Bocsát és bocsájt
Olvasónk szerint a „megbocsát” helyes, a „megbocsájt” nem – viszont a „kibocsájt” helyes, a „kibocsát” nem.
János nevű olvasónk kérdezi:
Kedves Nyest, az egyik FB poszthoz ezt írtátok: "Ön meg tudna bocsátani korábbi magának?" Ezzel kapcsolatban kérdezném hogy a bocsát és bocsájt ugyanaz? Nekem valahogy egy rossz dolgot csak megbocsátani lehet és nem megbocsájtani, viszont valamit csak kibocsájtani lehet és nem kibocsátani. pl szennyező anyagot, részvényt, stb. Ez elsőre két nagyon különböző szónak tűnik, de lehet hogy mások nem így vannak vele. Pl az előre bocsá(j)tban nem tudom.
Nos, olvasónknak szíve joga, hogy érezze, amit érez. Az azonban, hogy bizonyos kifejezésekben ő sem érzi a különbséget, mégis csak arra a gyanúra ad okot, hogy a két alak között esetleg nincs is jelentésbeli különbség.
(Forrás: Wikimedia Commons / Andreas Meinrad von Ow (1712–1792))
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára csak bocsát címszót tartalmaz, igaz, ebben megjelenik a bocsájt alakváltozat is. A szótár nem tesz különbséget a két alakváltozat jelentései között szerintem mindegyik előfordulhat az 1. ’megbocsát’, 2. ’valahova juttat’, illetve 3. ’elenged’ jelentésben. A szótár szerint a szó ótörök eredetű, jelentése ’kiürít, elenged, megszabadít’, lehetett, de a ’megbocsát’ jelentés is előfordul.Az is kiderül, hogy a bocsát alak az eredeti (de hogy a bocsájt alak miért jelent meg, arról nem esik szó).
A magyar helyesírás szabályai szótári részében, illetve a Helyesírási kéziszótárban kizárólag a bocsát alak szerepel – ezekben igekötős alakot nem is találtunk. Az Osiris Helyesírásban szerepel az igekötős bebocsát, kibocsát, megbocsát alak is (de pl. el- vagy felbocsát nem). A bocsájt formának egyik szótárban sem találtuk semmilyen nyomát, a helyesírás tehát ezt az alakot nem engedi meg (bár pl. a helyesírás-ellenőrzőnk elfogadja). De nem kell megijedni, mert ez nem a nyelvhasználók, hanem a helyesírás szabályzóinak hibája: ebben az esetben még a nyelvművelők is hangsúlyozzák, hogy a bocsájt használata nem hiba, még ha az érvelés sántít is.
Érdekes kérdés az, hogy olvasónk már érzi különbözőnek a jelentést. ha annak is érzi, nem kell megijedni, a nyelvtudomány által jól ismert jelenségről van szó. Gyakran előfordul, hogy több alakban és több jelentésben használt szavaknál az idők során egyes jelentések egyik alakokhoz, A szóhasadásról éppen Grétsy László írt monográfiát – ez lényegében egyetlen valódi tudományos munkája. más jelentések más alakhoz kezdenek kötődni: ezt hívják szóhasadásnak. A magyarban klasszikus példa erre a család és a cseléd, melyek szláv eredetűek, és eredetileg kb. ’háznép’ jelentésűek (eredeti közös alakjuk kb. [cseljád]).
Esetünkben az lehet az érdekes, hogy a különböző alakok különböző igekötőkkel (tehát más-más jelentésben) hogyan oszlanak meg. Netes vizsgálatunk az alábbi eredményeket hozta:
| igekötő | bocsát | bocsájt |
| – | 536000 | 60100 |
| be- | 12700 | 815 |
| el- | 40400 | 8470 |
| fel- | 10100 | 174 |
| ki- | 22600 | 17000 |
| le- | 10900 | 1510 |
| meg- | 132000 |
43500 |
Az igekötő nélküli alakok legfeljebb referenciaként szolgálnak, hiszen nem tudjuk, hogy az igéhez az adott mondatban tartozik-e igekötő, illetve ha igen, akkor milyen.
