0:05
Főoldal | Rénhírek
Hasonló a hasonlónak rokona?

Még három tévhit a nyelvrokonsággal kapcsolatban

„A nyelvrokonság máshogy is kialakulhatott, sőt az is lehet, hogy nem mi vettük át az ő nyelvüket, hanem ők vették át a miénket” – hallhatjuk, olvashatjuk alkalmanként. Az ilyen véleményeket kifejtőkről tudhatjuk, hogy azt sem tudják, miről beszélnek. Nem értik, mi az a nyelvrokonság.

Fejes László | 2015. október 8.

Korábban már bemutattunk három, a nyelvrokonsággal kapcsolatos tévhitet. Ezek elsősorban a nyelvrokonság fogalmára vonatkoztak. Most ismét három tévhitet veszünk szemügyre. Ezek közös vonása, hogy a nyelvrokonságot a nyelvek közötti hasonlósággal keverik, és úgy vélik, ez a hasonlóság nem csupán a nyelvrokonság következménye lehet. A valóságban azonban a nyelvrokonság csak kevés összefüggést mutat a hasonlósággal, és az a hasonlóság, ami valóban a nyelvrokonság következménye, jól megkülönböztethető attól, amely másból ered.

4. „A rokon nyelvek hasonlítanak.”

Ennek a tévhitnek az az alapja, hogy a közeli rokon nyelvek hasonlósága valóban feltűnő. Aki nem ismer egy szláv nyelvet sem, annak is feltűnik, hogy ezek a nyelvek hasonlóan hangzanak. (Persze a hasonlóság foka rögtön kisebbnek tűnik, amint az ember csak egy szláv nyelven is megtanul.) De aki az angol után tanul németül (vagy Hoffmann Rózsa szíve vágya szerint fordítva), annak is feltűnik, hogy a két nyelv nyelvtanában és szókincsében sok a hasonlóság – legalábbis a magyarral összevetve őket. Sőt, ha valaki az angol és a német mellett még franciául, spanyolul vagy olaszul kezd tanulni, az is észrevehet a nyelvtanban bizonyos hasonlóságokat, és ezeket az indoeurópai nyelvekre jellemző vonásoknak fogja tartani (egyébként mondhatni, hogy teljesen alaptalanul).

Ugyanakkor a nyelvrokonságnak semmi köze a nyelvek közti hasonlósághoz. Pontosabban: bizonyos köze van – a nyelvrokonság megállapíthatóságának határait jelöli ki. Az egészen természetes, hogy a közeli rokon nyelveket még csak kevés nyelvtörténeti változás különbözteti meg, így könnyen belátható a rokonságuk. A másik véglet az, hogy ha két nyelv már annyira eltávolodott egymástól, hogy semmilyen elemüknek semmilyen hasonlósága nem mutatható ki, ekkor nincs mire támaszkodnunk a rokonság bizonyítása során. Márpedig ha a rokonságot nem tudjuk bizonyítani, akkor tudományos szempontból nem is beszélhetünk rokon nyelvekről.

A rokon nyelvek hasonlóságáról szóló mítoszt megerősítik az olyan ismeretterjesztő írások (és tankönyvek), melyek a finnugor nyelvek közötti nyelvtani hasonlóságokat is a nyelvrokonság bizonyítékai között sorolják fel. Tipikus példa erre a finnugor nyelvek agglutináló mivolta, illetve a magánhangzó-harmónia.

Az agglutinálás önmagában semmire sem bizonyíték. A világ nyelveit három típusba szokás sorolni aszerint, hogy milyenek a tipikus nyelvtani szerkezeteik: a nyelvtani viszonyokat önálló szavak fejezik ki (izoláló), a nyelvtani viszonyokat jól elkülöníthető toldalékok fejezik ki, és mindegyik toldalék egy-egy nyelvtani tulajdonságot jelöl (agglutináló), illetve a nyelvtani viszonyokat szóalakok fejezik ki, az egyes nyelvtani viszonyokat jelölő elemek pedig sem egymástól, de gyakran a tőtől sem különíthetőek el (flektáló). Ezen kívül előfordul még a poliszintetikus és az inkorporáló nyelvek elkülönítése is – ezek azonban az agglutináló aleseteinek tekinthetőek, ezért itt külön nem térünk ki rájuk. Mindenesetre ha az azonos típus egyben nyelvrokonságot jelentene, akkor csak három (legfeljebb öt) nyelvcsaládot tarthatnánk számon.

