Kultúrák egymás közt
A keleti nyitás turáni eszméjének jegyében magyar kulturális intézet nyílik Bakuban. Vajon mi keresnivalónk van Azerbajdzsán fővárosában? Áttekintjük a magyar–azeri kapcsolatok történetét Uzun Haszantól Haszan Haszanovig.
A Rénhírek több cikkében elemeztük már a magyar külpolitika kacskaringóit, próbáltuk kiegyengetni a hebehurgya politikai ötletelések mozgatórugóit. Foglalkoztunk a tallinni magyar nagykövetség bezárásával és a török nyelvű népek közös parlamentjébe történt bejelentkezésünkkel is.
A magyar külpolitika harmadik meghökkentő lépése most szeptemberben történt: az MTI híre szerint magyar kulturális intézet nyílik Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában. Mi mindenre figyelünk: a nyest foglalkozott már Azerbajdzsán országnevének eredetével, az ott beszélt nyelv helyével a török nyelvek között, és megismerkedhettünk ennek a nyugati török nyelvnek az ábécéjével is. Most pedig a magyar–azeri kapcsolatok múltját és jövőjét tárgyaljuk. Bemelegítésként néhány bekezdés Azerbajdzsán történetéről:
Azerbajdzsán, az egyetemes kultúra bölcsője
Az i. e. 3. évezred közepéről fönnmaradt egy sumer eposz, amely Emmerkar és Aratta ura címen ismert. Aratta területe egyes vélemények szerint az észak-iráni Urmia-tó környékén keresendő. Észak-Irán pedig azerbajdzsán nyelvi terület, úgyhogy azeri történészek Arattát kapcsolatba hozzák Azerbajdzsán történetével. A helyi történetírás a mai Azerbajdzsán és Észak-Irán történetét együtt tárgyalja. (A nyelvterület térképét is közöltük már.)
(Forrás: László Gyula: A nagyszentmiklósi kincs. Bp. 1983.)
Az Urmia-tó környéke az i. e. 10–7. század között Mannea királyságához tartozott. Közben kimmerek, majd szkíták érkeztek Azerbajdzsán területére. Az i. e. 8–6. században a Méd Birodalom fokozatosan uralma alá gyűrte a Kaszpi-tenger déli partvidékét, majd jött az Óperzsa Birodalom, amely immár egész Azerbajdzsán területét birtokolta. Később Nagy Sándor makedón uralkodó megdöntötte a perzsa Akhaimenida dinasztia uralmát. Uralkodása után jött létre Dél-Azerbajdzsánban Atropatene állam (melynek nevéből az ország mai neve is származik), északon pedig az i. sz. 4. században a kaukázusi Albánia. Ezek a kisebb, lényegében önállóan kormányzott területek továbbra is perzsa fennhatóság alatt álltak: az i. e. 2. század – i. sz. 2. század között a Pártus Birodalom, majd később a Szaszanida Birodalom gyakorolt fennhatóságot fölöttük. Azerbajdzsán műveltségének legősibb rétege tehát a perzsa nyelvhez és kultúrához kötődik. Perzsa hatásra Azerbajdzsánban elterjedt Zoroaszter (Zarathustra) vallása. A kaukázusi Albániában viszont az i. sz. 5. századtól kezdve hódított a kereszténység.
A Szaszanidák uralmát arab támadás döntötte meg a 7. század közepén. Ezzel Azerbajdzsánba is benyomult az iszlám kultúra. A Bagdadi Kalifátus azonban nem tudta ellenőrzése alatt tartani birodalmát. A helyi kormányzók saját dinasztiákat alapítottak, és területüket lényegében önállóan irányították. Megindult a betelepülő arabok és az őslakók keveredése, az arab származású dinasztiák is átvették a perzsa eredetű kulturális hagyományokat. A kisebb területecskék, országocskák közül a Sirvánsah állama volt a legjelentősebb (861–1538 között).
A 11. század közején egy új nép és vele új kultúra tör be Azerbajdzsánba: megérkeznek a szeldzsuk-törökök. A szeldzsukok bukása után a sirvánsahok visszaszerzik függetlenségüket, de csak rövid időre, mert jönnek az ilhánok. Az Ilhán-dinasztiát Dzsingisz kán unokája, Hülegü alapította.
