A kétfejű sas
és a rénszarvas
titkos barátsága
Őstörténetünk önkéntes kutatói megszállottan hirdetik, hogy a finnugor rokonságot a Habsburg-ármány erőltette a védtelen és kiszolgáltatott magyar nemzetre. Vajon ki volt az első magyar, aki leleplezte ezt az ördögi labanc konspirációt? A nyomok a messzi múltba vezetnek.
Magyar honlapokon és néhány könyvesbolt kínálatában jelentős teret foglalnak el az őstörténeti tárgyú szövegek: bejegyzések, illetve nyomtatott művek. Elsöprő többségük hirdeti, hogy a 19. században élt és alkotott két finnugrista ‒ Hunfalvy Pál és Budenz József ‒ Habsburg-ügynök volt. Márpedig annyi ember nem tévedhet…
Az ellentábort a tudomány képviselői alkotják. Kevesen vannak, és hát nagyon ódivatúak is: érvelni próbálnak a hívő magyar emberek ellen. Egy letűnt kor szánalmas figurái ők, rövidesen a történelem süllyesztőjébe kerülnek…
Hunfalvy ügynökdossziéja/1.
Ha végigfuttatunk egy célzott keresést az interneten (pl. Hunfalvy Habsburg), rátalálunk a finnugristák gyalázatos árulását mentegető tudós irományokra is: a történelmi tévelygések ellen harcoló Tényleg! Hogy volt, hogy nem volt… című blog írásának szerzője, Lőrinc László vitába és síkra száll a tudomány igazáért.
Bajvívó partnere, Juhász Zsolt szerint Hunfalvy hajtotta végre a világtörténelem egyik legördögibb tervét:
Eredeti neve Paul Hunsdorfer. … 1851-ben már ő volt az akadémia első számú embere. A Magyar Királyságban ekkor kerül hatalomra a nyílt abszolutista önkény … A tervet amit végrehajtottak, nyilvánvalóan nem a pillanat és a véletlen szülte. Hiszen a Habsburgok célja trónra kerülésük pillanatától az volt, hogy Magyarországot teljesen beolvasszák a birodalomba. Ennek az ördögi tervnek volt része Hunfalvy kivétel nélkül minden döntése, amit a Magyar Tudományos Akadémia fejeként hozott. A mottó ami a döntéseik hátterében állt a következő volt: Először szolgákká tesszük őket, aztán németekké. Elvesszük a múltjukat, ha volt olyan dicső történelmüket, és ravasz tudományos érvekkel a nyelvük tiszteletét. Hiszen nyilvánvaló hogy hamarabb veszti el identitását az a nép, akinek ősei mind megvetendő barbárok voltak. Nyelve pedig egy haszontalan, innen-onnan átvett, toldozott-foldozott, művelt ember számára megvetendő fércmű. Ha mindezzel megvagyunk, örömmel válnak majd németekké!
Lőrinc László rámutat Juhász Zsolt tévedéseire (pl. Hunfalvy sosem volt az akadémia első embere stb.), és aprólékosan bizonyítja, hogy a történelmi tények teljes mértékben cáfolják ezt a képzelgést. Közben hivatkozik a Rénhírek és a Történelem mindenkinek blog írásaira is. Idézhette volna még Nádasdy Ádám cikkét is az Élet és Irodalomból (A gonosz Budenz). Ezek az írások bemutatják, hogy a Habsburg–finnugrista összeesküvés feltételezése nettó ostobaság, hirdetői nem ismerik, olykor pedig meghamisítják a történelmet.
Ez azonban kevés egy városi legenda ellen, amely nem a tudomány köreiből indul ki, és lényege éppen az, hogy szembe megy a nyilvánvaló tényekkel, azok helyett valami titkos igazságot hirdet. Jó lenne azt is tudni, hogyan keletkezett ez a téveszme, miként szökkent szárba s lett belőle mérges virágporokat hintő, burjánzó dudva.