De már a nyelvek besorolása is nehéz: hiába mondják a magyart agglutinálónak, az igeidőt és az igemódot nem tudja egy szóalakban kifejezni: a fut ige múlt idejű feltételes módú alakja futott volna, és még azt sem tudjuk megmondani, hogy „szabályosan” *futnátt vagy *futottna lenne-e. Az esetragos névszók alapján agglutináló szerkezetekről beszélhetünk, de a névutós szerkezetek már izolálóak. Az -i- többesjel pedig nem tekinthető egyszerűen többesjelnek, hiszen egyben arra is utal, hogy birtokos is van (pl. a kapui alakban semmi más nem is utal a birtokosra) – ez tehát flektáló vonás.

A morfológiai típusba sorolás azért sem lehet jó szempont, mert a nyelvek (pontosabban az egyes szerkezetek) történetük során egyik típusból a másikba változnak. A tipikus folyamat úgy néz ki, hogy a különálló szavak (izolálás) egy szóalakba olvadnak össze (agglutinálás), majd a szón belüli határok mosódnak el (flektálás) – ha a rendszer túl bonyolult lesz, vagy a hangtani változások következtében a különböző alakok egybeolvadnak, akkor az egyes kategóriákat önálló szavak kezdenek jelölni, azaz visszatérünk az izoláláshoz. (Természetesen az izolálás is egy pontja a körnek, nincs kitüntetett szerepe.) Bár az uráli nyelvek többségét bizonyos fenntartásokkal lehet agglutinálónak tekinteni, az észt, a lív vagy a szamojéd nyelvek közül a nyenyec és a nganaszan erősen a flektáló irányába tolódott el (de pl. az észt bizonyos vonásaiban inkább izolálóvá vált) – ennek ellenére természetesen ez semmit nem változtatott a nyelvrokonság tényén.

Az agglutinálás mellett a másik gyakran emlegetett „rokon vonás” a magánhangzó-harmónia megléte. Ez megint igencsak megtévesztő: egyfelől nem csupán rokon nyelvekben van meg (példának rögtön itt a török), másfelől a magyarral rokon nyelveknek is csak kb. felében találkozhatunk vele, ráadásul ott is ahány nyelv, annyiféle – mindenhol másképp működik.

A magánhangzó-harmónia megléte a családfán ábrázolva: a zöld levelek jelölik azokat a nyelveket, ahol megvan. A félig zöld levelek azt jelölik, hogy egyes nyelvjárásokban van, másokban nincs (nem feltételnül a nyelvjárások felében)
A magánhangzó-harmónia megléte a családfán ábrázolva: a zöld levelek jelölik azokat a nyelveket, ahol megvan. A félig zöld levelek azt jelölik, hogy egyes nyelvjárásokban van, másokban nincs (nem feltételnül a nyelvjárások felében)
(Forrás: Marten Gimp)