(Forrás: Wikimedia Commons, PD-art)
A mongol dinasztia alatt is érvényesült a török kulturális hatás, de a mongolok után a törökök ténylegesen is megszerezték a hatalmat Azerbajdzsán területe fölött. Az oguz törzsek Akkojunlu nevű szövetsége 1468-ig uralta ezt a vidéket. Az Akkojunlu államalakulat vezetője, Uzun Haszan hosszas háborúkat vívott az oszmán-törökökkel, ezért nagy barátságba került az oszmánoktól szenvedő európai államokkal: Velencével és Magyarországgal. Uzun Haszan fogadta Hunyadi Mátyás követét is. Azerbajdzsánban Uzun Haszant tekintik államuk megalapítójának.
Az 1500-as évektől a Szafavida-dinasztia szerezte meg Azerbajdzsánt. A Szafavidák folyamatos harcban álltak a Török Birodalommal, ugyanakkor azonban a kultúrára is áldoztak: az iráni művészet bimbózó virága az ő támogatásukkal bontogatta számtalan szirmait.
Az 1720-as évek elején új fellépő szökkent Azerbajdzsán színpadának deszkáira: Nagy Péter, orosz cár. Terjeszkedését utódai folytatták. Az 1800-as évek elején két békekötés – a gulisztáni (1813), majd a turkmancsaji (1828) alakította ki a mai határokat: Észak-Azerbajdzsán orosz uralom alá került, a déli területeket pedig Irán kapta meg.
1840 után az oroszok a katonai kormányzást megszüntetve Azerbajdzsánt két közigazgatási körzetre osztották, később viszont még kisebb körzeteket alakítottak ki. 1871-ben megkezdték a kőolaj kitermelését, az 1880-as években pedig Bakunak már többirányú vasúti összeköttetése volt a világgal. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan a 19. század végén nemzeti föleszmélés kezdődött Azerbajdzsánban. Az I. világháború után sikerült is megteremteni az ország függetlenségét, de 1920-ban az oroszok visszaszerezték az ellenőrzést a Kaukázus fölött. Azerbajdzsán a Szovjetunió része, társult szocialista köztársaság lett. A Szovjetunió felbomlása körüli időkben függetlenségi mozgalom bontakozott ki, melyet a Baku városában lövöldöző szovjet tankok sem tudtak legyűrni. Azerbajdzsán 1991 októberében lett ismét független állam.
Egy sok polgári áldozattal járó helyi háborúban Azerbajdzsán egy része fölött Örményország szerezte meg az ellenőrzést. Hegyi Karabah ma is veszélyes tűzfészek: Azerbajdzsán készül a visszavágásra, hadserege fejlesztésére nemzeti jövedelmének minden más államnál nagyobb részét (6%-ot) költi el.
(Forrás: zegernyei galéria)
A nagy összeborulás
A magyarok és azeriek közti kapcsolatok nem rendelkeznek jelentős hagyományokkal. Uzun Haszan és Hunyadi Mátyás barátkozása után évszázadokig nem volt semmi érintkezés. A 20. század mindkét nagy háborújának eredményeképpen pár évig magyar hadifoglyok tartózkodtak Azerbajdzsán területén.
A két népet összekötő ősi kapocs keresése, illetve megteremtése a 20. század végén kezdődött, és most is zajlik. Magyar részről az egymásra találás szervezője a Magyar–Azerbajdzsán Baráti Társaság, míg azeri részről a budapesti nagykövetség fejt ki jelentős munkát. Azerbajdzsán láthatóan arra törekszik, hogy a közös gyökerekre való hivatkozással általunk tegye be a lábát Európába. Amióta azeri nagykövetség működik Magyarországon, a hazánkban akkreditált követek a politikai és a tudományos életben is nevet szerzett, tekintélyes személyek voltak. 2004–2010 között országa első budapesti nagykövete Haszan Haszanov volt, korábban Azerbajdzsán miniszterelnöke, ENSZ-nagykövete, majd külügyminisztere. Utóda, Vilayet Quliyev irodalomtudós, aki budapesti megbízatása előtt előtt szintén volt országa külügyminisztere is.
