Finnugor összeesküvés a világtengereken
Saaremaa, Elva, Haapsalu, Kihelkonna ‒ észt szigetek, városok, falvak. No meg magyar gyártmányú tengerjáró hajók. Az Angyalföldön gyártott 200 tengeri hajóból több mint 30 észt nevet viselt. Hogyan, miért? És mi lett ezekkel a hajókkal? Következzék egy különös finnugorközi kapcsolat története.
Tengerre, magyar! Írta volt egykor Kossuth Lajos. (Éppen írhatta volna ezt is, de valójában azt írta az Iparegylet Hetilapjában, hogy „Tengerhez magyar! El a tengerhez!”) Hatvanöt évvel később az első turanista, Zempléni Árpád költő pedig azt írta, hogy „Keletre magyar! / tekints keletre!” A költő sorai a politikus gondolataira rímelnek. Az összefüggést kutatva eljutottunk a Kelet nevű magyar tengerjáró hajóhoz. Ilyen néven kettő is úszkált a tengereken. A turanizmus eszméje és a két hajó névadása között azonban nem találtunk közvetlen kapcsolatot, így a Zempléni Árpádról szóló korábbi írásunkban nem is említettük ezeket a hajókat. Ha már azonban elvetődtünk a hajoregiszter.hu honlapra, szétnéztünk kicsit. S találtunk nagyot: sok-sok észt nevű magyar hajót.
Az első Duna-tengerjáró hajók
Az első világháború után tengerét vesztő Magyarország távolsági kereskedelmi kapcsolatai nagyon beszűkültek. A nagy gazdasági világválság tovább fokozta a gondokat. Akkoriban nem furfangos adók kivetésével próbálták a gazdasági bajokat gyógyítani, hanem az export fokozásával. Ennek technikai hátterét biztosíthatnák a Dunán Budapestig feljövő magyar tengeri áruszállító hajók ‒ gondolták néhányan, okosok. A zseniális gondolatból tettek lettek: megindult a Duna-tengerjárók gyártása.
A szépen induló projekt ívét megtörte a második világháború. Az új hajók közül az Ungvár elsüllyedt, a Kolozsvár torpedótalálatot kapott. Több hajó gyártása félbeszakadt. A félkész vagy sérült hajókat befejezték, kijavították, majd a Szovjetunió az őt ért háborús károk ellenértékeként elvitte. A szovjet elvtársaknak tetszettek a magyar hajók, ezért a jóvátételi szerződés keretében újabbakat kértek. Egészen 1953-ig gyártották az ingyenhajókat Angyalföldön (a folyami típusokat pedig Óbudán).
(Forrás: Fülöp János: Hajógyártók dicsérete. Bp. 1972. 89.)
Az Uljana Gromova-sorozat
A szovjet jóvátétel keretében 1949-ben új típusú hajók gyártását kezdték meg. A sorozatot Uljana Gromova partizánlányról nevezték el. 1953-tól már szabályos, áruért pénzt típusú kereskedelmi tranzakció keretében folyt nálunk a hajógyártás. A magyar hajók eleinte városok vagy szovjet hősök nevét kapták meg. A névadók később elérkeztek az orosz történelmi hősökhöz is. A hajókból pedig az észt hajósoknak is egyre több példány jutott.
Az észt tengerhajózási vállalat 1956-ban alakult. Időnként összevonták a lett és a litván tengerhajózási vállalattal, egyetlen baltikumi hajózási céget alkotván belőlük, máskor pedig szétválasztották őket. Az erős állami felügyelet alatt lévő gazdaságokban a miniszteriális urak általában ilyesmivel keltik a munka látszatát.
Az orosz hajóregiszter szerint az észtekhez került első magyar hajók az 1955/56-ban gyártott Danyilo Nyecsaj, a Jarenszk és a Semaha voltak. Nevükről még bizonyosan nem az észt hajózási társaságnál döntöttek ‒ Danyilo Nyecsaj kozák vezér volt, Jarenszk Oroszország belsejében van, Semaha (Şamaxı) pedig egy azeri város.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Jarenszknél azért álljunk meg egy kicsit. Van némi finnugor vonatkozása. Jarenszk falu a Vicsegda mellett található, ott, ahol a Jarenga beletorkollik a nagyobb folyóba. A Jarenga komi eredetű név, a települést már a Vicsegda‒vimi évkönyv is említi az 1384. évnél. Permi Szent István, a komi-zürjének térítője bizonyosan járt itt első útja alkalmával, 1369/70-ben. A két szomszédos falu (Irta és Vozsem) templomában általa festett ikonokat őriztek. A vozsemi máig fennmaradt, rajta négysoros komi szöveg olvasható a Permi Szent István által megalkotott ábécé betűivel.