További probléma a hasonlóság és a rokonság kapcsolatával, hogy hasonlóságok létrejöhetnek két nyelv szoros kapcsolatának következményeként. Tipikus jelenség ez a nyelvszövetségekben, különösen, ha valahol nagyfokú, hosszan tartó kétnyelvűség jön létre. Mivel ugyanazok az emberek beszélik a két nyelvet, egészen természetes, hogy a hangkészlet és a hangok lehetséges  kapcsolódási módjai is idővel hasonlóvá válnak, tehát a nyelvek hangzása is hasonló lesz. De közeledhet egymáshoz a szavak, mondatok szerkezeti felépítése is, így két különböző eredetű nyelvben is nagyon hasonló szerkezetek alakulnak ki. A leghíresebb példa erre „Kupwar” (valódi neve nem ismert: 3000 lakossal az indiai Mahárastra tartomány Sangli körzetében), ahol az ind urdu és maráthi, illetve a dravida kannada nyelvet beszélik – ez a helyzet évszázadok óta fennáll. E nyelvek helyi változataiban bizonyos struktúrák elemről elemre azonossá váltak: bizonyos esetekben az egyik, más esetekben a másik nyelv szerkezete terjedt át a másik kettőre. Az ilyen változásokat metatípiának hívjuk, a nyelvek ilyen hasonlóságának kialakulását pedig kupwarizációnak.

Sangli körzete
Sangli körzete
(Forrás: Wikimedai Commons / Abhijitsathe)

5. „Nem mi vettük át az ő nyelvüket, ők vették át a miénket.”

Már a „nem mi vettük át az ő nyelvüket” kezdetű fejtegetések is azt mutatják, hogy a vitapartner nem érti a nyelvrokonság fogalmát: a nyelvrokonság ugyanis semmilyen irányú átvételt nem jelent.

Míg az eddig felsorolt tévhitek tipikusan azokat (is) jellemezték, akik „hisznek” a finnugor rokonságban, ez egy a rokonságot megkérdőjelező tévhit. Típusában az előzőhöz hasonló félreértés, megfejelve némi nemzeti önérzettel. Az „ők” itt lehet az összes többi finnugor, de előfordul, hogy csak az obi-ugorokra vonatkoztatják (homályban hagyva, hogy mi is van akkor a többivel). A tévhit alapja az a tény, hogy a nagyobb presztízsű nyelvek (pl. a hódítók nyelve, a nagyobb gazdasági erővel bíró nép nyelve stb.) hatnak a kevésbé kedvező helyzetben levő embercsoportok nyelvére. Mivel a tévhit vallói azt feltételezik, hogy a magyarság „mindig is” lovasnomád nép volt, míg a többi finnugor halász-vadász-gyűjtögető, következésképp társadalmilag alacsonyabb rendű: érthető hát, ha átvették a mi nyelvünket. Ez az okoskodás azonban a nyelvcsaládok esetében nem alkalmazható.

Dicső őseink
Dicső őseink
(Forrás: Wikimedia Commons / Feszty Árpád)

Alapjában véve két eset képzelhető el. Az egyik, hogy az ősmagyarok és az „ősmások” találkoztak, és az „ősmások” rengeteg szót átvettek az ősmagyaroktól. Ez azonban nem érinthette a nyelvtani rendszer alapjait, különösen annak elemeit (nevezzük őket az egyszerűség kedvéért toldalékoknak, de gondolhatunk, a személyes, mutató vagy kérdő névmásokra is): ilyeneket a nyelvek nem, vagy csak nagyon kis mértékben adnak át egymásnak. Nyelvészeti módszerekkel tehát kimutatható lenne, ha az azonos eredetű szavak kölcsönzés útján kerültek volna egyik nyelvből a másikba, nem pedig egy közös alapnyelvből örökölték volna őket.