Haszan Haszanov nagy erőket összpontosított a kulturális kapcsolatok ápolására. Ebbe bevonta a tudósokat is: a nagykövetség öt alkalommal szervezett konferenciákat Magyarország és Azerbajdzsán: a kultúrák találkozása címmel. A nagykövet úr eltávozásának évében A közös azerbajdzsán–magyar etnikai gyökerek címmel ránk hagyott egy kis könyvecskét is.
(Forrás: képeslapsorozat, az Inturiszt kiadása)
A gyökér, ami ősi kapocs
Haszan Haszanov könyvében öt olyan népvándorlási hullámot sorol fel, amelyek egyaránt hatást gyakoroltak a magyarok és az azeriek etnogenezisére. Az öt hullámban a kimmerek, szkíták, hunok, avarok és szabírok, valamint a magyarok vettek részt. A magyarok vándorlása azért játszott szerepet Azerbajdzsán népességének kialakulásában, mert a honfoglalóktól levált szavárd magyarok a Kaukázus felé kanyarodtak el.
A szerző az ősi kapcsolatok bizonyítékaként utalt a Kaukázusban található ’magyar’ elemű helynevekre (ezekkel már foglalkoztunk), a magyar–török világnézeti, mitológiai és zenei párhuzamokra, valamint a magyar nyelv régi török jövevényszavaira. Haszan Haszanov megfogalmazta azt a véleményét is, hogy a Kárpát-medencei magyarságba olvadt jászok is törökök voltak, nem pedig irániak.
A kimmer és a többi népvándorlás emléke esetleg kimutatható egyes honfoglalás kori (és talán mai) magyarok génállományában, de a Haszan Haszanov által említett népvándorlási hullámok hatását nem szabad túlértékelni: a genetikai vizsgálatok szerint a mai magyarság rendkívül vegyes eredetű. A honfoglaló magyarok kultúrája a sztyepp és az erdő határán elterülő ligetes vidékek félnomád életmódjával jellemezhető, de ez nem jelenti azt, hogy a magyarok közeli komái lettek volna minden vándorló, s közben itt-ott földet is művelő nomád vagy félnomád népnek.
Részben tudományos konferenciák
Az első magyar–azeri tudományos konferenciát még az MTA Történettudományi Intézetében szervezték meg 2006 májusában, a továbbiakat azonban már másutt. Mind az öt konferencia nagyon vegyes színvonalú volt: egyes előadók és témák a tudomány szintje alatt maradtak. A konferencia szervezői teret biztosítottak Czeglédi Katalin, Csajághy György és Z. Tóth Csaba előadásainak is. Említhetnénk még Obrusánszky Borbála felbukkanását is, de az ő szereplése addig elfogadható, amíg megmarad a néprajzi-történeti témáknál, és nem kezd nyelvészkedni. Nagyon különösek voltak Lázár Imre előadásai is, amelyek úgymond a kritikai kultúratudományról szóltak. Az előadó azt a divatos témát járta körül, hogy nyomják és nyomták el a finnugristák szegény turkológusokat (turkisztikusokat?). A szerző mondanivalójából csak a tényeket és az objektivitást lehet hiányolni. Ha a leendő bakui magyar intézet ilyen irányba és a nevezettek segítségével kívánja fejleszteni a magyar–azeri kulturális és tudományos kapcsolatokat, azzal mindkét országot lejáratja. Reméljük, nem így lesz.
A magyar–azeri tudományos konferenciákon elhangzottak figyelemre méltó előadások is. Sipos János azeri népdalgyűjtéseit ismertette, Ács Pál Góg és Magóg legendájáról beszélt, Csáji László Koppány a sztyeppei civilizáció és az Urál-régió kapcsolatait elemezte, Veres Péter pedig különböző formában, több alkalommal is előadta, hogy a nomadizmust valójában a magyarok elődei találták fel.
