Az olvasónők és a nyelvésznők dilemmája

Sérti-e a nők egyenrangúságát, ha foglalkozásnevükhoz hozzátesszük a -nő utótagot? Másmilyen verseket ír egy költőnő, mint egy költő? Másképp takarít egy takarító, mint egy takarítónő? Mi dönti el, hogy melyik forma a helyes? Ismét házi szakértőnk válaszol.

Nagyon nehéz kérdést tesz fel Blogolvasó nevű olvasónk. Olyat, ami egyáltalán nem is nyelvi vagy nyelvészeti, ezért nem is szívesen beszélek bele, inkább megfontolásra ajánlom az olvasóknak:

Mikor és miért került sor egyes foglalkozásnevek megduplázására? Úgy értem, hogy mondjuk azt, hogy tanár és mondjuk, azt is, hogy tanárnő (ápoló és ápolónő, takarító és takarítónő, színész és színésznő stb.). A magyar nyelv pedig eleve a genderisták álma lehetne, hiszen még nyelvtani nemek sincsenek benne, még az első szám harmadik személy szintjén sem, mint az angolban (he és she). Lehet, hogy rosszul tippelek, de én a nyelvújításra gyanakszom és német minta alapján való átvételre. Német nyelvű álláshirdetésekben látszik, hogy a foglalkozásmegnevezés végén zárójelben mindig ott szerepel az (-in) a jogvédők legnagyobb megelégedésére. A tanárnő egyáltalán foglalkozás vagy csak megszólítás? A tanárnők is Tanárképző Főiskolán vagy Egyetemen tanulnak, és nem a Tanárnőképző Főiskolán.

Hogyan tudjuk eldönteni, hogy egy foglalkozásnév magában foglalja-e az azt gyakorló nőket is vagy nem? Pl. egy céges körlevélben melyik a helyesebb: Kedves Munkatársak, vagy Kedves Munkatársak és Munkatársnők? Én mindenesetre az előbbire szavaznék.

Éppen a napokban vitatkoztam egy jogvédő barátommal ezen. Ő is Blogolvasó álláspontján volt, miszerint a megduplázás teljesen felesleges, hiszen a tanárnak ugyanaz a szakmája, mint a tanárnőnek, a neme pedig teljesen érdektelen, ha arról van szó, hogy a munkáját végzi. De szintén a napokban hallottam egy feminista költő (költőnő?) nyilatkozatát, aki következetesen másképpen utalt a férfi költőkre (a költő szóval) és a nőiekre (a költőnő szóval). Nyilván neki az a meggyőződése, hogy egy férfi nem úgy költ, mint egy nő, tehát valójában két különböző szakmáról van szó. (Azt nem tudom ellenőrizni, hogy ugyanez a költő(nő?) vajon a buszvezető és a buszvezetőnő között is ilyen gondosan különbséget tesz-e.)

Mivel én elsősorban nyelvész vagyok, az én álláspontom a kettő között van. Én elsősorban a nyelvszokást tartom irányadónak a nyelvhasználat megítélésében, kivéve persze azt, hogy nem szabad embertársainkat sértegetni. A férfi takarító ugyanúgy takarít, a férfi színész ugyanúgy játszik, mint a női, a férfi ápoló ugyanúgy ápol, mint a női, de nem gondolom, hogy a takarítónők, a színésznők vagy az ápolónők sértőnek éreznék, ha takarítónőnek, színésznőnek, illetve ápolónőnek hívjuk őket. Egyszerűen ez a szokás. Viszont a nyelvszokás azt diktálja, hogy a takarító, a színész, az ápoló, a költő és a tanár egyértelműen férfi, míg a munkatárs bármilyen nemű lehet, ahogy a sebész, a buszvezető vagy az adminisztrátor is. Ezért a jogvédő barátom javaslata, hogy ne használjuk egyiknek a -nő végű változatát sem, egy csomó félreértéshez vezetne, legalábbis eleinte. És elsősorban erőszakot tenne a nyelvhasználati szokásokon. Éppen emiatt én felkapom a fejem, ha olyan -nő végű szót hallok, amelyet korábban nem volt szokás használni. (Nem azért, mert helytelenítem, hanem mert érdekel, hogy megváltozik-e a szokás.) Nekem a képviselőnő meg a pártelnöknő egyelőre furcsának tűnnek.

Szapphó, a költőnő archetípusa (ahogy a 15. században képzelték)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ahogy Blogolvasó is felfigyel rá, egészen különleges a tanárnő esete, mert ezt – a többivel ellentétben –megszólításként is használjuk: Tanárnő, kérem, kimehetnék egy percre? Érthető, hogy a tanár úr kifejezést nem használhatjuk nők megszólítására, ezért volt szükség a tanárnőre. Olyan ez, mint a doktor úr és a doktornő. Csak éppen a doktor ma már nem használatos magának az orvosi szakmának a megnevezésére, nem mondjuk, hogy Pál nem doktor, illetve csak abban az értelemben mondjuk, hogy ’nem rendelkezik doktori fokozattal’. De nem ez az általános, a legtöbbször az X úr megszólítás női megfelelője az X asszony (pl. képviselő asszony, miniszter asszony).

Ami ezeknek a kifejezéseknek a történetét illeti, nagyon régi a király és a királynő, meg a többi arisztokrata-cím nem szerinti megkülönböztetése. Nyilván ezek mintájára jött létre a többi is. Én 19. századbeli szövegekben találtam meg ezeknek (színésznő, takarítónő stb.) az első előfordulásait, de valószínűleg sokkal régebbiek ezek is. Nem tudom, német hatásra jöttek-e létre, de biztos lesz majd olvasó, aki tudja, hogy a németben mióta használják a nőnemű változatokat.

Kapcsolódó tartalmak:

• Au revoir, Mademoiselle?
• Politikai korrektség, igeidők, nemek a magyar nyelvben
• Csaj vagy pasi?
• Nem is férfi, nem is nő
• Akik nem akarják tudni, hogy fiú-e vagy lány
• Derailing: hogyan (ne) vigyük a sírba kisebbségi ismerőseinket

Hasonló tartalmak:

• 17 szó, amit minden nőnek meg kéne tanulnia
• A buzgó nyelvőr
• A gyűlölködők nevei
• A nő dönt?
• A szótár nem szexista,
  a szótár nem rasszista

Hozzászólások (23):