Ebből a szempontból érdekes az obi-ugorok története. Mind a hantiknál, mind a manysiknál két frátria van: a mos és a por. Mindenki abba a frátriába tartozik, amelyikbe az apja tartozott. Általánosan elfogadott az a vélekedés, hogy a mos frátria az eredetileg az ugor nyelvet beszélő, a sztyeppe-övezetből északkelet felé terjedő népesség nyomát őrzi (a mos szót a manysi népnévvel, illetve a magyar népnév magy- elemével hozzák összefüggésbe), a por frátria pedig egy másik, eredetileg is a Nyugat-Szibériában élő, ismeretlen nyelven beszélő nép nyomát. Az obi-ugorok kettős eredetét más néprajzi kettősségek is megerősítik, így például a kétféle tegez megléte: egy övre akasztható (mely a sűrű erdőben, gyalogosan hasznos), illetve egy hátra akasztható (mely inkább a sztyeppén, a lóháton való vadászatra alkalmas). Ugyanakkor a két csoportot nem lehet szétválasztani, mivel exogámok, azaz a saját frátriájából senki nem házasodhat: következésképp mos nőnek csak por, por nőnek csak mos gyermeke lehet. Hiába tudjuk tehát, hogy az obi-ugorok minden valószínűség szerint tényleg két nép keveredésével jöttek létre (és ezek közül az egyiket, ha kissé naiv módon is, de azonosíthatnánk a magyarokkal vagy a finnugorokkal), ez a keveredés olyan alapos, hogy ma már nem mondhatnánk meg, ki a „magyar”, ki nem. Az obi-ugor alapnyelv sem ennek alapján bomlott tovább hantira és manysira, és ezek sem annak alapján bomlottak tovább, hogy ki volt „már eredetileg ugor”, és ki asszimilálódott.

A másik lehetőség, hogy ha az egyik nép (nyelvileg) asszimilálja a másikat. Ha például az ősmagyarok asszimilálják az „ősmásokat”, akkor az „ősmásokból” ősmagyarok lesznek, ettől kezdve pedig nem lesznek megkülönböztethetőek az „eredeti” ősmagyaroktól. Nyelvileg akkor sem, ha egyébként külsejüket vagy kultúrájukat tekintve valamilyen elkülönülést megőriznek: például a fekete amerikaiak ugyanolyan angolt beszélnek, mint a többi amerikai – amit mi „fekete angolként” nevezünk meg, az egy társadalmi réteg nyelve, a középosztálybeli vagy annál feljebb jutott afroamerikaiak nem azt beszélik, miközben az alsó osztályokba tartozó fehérek egy része igen. Tipikusan azonban a beolvadás még ennél is észrevehetetlenebb: gondoljunk csak arra, hogy a magyarországi kunok, jászok, vagy az asszimilálódott svábok, szlovákok, szerbek stb. nyelve nem tér el a többi magyarétól. Ha a mai magyar nyelv az idők folyamán több nyelvre szakadna, nem aszerint történne meg, hogy a beszélők őseinek mi volt az anyanyelvük, vagy az adott területen kik asszimilálódtak, hanem a pillanatnyi társadalmi-földrajzi törésvonalak mentén. Kétségtelen, hogy az elő- és ősmagyarok vándorlásaik során több népet, néptöredéket asszimilálhattak, a de a nyelvrokonsági viszonyok nem így keletkeztek.

6. „A nyelvrokonság máshogy is kialakulhat....”

E legutóbbi jelenséggel függhet össze az a tévhit, hogy a nyelvrokonság „kialakulhat”, azaz nem csupán egy nyelv felbomlásával jöhet létre, hanem két vagy több nyelv közeledésével is. Ez természetesen a nyelvrokonság fogalmának definíciójával áll szemben: legfeljebb úgy érthetjük, hogy ilyen módon olyan viszonyok alakulhatnak ki két vagy több nyelv között, mintha azok rokonok lennének – azaz a tudomány számára tévesen rokonoknak tűnhetnek.

Ennek a felvetésnek az első buktatója rögtön az, hogy ha a két nyelv között megfigyelhető kapcsolat a megtévesztésig hasonló a nyelvrokonságra, akkor mivel bizonyítható, hogy ez a kapacsolat valamiféle egymásra hatással jött létre? A másik nagy buktató, hogy ilyesféle jelenséget nem figyelhettünk meg. Míg számtalan példa áll előttünk a nyelvek szétválásának folyamatára, a nyelvek rokonsággal összetéveszthető közeledésére nem láttunk még példát.