Egy azeri éjszaka meséje
A magyar–azeri kulturális kapcsolatok ápolásának terén a legtöbb eredményt a könyvkiadók érték el. Már az 1950-es évektől jelentek meg azeri versek Szabó Lőrinc, Vas István, Rab Zsuzsa és Bede Anna műfordításában, valamint kiadtak novellákat is. Az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár sorozatában először Anar: Fehér kikötő című regénye jelent meg (1973). Később, ugyanabban a sorozatban további kötetek jöttek:
Repülő csészealj. Mai azerbajdzsán elbeszélők (1977)
Ekrem Ejliszli: Bagdadi utazás (1980)
Elcsin: Az ezüstfurgon (1980)
Anar: Egy négyemeletes ház ötödik emelete (1981)
Natig Raszul-zade: Lovas az éjszakában (1984)
Az 1980-as évek végén az Európa Könyvkiadó összeállított egy válogatást Az azerbajdzsán irodalom kistükre címmel, ez azonban a könyvkiadókat is maga alá gyűrő rendszerváltás miatt már nem került nyomdába.
(Forrás: zegernyei könyvtár)
2008-ban A világ eposzai sorozat első köteteként jelent meg a Köroglu. Azerbajdzsán hősi eposz című kiadvány. Sajnos sem a kötet, sem a sorozat szerkesztője nem figyelt föl arra, hogy a bevezetőt író Adorján Imre egyáltalán nem a témába vágó, sőt más témával kapcsolatban is ostobaságnak minősülő mondatokat írt le arról, hogy a gonosz finnugrista Hunfalvy Pált a bécsi osztrák hatalom támogatta. Ezt a városi legendát előtte és azóta is már többször cáfolták és -tuk, de úgy látszik, mindig akadnak szerzők, akik büszkén vállalják butaságukat.
A könyvkiadás támogatásának elhalásával évekig nem sikerült forrást találni a kortárs azeri írók és műveik magyar bemutatására. Végül 2009-2010-ben a Magyar–Azerbajdzsán Baráti Társaság adott ki egy háromkötetes válogatást a budapesti nagykövetség támogatásával. Ez meg is látszik a köteteken, mivel a második a szépirodalom és a politikai propaganda határán mozogva a karabahi örmény–azeri konfliktussal foglalkozik.
(Forrás: zegernyei galéria)
Az irodalmi antológia szerzői között találjuk Eldar Efendijevet is, aki 1954-ben Tallinnban született, volt Narva városának polgármestere, valamint észt népegészségügyi miniszter, és jelenleg is tagja az észt parlamentnek.
Az antológiában olvastuk Szalim Babullaoglu: Egy esős éjszaka című novelláját (I. kötet, 48–55.). A történet főhőse bosszút akar állni egy közeli hozzátartozója – talán gyermeke, ezt nem tudjuk meg – haláláért, és azt tervezi, hogy megöli ellensége három hónapos csecsemőjét. Végül is nem teszi meg, vagyis érdemes a novellát végigolvasni. Már csak azért is, hogy lássuk, mennyire távol áll egy azeri ember gondolkodása a magyarokétól. Avagy a háború mindenkiből kihozza a fenevadat?
Érdekek találkozása
A magyar-azeri kulturális kapcsolatok ápolását melegen támogatjuk. A politikai kapcsolatok erősödését látva azonban hümmögésünknek kell hangot adnunk. Főleg, amikor arról értesülünk, hogy kik sertepertélnek körülötte. Magyarország keleti nyitása mögött fölsejlik a turanizmus százéves gondolata, Zempléni Árpád néhány fülbemászó strófája, mely az ellenünk ármánykodó Európától való elfordulás igényét fogalmazta meg:
Keletre, magyar!
tekints keletre!
Ott lelsz te dicső, nagy,
Rokon felekre!…
A sápadt árja
Lenéz, gyötör,
Kihasznál, megvet,
Éltedre tör!
Kíváncsian várjuk, mi lesz a magyar kül- és kultúrpolitika következő lépése. A logika azt diktálná, hogy Magyarország szüntesse meg nagykövetségét Bakuban. Hiszen ha Tallinnban sem kell nagykövetség, elég a kulturális intézet, akkor a hasonló bakui intézet megnyitása után mi szükség van ott egy nagykövetségre?