Rejtély, hogyan lett hajónév Jarenszkből, hiszen sokkal nagyobb és oroszabb települések nevét sem kapták meg hajók. Minden bizonnyal a csukjuk be a szemünket és bökjünk a térképre módszerrel történt a névadás.
(Forrás: http://www.hajoregiszter.hu/hajoadatlap/yarensk/1163/gyujtemenyek/16216#kepek, Arne Sognnes felvétele)
1956-tól a magyar hajók már észt hajóneveket is kaptak, az első kettő a Sulev és a Kalev volt. Igen bátor és igen mérges észt tengerészek lehettek a névadók.
Sulev észt mitológiai hős. A népköltészetben Kalevipoeg névváltozataként fordul elő. Az észt nemzeti eposzban Kalevipoeg három társának egyike.
Kalev az eredeti folklórszövegekben nem szereplő hős, Kalevipoeg apja, Linda férje. Kitalálója az eposzt formába öntő Kreutzwald volt, esetleg még előtte Faehlmann. Kalev azért került az eposzba, hogy összekapcsolja az észt mondákat a finn regékkel.
Ez a hajónévadás egyértelmű állásfoglalás az észt függetlenség mellett. A Kalevipoeg hősei nemzeti szimbólumok. Ezt bizonyítja, hogy az önálló Észtország haditengerészetének egyik tengeralattjáróját Kalevnek hívták (a másikat Lembitről, nemzeti hősükről nevezték el), a Szovjetunió bukása után újból függetlenné vált Észtországnak pedig volt egy Sulev nevű aknakereső hajója.
Az Uljana Gromova sorozatban a nemzeti hősökről elnevezett hajók után jött a Vilsandi (1957) és a Saaremaa (1958). Talán ezek sem véletlenül kapták ezeket a neveket: Vilsandi szigete Észtország legnyugatibb lakott helye, Saaremaa pedig már a középkor folyamán híres volt önállóságáról. Sikerült hajót elnevezni Eduard Vilde magyarbarátságáról ismert észt íróról is (1958). Hogy ez ne legyen feltűnő, az észt kommunista párt egyik alapítójának, Jaan Kreuksnak a neve is fölkerült egy hajóra. A 109 darabos Uljana Gromova-sorozat utolsó tagja a Gauja nevet kapta. Arról nincsen adatunk, hogy ezt a hajót az észt flotta kapta volna. Lehet, hogy a letteknek jutott. A Gauja, észtül Koiva, a lettek leghosszabb folyóvize, 20 kilométeren át észt‒lett határfolyó.
Elva- és Tartu-sorozat
A magyar hajók közül olyan sok került az észtekhez, hogy két hajósorozat is észt nevet kapott. Az Elva-sorozatból csak hat darab készült, kettőnek volt észt neve: Elva és Keila kisvárosok Tartu és Harju megyében.
A Tartu-sorozat 63 hajójából 19-nek volt észt neve, de a sorozatban voltak egyéb finnugor vonatkozású hajók, valamint az észt hajózásnál lajstromba vett, de idegen nevű hajók is. És volt észt nevű, de nem az észteknél dolgozó hajó is.
Az 1960‒1968 között épült észt nevű magyar hajók a következők: Tartu, Hiumaa, Haapsalu, Tamsalu, Narva, Paldiski, Kihelkonna, Viljandi, Otepää (1), Maarjamaa (Engure), Kunda, Otepää (2), Kuivastu, Vändra, Rapla, Virtsu, Ambla, Osmussaar, Karl Krustejn.
