Viták a H körül
Katolikus vagy protestáns? Szocialista vagy kapitalista? Előkelő vagy munkás? A H az ábécé legmegosztóbb betűje, derül ki a The Guardian bloggerének beszámolójából.
Arról már korábban írtunk, hogy a [h] miért renitens hang a magyar mássalhangzók sorában. A The Guardian bloggere, aki az ábécé történetéről készített könyvet, pedig arról számol be, hogy a H az angol ábécé betűinek sorában is különleges: nincs betű, amely ennyi vitát okozott volna az idők folyamán.
Azt hihetnénk, hogy az ábécénél kevés biztosabb dolog van. Az angolban például 26 betűből áll, amelyek sorba vannak rendezve. Aki ezt tudja, egyrészt „kulcsot kap a kiejtéshez”, másrészt a világ rendszerezéséhez. Persze, ahogy azt Móricka elképzeli...
Az ábécé kialakulásának történetét rengeteg vita övezi. És a H az a betű, amely az összes közül talán a legvitatottabb. Ez az a betű, amely talán a leginkább megosztotta az embereket, különböző, egymással ellentétes szekértáborokba kényszerítette őket.
Nagy-Britanniába a normann hódítókkal került a H (hache; [ás]) 1066 körül. Az hache-ra megy vissza az angol hatchet szó is, ami ’baltá’-t jelent, talán mert a kis h betű alakja emlékeztet egy fejszéére. A H aztán sok galibát okozott a társadalom életében...
(Forrás: Wikimedia Commons / House / CC BY-SA 3 0)
Még egy évszázaddal ezelőtt a The Times a H-t nem ejtőket „H-mentes szocialistáknak” titulálta. De a H körüli társadalmi megkülönböztetéseknek már hagyománya volt ekkor Európában: az ókori rómaiak például nem azokat gúnyolták, akik kihagyták a H-kat, hanem azokat akik extra H-kat illesztettek be. Catullus például egyik versében élcelődik Arriuson (H’arriusnak hívva őt), aki telerakta a mondatait H-kkal, hogy görögösebben hangozzon a beszéde.
Majdnem kétezer évvel később még mindig ugyanott tartunk: van, aki ejti a H-kat, és van, aki nem. Ma, aki [éjdzs]-ként ejti ki az angol H-betűt, az „helyesen és szépen” teszi, aki azonban [héjdzs]-t mond, az „csúnyán ejti és helytelenül”. A kiejtési különbség Észak-Írországban például vallási különbséget is jelez: a H nélküli változat a protestáns, a másik pedig a katolikus...
A H betű körüli viták és társadalmi konfliktusok minden bizonnyal az általa jelölt hang bizonytalanságával függenek össze. Legalább 500 óta vitáztak azon az emberek, hogy a H igazi betű-e vagy sem. Az angliai dialektusokat vizsgáló legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy már a 13. század óta léteztek olyan dialektusok, amelyek nem ejtették a H-t. Aztán a 18. századtól kezdett elterjedni az a nézet, hogy a H-k nem ejtése merénylet a nyelv ellen. Aztán a 19. század közepén ismét fordult a kocka, akkor a H elhagyása volt a divat.
A legjobb azonban, ha elfogadjuk, nincs egyetlen jó megoldás. A H-val kapcsolatosan megoszlik az emberek nyelvérzéke: van, aki ejti, van, aki nem. Érdemes ebbe beletörődni.
Forrás
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (23):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@El Vaquero: Nincs 200 féle. 3 féle van.
@mederi: 6. hozzászólás: príma. A magyar nyelv "tudja", hogy (őneki) kettő H-ja van: a gyengécske H. méh, és a normál H. Mindaz, amit mederi felemlít.
Az eurázsiai (orosz, sémi) nyelvekben van egy még erősebb K/Ch is, amit a magyar nyelv nem "vett fel".
Nézem tovább a cikket és a hozzászólásokat.
