Zsemle a zsömle ellen
A pékségben zsemlét vagy zsömlét kérünk? Seprűvel vagy söprűvel takarítunk? A cikkben bemutatunk egy kérdőíves vizsgálatot, melynek eredményeiből megtudható, hogy a váltakozó alakok közül melyik az elterjedtebb, az e-ző vagy az ö-ző változat.
A szerző a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskolája Magyar nyelvészet programjának PhD hallgatója. Kutatási területe: a szociolingvisztika, azon belül a sztenderdizáció, a köznyelv és a nyelvjárások viszonya, a nyelvi attitűd hatásai. Disszertációjának témája a köznyelvi e ~ ö váltakozás.
A mai magyar köznyelv több nyelvjárás ötvözésével alakult ki, bár a fő forrása az e-ző észak-keleti dialektus volt. Ezért a zárt ë-t és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban a zárt ë-vel ejtett szavak, amelyeket az ö-ző nyelvjárásokban általában ö-vel ejtenek, nagyobb arányban e-vel szilárdultak meg, például ember, kell, kereszt (nem embör, köll, köröszt). Előfordulnak a nyelvünkben olyan szavak is, amelyeknek a labiális, azaz ajakkerekítéses változata rögzült, például sör, sötét, vörös (nem ser, setét, veres). A Magyar értelmező kéziszótár (ÉKSz.) köll szócikket is tartalmaz, de ez a variáns népies minősítést kap. A sör mellett pedig a ser is szerepel, de régies vagy tréfás minősítéssel. Vannak viszont olyan e ~ ö váltakozást mutató szavak is, amelyek a mai napig kétféle alakban élnek a beszédben és írásban egyaránt. Ha a ÉKSz.-at vesszük alapul, akkor azok a szavak tekinthetők váltakozónak, amelyeknek egyik változata sem kap stilisztikai minősítést. Ilyenek például a fel ~ föl, a csepp ~ csöpp, a seper ~ söpör vagy a gyenge ~ gyönge.
Melyiket használjuk?
A nyelvi tanácsadók az ö-ző alakok használatát szorgalmazzák a jó hangzás érdekében, hiszen ezzel is csökkenthető az e hang túlsúlya a beszédben. Valószínű, hogy a beszélők nem ezt tartják szem előtt, amikor az egyik vagy a másik alakváltozat mellett döntenek. Feltételezhető, hogy a választást befolyásolja, hogy az adott személy milyen nyelvjárású területen él. A Magyar dialektológia a nyelvjárási régiók jellemzésekor sorra veszi, hogy hol melyik változatot használják az e-t ö-vel váltakoztató szavak közül. A könyvből megtudhatjuk, hogy a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli kisalföldi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli nyelvjárási régiók jellemzője az ö-zés, így váltakozó alakok közül is inkább az ö-zőt használják. A palóc, a Tisza-Körös-vidéki és az északkeleti nyelvjárási régióban az ö-zés nem jellemző, tehát a váltakozó alakokat ë-vel vagy e-vel ejtik.
De mi történik akkor, ha valaki a nyelvjárást éppen nem, vagy egyáltalán nem beszéli? Vajon ilyenkor is amellett a változat mellett dönt, amelyik a lakóhelye dialektusába illeszkedik? Az írásban történő használat esetén is felmerülhetnek ezek a kérdések, hiszen a nyelvjárások a szépirodalmi vagy a teljesen magánjellegű szövegeket leszámítva csak a beszélt nyelvben élnek. A Magyar helyesírás szabályai szerint a váltakozó morfémák mindkét alakváltozatukban használhatók. Viszont a köznyelv inkább e-ző, a váltakozó alakok közül is inkább az e-zőt vélhetnénk hivatalosabbnak, választékosabbnak, „sztenderdebbnek”. A szótárírás hagyománya is ezt a nézetet tükrözi, hiszen az esetek többségében az e-ző alaknál található a teljes szócikk, az ö-zőnél pedig csak utalószó szerepel, például „csöpörög Lásd csepereg”. Előfordul az is, hogy az értelmező szótár csak az e-ző alakot tartalmazza, például a becsenget-nél az ÉKSz. szócikkében nem említik a becsönget alakváltozatot.
(Forrás: Wikimedia Commons / Berit / CC BY 2.0)
A bemutatásra kerülő kérdőív eredményei választ adnak a váltakozó alakokkal kapcsolatos kérdésekre. Például arra, hogy a nyelvterület mely részein használják többen az ö-ző, és melyeken az e-ző alakokat, és arra is, hogy a különböző életkorú válaszadók melyik változatot részesítik előnyben, tehát a választás függ-e az adatközlő életkorától. Azt is megtudhatjuk, hogy a kapott adatok megegyeznek-e a Magyar dialektológiában olvasható információkkal és az értelmező kéziszótár szócikkeinek utalási sorrendjével.
