A nyelvész nyomoz
Ön mit tenne meg a menyasszonya kedvéért? Feladná kényelmes életmódját? Leszokna a dohányzásról? És a nyelvét hajlandó lenne feladni? A vótok megtették.
A nyelvek érintkezése esetén általában a domináns vagy nagyobb presztízzsel rendelkező nyelv marad meg, míg a kisebbségi nyelvet beszélők előbb-utóbb asszimilálódnak. Vannak azonban olyan különleges esetek, amelyekben mindkét nyelv megmarad, és egy kevert nyelvváltozat jön létre. Ez a nyelvállapot általában instabil, csak a legritkább esetben lesz a keveréknyelv a következő generáció anyanyelve. Ez a ritka helyzet állt elő két balti-finn nyelv, a vót és az izsór esetében. De vajon ki a felelős a folyamatért? A kutatók kinyomozták.
(Forrás: Wikimedia Commons / Valeriy10f / CC BY-SA 3.0)
„...két fél kevert”
A vót és az izsór őshonos nyelvek Oroszország Leningrádi területén. A régió történelmi neve Inkeriföld (svédül és németül Ingermanland, oroszul Ingria, Ingermanlangyija vagy Izsorszkaja zemlja és finnül Inkerinmaa). Az elnevezés sokszínűsége viharos múltat tükröz. A terület nemcsak a nagyhatalmak harcainak színtere volt, hanem egy ritka és érdekes nyelvi kontaktushelyzet kialakulásához is hátteret szolgáltatott.
A vót és az izsór nyelv helyzetével számos kutató foglalkozik. Mehmed Muszlimov 2005-ben disszertációjában Nyugat-Inkeriföld nyelvi kontaktusairól ír. Napjainkban ebben a témakörben a legjelentősebb munkát az orosz Elena Markus és Fjodor Rozsanszkij végzi, a bejegyzésben ismertetett felfedezések is az ő cikkeiken alapulnak.
A régió különlegessége, hogy a „természetesen” domináns oroszon kívül három veszélyeztetett kisebbségi nyelvet is beszélnek itt: a vótot, az izsórt és a finn egyik változatát, az inkerit vagy inkeri finnt. Az utóbbi három nyelv mind a balti-finn nyelvek közé tartozik. Ez a közeli rokonság is nagy mértékben hozzájárult egy keverékváltozat kialakulásához.
A nyelvi érintkezésekkel foglalkozó kutatók, a kontaktológusok több típusú keveréknyelvet különböztetnek meg. Nyelven belüli és nyelven kívüli tényezők is befolyásolják, milyen típusú keveredést figyelhetünk meg, illetve, hogy egyáltalán létrejön-e valamilyen új nyelvváltozat, vagy pusztán nyelvcsere megy végbe. Az első fontos tényező az, hogy az egymással érintkező nyelvek mennyire állnak közel egymáshoz, például közeli rokon nyelvek-e, van-e bizonyos fokú kölcsönös érthetőség a nyelvváltozatok közt. Ha ez megvan, más típusú keveredés jön létre, mint ha nem rokon és a nyelvek típusát tekintve (tehát tipológiailag) is eltérő nyelvek kerülnek kapcsolatba. A szerkezetek hasonló felépítése miatt könnyebben jönnek létre kevert konstrukciók, mint az eltérő szerkezetű nyelvek esetén.
Például képzeljük el, hogy a magyarnak van egy közeli rokon nyelve, amelyben a birtokoson kötelezően megjelenik a birtokos eset ragja, ami legyen mondjuk -n. Ebben a rokon nyelvben viszont nincsenek birtokos személyjelek, így például a magyar az autó lámpája szerkezet ebben a fiktív nyelvben mondjuk az autón lámpa lenne . Egy magyar–fiktív nyelvi kevert szerkezet tehát úgy nézne ki, hogy az autón lámpája ’az autó lámpája’. Ha két nem rokon és tipológiailag sem hasonló nyelvből, például az oroszból és a magyarból szeretnénk kevert szerkezetet előállítani, sokkal nehezebb dolgunk lenne, mivel az oroszban a birtokos szerkezetben az elemek sorrendje is más, elöl áll a birtok, utána a birtokos. (Hangsúlyozni kell azt is, hogy csak akkor beszélhetünk kevert nyelvváltozatról, ha számos ilyen szerkezetet találunk.)
Egy kevert nyelv kialakulásánál a kétnyelvűség mértéke is meghatározó lehet, illetve az is, melyik nyelv rendelkezik nagyobb presztízzsel, mi motiválja a beszélőket az egyes nyelvváltozatok megőrzésére. Abban is különbözhetnek a kontaktushelyzetek, hogy milyen mértékben jelentkezik a kódváltás, vagyis két (vagy több) nyelv egyidejű használata a diskurzusban. Egyes kutatók szerint vannak olyan kevert nyelvek, amelyek létrejöttét nem előzte meg kódváltási fázis.
