért nincs ezekben az E1 és E2-nek is nyelvtani neme? :))
Miért gondolják, hogy nincs szinkronban a nyelvtani nem a valósággal de a tárgyak E3 eltérő nyelvtani nemei igen?
-Nekem úgy tűnik, hogy pl. a nyelvtani nemek filozófiájának (is) ősi és mai képviselői csak képekben és nem általános relációkban látták/ látják a való világot. Ennek a sík látásmódnak alapján építették fel nyelvi és célirányos filozófiájukat, és nyelvüket. Ez egyfajta én központú gondolkozás alapja, szigorú formai rendszer, amit hatásosnak és célra vezetőnek gondoltak, és gondolnak ma is.
-A kára ma az, hogy a fejlődés üteme túl gyors, a népesség szaporasága kezelhetetlen, az életformák félesége pusztuló, az éghajlat szélsőségesen változó, és a fosszilis energia fogyása túlzott ütemű. Főleg (vagy nagyrészt) ezek miatt szükséges többfajta nem túl hatásos kezelési mód a sokféle negatív változás kijavítására..