0:05
Főoldal | Rénhírek

Szelfi és együttfi

Ma már mindenki tudja, mi a szelfi, de hallotta már Ön azt, hogy „együttfi”? Na, és csinálta már másokkal?

nyest.hu | 2013. október 30.

„És mindenféle sallang nélkül a következő jelenetben már a buli KIÁLLÁSÁBAN is vagyunk, repülnek a szelfik és az együttfik, eltűnik az iskola, a matekdoga, anyu, apu, minden probléma, egy dolog számít csak, az pedig négy betű és Y-nal kezdődik!!!” – olvasható a 444-nek az idei év filmjéről készült kiváló elemzésében, amely egyébként az éppen javában folyó őszi szünet okán igencsak aktuális is. De mi nem emiatt foglalkozunk vele, hanem a sajtótörténeti pillanat megörökítéseképp: ebben a mondatban bukkant fel ugyanis először az együttfik kifejezés.

A szelfi mellett persze könnyen megérthető az együttfi: ’olyan szelfi, amin többen vannak’. Jó, de mi az a szelfi? A szelfi eredetileg angol kifejezés, amely – egyes források szerint – a 2000-es évek közepétől kezdett el terjedni, mára nemzetközivé vált. Eredetileg selfy, ma már sokkal gyakrabban selfie alakban fordul elő, és az angol self ’öntudat, önkép’ szóból jött létre. Azokat a fényképeket hívják így, amelyeket legtöbbször mobiltelefonnal készít az ember saját magáról. Sokszor látszik rajta az illető kinyújtott karja, amelyben a fényképezőgépet tartja. Az újabb telefonokon már szelfikészítést megkönnyítendő elöl (a képernyő felől) is van kamera, így sokkal tervezettebb, megkomponáltabb szelfik vagy együttfik készíthetők – utóbbiakról kisebb eséllyel marad le a szélső emberek fél arca.

Szelfi
Szelfi
(Forrás: hu.socialdaily.com)

A selfie 2013 augusztusa óta hivatalosan is létezik: az Oxford Dictionaries ekkor vette fel szótárába. A kifejezés ugyan 21. századi, de maga az eljárás – saját magunkról képet készíteni –  már a 20. század elején ismert volt. Akkor azonban nem ártott hozzá egy tükör és egy asztal vagy polc, amire a nagy méretű fényképezőgépet elhelyezték.

Szelfi és együttfi
Forrás: Wikimedia Commons

Az egyik első szelfit Anasztaszija Nyikolajevna nagyhercegnő, II. Miklós cár lánya készítette 1914-ben, 13 éves korában. Ha lett volna Facebook, oda simán feltolhatta volna a képet, mivel azonban nem volt, így csak levélben tudta elküldeni egy barátjának.

Szelfi és együttfi
Forrás: Wikimedia Commons / Grand Duchess Anastasia Nikolaevna of Russia

A szelfinek sokféle változata van: nem csak olyanokkal lehet büszkélkedni, amelyeken azt gondoljuk, hogy jól nézünk ki, de olyanokkal is, amelyeken iszonyú hülye fejet vágunk.

Szelfi és együttfi
Forrás: Wikimedia Commons / Shaadyk / CC BY-SA 3.0

Vannak nagyon trükkös állatos szelfik is.

Ezt egy barátunktól kaptuk
Ezt egy barátunktól kaptuk
(Forrás: feafum.blogspot.hu)

Mindenféle szituációban készülhetnek, és az állatok sem mindig a legjobb arcukat mutatják...

Szelfi és együttfi
Forrás: feafum.blogspot.hu

Hosszan azért azon nem érdemes gondolkodnunk, hogy ezeket hogyan csinálták ezek az ügyes házikedvencek, nyilván a mobiljukkal.

Szelfi és együttfi
Forrás: feafum.blogspot.hu

Az együttfiken természetesen nem egy, hanem több ember van. Ezeket angolul multiple selfie-knek hívják, rövidebben mulfie-knek – tudható meg a The Guardian tudományos-ismeretterjesztő videójából. Ebből a szelfiológiai kincsesbányából egyébként még megtudhatjuk azt is, hogy mi a shelfie...

