Egy magyar utazó Kínában 12.

Egy magyar utazó és az „északi béke” 1933-ban

Kovrig János magyar újságíró „A sárga kontinensen déltől északig” c. művében számol be Kínába tett útjáról, melyre 1932-1933 fordulóján kerül sor. Az újságíró nem sokkal azután érkezik Kínába, hogy 1931-1932 fordulóján Japán elragadja Mandzsúriát Kínától, majd hamarosan egy újabb japán-kínai konfliktus szemtanúja lesz.

Horváth Krisztián | 2014. augusztus 18.

Kovrig János azért érkezik Kínába, hogy közelről vizsgálja meg a japán-kínai konfliktust, melynek során Japán 1931-1932 fordulóján erővel elragadja Kínától Mandzsúriát, ahol 1932 elején megalakul Mandzsukuo bábállam. A magyar újságíró – tekintve, hogy utazását Mandzsúria felé Hongkongban kezdi, így Kínán átutazva – bepillantást nyer a modern Kína életébe is. 1933 elején, Újév napján Pekingbe érve pedig szemtanújává válik az újabb japán-kínai fegyveres konfliktusnak.

Az „északi béke” városa

1928-ban a Kuomintang-kormány a fővárost Pekingből Nankingba költözteti; Pekinget pedig átnevezik Peiping-re. Az 1933-ban ide érkező Kovrig János erről ezt írja:

A sok ellentmondás között a legnagyobb paradoxonnak tűnt az új név, amire Pekinget keresztelték. Péiping minden volt ezekben a napokban, csak az „Északi Béke Városa” nem.

(104. oldal)

Hogy mi történhetett, arról a helyi sajtóból tájékozódik. A Peiping Chronicle című újság legfrissebb, 1933. január 4-i számát olvasva Kovrig János arról értesül, a japánok elfoglalták Sanhajkuant.

Sanhajkuan – ahol a tenger és a Nagy Fal találkozik
(Forrás: Wikimedia Commons / fuzheado / CC BY 2.0)

Január negyedike volt. Vékony hóvonal látszott a házak hullámos tetején és a hőmérő huszonnyolc fokot mutatott zéró alatt. Peking lakói, ezek a nyugodtabb, északi emberek, mégis tűzbe jöttek. Sanhájkuán nem Mandzsúria többé, Csili tartományban fekszik, fontos sztratégiai pont a dzsöhoi (jeholi) hegyek utolsó nyúlványainál, a tenger partján. [...] Sanhájkuán eleste megdöbbentette Észak-Kína lakóit. Mi következik mostan? Dzsöho, vagy az északi tartományok, vagy mind a kettő? Tehetetlen düh és felháborodás töltötte el a kínaiakat és a fiatalabbak meggondolatlan merényletekkel elégítették ki indulataikat. [...] Az ifjúság követelte, vigyék ki a frontra, mert utolsó csepp véréig védelmezni akarta a mennyei birodalom szent földjét.

(105. oldal)

A Sanhajkuan elleni japán agresszió 1933. január 1. és 3. közt zajlott le, japán győzelemmel zárult, melyet a Zsehol tartomány elleni támadás követett japán részről.

Japán terjeszkedése Kínában 1895–1933
(Forrás: geschichteinchronologie.ch)

A Zsehol elleni japán támadás

A Sanhajkuan elleni japán támadás csupán nyitánya volt a Zsehol (Kovrignál Dzsöho) elleni támadásnak, melyet japán és mandzsukuói csapatok intéztek a kínai erők ellen.

A japánok nyíltan bevallják, hogy a hegyes Dzsöhot, amely az északkínai tartományok és Belső-Mongólia közé ékelődik (egy része földrajzilag az utóbbihoz is számítható), meg akarják hódítani. Ezzel kezükbe kerül Észak-Kína és a Mongóliák sorsának intézése.

(106. oldal)

Kovrig János úgy látja, a japánokkal szemben azonban kevés a hazafias lelkesedés. Véleményét nem is titkolja a helyiek előtt:

A japánok gyakorlott haderejével szemben nem elég a lelkesedés, ezt ők is belátták. És hol vannak a hadvezérek, ki vezesse őket?

(107. oldal)

Japán csapatok harcban Zsehol tartományért 1933-ban
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ahogy azt cikksorozatunk korábbi részeiben is láthattuk, Kovrig János a kínai központi irányítást hiányolja a japánok elleni harcban és a modern Kína megszervezésében. Az új konfliktus esetén ugyanez a véleménye:

Ellenállni a japánoknak? Igen, néhányezer elszánt ember megvédhetné a szorosokat. Ki szervezze meg, ki vigye oda őket, ki oldja meg sztratégiailag ezt a feladatot?

(108. oldal)

Kína széttagoltsága kapcsán, az új konfliktus idején Kovrig János így ír:

Az ezer kilométeres távolságban fekvő Kanton nagy szájjal ordítoz, öklét rázza Japán felé, Sangháj a veszendő tartományok üzleti jelentőségén töpreng, Nanking politikai kompromisszumot keres, ami kielégítené a délieket, békét teremtene Japánnal, de egyben megóvná a központi kormány „arcát”, – ahogyan a tekintélyt kínaiul kifejezik. Peking ezzel szemben, a háborús veszély közvetlen közelében, pillanatnyi dühkirohanásokat rendez, idejön csendesen tüntetni a márványkapu alá és a gazdagabbja a kórházakban keresi a biztonságot, amit máshol nem nyujthat neki az „Északi Béke Városa”.

(109–110. oldal)

A Zsehol elleni japán támadás 1933 februárja és márciusa folyamán zajlott le – ezek után a tartományt Mandzsukuóhoz csatolták. Mielőtt pedig a szerző továbbállna Mandzsúria felé, a következő részekben még elkísérjük pekingi felfedezésein...