Mindegyik esetben azt találjuk, hogy a bocsát alak van túlsúlyban – ez nyilván a helyesírás szabályozásának is köszönhető (beszédben feltehetően több a j-s alak). A két szám egymáshoz legközelebb éppen a kibocsá(j)t esetén áll, ahol olvasónk is a j-s alakot érzi helyesnek – ez aligha lehet véletlen. Ellenben a második legközelebbi érték éppen az olvasónk által kifejezetten a j nélküli alakot jónak érző megbocsá(j)t esetében van. Úgy tűnik, a j-s alakok legkevésbé a bebocsá(j)t és a felbocsá(j)t esetében fordulnak elő – talán azért, mert ezek viszonylag választékosak, és aki használja őket, az inkább normatív változatukat választja. (Ezzel szemben pl. az elbocsá(j)t csak ’elenged’ jelentésében választékos, a legtöbb esetben valószínűleg a ’munkahelyről eltávolít, kirúg’ jelentésben fordul elő, ahol ha hivatalos is, választékosnak nem mondható.)
Úgy tűnik, olvasónk intuícióját a neten található adatok csak részben erősítik meg. Ennek ellenére lehet, hogy vannak már körök, nyelvváltozatok, ahol már elindult a szóhasadás folyamata. Hogy teljessé válik-e az elkülönülés, vagy ez a folyamat visszaszorul-e, az majd csak a jövőben derül ki. Lehet, hogy a válasz még évtizedek múlva sem lesz egyértelmű.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (20):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Ezeknek a kifejezéseknek a nyelvújításkori változásokhoz van-e köze ?
@mederi: Már megint nyomod a debilt. A szmájli ezen nem segít, teljesen felesleges ilyeneket írni.
A "megbocsátani" kapcsán jut eszembe..
Ha feltételezem egy nagyon régi "késztetés-eredmény" szópár "magyarázatát":
"*boszt (-->bossz(-ús)) / bod(t) (--->"bot(-os), *Bód(-is) (van ilyen vezetéknév!), Bód(-og), botján-->*Bottyán (szintén vezetéknév).. lehetett..
A megbocsátás talán a "*botos-ádt-->bot()sátt-->bocsát" fejlemény..
Ami azt jelenthette, hogy a megbocsátás feltétele (ára) némi "botadta" botozás volt..
-Vagyis egyfajta "árúba bocsátás" volt (később átvitt értelemben).. :)
Ez egy szituációhelyes megfejtés..
Egy elkülönült alak lehet a hasonló "ható-" és "hajtó-" pl. erő is..:)
Két külön szó, eltérő jelentésekkel.
A BOCSÁT eredete vízrebocsátás, általános értelme rá-, eleresztés.
A vízrebocsát a finnben laskea - nem rokonszó. A héberben maga az eszköz: bucit = ladik - ez már valószínű, hogy a ki-, el, lebocsát rokonszava. (A magyar Cs-s szavaknak a héberben, ahol nincs Cs, rendre megvannak a C-s rokonszavai.)
A BOCSÁJT héber rokonszava bicúa = kivitelezés, végrehajtás, bucá = befejezett. Ez felel meg a magyar megbocsjtásnak, mert a bűnbocsánat vallási szertartás keretében lesz "kivitelezve".
A megbocsátás magyar rokonszava a BÚCSÚ. Ez igazolja vissza az előbbieket. Mert a búcsú vallásos jelentése: a kat. egyház által előírt cselekedetek elvégzése után elengedik a bocsánatos bűnöket.
Mégiscsak kutatni kellene a magyar nyelvet...
Lehet, hogy regionálisnak írták, nem nyelvjárásinak. Nem tudom. Értem én, hogy szerepel ezeknél a szerzőknél, akik egytől egyig kiválóan ismerték a magyar nyelvet, de nekem akkor se tetszik – nem használom. A zsámlit és a megkérlel igét se használom, meghagyom Szabó Magdának.
@LAttilaD: Végül is nem mondanám a <bocsájt>-ot nyelvjárásinak, jobb a regionális. Én ugyanis magyarul a köznyelven beszélek, és az én szótáromban a <bocsájt> az elsődleges alak.
A <bocsájt> írásban is régen megjelent, neves szerzők szövegeiben is. Ha vesszük a történeti korpuszt www.nytud.hu/hhc/ akkor pl.:
– 1819, Katona József – Bánk Bán: „GERTRUDIS : Mit? Éltemért? Tán nem vagyok Királyné? MIKHÁL : Légy hát azoknak Annya is, kik engem' hozzád bocsájtottak”
– 1833, Kölcsey Ferenc – Kölcsey és Eötvös jelentése: „úgy határozák el, hogy a jobbágyok által magok közt, s idegenek által ellenek indított pörekben az Uriszék tovább is megmaradjon, a földesúr, és jobbágy között fennforgó kérdésekre nézve pedig töröltesék el. 23-dikban. A tegnap diactálás alá bocsájtott Üzenet (melyet B bötű alatt alázatosan ide mellékeltünk) vizsgáltatott meg.”