Budenz ügynökdossziéja
Az internetes keresés tovább a Mezőhegyesi Hagyományőrző Klub honlapja felé vezet, ahol A finnugor elmélet megdöntése című írást olvashatjuk. Megtudjuk belőle, hogy „a Habsburg-dinasztia, de főleg a bécsi kamarilla, a császár tanácsadó testülete a magyarsággal szemben mindig rosszakaratú volt”. Ezt szívesen elhisszük, a labancok gonoszságát már Örsi Ferenc is leleplezte a Tenkes kapitányában (az, hogy ő meg Kádár ügynöke volt, most elhanyagolható mellékszál). Továbbolvasva a szöveget a Habsburgok elképesztő gonoszsága tárul elénk:
Ekkor határozták el, hogy az ellen a rebellis magyarság ellen, mely a dinasztia ellen 1848-ban már negyedszer fegyvert fogott, lélektani hadjáratot kell indítani. A magyarság nemzeti büszkeségét és ősi származásának tudatát kell megsemmisíteni, hogy elgermánosítható és a Gesammtmonarchie-ba beolvasztható legyen. Ezért a magyarságot a fehér fajnak a legalacsonyabb kultúrfokán élő népétől kell származtatni…
Ki tudná ezt a feladatot végrehajtani?
A kamarilla ezzel a feladattal azt a fiatal tudóst bízta meg, aki Hessen tartomány Rasdorf községében született, s aki 1857. előtt magyar szót sem hallott, aki a feladat elvégzéséhez (a magyarság és nyelve eredetének tudományos módon való megállapításához) a szükséges szaktudás óriási hiányával kezdett hozzá, amit merészséggel és főleg rosszakarattal pótolt.
Igen, ő Budenz József, aki a Habsburgok tervét a következőképpen hajtotta végre:
…a magyar kormány a pesti egyetemen nem a szumir tanszéket, hanem Budenz részére a Finnugor Összehasonlító Nyelvtudomány tanszékét már 1876-ban (helyesen: 1872-ben) felállította. Budenz tehát, mint a magyar egyetemen a magyar nyelv tanára, abba a helyzetbe került, hogy a kamarillától kapott feladatot már teljesíthette.
A butaság hagyományának mezőhegyesi őrzői nem közlik, hogy a honlapjukon található szöveg kitől származik, csupán egy linket adnak meg, amely a Hunnia portálra vezet. A szöveg valóban megtalálható ott is, szintén a szerző megjelölése nélkül.
Az idézett szöveg Zsuffa Sándor műve, a finnugor elméletet tehát ő döntötte meg. Történt mindez 1966-ban, A magyarországi szumir probléma állása különböző korokban című munkájában (a 21. század hajnalán megjelent nyomtatásban is). Az idézett helyekre a szerző megnevezése nélkül átemelt fejezet eredeti címe: A finnugor elmélet születése. (A finnugor elmélet dőlésének szögéről később a Rénhírek is beszámolt…)
A szépen kidolgozott kamarilla-ármány Budenz Magyarországra indításáról (Nemesdedinai) Zsuffa Sándor magyar kir. alezredes (a Turáni Társaság törzstagja) korábbi művében még nem szerepel. A finnugor rokonság mint német cselszövés viszont már ott bujkál A magyar nyelv nyelvrokonságai című, 1942-ben publikált könyvében is. Megtudjuk a szerzőtől, hogy a német Budenz hazát cserélt, Hunfalvy eredeti neve pedig Hunsdorfer. Utóbbi német összebarátkozván más német tudósokkal ‒ „Budenz, Schlőser (sic!, amúgy Schlözer, meghalt 1809-ben!), Toldy (Schedel,) és Szinyei (Ferber, amúgy magyarosított neve helyesen: Szinnyei) stb. … a magyar‒hun rokonság tudatának ádáz ellensége lett, és egész életét ennek a tudatnak, mely a magyar lelkekbe oly mély gyökeret vert, kiírtására szentelte.”
Egyelőre úgy tűnik, hogy Budenzet Zsuffa keverte bele a Habsburg lekvárba 1966-ban, de nyomozunk tovább.
Ha korábbi időkre visszatekintve keressük a városi legenda gyökereit, azt találjuk, hogy a finnugor rokonság németek általi erőltetése általánosan ismert téveszme volt már a 19. század végén is. A Vasárnapi Újság 1889/10. száma ismerteti Schwicker János Henrik egykori gimnáziumi tanár, akkor éppen országgyűlési képviselő Lipcsében kiadott, német nyelvű magyar irodalomtörténetét. A recenzens meglepve tapasztalja, hogy Schwicker német kapcsolatai ellenére „a magyarok és nyelvök eredetét … inkább Vámbéry álláspontja felé hajolva, terjeszti elő”.
Hunfalvy ügynökdossziéja/2.