@mederi: ezt így nem lehet kijelenteni. Nincsen olyan, hogy ősi és nem ősi hang. Sőt, a legkacifántosabb ejtésű hangok és hangadási módok zöme inkább ilyen primitívebb törzsek nyelvében találhatók meg.
H-hangból meg van vagy 200 fajta, mert elég nagy fokban hajlamos idomulni a szomszédos hangokhoz, magánhangzóhoz és mássalhangzóhoz is.
Nem lehet, hogy kétféle eredetű "H" van, ezért annyira bizonytalan (ki hogy érzi) a szókezdő "h" használata..?
-Az egyik az "állati sorból kifejlődött hangos nyelv" talán első mássalhangzója, amihez még csak bizonytalanul artikulált magánhangzók tartoztak, és amihez elég volt egy öblös torok használata..?
-A másik pl. az "f" hang sorvadása során (f/ v/ h) keletkező halványuló szókezdő "H" hang..?
@Sultanus Constantinus: No lám... ez érdekes... kösz az infót.
@Fejes László (nyest.hu): Amúgy meg akkor is [cs] lenne, ha mostanában vették volna át (értsd: a 16. sz. után), mivel az [s], [zs] hangot a spanyol a [cs]-vel adja vissza: pl. fr. mariage > mariachi [mariácsi] (természetesen, ha nem írott úton veszi át), vagy pl. egy átlag hispán Shakirát is [csakíra]-nak mondja, mert képtelenek az [s]-t kiejteni, főleg szó elején.
@Fejes László (nyest.hu): A 10. sz. környékén, amikor az átvétel történt, még az ófranciában is [cs] volt. Ha [s] lett volna, ami akkor még megvolt az óspanyolban, akkor ma *hage ~ *haje [áche] lenne a spanyol név, mivel az óspanyol [s]-ből (és [zs]-ből is) a 16-17. században [ch] (IPA [x]) lett.
Óóó, most látom, van a cikkben egy durva hiba: ha h-val, ha anélkül ejtik, az angol H betű ábécészerű ejtése cs-re végződik: ~(h)éjcs!, mint héjcsoport, vagy a cikkben is említett hache/hatchet alapján megjegyezhető. Dzs-nek csak a Hunglish éjdzsbíó elnevezésben ejtik, ahol magyarosan hasonul zöngésség szerint.
Ez a vicc a Hunglishban. Mikor nem kéne, zöngésít, bezzeg mikor zöngésíteni kéne, pl. szonoráns után, szó végén, akkor meg nem teszi (beans -> Hunglish bínsz?), valószínűleg német mintára. Persze van, amikor ilyen esetben egyes angol anyanyelvi beszélők is zöngétlenítenek, de messze nincsenek többségben, inkább csak 1-1 angol (nem feltétlenül angol angol) nyelvjárásra igaz, vagy túl hanyag beszédben, mikor már a szonoránst is részben zöngétlenítik, míg az utána álló obstruens már teljesen zöngétlen, sőt fortis.
@Sultanus Constantinus: Hmmm... csak azért érdekelt, mert ugya a franciában a ch már [s]... persze lehetne írás alapján való átvétel is...
Ez az 1066 tényleg elég nagy hülyeség...
@Sultanus Constantinus: Hm... Nincs kétségem afelől, hogy - az észak-afrikai nyelvek kivételével, után - a finn(féle) a legősibb nyelv. Arról is meggyőződtem, hogy a finn K valóban megfelel a közepes erősségű H-nak. Tehát pl. a "kala" = hal egy helytálló hasonlítás.
A H-ból egyébként 3 féle van: a lágy H (méh), ami sok nyelvben (a babanyelvben is: genetika) eltűnik / a normál H (harc) / és a Ch/K.
S az indoeurópai nyelvészetet, mint ismeretes, én a mindössze párezer évet figyelembe vevő nyelvészeti összezavarodásnak tekintem.
Tehát szerintem a germán H vissza-útja: (finn K, onnan az eur.szubsztrátnyelvű H-ja.
