Egy magyar utazó Hangcsouban 1932-ben
1932-1933-ban egy magyar újságíró, Kovrig János Hongkongból indulva észak felé halad Kínán keresztül. S miközben a Mandzsukuo néven megalakított japán bábállam felé tart, kínai úti élményeiről „A sárga kontinensen déltől északig” című könyvében számol be.
Sorozatunk előző részeiben láthattuk, ahogy a Kínába megérkező Kovrig János Hongkong, Kanton, majd ismét Hongkong és Ámoj érintésével Sanghajba érkezik, ahol a közelmúlt nyomait látva a jövőről is elmélkedik. A folytatásban A sárga kontinensen déltől északig című kötetét olvasva nyomon követjük Kovrig Jánost Sanghajtól észak felé: ezúttal Hangcsouba.
Kína szent temetővárosában
1932 végén a Sanghajt elhagyó Kovrig Jánost szállító vonat Hangcsou felé viszi a szerzőt, amiről ő a kötet Kína szent temetővárosában című fejezetében ír: „A kínaiak azt tartják, Hangcsauban legszebb meghalni”. Szerzőnk – aki természetesen nem meghalni jött a városba – sajnálattal veszi észre magán egy komoly betegség jegyeit a városba való megérkezéskor:
Négy óra alatt visz a vasút Sanghájból erre a bájos helyre, Tsze-tyáng tartomány fővárosába. Az aránylag rövid út végtelenségbe nyúlónak tűnt nekem, láz gyötört, hetek óta lappangó vérhas fájdalma. Egy darabig figyeltem a tájat, amely felbukkant a vonat ablaka alatt.
(83. oldal)
Minden baja ellenére, betegségére fittyet hányva a szerző másnap erőt vesz magán, s körbenéz a városban. A pagodák – és azok javítása – láttán az alábbiak miatt lelkesedik:
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ritka látvány Kínában! A kínait évezredek óta új dolgok létesítésének láza fűti. Javítani, helyreállítani valamit, nem érdekli itt az embereket, csakúgy, amint maga a természet inkább új életek szülője, mint a meglévők fenntartója.
(84. oldal)
A jelenet kapcsán a szerző ismét filozofikus hangulatba esik:
Mért ragaszkodjon csak az ember a multhoz, amikor az egész világ a megfoghatatlan mát szolgálja, a jövőt szüli minden pillanatban, a múlók és elmultak roncsain. A [...] sírokra tekintve, megkapott a gondolat, nem újjászületés-e ez is, az örök vágy teljesülése, Hangcsau szent halmairól nézni a folyton változó életet? A sírokban nyugvók, mint azt a délkínaiak képzelik, a számlálhatatlan alakú, örök újjászületésben, velük, általuk szüli a föld a mindig más arcú életet. Pagodát javítanak a hangcsaui dombon. Mintha szentségtörés lenne a kézmívesszerszámok zaja a sírok ünnepi csendjében...
Szép, régi épületet javítanak Kínában, – gondolom magamban és öröm tölt el. A nyugati ember öröme.
(84. oldal)
(Forrás: Wikipédia)
Az eszmefuttatás után a szerző alaposabban is felderíti Hangcsout.
Hangcsau nevezetességei nem szűkölködnek fellengzős nevekben. A „hat harmónia pagodája”, a „hajnali derengés és az alkonyati fény barlangja”, a „futó tigris kolostora”, és más, hasonló elnevezések lepik meg az embert.
(85. oldal)
A betegeskedő szerző eléggé el is fárad a hangcsoui kirándulásban:
A fárasztó kirándulás után még csónakáztam egyet a Nyugati Tón, amelynek szelíd vizét, festői vízi-pagodáját, a holdat visszatükröző három tavacskát egyik szigetén, a kínai költők annyiszor megénekelték.
(85. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Louisa Salazar / CC BY-SA 3.0)
A hangcsoui kirándulás, amelyet a szerző már eleve betegen kezd el, csak még jobban elgyengíti.
Ismét Sanghajban
A kirándulás végére Kovrig olyannyira beteg, hogy úgy dönt, visszamegy Sanghajba.
Sanghájban egyenesen kórházba mentem. Az amerikai vezetés alatt álló, modern Country Hospital volt az első kórház, amelyet valaha igénybe vettem. A sangháji magyar kolónia kedves tagjai gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzam betegségem alatt. Körülbelül nyolcvan magyar él Sanghájban, orvosok, mérnökök, kereskedők. Doyenjük Komor Pál, a hongkongi Komor-dinasztia tagja, aki olyan félhivatalos konzul-féle Sanghájban. Mit mondjak honfitársainkról? Sok lelkesedés, kevés összetartás van bennük, egyénenkint szíves emberek, minden magyar ügyet felkarolnak.
(87. oldal)
Ahogy azt korábban már láttuk, Kovrig János Hongkonban talákozott a „Komor-dinasztia” egyik képviselőjével, Komor Szigfriddel.
(Forrás: szombat.org)
Komor Szigfrid egyik testvére Komor Izidor volt – utóbbi pedig Komor Pál (1886–1973) apja. Komor Pál – akiről Kovrig János a fentiekben megemlékezik – 1896-ban került a Távol-Keletre, ahol nagybátyja (és apja) a Kuhn & Komor cégben tevékenykedtek. A harmincas években Komor Pál Magyarország tiszteletbeli sanghaji konzulja lett. 1938-tól pedig aktív részese az International Committee for European Immigrants (az úgynevezett Komor-bizottság) nevű szervezetnek, mely Európából érkezett zsidó menekülteket szállásolt és rejtett el a japánok által megszállt Sanghajban. A sanghaji gettóban mintegy húszezer, Európából menekült zsidó élte túl a vészkorszakot. A gettóról 2002-ben film is készült Shanghai Ghetto címmel.
(Forrás: Wikipédia)
A folytatásban az is kiderül, hogy Kovrig János hogyan jut el Sanghajból Nankingba – és mit is csinál ott.
Felhasznált források
Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.