– 1843, Madách Imre – Csak tréfa: „PIKÓ (körülállva) : E tárgy oly szent, tán csak nem kétlitek? S azért részletbe nem bocsájtkozom. TÖBBEN : Bűn volna kételkedni. (Szétoszolnak.)”
– 1854, Vörösmarty Mihály – Lear király: „Udvarnok. : Vakmerő pór! Hogy mersz te egy kikiáltott árulónak Pártjára kelni? Félre, ne hogy reád Ragadjon balsorsának dögmirígye. Bocsásd el karját. Edgar. : Nem bocsájtom biz én uram, hacsak különb ember nem mondja.”
– 1894, Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma: „De nem volt már ideje se mosolyogni, se reszketni, a mosolyt a rémületet egyszerre elfújta a meglepetés, megnyílott az ajtó, és belépett rajta Pamutkay uram, elől bocsájtva Trnowszky Miloszlávot.”
– 1910, Ady Endre – Az Uraknak Ura: „Háborúba el ő bocsájtott / S bűnökből kihántott, / Rákacagott a háborúra / Az Uraknak Ura.”
– S í. t.
Ui. A történeti korpuszban eredeti, forráshű szövegek vannak. Szemben az ad usum infanti kiadásokkal, amelyek megváltoztatják az eredetit. Így, amit mi írói szövegnek vélünk, az sokszor a lektor nyelvváltozatát tükrözi.
Valamikor azt olvastam, hogy a bocsájt nyelvjárási alak, de akkor már sok éve feszült viszonyban voltunk. A kilencvenes évek elején kezdett megjelenni írott szövegekben, ahol semmi keresnivalója nem volt – ha nyelvjárási alak, akkor azért, ha hiba, akkor azért. A szövegek műfaja, természete nem erre való volt, úgyhogy bocsátra javítottam.
Azóta sok idő telt el, akár szóhasadhatott is – én nem érzem. Továbbra sem használom, sem írásban, se beszédben, nem tetszik.
@LvT: Én is ilyesmire gondoltam először, csak nem tudtam mivel megmagyarázni magamnak azt a -j-t benne, de így már világos.
@cikk: >> hogy a bocsájt alak miért jelent meg, arról nem esik szó <<
@Sultanus Constantinus: >> Szerintem egyszerű kiejtésbeli változatról van szó, én leginkább hiperkorrekciónak érzem: bocsát > *[bocsált] > bocsájt. <<
A szóvégmutató szótár csak három <-át> végű igét hoz. a <bocsát> az egyik, a másik kettő viszont csak egy szótagos: <lát>, <tát>. Ezért szerintem inkább a rendszerkényszer alakíthatta ki a <bocsájt> változatot, mint hiperkorrekció.
Azt tudjuk a nyelvtörténetből, hogy az <-ít> igeképző, még az írásos korban is <-Vjt> alakú volt (ahol <V> = a tőmagánhangzó). Ennek mai maradványa az irodalmi <szakít> ~ nyelvjárási <szakajt> alakpár, ahol az utóbbi megőrizte a régi alakot.
Nekem az a gyanúm, hogy egyedüli több szótagú <-át> végű igeként a <bocsát> „megpróbálta” <szakajt> ige mintájára átalakulni.
@szigetva: Közben diszkréten felhívták a figyelmem, hogy hülyeséget beszélek: a hosszú mgh+t végű igéknél, a msh+mgh végű igéghez hasonlóan a [cs] (táts) az alapeset, a [ss] (láss) a kivétel. Vagótól voltak az emlékeim, és talán rosszul. Megnéztem a szószablyát ( szotar.mokk.bme.hu/szoszablya/searchq.ph...t%22+analysis%3AVERB ), ha az -ít-eseket kihagyjuk, nem sok tő van: lát, tát, bocsát, vét, fűt, hűt, műt, dűt (=dönt). Ezek közül [ss] a lát, bocsát, a többi [cs]. Az -ít-esek talán mind [cs]-sek, az egyetlen egyszótagú (szít) mindenesetre olyan.
(Viszont – nem mentegetőzésképp – mindkét fiamnak fűss, hűss, pedig már nem gyerekek!)
@Janika: A két verzió: -ájtsd [-ájzsd] vagy -átsd [-ázsd]. Szerintem itt hallani a legkevésbé a különbséget. Az -ájts [-ájcs] és -áss különbsége sokkal fülbetűnőbb.
@szigetva: a felszólító módú alakra is él mindkét változtat pl itt miatyánkban:
www.szentannaplebania.dnyem.hu/g_miatyank.htm
...és bocsájtsd meg vétkeinket...
...miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek...