0:05
Főoldal | Rénhírek

A cenzúrázott medve és a kiiking

Szociofotók a 20. század eleji észtekről: pipázó trágyahordók, fabiciklis kisfiú, hintázó gyerekek. És az első észt rövidfilm, korrupt politikusok medvevadászatáról. Mindez Johannes Pääsukénak köszönhető, aki az észt filmgyártás és fotóművészet legendás alakja. De mi lett a képeken található emberekkel, házakkal, hagyományokkal?

Tulikas | 2012. január 13.

Idén lenne százhúsz éves az észt film- és fényképészettörténet egyik kiemelkedő alakja, Johannes Pääsuke, akinek a nevéhez fűződik az első észt filmstúdió megalapítása, az első észt rövidfilm, Karujaht Pärnumaal (Medvevadászat Pärnumaaban), az első észt néprajzi film, Retk läbi Setumaa (Kirándulás Szettuföldön) és körülbelül 1300 fénykép a 20. század eleji észt életről. Tragikusan rövid élete (1892–1917/1918) ellenére számos olyan alkotása van, amelyek jelentős hatást gyakoroltak korára és az őt követő néprajzosokra-fényképészekre.

Pääsuke modelljei
Pääsuke modelljei
(Forrás: Wikimedia Commons / Johannes Pääsuke)

Allegorikus medvevadászat

Az 1914-ből származó első észt rövidfilm (körülbelül 10 perces) a Pärnu városában és környékén (Pärnumaaban, azaz tkp. Pärnu megyében) folyó politikai csatározások allegóriája, amelyben a medve kivételesen nem az oroszok jelképe, hanem a helyi észt erőké, ugyanis egy Karu ’medve’ vezetéknevű észt újságíró és a helyi balti-német politikusok, konkrétan a pärnui polgármester hatalmi harcát ábrázolja. A film meglepő fordulattal ér véget (a medve győzelmet arat a balti-német vadászokon, leteperi a polgármestert megtestesítő fővadászt), amely megmagyarázza, miért cenzúrázták ki a hatóságok Pääsuke alkotását.

Pääsuke fényképein is megjelenő alaposságát mutatja, hogy a film összes (15000!) képkockáját kézzel kiszínezte, hogy a film színesnek hasson a mozivásznon. (Sajnos ezt a youtube-os felvételen nem lehet látni.)

Különlegesek még Pääsukénak azok a felvételei, amelyek a régi Tartut ábrázolják. Ezeken a képsorokon a város képe nagy mértékben különbözik a mai állapottól, még áll rajtuk például Tartu híres kőhídja (észtül Kivisild), amely 1784-től 1941-ig kötötte össze a város két részét. (Lebombázása után nem építették újjá, 1957-ben vasbeton gyalogoshíddal helyettesítették.) Vagy látható például a filmben a hánytatott sorsú Raadi-kastély is, amely ebben az időszakban még egy balti-német család tulajdonában volt. 1922 és 1944 között aztán az épület az Eesti Rahva Muuseumnak (Észt Nemzeti Múzeum) adott otthont. 1940-ben a terület a szovjet hadsereg tulajdonába került, itt építették ki ugyanis a város szovjet katonai repülőterét. Az 1980-as évek végén a múzeum visszakapta a szovjetek által lelakott, súlyosan megrongálódott épületegyüttest. A restaurálási munkálatok azóta is folynak...

A két kamerás ember

Pääsuke fényképeinek jelentős részét (körülbelül 300 felvételt) akkor készítette, amikor munkahelye, az Észt Nemzeti Múzeum tanulmányútra küldte 1913-ban. Harri Volter kollégájával együtt másfél hónapon keresztül járták a mai Észak-Észtország területét, illetve Muhu és Saaremaa szigetét. Mivel mindketten néprajzkutatók is voltak, gyűjtötték a tárgyi kultúrát is, valamint rövidfilmeket forgattak. Pääsuke egyszerre kezelte a fényképezőgépet és a felvevőgépet, így vannak olyan fotók, amelyek a mozgóképen látható egyes mozdulatokat merevítik ki. Kritikusai felvetik azt is, hogy nem mindig tudta, épp melyik kamerát használja, filmfelvételei tehát inkább egybefűzött, animált fényképeknek tűnhetnek a mai szemlélőnek. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy a filmgyártás kezdeti szakaszában még csak statikus kamera állt a „forgatókedvűek” rendelkezésére.

Pääsuke fényképei közül a portrék a legizgalmasabbak, illetve azok a felvételei, amelyek valamilyen érdekes munkafolyamatot ábrázolnak, például a jég kitermelését, hajóépítést, vagy hogy miként próbálták meg az észtek egyszerű fadorongok segítségével kiemelni a nagyobb köveket a szántóföldből. Természetesen ebben az időszakban szó sem lehetett lesifotókról, így a képek általában beállítottak, a munkák egyes fázisait ábrázolják, azonban nem a munka eredeti tempójához igazodva. Pääsuke felvételei ennek ellenére sem tűnnek erőltetettnek.

A szigetiek bárkát ácsolnak
A szigetiek bárkát ácsolnak
(Forrás: Wikimedia Commons / Johannes Pääsuke)

Portréin a legtipikusabbak a mosolygós, torzonborz szakállas férfiak, fehér kendős asszonyok és szöszke mezítlábas gyerekek. A fotókról gyakran leolvashatók az emberek gesztusai és mimikájuk is. Egyébként különösen a filmfelvételeken lehet látni, hogy miként reagál a kamera jelenlétére az a néhány óvatlan járókelő, aki belegyalogol a felvételbe.

