0:05
Főoldal | Rénhírek

A kéz állhat az emberi beszéd kialakulása mögött

Egész eddig úgy gondolták a tudósok, hogy a hangképzés fejlődésében rejlik a nyelv kialakulása. Most úgy tűnik, a kézmozdulatok egy korábbi láncszemet képeznek.

nyest.hu | 2011. november 15.

A nyelv az egyik legegyénibb emberi sajátosság, de a főemlősökkel az elmúlt évtizedekben végzett kísérletek rámutattak, hogy a kommunikálás képessége már náluk is jelen van. A Max Planck Intézet kutatói szerint a nyelv kialakulásában nem az eddig gondolt hangképzés játszhatta a legfontosabb szerepet, hanem az, hogy hogyan kommunikáljuk az információt. A testbeszéd és mutogatás pedig mai napig fontos része kommunikálásunknak, és egyre több eredmény jelzi, hogy az összetett beszélt nyelv az őseink egyszerű kézmozdulataiból és gesztusaiból fejlődhetett ki.

A tanulmányozott főemlősök kicsinyei húsz hónapos korukra bonyolult mutogatásokat sajátítanak el. Ezek a másik böködésétől a fejrázásig és a kar kinyújtásáig terjednek. Ráadásul e gesztusoknak csak akkor van értelmük, ha más fajtársaik is látják és tudomásul veszik őket. Tehát a nagyon fiatal főemlősök is már tudnak értelmes gondolatokat megosztani egymással. Ebből a szempontból a főemlősök elkülönülnek az egyszerűbb majmoktól, melyek csak felnőtt korban sajátítanak el hasonló gesztusnyelvet.

A főemlősök és az ember között azonban akad pár jelentős különbség már kézmozdulatok használatában is. Az emberi csecsemők kultúrától függetlenül látszólag ugyanazokat a mozdulatokat tanulják meg. A 14 hónapos kisbabáknál például a világ minden részén általános a mutatóujj használata.

A főemlősök ezzel szemben még fajukon vagy különböző csoportjaikon belül sem ugyanazzal a jelentéssel használják a kézmozdulataikat. Csak az köti őket össze, hogy már igen fiatal koruktól sokat gesztikulálnak, de szinte véletlenszerű jelentéssel. Az ember őse már a gesztikulálások jelentésének pontosításánál elkülönülhetett a főemlősöktől...

Forrás

io9: Ape hand gestures reveal where humans evolved language

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (8):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
8 éve 2016. január 6. 07:55
8 Krizsa

@mederi 7: Ezzel megint nagy mértékben egyetértek. Van testbeszéd is, az természetes, de az embernél az élő és élettelen külvilág hangjainak mind sikeresebb UTÁNZÁSA (az artikulált beszéd képességének és az újabb rokonhangoknak a megjelenése) alakította ki a beszédet.

Az ált. egyszótagú, 1 és 2 mássalhangzós alapszavak azóta is nagyrészt nemzetköziek. Azóta is a külvilág hangjaira "mennek vissza". A külvilág hanghatásai azonban nemcsak a külső hangokat jelentetik meg nekünk örökletesen, hogy már azzal születünk, hanem mindazt a történést, sérülést, veszélyt, hol-a-kaja, hol-van-víz? - szóval "filmjeleneteket", amiket ezek a hangok bekódoltak a génjeinkbe.

Igazad van, az ÉN (a megfigyelő) és a TE (bárki / bármi, ami az ÉN-re hatással van)

különválása volt az emberi faj kialakulásának a sarokköve.

Igaz, hogy az én és te különválasztása, valamilyen szinten, már az emlősöknél is létezik. Pl. az elefánt még évekkel később is bosszút áll azon, ami valamikor ártott neki:-).

A legrövidebb alapszavaink - mássalhangzó vázai - bizony mind ősi értelmeket hordoznak és nagymértékben kozmopoliták. Azok maradtak a mai napig.

8 éve 2016. január 5. 12:12
7 mederi

A madarak is "beszélnek", pedig nem áll rendelkezésükre a száj rugalmasan használható széle, hiszen csőrük van, vagy a fog, hiszen nincs foguk..

Elsősorban talán éppen a "pörgő nyelv" és a torok szűkítésének és felfújásának (bővítésének) a képessége teszi őket alkalmassá a csodálatos "madárdalok" előadásának képességére..