S a germán H nem változott vissza *K-ra, hanem a keltától kezdve a góton át a germánig az eredeti K-ja (is) benne maradt, de az eu. szubsztrátnyelv H-ját is felszedte.
Csakhogy a K'- egy afro-sémi általános viszonyító előrag.
Értelme: olyan, mint, ahogyan, amelyik, ami, amerre, amitől, amilyen... stb.
Eredetét tekintve ez egyike az afrikai "nyelvtani nem"-eknek. Ezt még felvehette a finnség is? Igen! Mert szerintem a "finnség" - de még egy korábbi jégkorszak idején - szintén lent volt délen.
Tehát elfelejteni a mindössze és maximum 3000 évet figyelembe vevő "indoeurópai" nyelvészetet, ami zsákutca - az afro-sémi, s a ma is élő sémi nyelvek alapos vizsgáltta alapján újra átgondolni az egész történeti nyelvészetet:-).
@Cser: Köszönöm, csodálkoztam is volna, ha úgy van, ahogy a cikk állítja, hiszen a germán nyelvekben a kezdetektől fogva megvan a [h] hang (mivel az indoeurópai *k-ból származik).
@Sultanus Constantinus: Az eredeti cikk pongyolán fogalmaz. A normann hódítás előtt is volt h betű az óangol írásrendszerben (az ún. Insular Hand-ben). Példa sok helyen látható, pl. itt:
bp3.blogger.com/_z3q4iEadtQU/R0mNsKjcyfI/AAAAAAAABAU/gmq4VL1FPXk/s16
A Beowulf első sora egy nagy H iniciáléval kezdődik (Hwaet), a hatodik sor első szava ofteah stb. A blog szerzője valószínűleg a betű nevére gondolt, az valóban a franciából jött.
@Molnár Cecília:
erről van cikk a Nyesten? Mármint a közbevetett j-kről. A magyarban ez kb. olyan írásbeli és ejtésbeli probléma, mint az angol h:
pl. tea-teja, dió-dijó, szia-szija.
Vagy pl. kedvenc példám a hiperkorrekcióra: pia -- pedig eredetileg ez pija, ahogy hangzik (mint ahogy a kaja se „kaa").
@Fejes László (nyest.hu): A következőt találtam a 2010-es Ortografíában (5.4.3., 69. o.): "El nombre hache para la h parece proceder de la denominación francesa de esta letra, préstamo que pudo tener lugar a raíz de la introducción de la escritura carolingia por los monjes cluniacenses a finales de la Baja Edad Media, de donde también tomamos el dígrafo ch para representar el fonema /ch/. El nombre francés hache —al igual que el italiano acca o el catalán hac— parece provenir, a su vez, del lat. vulgar *hacca, forma que responde a la imitación deformada del sonido aspirado que esta letra representaba en su origen, y que desapareció muy pronto del latín hablado."
Magyarul: "Az hache név a h betűre, úgy tűnik, ennek a betűnek a francia elnevezéséből ered, kölcsönzés, mely a Karoling-írás Cluny-rendbeli szerzetesek általi bevezetését követően történhetett a sötét középkor vége felé, ahonnan a /cs/ fonémát jelölő ch kettős betűt is vettük. A francia hache név -- akárcsak az olasz acca és a katalán hac -- egyúttal valószínűleg a vulgáris latin *hacca-ból származik, mely alak a hehezet hangzását utánozta eltúlozva, amit eredetileg ez a betű jelölt, és amely nagyon hamar eltűnt a beszélt latinban."
Na most a fentiek alapján a kérdésedre a válasz az a 9-13. század körül lenne (ekkor terjedt el ugyanis a Karoling-betűtípus).
Egyébként még azt akartam kérdezni, csak elfelejtettem, hogy a cikk szerint az angolba 1066 körül került a H betű. Előtte mivel jelölték a [h] hangot?
@mederi: Az olaszban is igazi betű: a ’-nál, -hoz’, ha ’van neki’. A kettő ejtése azonban ugyanaz.