(Forrás: zegernyei)
A nevekre tekintve látható, hogy szinte egész Észtország fölkerült a hajókra: kikötők, városok, falvak, szigetek. És csak egyetlen kommunista: Karl Krustejn, a tengerészeti hivatal tallinni származású komisszárja (1921-ben eszer terroristák megölték). Az észt tengerhajózási vállalat nagyon ügyesen kerülte el, hogy kommunista hősökről kelljen hajóit elneveznie. (A Karl Krustejnt 1991-ben átkeresztelték Suurupira).
(Forrás: http://moremhod.info/moremhod/foto/EMP/EMP2.html)
Arról sajnos nincsenek információink, hogyan történt a névadás. Annyit azonban már sikerült kideríteni, hogy a szovjet időszak észt tengerhajózására vonatkozó iratok a szentpétervári központi állami levéltárban találhatók. Talán a megőrzött iratok magyarázatot adnak majd erre a névadási gyakorlatra. Mindenesetre, a nevek erős észt hazaszeretetről tanúskodnak. Néhány példa: Az első Otepää nevű hajó 1963-ban (vagy 1964-ben) készült. 1965-ben Onyega néven átvette a szovjet haditengerészet. És lám, az észt illetékes azonnal intézkedett, hogy egy másik hajó megkapja ugyanazt a nevet. 1965-ben Angyalföldön vízre bocsátották az újabb Otepäät.
Tanulságos az Engure névadása is. A hajó eredeti neve Maarjamaa volt. Ennél észtebb nevet nem is kaphatott volna. 1201-től Mária országa, vagyis Maarjamaa (Terra Mariae vagy Terra Mariana) volt a neve a Baltikum északi részének ‒ a későbbi Ó-Livóniának. (Mint tudjuk, Magyarország is Mária országa.) A baltikumi lovagkor eseményeiről már írtunk a Rénhírekben.
A Maarjamaa nevet mind a mai napig használják Észtország szinonimájaként, a szovjetellenes észt emigrációnak volt egy ilyen nevű könyvkiadója is. Nem csoda, hogy ez az elnevezés nem csusszant át a cenzúrán, még a gyárban át kellett nevezni a hajót. Egy lett falu után így lett Engure. Neve ellenére a hajó észt szolgálatban volt. A tengerészek bizonyára tudták a hajó igazi nevét.
(Forrás: zegernyeiné)
Néha a politikai események a hajók életét is felkavarták. Az 1960-as évek elején úgy tűnt, hogy Indonézia fejlődését a kommunizmus irányába lehet kormányozni. Szovjet támogatással háború indult Új-Guinea teljes felszabadítására. Ekkoriban Indonézia több magyar hajót is vásárolt, a Szovjetunió pedig az általa megvett magyar hajókból néhányat átadott az országnak. A naponta változó körülmények között egyszer csak sürgősen kellett még egy hajó Indonéziának. Ez lett az észt határvárosról elnevezett Narva. A hajó nevén azóta is gondolkodnak az indonézek ‒ talán ezért van még mindig üzemben (legalább is 2003-ban még úszott).
(Forrás: http://hajoregiszter.hu/hajoadatlap/tartu/2083, Brian Fisher fotója)
A történelem kereke azonban forgandó. 1967-ben akkorát perdült, hogy Indonéziában megdőlt Sukarno szovjetbarát rendszere, és a hatalmat Suharto tábornok szerezte meg. Neki nem kellettek a magyar hajók, így került 1968-ban a Tahuna indonéz városról elnevezett hajó a Szovjetunióba, és talán éppen a Narváért cserébe, az észt tengerhajózáshoz.
A Szovjetunió hatalmas hajóparkjában bőven akadtak olyan hajók, amelyek finnugor eredetű városneveket, folyóneveket viseltek. A névadók ezt valószínűleg nem tudták, hiszen nem nyelvészek, hanem hajózási szakemberek voltak. A magyar gyártású hajók között is voltak ilyenek. A Tartu-sorozatból például az északi-tengeri hajózásnál működött Nyandoma és Szolombala, a Távol-Keleten használt Imatra, valamint az észtek által üzemeltetett Tuloma.
Nyandoma városka és folyócska 350 km-re Arhangelszktől délre található. Az orosz Wikipédia szerint a név finnugor eredetű, jelentése: ’gazdag föld’. Egy másik helyen viszont A. K. Matvejevre hivatkozva azt írják, hogy ez a csúd (vepsze) szó azt jelenti: ’ligetes terület’.