A kérdőív
Az interneten megosztott kérdőívet összesen 458-an töltötték ki. Az egész nyelvterületről érkeztek válaszok, az országhatáron kívülről is. A vizsgálatban résztvevőknek következő e-t és ö-t váltakoztató szópárok közül kellett eldönteniük, hogy melyiket használják: becsenget ~ becsönget, csendes ~ csöndes, csengő ~ csöngő, csepereg ~ csöpörög, csepp ~ csöpp, felesleges ~ fölösleges, felhoz ~ fölhoz, felír ~ fölír, felnőtt ~ fölnőtt, felvétel ~ fölvétel, gyenge ~ gyönge, gyep ~ gyöp, sepreget ~ söpröget, seprű ~ söprű, szegel ~ szögel, töröld fel ~ töröld föl, zsemle ~ zsömle.
A kérdőívben a szópárok nem betűrendben szerepeltek, nem mindegyiknél az e-ző alak állt elöl, ezen kívül voltak közöttük nem e ~ ö váltakozó minimálpárokat is, például lakom ~ lakok, gyerek ~ gyermek, hova ~ hová. Erre azért volt szükség, hogy a válaszadók számára ne legyen egyértelmű, hogy a tesztnek mi a célja, ezzel is csökkentve a kitöltés közbeni tudatosságot. A feladat az alábbi formában volt megfogalmazva: A következő, azonos jelentésű szavak közül jelölje be azt, amelyiket használni szokta! Az 1-est vagy a 4-est válassza, ha kizárólag csak az egyiket szokta használni, de ha mindkettőt szokta, akkor a 2-es vagy a 3-as számot válassza aszerint, hogy a bal vagy a jobb oldalit használja gyakrabban vagy szívesebben! Azért volt négy válaszlehetőség, hogy az adatközlők ne tudjanak köztes választ adni, mindenképpen próbálják meg eldönteni, hogy a kettő közül melyik lehetőséget preferálják.
(Forrás: Wirt Patrícia)
Zsemle vagy zsömle
A Magyar értelmező kéziszótár a zsemle alakot tekinti elsődlegesnek, ennél található a definíció és a példákban is e-ző alakban szerepel a szó. Viszont az adatok elemzése során kiderült, hogy a válaszadók többsége inkább a zsömle változatot használja. A kördiagramon látható, hogy 34%-uk jelölt egyértelműen zsömlét és 19%-uk inkább zsemlét.
(Forrás: Wirt Patrícia)
Ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a fiatalabb és az idősebb korosztályok melyik alakot használják inkább, a résztvevőket célszerű életkori csoportokra osztani. A következő diagramon látható, hogy a 27–39 és a 40–55 év közötti csoportokban kicsivel többen jelölték meg, hogy a zsemlét, vagy inkább a zsemlét használják. Az 1 és 2, valamint 3 és 4 válaszok itt összesítve jelennek meg. A fiatalabb korosztályokba sorolt adatközlők ezzel ellentétben inkább a szópár ö-ző tagját választották, ahogyan a legidősebbek is. Ha az ÉKSz. által is preferált e-ző alakot fogadjuk el „sztenderdebbnek”, akkor az lehet a magyarázat erre a jelenségre, hogy a 27 – 55 év közötti életkorban a beszélők jobban törekszenek a normakövetésre, a sztenderdebbnek tartott alakok használatára.
(Forrás: Wirt Patriícia)
Érdemes megnézni azt is, hogy a válaszok hogyan oszlanak meg az e-zőként és ö-zőként jellemzett területek között. A válaszadókat két csoportra lehet osztani aszerint, hogy az északi, északkeleti, keleti, vagy a déli, délnyugati, nyugati területeken található településeket adtak-e meg születési helyként.
(Forrás: Wikimedia Commons / Terabyte / GNU-FDL 1.2)
Ez alapján 295 fő tartozott az ö-ző nyugati és déli, 163 fő pedig az inkább e-ző keleti és északi régiókba. A diagramon is láthatjuk, hogy területi szempontból nincs különbség ennél a szópárnál, hiszen az északi és keleti valamint a nyugati és déli régiókban is többen a zsömle alakot jelölték a kérdőív kitöltői közül.
(Forrás: Wirt Patrícia)
Seprű vagy söprű
A következő részletesebben bemutatott szópár a seprű ~ söprű lesz, amelynek a sepreget ~ söpröget azonos tövű párja is benne volt a tesztben. Érdekes, hogy az ÉKSz.-ban a főnév esetében az e-ző alaknál található a teljes szócikk, viszont az ezzel azonos etimológiájú ige esetében az ö-zőnél. A söpröget szócikkében a magyarázatokban is ö-vel szerepel a szótő. A kérdőívvel kapott adatok is alátámasztják a szótárban találtakat. A főnév esetében az e-ző, míg az igénél az ö-ző alakot választották többen.
