Menő megállók
Milyen az ideális buszmegálló? Ez eddig könnyű. Legyen benne tea és kalács, s persze elmaradhatatlan a mesés kedvű néni is. De hogy nevezzük el? Ez már fogasabb kérdés.
A Baltikumban a táj meglehetősen egyhangú, a megnyugtató egyformaságot azonban úton-útfélen buszmegállók törik meg. Egyszerű faházak, betonhodályok, barátságos téglaházikók, egy dizájnos óriásgombáról már nem is beszélve. Ha autóval suhanunk végig a tájon, talán észre sem vesszük őket, arra pedig végképp nincsen idő, hogy a megállók elnevezését is elolvassuk. Pedig izgalmas történeteket rejtenek mind az új, mind a szovjet időkből visszamaradt épületek, és az egyszerűnek tűnő táblák is. Érdemes is nézni ezeket a neveket, mert sokuknak hamarosan nyoma vész. Észtországban 2016-ban hatszáz buszmegállót neveznek át.
(Forrás: Delfi)
Az XY-nak mennie kell
A névváltoztatás most nem lesz olyan nagymértékű és radikális, mint 1991 után, amikor az összes szovjet időket idéző elnevezést lecserélték. A 2016-os reform lényege, hogy az elírást vagy helyesírási hibát tartalmazó helyneveket pontosítsák, a rövidítéseket feloldják, és lehetőleg kiiktassák a névjegyzékből a márkaneveket, vagyis ne lehessen bevásárlóközpontokról, cégek telephelyéről megállókat elnevezni. Az alábbi térképen három kategóriába szedve szerepelnek a változtatások: a zöldeknek a helyesírásukkal van baj, a világoszöldek esetében a szó formája nem megfelelő, végül a kékekben rövidítést kell feloldani, vagy a számoktól, valamint a cégnevektől kell megszabadulni.
Az átnevezés szakmai részéért az Eesti Keele Instituut (Észt Nyelvi Intézet) a felelős, a 2014-ben indult projektben összesen 14073 megálló elnevezését ellenőrizték, és szükség esetén javították. Az alapelvekben szerepelt többek között az, hogy az észt ábécétől idegen elemet (például x, y vagy w betűt) tartalmazó neveket le kell cserélni. Kivételt csak azok az elnevezések képeztek, amelyek valamilyen történelmi személy nevét tartalmazták. Így a Friedrich Reinhold Kreutzwaldról elnevezett utcán található megálló neve maradhat, az egykori libatsei földesúr nevének, Wildenaunak azonban nem kegyelmeztek, a régi Wildenau-udvarház melletti megálló nevét le kell cserélni a falu észt elnevezésére (Libatse).
Az átnevezéshullám természetesen heves reakciókat váltott ki az internet népéből, sokan indokolatlan szőrszálhasogatásnak érzik, hogy a névtani szakértők már egy apró elírás miatt is le szeretnék cseréltetni a táblákat. Értetlenül állnak az előtt a döntés előtt is, hogy a nyelvi intézet tanácsadói egyes tanyákat jelölő megállóneveket is kipécéztek. A helyiek már megszokták, hogy az országúti megállót nevét adó falu vagy tanya nem mindig közvetlenül az út mellett van, és a településhez még jócskán kell gyalogolni, tekerni vagy éppen gurulni a poros bekötőúton. A hivatali szervek viszont amellett érvelnek, hogy az egyértelműsítés már nagyon időszerű volt, a pontos elnevezések életet menthetnek például egy segélyhívás esetén. Vannak, akik mindössze azt fájlalják, hogy a projekt túl sokba került.
(Forrás: Arvo Tarmula)
Észtország újra függetlenné válásának idején is számos megálló nevének kellett mennie. Az egyik indok ekkor is az egyértelműsítés volt, valamint a kiürülő falvakban sokszor azért kellett átnevezni a megállót, mert az iskola, vasútállomás vagy orvosi rendelő, amelyről a megálló a nevét kapta, már nem működött. A legfőképpen azonban a szovjet múlttól való megszabadulás motiválta az átnevezést. A kolhozok nevét egy az egyben felszámolták, azonban előfordult, hogy a kolhoz szó elhagyásával a tulajdonnév mégis megmaradt. Ez történt például Pärnu megyében, ahol az egyik falu termelőszövetkezete az észt nemzeti eposz hőséről, Kalevipoegről volt elnevezve. Természetesen ez a név megmaradhatott, csak a kolhoz szó nélkül, még ha a fiatalabb generációknak fogalma sincs arról, miért lett a pusztában egy érdektelen hely neve éppen Kalevipoeg.
Vendégváróterem
Az elnevezésen kívül maguk a megállóépületek is érdeklődésre tarthatnak számot. Christopher Herwig, a volt szovjet tagállamok buszmegállóit végigfényképező brit fotós is így gondolhatta, mivel gyűjteményébe számos észt remekmű is belekerült. A fényképész először egy London–Szentpétervár közötti bicikliútra indult, és minden órában készített egy fényképet. Ekkor támadt az ötlete, hogy gyűjteni kellene a szovjet korszakból megmaradt buszmegállók képeit. Korábban úgy gondolta, hogy a Szovjetunióban a buszmegállók bizonyára egy kaptafára készültek, rá kellett azonban ébrednie, hogy a megállók tervezői nagyon is kreatívak voltak, és sokszor sikerült a helyi kultúra valamilyen jellegzetes elemét vagy népművészeti motívumát belecsempészniük az épületbe.
Herwig terjedelmes kollekcióját azóta is bővíti, kiegészítve az újabb épületek képeivel. Most már nemcsak találomra kattintgat, tudatosan kérdez utána a helyiektől, merre lehet még érdekes épületeket találni, valamint a Google térképei és utcaképei segítségével is bukkan rá új fotótémákra.
(Forrás: Wikimedia Commons / VillaK / CC BY-SA 4.0)
De ne gondoljuk azt, hogy csak a külföldieket vonzzák a szovjet kori észt építészet remekei vagy helyenként szörnyszülöttei. Az észtek maguk is szeretik dokumentálni az érdekes épületeket, a Rahva Hääl (Nép Hangja) című újság 2011-ben pályázatot írt ki a megálló témájú fényképekre, és a Youtube-on találhatunk egy amatőr videót, amely a legérdekesebb szovjet kori megállóépületeket mutatja be:
Ha épületként nem is nagyon érdekes, kényelem szempontjából mindenképpen a kiidevai buszmegálló viszi el a pálmát váróterem kategóriában. A helyiek összefogásából – és persze némi EU-s támogatásból – épített megálló egy kis faházikó, ahol a helyi nénik szívesen látják vendégül a falusiakat és a ritkán arra tévedő látogatókat. A faluban az év nagy részében csak özvegyasszonyok élnek (mindössze öt férfi maradt). Nyáron azonban megtelik a hely nyaralókkal, főleg finnek érkeznek a faluba, de már franciák és csehek is megfordultak a településen. A megálló a falusi társadalmi élet központja is, a helyiek itt várják a postát és a mozgóboltot, az épület ajtaja mindig nyitva van. (Rongálás még nem volt, mivel zsákfalu, a bűnözés minimális, mert az elkövetőknek nem lenne hova elmenekülniük a rendőrök elől.) A buszmegállóhoz tartozik egy elmaradhatatlan kerti budi is, amely szerves része az észt vidéki tájnak. Ezek az épületek is változatosak, és számos fotópályázat témájául szolgáltak. De ezekről majd egy másik alkalommal...