Szolombala szigete (szigetcsoportja) az Északi-Dvina torkolatánál található. Neve valószínűleg finnugor eredetű, habár megfejtését az interneten eddig nem találtuk. Mindenesetre ez a terület (a régi évkönyvekben Zavolocsje) a lappok, csúdok és komik határvidéke volt. Amíg az orosz birodalom nem szerezte meg baltikumi tengeri kijáratát, az Északi-Dvina torkolatába hajóztak be a Skandináviát megkerülő, Angliából érkező kereskedelmi áruszállítók. Még a 19. században is érkeztek ide angol hajók. A matrózok a hajókat fogadó és kiszolgáló, oroszul beszélő emberekkel keveréknyelven, az úgynevezett solombala-english segítségével érintkeztek.
Imatra finn város és folyó neve mint szovjet hajónév igen meglepő. Az is, hogy a hajót a távol-keleti hajózási vállalat használta. Imatra neve azonban nem ismeretlen az orosz kultúrában. A város a szentpétervári gazdagok kedvelt üdülőhelye volt. 1903-ban számukra épült a város szecessziós stílusú híres szállodája.
A Tuloma folyó a Kola-félszigeten, a lappok ősi földjén található. Neve az Oroszország európai részén gyakori -ma, -ga, -sa végződésű folyónevek közé tartozik. Ez a folyónévcsoport talán finnugor eredetű, vagy valamiféle finnugorok előtti ősnépesség emléke.
A Szpartak-sorozat
A 19 darabos Szpartak-sorozat legyártása után a Szovjetunió nem rendelt több tengerjáró hajót Magyarországról. Az olajválság nyomán kiderült, hogy a tengeri áruszállítás csak nagyobb méretű hajókkal kifizetődő. A magyar hajózási vállalat (MAHART) is egyre nagyobb hajókat vásárolt, de később azokat is eladta, mivel nemcsak a hajóknak, hanem a cégnek is nagyobb méretűnek kellett volna lennie, hogy a magyar tengerhajózás gazdaságos lehessen. (Napjainkban már egyetlen tengerjáró sem úszik magyar lobogó alatt.)
(Forrás: Bíró József: A magyar hajóépítés 150 éve. Bp. 1985. 80.)
A sorozat észt nevű hajóit 1971‒1973 között gyártották. Nevük: Aegna, August Kulberg, Kabona (Hara), Mohni, Ambla, Rapla. Ebben a sorozatban is voltak nem észt nevű, de az észt tengeri hajózás által üzemeltetett hajók.
Aegna és Mohni észt szigetek, ugyanúgy, mint Hara, csakhogy ez utóbbival volt egy kis bibi. A Harát már a gyártás évében átkeresztelték. Hara szigetét ugyanis a szovjet haditengerészet szupertitkos tengeralattjáró-bázisként használta, a lakókat kiköltöztették. Persze mindenki tudta, hogy mi van Harán, de azért nevét hajó nem viselhette. Külön kérdés, hogy mit jelent a Kabona, a hajó új neve. Valószínűleg az észtek sem tudták, hogy mit jelent, ezért 1996-ban átkeresztelték Kabolává. Ezzel persze a mi helyzetünk nem lett könnyebb, mert mi a Kaboláról sem tudjuk, hogy mit jelent. A Kabonáról azonban van egy koncepciónk. A dolog úgy történhetett, hogy a tajtékzó orosz cenzor fölkapta a telefont, és üvöltve kérte számon az észt illetékeseken a hajó nevét (a Harát). Az észtek visszakérdeztek, hogy jó, de akkor mi legyen a hajó új neve? Az elvtársnak ekkor eszébe jutott (ki tudja, miért) Kobona falucska és folyócska (mellesleg finnugor) neve a Ladoga-tó mellett. Ezt üvöltötte hát a telefonba. Mivel az első szótag hangsúlytalan, ezért Kobona kiejtése: Kabona. Az észt illetékes nem tudott elég jól oroszul, vagy nem akart tudni (ki tudja?), mindenesetre így lett a hajó neve Kabona. Aki nem hiszi, járjon utána.