Nem hiszem, hogy az egymással való párbeszéden kívül egyébre szükségük volna. Nem tudják talán "mondani", hogy ez a kezem, ez a lábam, a mag neve "búza", stb..

Azonban a fajfenntartás, párkeresés, vészjelzések, jó lelőhely jelzések, stb.. bizonyára részei a repertoáruknak..

-Mi emberek, talán a madarakhoz hasonlóan, előnyben részesítettük a kommunikáció madarakéhoz hasonló fontossági elemeit, akár jeleléssel, akár hangok kiadásával, vagy mindkettővel.

Hogy hol emelkedik ki a beszédünk az állatvilágból, szerintem nagyon nehéz megmondani..

Talán az "éntudat" kialakulása lehet az első lépés az emberré válás folyamán..

Ha így van, akkor valóban a testrészek felfedezése, az élő és élettelen valóság elkülönítésének képessége az, ami fontos..

-Ha így van, akkor a "kéz" szavunkat meg kellett előzze az "én" és "te" szavunk ősének megjelenése és változatai (pl. tesz, tele, tér, tél stb.)..

Később, mikor a "t"->"k", a "d"->"g" , az "m"->"n" és talán a "j"->"L(y)/R->H" hang bővülések kialakultak, a "kész/ kéz, kel, kér stb.) csak akkor jöhettek szerintem a nyelvekbe..

-A nyelvek közös őse, talán a "k" hang megjelenése előtt már mint emberi beszéd létre jött..

Ha így van, akkor a magyar nyelv őse is nyilvánvalóan kapcsolatban van az összes olyan nyelvvel, amikkel valaha kapcsolatba került..

Jogos szerintem az, hogy az indoeurópai és a finnugor nyelvek őseit közös "emberi ősnyelvek"-ből eredeztessék, és vizsgálják.. :)

12 éve 2011. november 17. 18:34
6 Roland2

@béta: Az olaszokat csak azért említettem,mert a gesztikulált beszéddel kapcsolatban általában mindenki rájuk gondol.Én nem érzek zsidóellenességet a viccben.

@bibi: tkp.semmiben nem lehet általánosítani.A skótok fukarságáról szóló vicceket is az angolok kezdték terjeszteni.

12 éve 2011. november 17. 17:43
5 bibi

A nyakatekert logika vicces bemutatására maguk a zsidók is inkább zsidó viccet használnak, ahogyan mi nem zsidó magyarok pl. 'székelyezünk' bizonyos viccekben/történetekben. Az olaszokra nem ez a válasz, hanem valami más lenne jellemző - talán szerelmi furcsaság, mit tudom én, ahogyan a fukarságot a skótokhoz kötjük, ha viccről van szó, és semmi esetre sem az olaszokhoz.

12 éve 2011. november 17. 17:26
4 béta

@Roland2: Elmenne, de Pesta turulos mélymagyarsága csak a zsidózást engedi meg...

12 éve 2011. november 15. 23:48
3 Roland2

@Pesta: Ez a vicc két olasszal is elmenne :)

12 éve 2011. november 15. 22:45
2 Pesta

@Yeonghun:

Téli hidegben a két sóher, Kohn és Grün didereg a hóesésben. Kabátjuk a nyakukba húzva, kezük mélyen a zsebükben.

Egyszer csak megszólal Grün:

- Te, Kohn, miért nem beszélsz?

- Nüná, hogy lefagyjon a kezem?!

12 éve 2011. november 15. 21:55
1 Yeonghun

Nem tudom miért, de én beszéd közben iszonyat sokat mutogatok, magyarázok a kezemmel is, teljesen akaratlanul. És nem tudom, hogy ez azért van-e, mert a nem túl kifejező beszédemet próbálom-e megtámogatni a "kézbeszéddel" vagy mert ösztönösen mindenki ennyit mutogatna, csak én nem vagyok képes visszafogni magamat? :D

(általános nálam, hogy beszéd közben minden számot mutatok is az ujjaimmal, irányokat is, tárgyak formáját, térbeli jellegzetességeit, sőt egyes elvont fogalmakat is kézjelekkel toldom meg :D ) tuti, ha nem hallanák a hangom, azt hinnék, hogy jelbeszélek