0:05
Főoldal | Rénhírek
George Orwell a nyelvromlásról

A kabáthoz a gombot, és ne fordítva!

George Orwell, az 1984 és az Állatfarm szerzője, írt egy esszét az angol nyelv romlásáról. Mégsem mondhatjuk, hogy vérbeli nyelvművelő lenne. Tanácsai alapján írói stílusunkat finomíthatjuk.

nyest.hu | 2012. szeptember 13.

Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket George Orwell egy 1946-ban született írására, amelyben az író az angol nyelv romlásáról értekezik – ostorozva elsősorban a politikai közbeszédet, illetve az írásbeli prózastílust. A cikket elolvasva felmerült bennünk a kérdés: valóban nyelvművelő írásról van-e szó. Nyelvművelő vagy netán lingvicista lett volna Orwell, aki más, társadalmi ügyekben olyan éleslátó volt?

Az kétségtelen, hogy Orwell cikkében kételyek nélkül állítja, hogy az akkori angol nyelv romlik. Azonban a szokásos nyelvművelő retorikán túllépve azt is kijelenti, hogy a romlás folyamata visszafordítható. Részben azért is írja meg cikkét, hogy útmutatást adjon a nyelvhasználóknak arra nézve, hogyan kerülhetik el a káros folyamatokat. Az is igaz, hogy a cikk tele van a nyelvi formákat illetően olyan pontatlan, tudománytalan, értékítéletet, minősítést kifejező szavakkal, amilyen a pongyola, a slampos, a gusztustalan, a perverz stb. Írását mégsem tekinthetjük tipikus nyelvművelő kirohanásnak. Az alábbiakban ezt próbáljuk bizonyítani – bemutatva a cikk főbb állításait és (magyarra átültetett) példáit.

Mit jelent a nyelvromlás?

Először is tisztázzuk, mit ért Orwell nyelvromlás alatt. Abból a megfigyeléséből indul ki, hogy pontatlan, terjengős kifejezéseket olvas lépten-nyomon a korabeli közéleti-poltikai prózában. Ebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy az általa modern angolnak nevezett nyelvváltozat kevésbé alkalmas a kommunikációra, mint a klasszikus angol. (A nyelvromlás hátterében politikai és gazdasági folyamatokat sejt, de ezekről részletesen nem szól.)

A folyamatot azért tartja veszélyesnek, mert általa a beszélők ördögi körbe kerülnek. Az alkoholizmushoz hasonlítja a folyamatot: egy sikertelen ember az ital után nyúlhat szerencsétlensége miatt, majd amikor alkoholistává válik, már emiatt lesz sikertelen. Így van ez a nyelvhasználattal is – mondja Orwell: a rossz, pontatlan, nem végiggondolt mondanivaló rossz nyelvhasználatot eredményez, ami azonban visszahat a gondolkodásra, rontja azt.

George Orwell
George Orwell
(Forrás: Wikimedia Commons / Branch of the National Union of Journalists)

A rossz nyelvhasználat illusztrálására öt példaszöveget hoz fel; érdemes kiemelnünk, hogy ezek mindegyike írott szöveg, egyik sem beszélt nyelvi példa. Az írott szövegek is nagyjából egyfélék: közéleti-politikai témájú esszékről, illetve pamfletekről van szó. Orwell megállapítása szerint két főbb hiba jellemzi mindegyiket: egyrészt a képzelet, a kreativitás hiánya, másrészt pedig a pontatlanság. Ezen problémák hátterében két lehetséges okot sejt az író. Vagy arról van szó, hogy a hibás szövegek szerzői akartak valamit mondani, volt egy konkrét jelentés, amit ki akartak fejezni, csak nem sikerült nekik megfogalmazni; vagy az is elképzelhető, hogy soha nem volt pontosan kigondolva a mondanivaló, és ezért lett pontatlan és rossz a megfogalmazás. Egyik eset rosszabb, mint a másik.

Mi jellemzi nyelvileg a rossz szövegeket?