Ambla és Rapla észt települések. A nevüket viselő hajókat az orosz hajóregiszter-honlap az északi tengeri hajózásnál tartja számon, de a fotókon látható, hogy az 1990-es években az észtek használták őket. Ugyanezen a néven már 1967-ben is kapott magyar hajókat az észt tengerhajózás. Csakhogy 1973-ban mindkettő Bangladeshbe került, talán pénzért, talán segélyként, nem tudjuk. Az észtek azonban nem engedtek. Nekik Ambla és Rapla kellett, ezért új gyártású magyar hajóik 1973-ban és 1974-ben megkapták elvesztett egységeik nevét.
August Kulberg észt kommunista volt (1891‒1941). Tartuban élt, politikai nézetei miatt több évet börtönben töltött. Észtország függetlenségének szovjet felszámolásában aktívan részt vett, majd Viru megyében a párt első titkára lett. Elesett a fronton, a nagy szovjet honvédő háború első hónapjaiban.
Egy szentpétervári forradalmárról, Szemjon Rosalról elnevezett hajó szintén az észtek tulajdonában volt. A hajó későbbi nevei: Kaugi, Raugi (falu Muhu szigetén), Rimma.
A nem észt nevű, de finnugor vonatkozású hajók közé a Szpartak-sorozatból kettő tartozik. Az egyik a Tyeriberka, a másik az Angyalföld. Tyeriberka egy falu a Kola-félszigeten. A Tuloma után ez már a második magyar‒észt hajó, amelyik Kola-félszigeti nevet kapott. Későbbi nevei: Torma (falu és járás Észtország keleti részén), Ortos.
Az Angyalföld 1971-ben készült. Neve jól mutatja az észt hajók rejtélyes névadóinak magyarszimpátiáját. Cirill betűkkel leírva persze az Angyalföld igen rondán mutat (Андялфельд). A hajó azonban megérte, hogy a független Észtország immár latin betűkkel, teljesen szabályosan, magyar ö-vel (!) írja fel nevét az oldalára.
Mi lett velük?
A Sulev, Vilsandi, Eduard Vilde, Jaan Kreuks, Viljandi, Tuloma, Otepää nevű hajókat átvette a szovjet haditengerészet. Részben eredeti nevük megtartásával, részben új névvel vagy számmal.
Az 1980-as évek második felére a magyar hajók kezdtek kiöregedni a szolgálatból. Hajótestük elöregedett, a berendezésekhez nem lehetett tartalékalkatrészt kapni.
A működőképes példányokat eladták. Az elhasználódott hajók többször is gazdát cseréltek. Végül leginkább a Távol-Keletre: Kambodzsába, Vietnamba kerültek. Egy-kettő még dolgozik közülük.
A menthetetlen hajókat szétbontották vagy eladták. Szétbontásuk Spanyolországban kezdődött, de később kerültek belőlük indiai és kínai hajóbontókba is.
Több hajó elsüllyedt. Így járt például a Szolombala is, amelyik úton Japán felé eljegesedés miatt megdőlt, majd felborult (1998. január 21.).
Az is elképzelhető, hogy egy-két hajótulajdonos a biztosítási összegben reménykedve választotta az elsüllyesztést az elbontás helyett. Nagyon gyanús, hogy az Aegna még abban az évben elsüllyedt, mikor mongol tulajdonba került (2004). Ugyanígy járt az Angyalföld is. 1996-os eladása után 2004-ben immár az ötödik nevét is megkapta (1996: Gladiator, 1999: Ikaria, 2002: Phoenix-1), s lett belőle Ostria. Ezen a néven süllyedt el Kassos szigete mellett (Görögország), 2004. szeptember 11-én.
A Tamsalu 1994 februárjában szomáliai kalózok fogságába került Dzsibuti közelében. A hajót partra futtatták, a mozdítható értékeket elvitték, a személyzetet kifosztották. A kalózok távozása után a tengerészek megpróbálták hajójukat visszajuttatni a vízbe. Miután ez nem sikerült, sorsára hagyták. Talán még most is ott van.
Felhasznált irodalom
Az idézett honlapokon kívül:
Bíró József: A magyar hajóépítés 150 éve. Bp. 1985.
Fülöp János: Hajógyártók dicsérete. Bp. 1972.
Köszönet Bereczki Andrásnak és Klima Katának a segítségért.