Tovább keresgélve a Vasárnapi Újságban, az 1883/2. szám lapjain beszámolót olvashatunk arról, hogy Hunfalvy Pál az akadémián felolvasta Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar című dolgozatát. Az ismertetés szerint maga Hunfalvy „vallotta be” ügynökmúltját:
Hunfalvy elbeszélte, hogy midőn az ötvenes évek közepén ő a finn atyafiság kérdését tárgyalta, magyar tudós is volt, ki ezen megütközött s azt a hitet táplálta, hogy Hunfalvyt tán az osztrák kormány vesztegette meg a nemzet hitelének tudományos úton való csökkentése végett.
Tehát az 1850-es években Pest-Budán már ezt terjesztették Hunfalvyról! További részletekért megkerestük Hunfalvy előadásának szövegét az Értekezések az MTA Nyelv- és Széptudományi Osztálya köréből című kiadványban (11/1. szám, 1883.). Íme:
Midőn 1856-ban a „Magyar Nyelvészet”-et akartam megindítani, több általam ismert és tisztelt magyar írót támogatásra szólíték fel. Az egyik ‒ még él, azért nem nevezem meg ‒ támogatását megígérvén, egyszersmind azt is tudatá velem, hogy egy igen tekintélyes akadémiai tag által ‒ az ugyan nem él többé, de azért még sem nevezem meg, tudván, hogy: „de mortuis” stb. ‒ figyelmeztetett arra, hogy engem az osztrák kormány azért vesztegetett meg, hogy a magyar nemzet hitelét a finn rokonság hirdetésével lerontsam, tehát óvakodjék én tőlem.
Na kérem, lehet találgatni, ki lehetett az a tekintélyes akadémiai tag, aki 1883 előtt hunyt el, és ilyesmit terjesztett Hunfalvyról. Bajza József? 1858-ban hunyt el, az 50-es évekre elméje elborult. Akkor nem ő volt? Vagy éppen azért?
Aprólékos munka lenne errefelé tovább nyomozni. Szerencsére az álhír keletkezésének története Hunfalvy segítségével még tovább követhető.
Ezt írja:
Csak később tapasztalám, hogy az 1856. évbeli akadémikus hitében már régen mások is osztoztak, minélfogva azt némileg vér-betegségből fakadónak kell tartanom.
A fentieket mai magyarra fordítva: Hunfalvy szerint a magyarok genetikusan ostobák. Még szerencse, hogy nem most élt, már biztos Kanadáig üldözték volna az okosok. Idézett megjegyzése után előadásában a Századok című folyóirat 1877-es évfolyamára utalt vissza. Ott jelent meg ismertetése Jalava Antal: Magyarország és népe. Negyven utazási levél című könyvéről (Antti Jalava ‒ eredeti neve Anton Almberg ‒: Unkarin maa ja kansa: Neljäkymmentä matkakirjettä. Helsinki, 1876.)
Kossuth Lajos üzenete
Jalava a 34‒36. levélben a finn‒magyar nyelvrokonságról ír. Megállapítja, hogy a magyarok szégyellik ezt a rokonságot. Nehogy már a hunok utódai ilyen semmi kis népnek legyenek a rokonai! Ez a gőgös büszkeség Jalava szerint Kossuth Lajostól ered. (Innentől továbbírjuk a Rénhírek Kossuth és a finnugor rokonság című, négy évvel ezelőtti bejegyzését.) Hunfalvy Jalava nyomán idézi is Kossuthot:
Fájdalom, akadának magyar írók is, mi inkább elkeseredést mint csodálkozást kelt, kik ellen nem állhatván a habsburgi diplomaták cseleinek-csábításainak, elfojtották magokban a nemzeti érzést és csatlakoztak amaz idegen írókhoz.
Kossuth Lajos, Széchenyi István után a második legnagyobb magyar, az ügynökgyanú elhintése után tovább folytatja a finn‒magyar nyelvrokonság csepülését. Azt írja, hogy alig van nyelvi kapcsolat a finn és magyar között (szerinte nem több mint a francia és a szláv között ‒ ez nagyon jó, hiszen ezek rokon nyelvek…), de a nagy testi és lelki különbség amúgy is cáfolja a rokonságot. A finnek ravasz csalók, hitvány népség:
Valóban, ha nem ismernők a habsburgi historicusok titkos utait, eszközeit, azt volnánk hajlandók hinni, hogy csupa emberszeretetből tulajdonítanak a nyomorúlt finneknek ilyen jeles fiakat.