Orwell négy csoportba sorolja a rossz, romlott szövegek jellegzetességeit. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek magyarul is jól illusztrálhatók, és jellemzőek bizonyos stílusokra, regiszterekre. Az alábbiakban magyar példákkal igyekszünk illusztrálni az Orwell által említett jellegzetességeket.

Az első hiba, amit az író említ, a halott vagy halódó metaforák gyakori alkalmazása. Az olyan kifejezések, mint amilyen a hattyúdal, az Akhillesz-sarok, a zavarosban halászik vagy a vállvetve küzdenek eredetileg mind képes kifejezések voltak, de mára már elvesztették képi megjelenítő hatásukat, ezért alkalmazásuk – mondja Orwell – nem tölti be ugyanazt a funkciót, mint a metaforák. Ráadásul veszélyeket is rejt az ilyenek gyakori alkalmazása, olyan képzavarokat hozhatunk létre, amilyen például a vaj van a füle mögött, a nehéz dió, vagy a már-már parodisztikus elszállt fölötte az idő vasfoga. És ha a véletlen úgy hozza, még rendkívül mulatságos képzavart is előállíthatunk:

Hol van az Akhillesz sarka?
Hol van az Akhillesz sarka?
(Forrás: Wikimedia Commons 6 Thomas Schoch / CC BY-SA 2.5)

Erős férfi volt, de a szíve, a nagy szíve volt az Akhillesz-sarka.

Orwell azt azonban nem veszi számításba, hogy a metaforák hétköznapivá válása, konvencionalizálódása a nyelvi változás része. Nagyon sokféle kifejezésünk van, amely valamilyen metaforára megy vissza; nehéz lenne pontosan meghúzni a határt a már hétköznapivá vált és a nem köznapi metaforák között.

A második hiba az üres vagy túlbonyolított szerkezetek használata. Bizonyos stílusokban, regiszterekben gyakoriak a következő kifejezések: megrendezésre kerül (ahelyett, hogy megrendezik), kapcsolatot létesít (ahelyett, hogy találkozik, kapcsolatba kerül valakivel), megnyitása történik (ahelyett, hogy megnyitják), növekvő tendenciát mutat (ahelyett, hogy növekszik) stb. Ezek mind egy (akár igen hosszú) névszói szerkezetből és egy „üres” igéből állnak. A magyarban ezek a kifejezések talán azért is terjednek, mert igyekszünk elkerülni az aktív, személyragozott igék használatát. A túlbonyíltások közé olyan példákat sorol Orwell, mint a hosszú átkötő részek a kötőszavak alkalmazása helyett: és helyett például ez: hozzáfűzhető még voltaképpen az, hogy... Ezek a fajta szerkezetek magyarul is léteznek, és leginkább a rossz hivatalos stílust jellemzik. 

A harmadik típusú hibát Orwell álcázott megfogalmazásoknak nevezi. Arról van itt szó, hogy a valamilyen személyes véleményt a kiválasztott kifejezések által más jellegű kijelentésnek, például tudományos igazságnak álcázhatunk. Így elkendőzhetjük elfogultságainkat vagy épp a pontatlanságunkat. Sok ilyen jellegzetes szót sorol Orwell, néhány a magyarra is jellemző: objektíve, random, emergál, virtuális stb. Ide tartoznak a „feleslegesen használt” görög, illetve latin kifejezések is, ezek rendkívül tudományosnak tűntethetik fel mondanivalónkat. Orwell itt megint nem a nyelvről, csupán egy stílusról, regiszterről beszél. Az átlag hétköznapi beszédre vélhetőleg nem voltak jellemzőek ezek a kifejezések, főleg nem olyan manipulatív szándékkal, amit Orwell feltételez.