Ajánlott irodalom
Kamal Abdulla – Kenessey Mária: Beszéljünk azerbajdzsániul. Egy ország és annak nyelve. Bp. 2011.
A fa. Elbeszélések és versek. Mai azerbajdzsán irodalom. Válogatás három kötetben. Első kötet. Bp. 2009–2010.
A kemancsa csudatévő hangja. Karabah. Bp. é. n. (a 2009–2010-es válogatás 2. kötete)
Bakui udvar. Irodalmi mozaik. Bp. é. n. (a 2009–2010-es válogatás 3. kötete)
Kenessey Mária: Azerbajdzsáni–magyar társalgás. Bp. 2011.
Köroglu. Azerbajdzsáni hősi eposz. A világ eposzai 1. Bp. 2008.
Magyarország és Azerbajdzsán: kultúrák párbeszéde. Bp. 2006, 2007, 2008, 2009, 2010.
Celil Memmedquluzade: Válogatott novellák. Bp. 2011.
Sipos János: Azeri Folksongs. Bp. 2004.
és a Modern Könyvtárnak a szövegben felsorolt kötetei
@zegernyei: Ismét köszönöm. Nem is vártam egyébként, csak írhatnékom volt. :)
@Buxoro: Köszönöm a pontosításokat. A szeldzsukok érkezésének idejét kijavítom, de az ilhánok utáni évszázad eseményeinek részletezésétől tekintsünk el, minden nem fér egy ilyen rövid írásba.
@zegernyei: Köszönöm a gyors reakciót. :)
Török ügyben még pontosítható, hogy a szeldzsukok a 11. század közepén érkeztek a térségbe. A Szibt Ibn al-Dzsawzi-féle Mir'át az-zamánban megőrzött kortárs Gharsz an-Ni'ma mondja, hogy 460. rabí' al-awwal (1068 jan-feb) során értesültek Bagdadban arról, hogy Alp Arszlán körbejárta és -hódoltatta az elő-kaukázusi térséget: elsőként Dzsanza (ma Gəncə) urát, aztán Alánba/al-Lánba (Alánia) akart menni, de a nagy hó miatt sok embere elpusztult és visszatért Dzsanzába. Tiflísz (Tbiliszi) emírje is meghódolt neki, aztán hazament Hamadánba.
A 470-ben (1077 júl-1078 júl) Szíriába érkező Tutusról, Alp Arszlán fiáról és Maliksáh testvéréről pedig megtudjuk, hogy korábban Dzsanza és Barda'a (ma Barda) területe volt számára kiutalva, ami a korabeli viszonyok között jelentő számú török betelepülésével járt együtt. Bár a korábbi beszivárgás nem zárható ki (a szomszédos, eredeti Azerbajdzsán központja, Tabriz már 454/1062 előtt egy-két évvel szeldzsuk fennhatóság alá került, de az oguzok nem mindig a Szeldzsuk-família vezérletével vándoroltak).
Az ilhánok államának 1335-ös szétesése után meg majd' száz év kellett az Ak Kojunlunak, hogy dominálhasson, addig voltak ott Csóbánidák, aztán Dzsaláiridák, aztán egy ideig Timur Lenk a leszármazottain keresztül, aztán a Karakojunlu. Egyébként ezen időszak kapcsán olvastam, hogy a mai Azerbajdzsánt nagyon szerették telelésre használni (Chisinau kapcsán már előkerült a qísláq szó :) ), főleg Karabahot, Arrán és Múqán/Múghán (délnyugat-és DK-Azerbajdzsán) sztyeppvidéke meg egy nomád török "powerhouse" volt, mindig lehetett menni katonákért, ha valakinek épp azt kellett. Gondolom, ez már a mongol időszakban is így volt, hiszen alapvetően az Irán felé és azon túl irányába is javarészt török etnikum mozgott az ottani "tatárjárás" során.
@Buxoro: Köszönöm, kijavítottam.
Uzun Haszan az Akkojunlu fejedelme volt, nem a Karakojunlué.