Kossuth szövegében nem szerepelnek nevek. Hunfalvyt ugyan már említhetné, de Budenz 1850-ben még Magyarországon sem volt.
(Forrás: HathiTrust’s Digital Library)
Antti Jalava a Kossuth Lajos személyi titkára, Zerffy G. által szerkesztett Gesammelte werke von Ludwig Kossuth (Grimma‒Leipzig, 1850.) című háromkötetes műből szerezte az értesüléseit.
Hát ez megdöbbentő: a Habsburgok és a finnugristák titkos összeesküvéséről szóló városi legenda Kossuth Lajostól eredne? Nem tőle ered. A Századok ugyanazon évfolyama közölte Kossuth felháborodott levelét:
Zerffy, kivel én alig találkoztam egyszer vagy kétszernél többször ez életben, egyenesen hazudott, ha magát Privatsecretäremnek adta ki. Sohasem volt sem titkárom, sem semmim. … Mi mindent bocsátott szélnek Zerffy nevemben? s van-e azok közt valami, mit magaménak elismerhetnék? nem tudhatom; mert könyvét sohasem láttam: hanem azt mondhatom, hogy én a finnekről s a magyarok fajrokonságáról tudtomra ez életben soha egy betűt sem írtam; bajos is volt volna írnom, miután nekem e fajrokonsági kérdésről még csak véleményem sincs. Soha sem foglalatoskodtam vele. Egészen kívül esik azon gyakorlatias szemponton, mely engem történelmi tanulmányaimban vezetni szokott. Azt sem mondhatom, hogy a finneknek akár morphologiája, akár culturtörténelme valaha speciális tanulmányaim közé tartozott volna, egyetmást azonban mégis csak tudok felőlük is múltjokról is, jelenökről is, s a mit róluk tudok, az merőben ellenkezik testi, lelki tulajdonaiknak, alakjuknak, jellemüknek azon szintoly ostoba és sértő leírásától, melyet Zerffy az én nyakamba var. Én Zerffy eme productumát határozottan koholmánynak nyilatkoztatom.
Hurrá! Mégsem Kossuth a sztorigazda, hanem Zerffy! Belőle ki is nézzük. Sok csúnyát olvastunk róla Frank Tibor könyvében (Egy emigráns alakváltásai. Zerffi Gusztáv pályaképe. 1820‒1892, Budapest, 1985.):
(Forrás: mek.oszk.hu)
Zerffi Gusztáv még az 1848-as forradalom előtt színészként kezdte karrierjét, majd Pest-Budán beállt újságírónak. Első írásai a Honderűben jelentek meg. Kekec és irigy ember lehetett: egy másik írogató színésznek, Petőfi Sándornak is nekiment. A márciusi forradalom hevében megalapította a Reform című újságot, majd katonának állt. 1849 tavaszán Der Ungarn néven ismét újságot alapított. A bukás után Belgrádba menekült. Megélhetését az osztrák titkosrendőrségnek postázott besúgói jelentésekből fedezte. Majdnem 2000 jelentést írt. Ez a kapcsolat 1865-ig tartott. Amikor Bécsben ejtették mint ügynököt, Londonban beállt tudósnak. Nem lehetett buta ember, új pályáján is ért el eredményeket. 1880-tól 1885-ig a Royal Historical Society elnöke volt.
Csábító lehetőség lenne Zerffit, Alexander Bach besúgóját a Habsburgok finnugorbarát összeesküvéséről szóló koholmány kitalálójává, avagy csak terjesztőjévé is kikiáltani. A bécsi titkosrendőrség éppenséggel ugyanazokat az aktív módszereket alkalmazta, mint a mai szolgálatok. Nemcsak megfigyelt, hanem álhírek terjesztésével is igyekezett viszályt szítani és ellenfeleit lejáratni. Kossuth Lajos összegyűjtött műveit azonban mégsem Zerffi Gusztáv titkos ügynök hamisította.
Hát akkor ki?
Frank Tibor kutatásai során megtalálta Zerffinek Marxhoz írt leveleit is (igen, Zerffi őt is ismerte!). Ezt olvassuk a Zerffi-életrajzban:
Zerffinek egy 1852 októberében, Marxhoz írott – s ez ideig kiadatlan – leveléből azonban kitűnik, hogy nemcsak Kossuthnak, neki sem volt köze a grimma–lipcsei kiadáshoz. Zerffi szerint a vállalkozás „irodalmi csibészség”, amelyet Adolf Buchheim újságíró követett el, s mely ellen megjelenése idején ő maga hiába tiltakozott Törökországból – egyetlen lap sem közölte „reklamációját”.