(Forrás: Wirt Patrícia)
Láthattuk, hogy az összes adatközlő 56%-a seprűt, 44%-a pedig söprűt jelölt. Most nézzük meg, hogy hogyan oszlanak meg a válaszok a nyelvterület különböző részei között! A következő diagram mutatja, hogy az északi és keleti területeken élők jóval többen jelölték meg az e-ző alakot, míg az déli és nyugati területekről származók válaszai között több volt az ö-ző adat, 52,5%-uk jelölte meg a söprű változatot. Ennél a szópárnál megállapíthatjuk, hogy az alapvetően ö-ző területeken tényleg az labiális forma a népszerűbb.
(Forrás: Wirt Patrícia)
Ez a vizsgálat természetesen nem ad választ a „melyik a helyes?” vagy a „melyik a szebb?” kérdésekre, de a kérdőív eredményei rámutatnak arra, hogy az e-t ö-vel váltakoztató szavak nem viselkednek egyformán, még az egy szótőre visszavezethetők sem. Az is kiderült, hogy az alakváltozatok közüli választás nem mindig függ össze azzal, hogy az adott nyelvhasználó milyen nyelvjárású területről származik. Tanulságként megfogalmazható, hogy a valós használat eltérhet attól, amit a szótárakban találunk. Képzeljünk el annak a magyarul tanuló külföldinek a helyzetét, aki hiába keresi a fölcsönget szót a szótárban. Ha mindig csak az ö-ző változatot hallja, nem biztos, hogy tudja, hogy a felcsengetnél fogja találni.
Felhasznált irodalom
Kiss Jenő (szerk. 2001): Magyar dialektológia, Osiris Kiadó, Budapest
Pusztai Ferenc (főszerk. 2003): Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest
@Mackósajt: Köszönjük, javítottam.
@El Vaquero: Nade TGM-nek ez vszleg az anyanyelve. Csak az a baj, hogy miközben (nagyon helyesen) ezt használja, aközben elvárja, hogy mások is az ő ízlése szerint használják a nyelvet.
@El Vaquero: Az is nyelvváltozat-függő, hogy mi minek számít. Őző területen a zsemle hivataloskodó.
@Sigmoid: semmi jogászkodó nincs zsemle alakon, a sztenderd nyelvjárást beszélő területeken a leggyakoribb alak. Én amúgyis az e-s alakokat preferálom, kivéve, ha épp az e-s megoldás a régiesebb vagy tájnyelvibb, pl. seper, ser. Nekem a modernitás is fontos. Egyedül a ban/ben helyetti ba/be ügyében vagyok konzervatív.
@szigetva: a fölsőoktatás olyan gáz, hogy ha nem írtad volna, akkor is kitalálom, hogy TGM megmozdulása. Az egész mamus egy tragédia szellemileg.
@scasc: Nálunk a [zsemle] a normális alak, a [zsömle] finomkodó (mint a TGM-féle fölsőoktatás), a [zsemje], [zsömje] nagyon gáz.
@scasc: Na, most jól összezavartatok!
pontosabban seprűt, de igeként azt hogy söpör használom.
Szépen összezavartatok, köszönöm szépen!
Nyelvhasználatomban: kizárólagosan söprű, de kizárólagosan seper.
Szóban szinte kizárólag "föl" de viszont igekötőként, tapadt formában már fel-/föl- válatakozik. Írásban szinte csak fel/fel-.
A zsömle mellett a zsemlyét ismerem beszéltnyelvi változatként, persze az utóbbi kimondottan nyelvjárási. A zsemlét csak hivatalos, írott alakként ismertem.
"Láthattuk, hogy az összes adatközlő 56%-a söprűt, 44%-a pedig seprűt jelölt."
A fölötte lévő ábra alapján fordítva.
A zsemle alakot én mindig hivataloskodó, jogásznyelvi szónak éreztem. Az ember a közértbe zsömléért megy le, 'zsemle' csak a NAV nyilvántartásban szerepel.
Kb. mint hogy "ebet sétáltatni" se szokott senki.
Sőt: seprű, söprű, seprő, söprő. :) (Nem szárnysuhogás volt az tulajdonképen, / Boszorkányok szálltak arra seprőnyélen. - János vitéz)
Az íző szavakkal mi van? Pl. ott is van ingadozás, hogy melyik a népies/archaikus és melyik az irodalmi (esetleg mindkettő): vö. kégyó - kígyó, béka - bíka, szerént - szerint, szerével - szerivel. A toldalékoknál erős az ingadozás: fejét - fejit. -Ként, -kint.
A még - míg esete a kivétel, mert ott irodalmilag külön jelentése van a két szónak. Bár példákra gondolva rájöttem, hogy az amég-amíg viszont felcserélhető. Fölcserílhetű. :)
Érdekes az idegen szavak magyarosodása is: fotel, sublót, sparhelt, venyige...
Már korábban megfigyeltem, hogy írásban e-zek, élőszóban viszont ö-zök a fenti kétalakú szavak használatakor.
Ha nincs zsemLYe, akkor jó a kifli is. A morzsákat pedig partvissal szedem össze 0:-)