A negyedik típusba a jelentés nélküli, vagy homályos jelentésű szavak használata tartozik. Ez – mondja Orwell – főleg a művészet- és irodalomkritikusok nyelvhasználatát jellemzi. És ebben igazat kell adnunk Orwellnek: a működik (ez a vers), a tételez valamit, az önmagára reflektál, a tematizálódik stb. kifejezések ismerősek lehetnek mindazoknak, akik szoktak kritikákat, elemzéseket olvasni. Jelentésük homályos, nincsenek pontosan definiálva, miközben úgy tesznek, mintha szakkifejezések lennének. Mindenki ért alattuk valamit, de azt semmi nem garantálja, hogy mindenki ugyanazt. Orwell azt is kiemelni, hogy ilyen kiüresedett jelentésű szavak a politikai nyelvhasználatban is vannak: fasiszta, náci, liberális stb– mára ezeknek a szavaknak a jelentése megváltozott, általában tágult. Az író azonban azt elfelejti, hogy a jelentések pont így is tudnak változni, ami egy teljesen természetes folyamat.

A fenti példákból látható, hogy Orwell főleg olyan jelenségeket kritizál, amelyek egy-két stílusra, regsizterre jellemzőek, nem általában a nyelvhasználatra. És mint ilyen nem mondható valódi nyelvművelésnek, amit művel. Stilisztikai jótanácsokat ad, bár úgy tesz, mintha nyelvhasználati előírásokat tenne.

Mit tehetünk?

Orwell egyszerű, de egyszerűségében megkapó tanácsa az, hogy mondjuk pontosan azt, amit mondani akarunk. Először legyen világos a mondanivaló, és csak utána kezdjük el hozzá keresgélni a szavakat, kifejezéseket. Tehát, a legtöbb nyelvművelővel ellentétben ő nem a nyelvtani hibákban, az „amerikanizmusokban”, az idegen szavakban látja a fő gondot, hanem az emberek fejében. Szerinte ha a mondanivaló nem tiszta, a megfogalmazás sem lehet egyszerű; a mondanivaló homályossága okozza a terjengős, pontatlan kifejezések használatát. Gondolatának lényegét egy egyszerű mondatban foglalja össze:

Let the meaning choose the word, and not the other way around.

(Hagyd, hogy a jelentés, a mondanivaló válassza ki a hozzá illő szót, és ne fordítva történjen.)

A jéghegy csúcsa - ködösítve
A jéghegy csúcsa - ködösítve
(Forrás: Wikimedia Commons / Josh Lewis / GNU-FDL 1.2)

Hogy konkrétan mire is kell figyelni, hat pontban gyűjti össze:

  1. Sose használj olyan metaforát (vagy más képes kifejezést), amit már olvastál nyomtatásban.
  2. Sose használj hosszú szót ott, ahol egy rövid is megteszi.
  3. Ha valamit ki lehet hagyni: hagyd ki.
  4. Sose használj passzív szerkezetet ott, ahol az aktívat is használhatod.
  5. Sose használj idegen, tudományosnak ható vagy a szakzsargonba tartozó szót, ha van köznyelvi szó is.
  6. Szegd meg a fenti szabályok bármelyikét, mielőtt bármilyen barbárságot mondanál.

Az utolsó jótanácsból biztosak lehetünk abban, hogy Orwell sem gondolta egészen komolyan a fenti „szabályokat”. Világos, hogy ezeknek az alkalmazása nem minden esetben oldja meg a fogalmazó problémáját, hiszen a nyelvben általában nem két (egy rossz és egy jó) lehetőség közül választunk, hanem számos lehetséges megfogalmazási mód van. Minden esetre tanácsait érdemes megfogadni, ha nem is az angol (magyar) nyelv megmentése érdekében, de a kommunikáció hatékonysága és a stílusunk egyszerűsítésére miatt.

Olvasnivaló (angolul)

George Orwell (1946): Politics and the English Language

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2015. január 23. 14:34
1 mederi

Ilyen mondást nem ismerek, hogy

"elszállt fölötte az idő vasfoga."..-(

-A két közismert mondás (amikből valaki a fenti "mondást" összerakhatta):

"Elszállt fölötte az idő" és

"Kikezdte az idő vas foga." .. :)