Ki volt Adolf Buchheim?
1848 tavaszán Oskar Falkéval együtt a bécsi Studenten-Courier szerkesztette. Igazi márciusi ifjak voltak mindketten, a forradalom lelkes harcosai és hívei. Szeptemberben Magyarországra jöttek, beléptek a bécsi légióba, hogy részt vehessenek a magyar szabadságharcban is. A bukás után Brüsszelben majd Londonban éltek. Buchheim később a londoni King’s College németirodalom-tanára lett. Oskar Falkét 1851-ben fogadta Kossuth Lajos is.
Adolf Buchheim a Kossuth nevében elkövetett könyve mellett Oskar Falke társszerzőségével más műveket is publikált, együtt próbálták újraéleszteni a forradalom pislákoló tüzét. Arról eddig nem került elő adat, hogy beálltak volna Habsburg-ügynöknek. Azt viszont tudjuk, hogy Alexander Bach belügyminiszter igyekezett megakadályozni Buchheim és Falke műveinek kiadását.
A Horvát(h)ok és a magyar őstörténet
Kossuth nem létező, ám mégis összegyűjtött műveinek harmadik kötetében, ahol az úgynevezett szétszórt, névtelen cikkek találhatók, az utolsó fejezet címe: Der Ursprung der Magyaren. A szövegben éppen ott, ahol a Habsburg-diplomaták cselszövéseiről olvasunk, található egy lábjegyzet, amely tovább növeli a homályt ezen őstörténeti összefoglalás szerzőségéről. A lábjegyzet fölhívja a figyelmet arra, hogy Pesten Heckenast nyomdája éppen most adta ki a híres tudós és korábbi kultuszminiszter, Horváth német nyelvű könyvét Magyarország történetéről (Geschichte Ungarns), és mindmostanáig ez a legjobb mű ebben a témában. Pár oldallal később egy másik lábjegyzet a magyar népnév etimológiáját adja: a szó a mag és gyárt szavak összetételéből keletkezett.
Horváth Mihály 1849 áprilisában lett vallás-és közoktatásügyi miniszter. 1842-46 között megírta Magyarország történetét, több kötetben. Publikált egy rövid német nyelvű változatot is (Kurzgefasste Geschichte Ungarns), ami viszont csak 1863-ban jelent meg. 1848–49-es kiadású német nyelvű művéről mi nem tudunk. Meglehet, Buchheim információi a megjelent könyvről személyesen Horváth Mihálytól származtak. A Zerffi nevében kiadott, és nem Kossuth szövegeket tartalmazó kötetek ugyanis Lipcsében jelentek meg, éppen abban a városban, ahová Horváth Mihály menekült a szabadságharc bukása után.
A magyarok őstörténetéről szóló ál-Kossuth-tanulmány azonban nem Horváth Mihály, hanem sokkal inkább Horvát István szerzősége felé mutat, aki miniszter ugyan sosem volt, csupán a diákok körében rendkívül népszerű egyetemi tanár. 1846-ban hunyt el, tehát a forradalom idején már csak emléke élt. Az egyetemi ifjúság hatalmas gyászünnepélyt rendezett tiszteletére, melyen Vasvári Pál, az 1848-as márciusi ifjak egyik leendő vezére mondott emlékbeszédet.
(Forrás: Gesammelte Werke von Ludwig Kossuth)
Adolf Buchheim és társai, a Bécsből érkezett harcolni vágyó fiatalok nyilván a pesti egyetemi ifjaktól hallottak Horvát Istvánról és őstörténeti nézeteiről.
Horvát István lánglelkű hazafi volt. Sajnos lángoló magyarságtudata kioltotta benne a tudományos gondolkodás képességét, és a magyar őstörténetről sok badarságot írt össze. (Hatása máig él: Badiny Jós Ferenc rendszeresen hivatkozott rá, Paál Zoltán Arvisurájából is kimutatható Horvát István koncepciója, miszerint mindenki magyar volt, és az ősmagyarok ide-oda utazgattak.) Részt vett a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, később azonban összetűzésbe került társaival. Bírálta az Akadémia vezetését és otthagyta a tudós társaságot.
