Egy magyar utazó a Tiltott Városban 1933-ban
Kovrig János magyar újságíró, míg átutazik Kínán, 1932-1933 telén igen érdekes adalékokkal szolgál a kor állapotairól, a Kínai Köztársaság egyes városairól. Sorozatunk legutóbbi részeiben Pekingben (Peipingben) kísértük útján, az alábbiakban pedig a Tiltott Városban, ahol ismét találkozunk Pu Ji és Hu Si emlékével.
Egy korábbi sorozatunkban, mely Mandzsukuo bábállam „önálló arculatának”, identitásának és oktatásának megteremtésének kérdéséről szólt, már találkozhattunk Pu Jivel, az utolsó kínai császárral, aki egyúttal Mandzsukuo első (és utolsó) császára is volt. A Kovrig János 1932-1933-ban Kínában tett utazását bemutató sorozatunk előző részében pedig találkozhattunk Hu Si kínai filozófus nevével is. Az alábbiakban Pu Ji és Hu Si kapcsolatára is fény derül.
(Forrás: Wikimedia Commons / Rabs003 / CC BY-SA 3.0)
Az utolsó kínai császár nyomain
Miközben Kovrig János Pekingben (Peipingben) a város felderítésével van elfoglalva, nem hagyhatja ki a Tiltott Város meglátogatását sem. A Tiltott Város a Ming- és Csing-dinasztiák idején mintegy ötszáz éven át szolgált a kínai császárok lakóhelyéül és a birodalom ceremoniális központjául. Pu Ji, aki 1908 és 1911 között (valamint egy rövid időszakban 1917 nyarán) uralkodott a Csing-dinasztia utolsó uralkodójaként, trónfosztását követően egészen 1924-ig maradhatott a Tiltott Város falai között. Ekkor viszont költöznie kellett.
(Forrás: Wikimedia Commons)
1924. november ötödikén hagyta el a Tiltott Várost az utolsó császár, Pu Ji; titokban volt kénytelen menekülni. Most múzeumok vannak a lakatlan palotákban.
(135. oldal)
Az egykori császári pompa nyomait csak részben adja vissza a harmincas évek elejének múzeumi hangulata. Miközben Kovrig János A sárga kontinensen déltől északig című kötetét olvassuk, a szemünk előtt feldereng Pu Ji önéletrajzi írásának (Az utolsó kínai császár voltam) és Bernardo Bertolucci ebből készített filmjének világa.
A Tiltott Város északi felének nyugati része az utolsó uralkodó, a „kis császár” személyes emlékeit tárja a látogató elé. Mindjárt a bejáratnál, a nyugati kertben van a játszótér, amelyet használt, itt rendezett bicikli-versenyeket feleségeivel.
(137. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Qing Dynasty)
Pu Ji későbbi önéletrajzi írásában, Az utolsó kínai császár voltam című kötetében igen röviden és lakonikusan így ír az 1924 őszén történtekről:
Az 1924. november 5-i vihar pillanatok alatt kisöpört engem a Tiltott Városból.
(176. oldal)
Az egykori császár által leírt „vihar” nyomait a majd’ tíz évvel később a Tiltott Városba ellátogató Kovrig is látja:
Az izgatott menekülés rendetlenségét mutatja a Csang Csun-kung, amely a Ming-dinasztia óta a császár feleségei számára volt kijelölve. Itt lakott a „kis császár” második felesége. Az épület be van zárva, de az ablakon át jól lehet látni Pu Ji feleségének aranyos trónusát, európai íróasztalát, egymásra dobált ruhákat, vázákat, kinyitott szekrényeket, az ízléstelenül berendezett hálószobát és a fürdőt egy beütött oldalú káddal. A tornácot festmények díszítik, amelyek a híres kínai mese: „A piros szoba álma” jeleneteit ábrázolják.
(137–138. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Cao Hszüe-csin 18. századi klasszikus kínai regénye, A vörös szoba álma, magyarul is olvasható.