Együttfi Ferenc pápával
Együttfi Ferenc pápával
(Forrás: huffingtonpost.com)

További információ

A The Guardian videója a selfie-ről

William Haynes szelfiológiája

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (13):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
10 éve 2013. november 12. 11:35
13 Avatar

@kalamajka1: A selfie nem feltétlenül csak az arcról szól, gyakran egész alakos, így nem jó az önarckép. Egyébként én erre az "önfotó" szót láttam használatban.

10 éve 2013. november 12. 10:30
12 baga

Azert nem onarckep, mert az mast jelent. Most nyelvvedes cimen egy letezo, onallo jelentessel biro szora ra akartok huzni egy uj jelentest?

10 éve 2013. november 12. 07:15
11 misibá

Az önarcképpel egyetértek, a szelfi és főleg az együttfi nekem nem jön be. És mi lenne a csoportos önarcképpel? Egy kicsit hosszú de ... Meg egyébként is: globalizálódik minden, ha már nem globalizálódott volna, Így a nyelv is változik. Annakidején a hangora sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

10 éve 2013. november 11. 13:49
10 El Vaquero

@kalamajka1: csoportönkép?

10 éve 2013. november 11. 13:23
9 Krizsa

@kalamajka1: Az együttfi-nyesti-zagy, az egy fénykép.

Mert a fényképet nézőt lószaporító szervet sem érdekli, hogy

ki is? hogyan is? melyik is? tartotta maga elé a kamerát. Az érdekli, hogy mi van a képen.

10 éve 2013. november 11. 12:56
8 kalamajka1

Bocsánat, de a "szelfi" helyett miért nem lehet használni a már jól bejáratott "önarckép" szót? (Persze, azért teszek fel ilyen kérdést, mert én sem vagyok már tinédzser.)

Viszont be kell vallanom, hogy az "együttfi" szóra nem tudok más javaslatot.

10 éve 2013. október 30. 23:34
7 Roland2

@fudrajzgep: www.zenci.hu/szocikk/break

www.gyakorikerdesek.hu/szorakozas__zene__2712786-a-zeneben-hol-van-a

( { / Mellesleg Guetta elmehet a fenébe, amiért az Alice Deejay klasszikusát sikerült meggyaláznia www.youtube.com/watch?v=lHjNmyzrVvM /} )

10 éve 2013. október 30. 21:20
6 fudrajzgep

Az utolsó képről nekem inkább az "egyházfi" jutott eszembe :)

Viszont kérdésem nekem is lenne: mi az a kiállás? A linkelt 444-es cikk alapján sem jöttem rá.

10 éve 2013. október 30. 20:53
5 El Vaquero

@Sultanus Constantinus: akkor neked jó, mert míg nem írta a cikk a selfy/selfiet, addig nekem valami becenévnek hangzott, nem tudtam a hangzásából jelentésre következtetni.

10 éve 2013. október 30. 20:23
4 Sultanus Constantinus

@El Vaquero: Ha kizárólag a nyelvérzékemre lenne bízva, akkor számomra valami olyasmit jelentene, hogy 'egyedül(i)' vagy 'magában'.

10 éve 2013. október 30. 20:09
3 El Vaquero

@Sultanus Constantinus: én sem hallottam még róla, ahhoz képest, hogy a cikk szerint ismernem kellene. Először el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet. Kiragadva, háttér nélkül még csak angolosnak sem tűnik. Most már legalább ezt is tudjuk.

10 éve 2013. október 30. 19:24
2 Krizsa

Nyestingli-tanglifi

10 éve 2013. október 30. 19:10
1 Sultanus Constantinus

"Ma már mindenki tudja, mi a szelfi, de hallotta már Ön azt, hogy „együttfi”?"

Soha az életben nem hallottam egyiket sem. (Az is igaz, hogy nem most voltam tinédzser...)