Horváth Mihálytól távol állt az olyan indulatos, expresszív érvelés, amely Horvát Istvánt jellemezte. Nem támadta olyan dühödten a finnugor rokonokat, s nem foglalkozott etimologizálással sem. Ez utóbbit viszont Horvát István különösen kedvelte. A magyar népnév összekapcsolása a mag szóval olvasható Rajzolatok… című könyvében is. Ez erősíti azt a feltételezést, hogy a Der Ursprung der Magyaren című fejezet Horvát István gondolatait közvetíti.
Horvát István írásaiból kimutatható a német tudósokkal, különösen Schlözerrel szembeni ellenérzése is. Azt is leírta, hogy a finnugor nyelvrokonság idegen ármány:
Hát azt nem tanúljuk-e Saxo Grammaticus fontos soraiból, hogy a meggyőzetett Kúnok Lapponiába és Estoniába is által tétettek? Innend lehet megfejteni azokat, a’mik a’ Lapplandi, Finnlandi, Esthlandi Nyelvekben egyeznek a’ Magyar Nyelvvel, nem pedig azt következtetni, a’mit héába kiáltozott Schlözer, és utána sok majom Magyar, hogy a’ Magyarok Finnus Nemzetségből eredtek.
Ez megint csak arra mutat, hogy a Kossuth neve alatt publikált erősen finnugorellenes őstörténeti összefoglalás Horvát István munkája alapján készült, esetleg ő a szerzője is. Azonban neki sem ismeretes 1848–49-ben megjelent német nyelvű magyar történeti műve.
Persze, ha már Buchheim visszaélt Kossuth nevével, semmi sem garantálja, hogy a lábjegyzetben igazat állított. Tudunk egy 1848-ban, a szerző megnevezése nélkül megjelent Geschichte Ungarns (mit Abbildungen der Anführer und Könige) című könyvről. Kiadója azonban nem Heckenast, hanem Bucsánszky volt. A művet Bedeő Pál írta, korábban magyarul is kiadták, szintén név nélkül. A Habsburg-diplomatákra utaló rész nincs benne, szövege alapján Adolf Buchheim forrásként sem használta saját művéhez.
(Forrás: Wikimedia Commons, pd)
Jelenlegi ismereteink szerint a Habsburgok és a finnugristák bűnös összefonódásáról szóló városi legendát először Adolf Buchheim osztrák emigráns írta le 1850-ben. Hunfalvy és Budenz neve csak később került bele a történetbe. A legenda eredeti változata valószínűleg Horvát Istvántól, vagy egykori tanítványaitól származik. Kéziratos hagyatékának áttanulmányozásával talán igazolni lehetne, hogy elsőként ő is írta le.
Vagyis ezt a mesét egy igaz magyar hazafi találta ki, csak éppen nem tudta, hogy mit beszél.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (14):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Kérdésem, milyen ember lehetett Hunfalvy?...
Megpróbáltam kicsit utána nézni a linken, amit írtatok..
Nyelvtudományi Közlemények: 1-96. kötetek, 8. oldal.
-Hunfalvy Pál írta a finn történelemmel kapcsolatban:
" A mint a szár nem teremhet virágot, nem gyümölcsöt, ha gyökerei nem épek: úgy
Finnország mivolta sem újulhat meg, ha történeteiből nem tanulja
meg a múltját.
Feladatom tehát ama régi kornak alakjait a mostani
hallgatók elé vezetni, hogy elbeszéljék tudásukat ez újabb időnek.
Ha nem bírom teljesíteni feladatomat, ha előadásomban sok körülményt felvilágosítatlanul hagyok, ennek nem magam leszek az oka.
Más idő jő utánam, jobb eszközökkel bíró, s jobban kalauzolva.
Bizodalommal említhetem meg tehát, a mit egy híres történetíró
mond :
„Nincsen oly mélyen alvó régiség, a melyet valamely jövendő fel nem költene.".. "
Jó a meglátása és az idézet is!
Kérdés, hogy a magyarokkal kapcsolatban is ez volt-e a vélekedése..
A nyelvek ősnyelvi gyökér kapcsolatára is igaz lehet az idézet, aminek a szerzőjét nem nevezte meg.
(A hárítás az előadásával kapcsolatban, hogy nem ő lesz az oka, ha
nem teljesíti a feladatát, nem túl pozitív..)
