Buja, bulya, bula

Ha a bulya szóval találkozunk, ráadásul ’ritkás’ értelemben, arra gondolunk, hogy a szövegíró a helyesírást nem ismeri, és magyarul sem tud rendesen.

Bizonyára nem sok olvasónk akad, aki ismerné a bulya szót. Manapság a köznyelvben nem is használjuk. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából (TESz.) megtudhatjuk, hogy a magyarba bula alakban és ’török nő’ jelentésben került a szerb-horvátból, ahol ’muszlim nő; muszlim leányiskola tanítónője, nagynéni’ jelentésekben fordul elő. Az újgörögben a szó ’zsidó úrinő’ jelentésben fordul elő. Hasonló jelentésekben előfordul az albánban, bolgárban és a macedónban is, végső forrása az oszmán-török bola, bula ’nagynéni’. A magyarban megjelent a bulya változat is, kezdetben [ly]-lyel, később ebből [j] is fejlődött: a nyelvemlékekben j-vel írva is felbukkan. A magyarban a szónak olyan jelentései is kialakultak, melyek más nyelvekben nem figyelhetőek meg: a ’török nő’ főnévből kialakult az ’ágyas’ és a ’török, keleties’ melléknév, utóbbiból pedig a ’vékony, ritkás’ – minden bizonnyal a finom szövésű, áttetsző török kelmék hatására.

Kézenfekvő lenne, hogy ezzel a szóval hozzuk kapcsolatba a bula ’lány, nő’ szót is. A szakirodalomban azonban azt találtuk, hogy ez a cigány nyelvből származik, ahol ’fenék, segg’ az eredeti jelentése, és ehhez fejlődött hozzá a magyarban a ’nő nemi szerv’ jelentés (151. oldal). Bizonyára erre támaszkodva állítja korábbi cikkünk is, hogy a bula cigány jövevényszó. A ’női nemi szerv’ jelentésből könnyen kialakul a pejoratív felhangú ’lány, nő’ szó is (jó példa erre a picsa vagy a fasz jelentésváltozása), de a folyamat könnyen elképzelhető fordítva is. A jelentésváltozásra olyan használatok adnak alkalmat, melyekben nem egyértelmű a szó pontos jelentése (pl. kéne már egy jó bula).

Aki pedig bulára vágyik, a bujálkodni akar – nem hangzik oktalannak a feltételezés, hogy a buja ’kéjelgő, kéjenc’ szó is ebből ered – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a nyelvemlékekben ilyen jelentésben is felbukkan a szó ly-lyel írva is előfordul. Csakhogy ennél sokkal valószínűbb – már csak azért is, mert ez a jelentés a 15. század elejétől adatolt, míg a nőkre vonatkozó jelentések csak a 16. közepétől – , hogy a szó a szláv bujь (kb. [bujⁱ]) szóból ered, melynek az ószlávban ’balga, ostoba’ jelentésű volt, ám a régi szerb-horvát nyelvjárásokban ’vad, féktelen, vakmerő, szilaj; kövér, gazdag, termékeny; kéjelgő’ jelentésben is előfordul. A mai szláv nyelvekben -n- képzővel bővült alakjuk van meg: bolgár буен [bujen], szerb-horvát bujan, szlovén bujen, szlovák bujný, orosz буйный [bujnij] – ezeknek általában a ’dús, dúsan tenyésző, bőven termő’ a közös jelentésük. A TESz. csak a régi szerb-horváton kívül szlovák kapcsán említi, hogy a szónak ’kéjelgő’ jelentése volna, de úgy véli, a szónak mind ez a jelentése, mind a ’dús, bőven termő’ jelentése a szlávból származik.

Ami igazán érdekes, hogy a TESz. szerint a buja előfordul ’ágyas’ jelentésben is – azt már mi sem értjük, ebben az esetben hogyan lehet megkülönböztetni a bulyából fejlődött, azonos jelentésű szótól. A szótár azonban azt leszögezi, hogy „török és mongol egyeztetése téves”.

Kapcsolódó tartalmak:

• Kaja, pia, bula, csöcs!
• Szláv szó-e a punci?
• Ratyi
• Honnan jön a dzsal?
• Kínzó bringás kérdés

Hasonló tartalmak:

• A tavasz első hírnöke
• Honnan ered a burgonya szó?
• Honnan jön a kaszroj?
• Ismét a keresztről
  és a kereszténységről
• Karéjoz vagy karélyoz?

Hozzászólások (6):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)