A vót és az izsór esetében a kutatók az úgynevezett alsó-lugai izsór nyelvjárás vizsgálata során figyeltek fel arra, hogy ez a nyelvváltozat nem mutat olyan jegyeket, amelyet a többi izsór dialektusban (a soikkolaiban és a már kihalt hevaiban és oredezsiben) meg lehet figyelni. Ugyanakkor ennek a változatnak jellegzetes vót vonásai vannak. A nyelvtani szerkezet vót, míg a szókincs izsór. A nyelvi leírás elkészítése után a nyelvészek magyarázatot akartak találni arra, hogyan alakulhatott ki ez a több generáción át fennmaradó kevert változat. Innen indult tehát a nyomozás, amely elsősorban a nyelven kívüli tényezőkre összpontosított.
A nyomozás menete
A kutatók első lépésként a korábbi néprajzi feljegyzéseket tekintették át, amelyek a 18. századi állapotokat tárták fel. Ezekben az állt, hogy a kérdéses alsó-lugai falvakban, amelyeket a kutatók ma már izsór nyelvűeknek tekintenek, ekkor még vótul beszéltek. (Az a kutatók döntése, hogy ezeknek a falvaknak a mai nyelvváltozatát az izsór egyik nyelvjárásának tekintik, a nyelvtani szerkezet alapján valójában a vót egy nyelvjárása is lehetne, illetve a leghelyesebb lenne talán egy kevert nyelvváltozatról beszélni.)
Mindenesetre a 18. században ezek a települések még vót nyelvűek voltak. Ezt igazolja, hogy a hangtani jellemzők, amelyekről a 18. századi etnográfusok beszámolnak, a vót nyelv sajátosságainak tekinthetők (például a balti-finn [k]-ból magas (palatális) magánhagzó előtt [cs] lesz a vótban, ez a hangváltozás az izsórban nem ment végbe). Az alsó-lugai falvak lakossága a 18. században tehát még vót nyelvű volt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Samuli Paulaharju)
A változásnak a 19. században és a 20. század elején kellett lezajlania. A 19-20. századi népösszeírásokat megnézve ugyanis azt állapíthatjuk meg, hogy a vótok száma az 1848-as 5148-ról 1926-ra 700-800-ra csökkent, míg az izsórok száma ugyanaz alatt az idő alatt alig kétezer fővel csökkent, 18489-ról 16137-re. A vótok esetében ezt a drasztikus csökkenést nem lehet pusztán a népesség természetes fogyásával igazolni. Ráadásul semmi sem indokolja a két nép lélekszámának ekkora eltérését, mivel mindkét közösség hasonló életkörülmények közt élt.
A magyarázatot végül a beszélőkkel készített interjúk és a hasonló anyaggyűjtésekről készült leírások adták meg. Az idősebb alsó-lugaiak még emlékeztek arra a hagyományra, hogy ha a vótok izsór feleséget hoztak maguknak, az egész család, még a nagyszülők is, izsórra váltottak. De mivel lehet indokolni egy ilyen gesztust? Ennyire tisztelték volna az asszonyokat, hogy kedvükért az egész család feladta volna korábbi kommunikációs eszközét? Vagy ilyen erős volt az izsór nyelv presztízse? Az interjúkban mindenki arról beszél, hogy a váltás azért volt szükséges, mert az izsórok sehogy sem tudták megtanulni a vótot, szörnyűséges akcentusuk volt, míg ellenben a vótok anyanyelvi szinten társalogtak izsórul, senki meg nem mondta volna róluk, hogy nem izsórnak születtek. (És hogy mi lett a vót lányokkal? A hagyomány szerint ők izsór falvakba mentek férjhez, ahol nagy valószínűséggel elizsórosodtak.)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ezek a kijelentések a kutatóknak nagyon gyanúsak voltak, mivel az izsórról tudni lehet, hogy hangrendszere bonyolultabb a vóténál. A magyarázatot a kevert nyelvváltozat behatóbb vizsgálata adta meg. Az izsórnak titulált alsó-lugai nyelvváltozat valójában csak szókincsében izsór, nyelvtana a vót rendszerből építkezik (ez legjobban a Kukkuzi, oroszul Kurovici nevű faluban beszélt nyelvváltozatra jellemző). A nyelvváltozat kialakulása kölcsönös közeledési folyamat eredménye, az izsórok adaptálták a nyelvüket a vóthoz, elsősorban a fonetikán egyszerűsítettek, a vótok pedig ezt a változatot „tanulták el”. Mivel a kevert változatnak nincsen sztenderdizált (egységesített) változata, a keveréknyelv sok változatban él, gyakorlatilag nyelvjárási kontinuumot tételezhetünk fel, vagyis faluról falura haladva csak kissé változik a nyelvjárás, míg két távolabbi települést összehasonlítva ugrásszerű változást figyelhetünk meg.
A kutatók ezenkívül érdekes fordított arányosságra lettek figyelmesek: az identitás megőrzésére irányuló akarat ellentétes volt a nyelv megőrzésének szándékával. Míg az izsórok ragaszkodtak identitásukhoz, nyelvüket nem őrizték meg, addig a vótok jobban „vigyáztak” nyelvükre, ugyanakkor identitásukat könnyebben feladták.
Források