@500bizony:
Nem tudom mikortól érhetők el, de 2015 - ben már biztos, hogy elérhetőek voltak.
Nagyon tanulságos olvasmány pl. Nyelvtudományi Közlemények 10. száma. Ezzel kezdődik az "ugor-török háborúnak is nevezett vitasorozat". Budenz ebben a számban tette közzé Vámbéry: Magyar és török – tatár szóegyezések - címmel írt dolgozatát, amelyet az a 8. számban jelentetett meg.
A bíráló az alábbi értékelést tette, az ismertetett dolgozatról:
„Esőt adál uram, de nincs köszönet benne!" — mondhatnám e jelentésemet befejezvén, én is, ha visszatekintek a szóhasonlítások nagy halmazára, melyet Vámbéry úr, nem nagy gonddal és lelkiismeretességgel összehányva, „magyar és török-tatár szóegyezések" czime alatt a magyar nyelvész közönségnek nyújtott, mint feleletét azon kérdésre: hogy mi és mennyi törökség van a magyar nyelvben? Hogy e feleletnek, úgy amint ő azt adta, semmi hasznát nem vehetjük, azt a fentebbi bírálati jelentésem, úgy hiszem, eléggé megmutatta.”
@500bizony: Hurrá! Magyarország jobban teljesít!
@zegernyei: már van link: www.nytud.hu/nyk/reg/index.html és digilib.mtak.hu/B336/index.htm
@mederi: Nincs link. A Nyelvtudományi Közlemények és az Értekezések az MTA Nyelv- és Széptudományi Osztálya köréből című folyóiratok elérhetők a nagyobb könyvtárakban.
Bocs, az Budenz volt..:)
A második megjegyzésemre is ha lehetne reagálnod..:)
A szövegben sehol sem szerepel, hogy Hunfalvy 1850-ben még Magyarországon sem volt.
-Ha Hunfalvy Késmárkon született és Miskolcon az evangélikus gimnáziumban végzett, miközben magyarul is megtanult, majd nevelőként helyezkedett el, a "még Magyarországon sem volt 1850-ben" talán nem túl lényeges felvetés szerintem.....
-Érdekelne azonban az a jegyzőkönyv, vagy azok a beszéd kivonatok (pro és kontra), ami/ amik az Akadémián feltehetően elhangzott beszédek alapján készültek és talán alapját képezték az első, döntő nyelvész vitának, amelyen győzött a finnugor elmélet.
Ha van ilyen, kérnék linkeket....:)
@Galván Tivadar: De
"Kurzgefässe Geschichte Ungarns": nem Kurzgefaßte (neológoknak: Kuzgefasste) akar ez lenni?
Ezeknek a mocskolódó-átkozódó (hazug) legendáknak egyik legundorítóbb vonása, amikor a rágalmazottak (Budenz, Hunfalvy, Toldy) származását kezdik hánytorgatni, és eredeti családnevükre hivatkoznak. Nos, akkor ne felejsük el, hogy ilyen alapon Habsburg bérencnek titulálhatunk egy bizonyos Petrovics Sándort, aki ezek szerint a Habsburgok provokátora volt, Petőfi néven. Nem is szólva az ábrándos őstörténészek által gyakran hovatkozott Vámbéry Árminról, aki eredetileg nem csak hogy Wamberger (vagy Bamberger?) családnéven ismertek, hanem, hanem még izraelita is volt. Vagy ezt a melldöngető hazafik nem tudják?
Komolyra fordítva a szót: egyetlen gyengécske hiteles utalást találtam arra, hogy egy Habsburg valamelyest érdeklődött a nyelvrokonság iránt. Amikor Hell (eredetileg Höll) Maximilian és Sajnovics János haza érkezett lappföldi expedíciójukról, 1770-ben Mária Terézia is fogadta őket. Sajnovics a lapp nyelv rokonságáról is beszámolt, amit a királynő érdekesnek talált. Ennyi! Az "érdeklődésnek" nem lett folytatása, nyilván a királynő elfeledte az egészet. Sajnovics soha semmi fele támogatást, biztatást sem kapott. (Az említett félmondat Sajnovics János naplójában ma már magyarul is olvasható.) Bartha Lajos
Amikor valaki a 19. századi magyarellenes összeesküvésekről ír, mindig szívesen emlékeztetném rá, hogy a Habsburgok nyitott kapukat döngettek, hiszen a nyelvrokonságot már a 18. században felfedezte Sajnovics János.