Pu Ji angol nyelvleckéi
Miközben Kovrig János a Tiltott Városban kóborol, az egykori császártól származó emléktárgyakra bukkan. Ezek vizsgálata során bukkan elő ismét a sorozatunk előző részében megismert Hu Si neve:
Dzsédből és színaranyból készült császári pecsétek között az utolsó császárra, Pu Ji-re vonatkozó emléktárgyak láthatók az egyik szobában. Irodalmi dolgozatok, amelyeknek tételét többnyire a császár egyik nevelője, Hu Si adta meg, könyvek, levelek, használati tárgyak. Ezek között néhány, naív szerelmeslevél is van, részben angolul, részben kínaiul írva. A praktikus Pu Ji valószínűleg szerelmes levelek írása közben gyakorolta angol tudományát és amikor megakadt, a kínai nyelvvel segített magán. A hölgyek is hasonlóképen válaszoltak neki, az egyik például a következőt írja: „Think yo very much fo the tjiung fön-ho, your dearest Elizabeth. Love you, love me”. A hibásan írt szöveg értelme az, hogy a magát Elizabethnek nevező hölgy köszöni a neki küldött tjiung fön-hőt, vagyis illatos pudert. Szeretlek – szeress, így végződik a levél.
(139–140. oldal)
Az ifjú uralkodó kezdő angol nyelvleckéinek nyomain haladva Kovrig eljut a Legfelsőbb Harmónia csarnokába is, ahol – akárcsak a Bertolucci-film végén maga az idős Pu Ji – illő baksis ellenében ráül a császári trónra.
A csarnok közepén, magas, faragott faemelvényen áll a trón. [...]
Illő borravaló ellenében vezetőm beleegyezett, hogy helyet foglaljak az emelvényen, a menny fiának sárkányos trónján.
(141–142. oldal)
(Forrás: chineseheritage.ca)
Ennél a pontnál azonban adjuk át a szót ismét Pu Jinek.
Pu Ji és Hu si
Láttuk, hogy 1924. november 5-én, amikor Pu Jinek el kell hagynia a Tiltott Várost, a 20. század végképp és könyörtelenül rátör a Ming- és Csing-uralkodók egykori székhelyére. A 20. század azonban már abban az időben is bejelentkezett a Tiltott Városba, amikor Pu Ji még ott lakott. Fentebb már láthattuk, hogy az ifjú császár biciklire is pattanhatott akár, de eljött az a pillanat is, amikor bevezették hozzá a telefont. Az ifjú uralkodó hamarosan rákap a telefonbetyárkodásra, s boldog-boldogtalant felhív Pekingben – jobbára álnéven, viccből.
Egy nap ismeretlenül rátelefonál Hu Sire is. Pu Ji maga így ír a filozófus Hu Sivel folytatott első telefonbeszélgetéséről:
– Hu Si doktor? Nagyszerű. Találja el, hogy ki vagyok!
– Hogy kicsoda? Nem ismerem meg a hangját!
– Haha, ne is találgasson! Megmondom magam: Hszüan Tung vagyok.
– Hszüan Tung? ...a császár Őfelsége?
– Úgy van, a császár őfelsége vagyok. Hallottam a hangját, de még nem láttam, ha lesz ideje, jöjjön be a palotába, hadd ismerjem meg.
(144. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Pu Ji tehát audiencián fogadja a filozófust, akivel sok témáról eldiskurálnak, majd zárásként erről ír a császár:
Megkérdeztem tőle [Hu Sitől], mi az előnye a beszélt nyelv irodalmi használatának, s hogy külföldön merre járt. [...] Magától értetődik, hogy igencsak felmagasztalt: – Felséged igazán felvilágosult, tanuljon szorgalmasan, reményteljes jövő vár Felségedre... reményteljes... – mondta. Magam sem tudom, miféle jövőre gondolt.
(144–145. oldal)
Ahogy az a történelemből jól ismert, Pu Ji 1924 után még egyszer a világpolitika színpadára lép: Mandzsukuo bábcsászáraként. Ahogy azt a későbbiekből látni fogjuk, Kovrig Jánosnak ilyen minőségében is lesz módja találkozni az utolsó kínai császárral. Mielőtt azonban erre sor kerülne, a következő részben Kovrig urat még mindig Pekingben (Peipingben) látjuk viszont, ahol is mai szemmel igencsak furcsa dolgokról ír.
Felhasznált források
Kovrig János: A sárga kontinensen déltől északig. Franklin Társulat, Budapest, é. n.
Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam. Láng Kiadó, Budapest, 1989.