Egy magyar utazó és Mandzsukuo miniszterelnöke
Kovrig János magyar újságíróként elsőként járja be 1933-ban a japánok által alig egy éve megalakított Mandzsukuo bábállamot. A látogatás alkalmával Kovrig nem csupán az államfővel, a volt mandzsu császárral, Pu Jivel találkozik, hanem a „független” Mandzsukuo első miniszterelnökével is.
Sorozatunk előző részében Mezey István Az igazi Japán című kötetét olvasva pillanthattunk bele Kovrig János magyar újságíró és Pu Ji mandzsu excsászár találkozójába. Az alábbiakban Kovrig és Cseng Hsziao-hszu miniszterelnök találkozójáról szólunk. Ez a találkozó azért is rendkívül izgalmas, mert a miniszterelnök az új Mandzsukuo államigazgatási elveiről beszél a magyar újságírónak.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ismét a „királyi út”
Az új állam, Mandzsukuo államigazgatási alapelveiről egy korábbi sorozatunkban már írtunk: akkor írtunk az úgynevezett „királyi út” elméletéről. Ez Mezey kötetében „vang-tao” néven szerepel. Az alábbiakban maga Cseng Hsziao-hszu, Mandzsukuo első miniszterelnöke beszél az államigazgatásnak erről az elvéről Kovrig Jánosnak:
Mandzsukuó kormányzati elve a „vang-tao”-n alapszik. Ez a kifejezés a mi felfogásunk szerint a jóakaratú kormányzás útját jelenti. Húsz évig tartott a rossz kormányzat Mandzsúriában, ennek következtében a nép nyomorba süllyedt. Már pedig, ahol a nép nyomrúságba süllyed, ott az emberek rosszra hajlamosak. Ahol az emberek rosszra hajlamosak, ott a jóakaratnak nincsen ereje. Ahol a jóakaratnak nincsen ereje, ott a kormányzat nem lehet eredményes, mert a kormányzatnak jóakaraton kell alapulnia. Ha tehát mi a jóakaratú kormányzat útján akarunk járni, akkor arról kell gondoskodnunk, hogy a jóakarat eredményes legyen. Hogy a jóakarat ereményes lehessen, ahhoz jóindulatúvá kell tennünk az embereket. Az emberek csak akkor lesznek jóindulatúak, ha nem élnek nyomorban. A nép nyomorát azonban semmi sem előzheti meg annyira, mint a jó kormányzat. Tehát nekünk először jó kormányzatra, igazságos közigazgatásra kell törekednünk, azután valósíthatjuk meg a vang-taot, a jóakaratú kormányzat útját.
(154–155. oldal)
(Forrás: awesomestories.com)
Az ifjú állam miniszterelnöke, Cseng Hsziao-hszu eképpen összegzi mondandóját az új állam politikai irányítását illetően:
Ha kevesebbet szónokolnánk és többet tennénk az emberek jóléte érdekében, akkor több jóindulatú ember lenne a világon és boldog lehetne mindenki a vang-tao uralma alatt.
(155. oldal)
Ezek csak szavak, mondhatjuk, tudván azt, hogy a japán megszállók által létrehozott bábállam irányítása mindenre irányult, csak a szavakban megfogalmazott szándékok gyakorlatba történő átültetésére nem. Talán joggal mondhatjuk ezt különösen annak ismeretében, hogy Mandzsukuo első miniszterelnöke, akivel Kovrig a fentiekben maga is találkozik, sem marad sokáig pozíciójában.
Ami 1933-ban még nem látszott
Mandzsukuóval, a bábállam identitásával és oktatásával foglalkozó korábbi sorozatunkban már láthattuk, hogy Pu Ji személy szerint különösen 1935-ös, Japánba tett látogatása után kezdi érezni azt, hogy a japánok ellenőrzése az új állam felett gyakorlatilag korlátlan. Az akkor már Mandzsukuo uralkodójaként regnáló bábcsászár Az utolsó kínai császár voltam címmel megjelent emlékirataiban az alábbi módon ír a „királyi út” és Cseng Hsziao-hszu (Pu Ji kötetében Cseng Hsziao-hszü) további sorsáról, 1935-ben:
[A] Kvantung-hadsereg parancsnoka hivatalos fogadás közben azt mondta, hogy Cseng Hsziao-hszü miniszterelnök nagyon elfáradt, és nyugdíjba kell mennie. Új miniszterelnököt kell kinevezni. Már hallottam valamit arról, hogy a japánok elégedetlenek Cseng Hsziao-hszüvel, és csak az alkalomra várnak, hogy nyugdíjba küldhessék.
(326. oldal)
Ennek okai egyebek közt abban rejlenek, hogy Cseng Hsziao-hszu – úgy tűnik – komolyan próbálta venni miniszterelnöki megbizatását és az új államot, Mandzsukuót tényleg megkísérelte a „királyi út”-ra terelni. Japán politikai körökben ez bőven elég volt ahhoz, hogy a miniszterelnököt nyugdíjba küldjék.
Nem sokkal azelőtt Cseng Hsziao-hszü a Vangtao [„Az Igazságos Kormányzás Útja”] Intézetben elégedetlenséget váltott ki egy megnyilatkozásával. A hallgatókkal beszélgetve a következőket mondta: „Mandzsukuo már nem gyermek. Most már önállónak kell lennie. Nem kell állandóan pórázon vezetni.” – Cseng Hsziao-hszü szavai fellobbantották a japán gazdák dühét, hát ezért penderítették ki.
(326–327. oldal)
Cseng Hsziao-hszu helyére a japánok – Pu Ji megkérdezése nélkül – új miniszterelnököt tesznek, a kalligráfusként és költőként is nagy nevet szerzett korábbi miniszterelnököt pedig házi őrizetben tartják. Mindez azonban kevés a japánoknak – menesztését követően három évvel azonban Cseng Hsziao-hszu rejtélyes körülmények között leli halálát:
(Forrás: Wikimedia Commons)
A csendőrök háziőrizete alatt csak verseket írhatott, kalligráfiával és effélékkel foglalkozhatott. Ez a „költő és kalligráfus”, akit csontja velejéig áthatott a „nemzetközi kormányzás” eszméje, három év múlva erőszakos halált halt Csangcsunban. [...] A hírek szerint [...] a japánok gyilkolták meg titokban.
(327. oldal)
Sajnos Kovrig János (és Pu Ji, de maga Cseng Hsziao-hszu) mindezt nem láthatta előre 1933 tavaszán...
A magyar újságíró így az államfőnél és a miniszterelnöknél tett látogatása után még a Mandzsukuo japán (!) sajtófönöke által szervezett sajtókonferencián is tart egy angol nyelvű előadást „Magyarország jelenlegi politikai viszonyairól, a magyarság ázsiai kapcsolatairól” és addigi kedvező benyomásairól Mandzsukuóban.
A folytatásban arról olvashatunk Mezey István tolmácsolásában, hogyan is vett részt haditudósítóként Kovrig János a japánok Zsehol elleni hadjáratában, és eközben hogyan bukkant a magyar orientalista, Ligeti Lajos nyomaira.
Felhasznált források
Mezey István: Az igazi Japán. A Magyar Nippon-Társaság kiadása, Budapest, 1939.
Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam. Láng Kiadó, Budapest, 1989.