Korábban az „ősmásokkal” kapcsolatos elképzeléseknél már jeleztük, hogy a legerősebb kapcsolatok kialakulásakor sem szokás alapvető nyelvtani elemeket (például toldalékokat vagy névmásokat) átvenni. Ezen kívül nem jellemző a hétköznapi szókincs legalapvetőbb elemeinek átvétele: nem jellemző, hogy a nyelvek a ’Nap’ vagy a ’víz’ jelentésű szavaikat kölcsönözzék. (Ezért is rejtély az uráli és az indoeurópai ’víz’ hasonlósága: a legvalószínűbb magyarázat még mindig az, hogy véletlenről van szó.) Nem jellemző ez akkor sem a kupwarizáció esetében sem: bár a szerkezetek nagyon hasonlatosak egymáshoz, alkotóelemeik különböző eredetűek: a nyelv további fejlődése során sem fog úgy tűnni, mintha ezek az elemek egy közös alapnyelvből erednének.

Nem mindegy, mit vizsgálunk
Nem mindegy, mit vizsgálunk
(Forrás: Wikimedia Commons / Anvikh / CC BY 3.0)

A nyelvek közeledésének még egy sajátos módja van, a kevert nyelvek kialakulása: ilyen az általunk korábban bemutatott micsif és erromintxela. A kevert nyelvek nem tévesztendőek össze a keveréknyelveknek is nevezett pidzsin és a belőlük fejlődött kreol nyelvekkel, melyek elsősorban egy nyelv szókincsére épülnek, de nyelvtani eszköztárukat részben e forrásnyelv nyelvtanának leegyszerűsítésével, részben bizonyos általános nyelvtani vonásokból alakítják ki. A kevert nyelvek ezzel szemben úgy alakulnak ki, hogy a nyelvtani rendszer egyik részét az egyik, a másik részét a másik nyelvből veszik. Ennek oka, hogy az egyik nyelvet beszélő közösség kétnyelvűvé válik, megindul a nyelvcsere irányába: a közösségben állandóvá válik a kódváltás, azaz a két nyelvi rendszer felváltva történő (általában a szituációtól és a témától függő) használata. Amikor azonban az új nyelv anyanyelvi beszélő (hódítók, gyarmatosítók) felől hirtelen megszűnik a nyelvváltásra késztető nyomás, sőt, a kapcsolatok teljesen megszakadnak (például mert a hódítók egyéb problémáik miatt visszavonulnak), hirtelen egyik eredeti „tiszta” nyelv sem szolgál például – a kódváltás viszont funkcióját veszti.  Ekkor a kódváltást a nyelvtani rendszer részévé kell tenni („grammatizálni” kell): így jöhet létre, hogy míg az egyik szófaj ragozása az egyik, a másik a másik nyelvből kerül a kevert nyelvbe.

Mivel a kevert nyelv nem korábbi nyelvek felbomlásával jött létre, egyértelmű, hogy egyik nyelv nyelvcsaládjába sem sorolhatjuk be – de az is egyértelmű, hogy nem is tudnánk besorolni még tévedésből sem. Az egyetlen kivétel, amikor két viszonylag közeli rokon nyelv keveredik, mint az ukránból és az oroszból kialakult szurzsik, vagy a vót-izsór keveréknyelv. Ekkor ugyanis hosszú távon legfeljebb azt látnánk, hogy furcsa változások mentek végbe – hasonló változások azonban természetesek lehetnek akkor is, amikor a nyelv még nem bomlott fel, csupán a nyelvjárások keverednek. A szurzsik tehát kétségtelenül keleti-szláv nyelv marad – még ha helye az ágon belül bizonytalan is lesz.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (77):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
3 éve 2016. augusztus 17. 11:40
77 szigetva

@idiklat@gmail.com: Nyelveket nem szoktak hülyézni. Csak olyan embereket, akik az ismert tényeknek ellentmondó, megalapozatlan állításokat tesznek (hülyeséget mondanak). Az általad soroltak közül Varga Csabától, meg Molnostól olvastam ezt-azt, ők ilyenek.