Szimpatikus észt bácsik
Szimpatikus észt bácsik
(Forrás: Wikimedia Commons / Johannes Pääsuke)

Pääsuke munkássága napjaink néprajzkutatóira és művészeire is nagy hatást gyakorolt, az Észt Nemzeti Múzeum két dolgozója, Tiina Taela és Piret Õunapuu három részletben, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben újrajárták Pääsuke és Volter kutatóútját, hogy feltárják, mi történt, mi változott az elmúlt csaknem száz év során. Azt kellett látniuk, hogy Észak-Észtország kiürült, legalábbis a falvak lakossága lecsökkent, a szántóföldeken gépek dolgoznak, és már nagyon ritka, hogy valaki gyalog közlekedjen a települések közt. (Észtül tudóknak ajánlom a blogukat.)

Oldstyle kiiking
Oldstyle kiiking
(Forrás: Wikimedia Commons / Johannes Pääsuke)

Pääsuke fotóin a vidéki életből ellesett képek olyan fontos jelenségeket örökítenek meg például, mint a falu hintája, amelyen nem a szocreál kopott festésű fémszagú láncos retteneteit kell érteni, hanem házmagas fahintát, amelyre a falu apraja-nagyja fölfért. Fontos eleme volt a közös hintázás például a Szent Iván-éji ünnepi szokásoknak.

Az észtek egy új sportot is kitaláltak, amelynek észtül és angolul is a kiiking nevet adták (a terminus még vár a magyarra ültetésre). A kiik észtül hintát jelent, és a dolog érdekessége, hogy a kiiking értelmes szó észtül is, jelentése ’hintázás’ (a kiikima ’hintázni’ ige töve és az -ing ’-ás/-és’ képző összekapcsolódásával alkották meg), angolul pedig jól illeszkedik a különböző -ing végződésű sportelnevezések közé. A kiiking lényege, hogy a játékos át tudjon pördülni a hintával, vagyis 360 fokos fordulatot tegyen meg vele. A kiiking-hintában nem ülnek, hanem állnak, és a sportoló lábfeje rögzítve van a hinta „üléséhez”. Minél magasabb a hinta, annál nehezebb átfordulni, a férfiaknál 7,02 méter a rekord, a nőknél 5,93 méter.

A következő videón azt láthatjuk, hogyan kezelik a hintát a kezdők és a haladók az észtországi Kiigelandben megrendezett kiiking-bajnokságon.

Az észtek népi kultúrájának annyira szerves része volt a hinta és a hintázás, hogy az észt népdalok között külön műfaj alakult ki erre a tevékenységre, az ún. hintadalok, észtül kiigelaulud. Ezek közül az egyik legszebb a Vägilased együttes Kulla kutse (Az arany hívása/csábítása) című száma, amely azonban nem eredeti népdal, Anzori Barkalaja folklorista írta a szövegét. A dal arról szól, hogy egy lányt, aki a tengerparton fésülködik, és beleejti a fésűjét a vízbe, megpróbál megkísérteni egy arany férfi, aki a tengerből emelkedik ki.

Kulla kutse

Läksin juukseid kammima, kamm see kukkus merre.
Merest tõusis kullast mees, ütles „Ole terve!”
Tahtis anda suisa suud, kaela kullast raha.
Küsis, kaasaks kindlasti tulla talle tahan.
Lubas ainult kätel mind kogu elu kanda.
Vikerkaare otsa alt varanduse anda.
Mina talle vastasin: „Enne hüppan vette,
kui et kulla kütkeisse annan ennast kätte”.

Üles-alla, juuksed valla,
taevaservalt kiigun alla,
vabana kui sinikirju lind.
Siia-sinna, lendu minna,
arm ja rõõm kui täidab rinna,
maailmas vaid ilu hoiab mind.

Mis ma kulla kutsele oskan ikka kosta?
Pole ilmas varandust, mille eest mind osta.
Kuld on külm ja hingetu, pole mõistust meelel,
kõval kullast asemel, pole laule keelel.

Üles-alla…


Punapalgeilt kolletab,
surmab silmist sära.
Vikerkaare väravalt võtme võtab ära.
Sestap talle vastasin: „Enne hüppan vette,
kui et kulla kütkeisse annan ennast kätte”.

Üles-alla…

Az arany csábítása

A hajam fésülni mentem, a fésű a tengerbe esett.
A tengerből egy aranyférfi jött elő, „Légy üdvözölve” – mondta.
Meg is akart csókolni, a nyakamba aranypénzt tenni.
Azt kérdezte, ugye hozzá akarok menni.
Azt ígérte, a tenyerén hordoz mindörökké.
A szivárvány alatti kincset is nekem ígérte.
Azt feleltem: „Előbb vetem magam a vízbe,
mint hogy az arany igájába hajtsam a fejem”.

Fel s le, a hajam szabadon lengedez,
az ég széléről hintázok lefelé
szabadon, mint a kék madár.
Ide s oda, csak repülni,
a szerelem és az öröm eltölti a szívem,
csak a szépség tart ezen a világon.

Mit is felelhetnék az arany csábítására?
Nincs a földön olyan kincs, amiért engem meg lehetne venni.
Az arany hideg és lelketlen, nincsen benne értelem,
a kemény aranyágyon nincs kedvem dalolni.

Fel s le....

A rózsás orcák megsárgulnak,
kihuny a szem fénye,
elveszi a szivárvány kapujának kulcsát.
Ezért azt feleltem neki: „Előbb vetem magam a vízbe,
mint hogy az arany igájába hajtsam a fejem”.

Fel s le....

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!