3 éve 2016. augusztus 17. 02:38
76 idiklat@gmail.com

Azért azt el kéne fogadni- dr. Varga Zsigmond, Varga Csaba, Varga Géza, Molnos Angela- hogy amennyiben 2 szó alakja uolyan, ugyanazt jelenti- ráadásul több is akad belőle- akkor azok azonos szavak. (Varga Csaba( Ügyelek, kapásom van, de leírom a magyar. finn-ugor nyelv- és hangtana közötti 14 fő különbséget.- Rawlinsonról kevesen írnak eleget- azt még kevesebben, hogy Rónai Jácint segítségével értette meg elsőként a leghosszabb óegyipt. szövege, ami Nyugalon meg is jelent. Természetesen Mo-on nem.

BOCS a rövidítésért- mennem kell, de úgy hiszem, aki akarja, az helyesen értelmezi.

Van még egy nyelv a világon, amelyet szimplán lehülyézhet bárki, a sértett felek viszont egymást szedik szét? Nincs. CSAK a nagyar szúr sok szemet- nagyon. Ezért kezdtem 10 éve tanulmányozni. Üdv. dr Bubo

4 éve 2015. október 27. 20:56
75 Túlképzett Tanyasi Troll

@szigetva: Jó lett az IPA-átírásokról szóló mai cikked. Talán el is oszlathat néhány csúnya félreértést (pl. ami a másik finnes cikknél jött elő, hogy egy fonéma, pl. a magyar "gy" hang, attól függően ilyen vagy olyan, hogy milyen IPA-jellel jelölik). Csak kár, hogy nem lett kommentelhető, így csak offolva dicsérhetem. ;-)

@baloch: a viszki-víz az micsoda? Túl sokat iszol a viszkiből és kiviszi a vizet a szervezetedből? (A "temetőbe visz ki" szerintem frappánsabb, de ez ízlés kérdése.) Mármint az oké, hogy egy víz jelentésű szóból jön (mint a vodka is), de a magyar vízhez ugyan mi köze?

4 éve 2015. október 27. 20:08
74 arafuraferi

@szigetva: Hát ezt jól megkaptad. Figyu, holnap kedvezményesen adod majd a hambit a mekiben (csak mert hogy azér mégiscsak váltottunk már itt pár szót), miután GÉKI mondadójának hatása alatt reggel bekullogtál a tanszékre, és lehajtott fejjel szomorúan beismered, hogy nem vagy alkalmas semmilyen tudományos tevékenységre, és kéred a felmondatásodat?:-))

4 éve 2015. október 27. 19:28
73 GéKI

@szigetva:

Ne magyarázkodj - azzal csak rontasz a helyzeteden...tanulj meg tisztességesen gondolkodni és írni... amíg így írsz, addig SENKI vagy.

4 éve 2015. október 27. 19:18
72 szigetva

@GéKI: Nagyon nehéz újra és újra higgadtan leírni, hogy miért hülyeség egy magát nyelvésznek képzelő kókler elképzelése a nyelvek kapcsolatairól. Speciel Vargának ebbe az ógörög mint csángó nyelvjárás című izéjébe bele is néztem, tehát nagyjából tudom, mennyire tarthatatlanok az állításai. (Arról talán már volt szó, hogy az eléggé érdektelen, hogy te hogyan minősítesz engem, mint ahogy gondolom téged sem izgat, hogy én milyen mérnöknek tartalak.)

4 éve 2015. október 27. 19:04
71 GéKI

@szigetva:

"Már többször, több helyen, többen leírtuk, miért értelmetlenség az egész"

Na ez az a fellengzős "királyi többes" - amitől nálamfel megy a pumpa! Amíg így válaszolsz nálam egy senki vagy...

4 éve 2015. október 27. 16:35
70 szigetva

@baloch: „Az indoeurópainak hirdetett nyelvek közt a görög megas nem is a magyar magas útján halad” Ezt nem is értem.

Ezt az egészet egyébként Varga Csaba agymenéséből veszed, gondolom. Már többször, több helyen, többen leírtuk, miért értelmetlenség az egész. De ha te szereted ilyesmivel tölteni az időd, hajrá!

4 éve 2015. október 27. 16:17
69 baloch

@szigetva: Az indoeurópainak hirdetett nyelvek közt a görög megas nem is a magyar magas útján halad, mert ott a szláv is, a skandináv is, a francia, német és angol is másokat használ a "magas, nagy" szóra. Családnévként mi is mást használunk (Nagy). Szemantikailag azonban minden bizonnyal szoros a kapcsolat a megas és a magas közt.

Azt még nem tudom, hogy a TESZ ezt minek minősítette, de ezeket az érdekes szavakat hamarosan kigyűjtöm onnan is.

4 éve 2015. október 27. 16:04
68 baloch

@bloggerman77: 5.

Túl sok a véletlen, és ez nem magyarázható azzal, hogy "véletlenül túl sok a véletlen". Ha túl sok a véletlen, akkor a rendszerben van egy olyan kapcsolat, amit a cikkíró nem lát meg.

A Shugart családnév jelentése is ide tartozik, a második fele. Jelentése: gart = 'gyártó' a középfelnémet nyelvben. Szerintem nem véletlen, mint ahogy a "víz" ~ whisky sem.

Hmm, ez a Hedrick ~ Hadúr effektus... (és itt is kimutatott a genetikai kapcsolat). És még lehet sorolni.

4 éve 2015. október 27. 16:00
67 szigetva

@baloch: „Ami kapcsolatban kell, hogy legyen” Az, hogy te szeretnéd, kevés ahhoz, hogy kapcsolatot feltételezzünk. Ennél meggyőzőbb érvet kellene találnod.

4 éve 2015. október 27. 15:47
66 baloch

@szigetva: 14.

"A "maga" talán a görög "mega". Valóban összefüggnek, hisz a szanszkrit, a görög és a latin mind indoeurópai nyelv. "

A görög "mega"-hoz ez is tartozik:

"From Ancient Greek μέγας ‎(mégas, “great, large, mighty”), from Proto-Indo-European *meǵh₂s ‎(“great”). "

forrás: en.wiktionary.org/wiki/mega-

Ami kapcsolatban kell, hogy legyen a magyar "magas, magos" szóval.

4 éve 2015. október 14. 11:17
65 azadadataathum

@benzin: igen, van olyan h hun törzsszövetség.

a 'hun' szó jelentése 'ember'.

"ewk chak egy kychyn feldet byrnak"

ezek kezdetleges latin betűkkel leírt szavak (nem nyelvújítás, a betűk a 16.századra kialakultak. persze egy ilyen "apróságot" a hivatalos nyelvészek nem vesznek észre)

rendesen leírva:

-ők csak egy kicsin feldet bírnak-

üjkh shakw idzsi kücsü feldhet birunak (ugyanez hun nyelven)

.

kicsin vagy kücsün (mint az altáji nyelvekben is)

kis kicsi kücsü

belső (egy nyelven belüli) rokonszó képzés:

kücsü : csök csökken csikkad

4 éve 2015. október 12. 20:25
64 arafuraferi

@Krizsa: "Ez csak egy értékelhetetlen „jó nagyot mondok” hozzászólás." Nem is mondtam nagyot, hisz a lottó ötös csak majdnem lehetetlen, a szabályos eltérések véletlenszerűsége pedig nem lehetséges. Egyszerű matematikai tény (De a matekot inkább ne reformáld meg légyszi, inkább maradj a nyelvészetnél).

'nilhach = lelegel<>nyal, nyálaz, nyel' Hát ezért röhögnek a a gyöknyelvészeteden a sokat szót átnyálazó (könyvtárban legelő) nyelvészbácsik. Mert a bugyit képes vagy a kalappal összevetni, mondván, hogy azt is fejre lehet húzni.:-)

4 éve 2015. október 12. 15:34
63 szigetva

@Krizsa: A nyelven belüli hangváltakozásokat nem nevezzük szabályos hangmegfelelésnek, bár a párhuzam jogos. Sok tanulnivalód volna még, ha nem zárkóznál el attól, hogy megismerkedj a nyelvtudománnyal.