Tágak, szűkek, kisimultak
Miért mondjuk, hogy egy kettőshangzó tág vagy szűk, és ennek milyen következményei vannak? Miért jó nekünk, ha kettőshangzónak elemezzük a „hosszú [í]”-t az angolban? Hogyan bizonyítja a kairói Tahrir tér nevének angol kiejtése, hogy egy kettőshangzó szétesett?
Amint bemutattuk, a magyar nyelv egyes nyelvjárásaiban emelkedő kettőshangzók (szakszóval diftongusok) vannak ([szjép lwó]), másokban esők ([széjp lów]), megint másokban – köztük például a budapesti standardban – ezek helyén egyszerű hosszú magánhangzók állnak ([szép ló]). Ez utóbbi nyelvjárástípusban is előfordulhatnak kettőshangzók, de csak bizonyos beszélőknél és csak jövevényszavakban (pl. autó, euró). Az angolnak szinte minden kiejtésváltozatában ennél jóval nagyobb szerep jut a kettőshangzóknak. Ezeket vizsgáljuk.
(Forrás: zazzle.com)
A „tágak”
Ebben a cikkben két egymás mellett álló magánhangzóbetű mindig egyetlen magánhangzót jelöl, amely vagy hosszú (azonos betűk), vagy kettőshangzó. Így tehát az [uu] átírás [ú]-nak, az [oi] [oj]-nak olvasandó. Az [é], [ó], [í] jele ezért [éé], [óó], [ii], az ékezet most nem jelöl hosszúságot!
A magyarral szemben az angolban egyértelműen vannak kettőshangzók. A legtöbb beszélő ilyent ejt például ezekben a szavakban: boy [boi] ’fiú’, alloy [öloi] ’ötvözet’, bye [bai]/[bái] ’viszlát’, my time [mai taim]/[mái táim] ’időm’ (ahol eltér, adjuk a standard angliai és amerikai ejtést is, perjellel elválasztva), bow [báu] ’meghajol’ és now [náu] ’most’. Ezt a három magánhangzót ezért szokták „igazi” kettőshangzóknak is nevezni.
Természetesen az angol számtalan kiejtésváltozata között olyat is találunk, amelyikben az [ai]/[ái] vagy az [áu] egyszerű hosszú magánhangzóvá „simul”. Pl. az Egyesült Államok déli (értsd dél-keleti) államaira jellemző, hogy az [ái] helyett [á]-t ejtenek: my time [má táám]. Az alábbi videóban a mississippiek kiejtésének főbb jellemzőit foglalja össze Andrea Caban, a my time-ról 0:37-től kezd beszélni.
A londoniak az [áu]-t simítják [á]-vá: how are you? [háár aa jüu] ’hogy vagy?’. (A kiejtésben nem a helyesírás sugallta helyen találjuk az [r]-t. Ennek okáról korábban volt már szó.) Talán az [oi] az egyetlen magánhangzó, amit mindig mindenki kettőshangzónak ejt. Mégis ezt a három magánhangzót az angol minden standard átírása kettőshangzónak jelöli.
Megfigyelhetjük, hogy az „igazi” kettőshangzók első és második fele viszonylag távol áll egymástól: az [oi]-ban az [o]-t kerek ajkakkal és hátsó nyelvállással képezzük, a [i]-t viszont széthúzott ajkakkal és első nyelvállással. Az [ai] és az [áu] elejét nagyon nyílt, a végét pedig mindkettőnek zárt szájjal ejtjük. Az utóbbiban az ajak kereksége is változik, valamint mindkettő kettőshangzóban eltér a nyelvállás elöl- és hátulképzettség szerint: [ai] hátulról előre, [áu] elölről hátra. Emiatt nevezik ezeket „tág” kettőshangzóknak is: a hang eleje és vége között nagy a különbség.
A „szűkek”
A [báu] ’meghajol’ és a [böu] ’íj’ szavak helyesírása történetesen azonos az angolban: bow. Ez egy a nyelv szempontjából érdektelen, csak az írást érintő tény.
A bay [bei]/[béi] ~ [béé] ’öböl’, make [meik]/[méik] ~ [méék] ’készít’ és a bow [böu]/[bóu] ~ [bóó] ’íj’, goat [göut]/[góut] ~ [góót] ’kecske’ magánhangzóját a brit hagyomány kettőshangzónak, az amerikai vagy kettőshangzónak, vagy egyszerű magánhangzónak írja át. (Ezért adunk itt minden szóhoz három – egy brit és két amerikai – átírást is.)
(Forrás: flickr / Tambako the Jaguar / CC BY-ND 4.0)
Ha az [oi], [ai]/[ái] és [áu] „tág” kettőshangzó, akkor az [ei]/[éi]~[éé] és az [öu]/[óu]~[óó], különösen az amerikai változataik, „szűkek”: az [é] és a [i], illetve az [ó] és az [u] közötti különbség jóval kisebb, mint a „tág” kettőshangzók két tagja között. Mindkét tagját egyaránt széthúzott ([éi]) vagy kerekített ([óu]) ajkakkal ejtjük, mindkét tagja elöl- ([éi]) vagy hátulképzett ([óu]), és a száj nyíltságában is kicsi a különbség.
Nem meglepő, hogy ezt a két hangot épp az amerikaiak hajlamosabbak egyszerű magánhangzónak ejteni. A standard brit ejtésben nagyobb a két tag közötti eltérés: az [ei] eleje nyíltabb, az [öu] eleje pedig nem hátulképzett.
A „nagyon szűkek”
Van még két magánhangzó az angolban, amelyik kettőshangzónak tekinthető. Ezeket a hagyományos átírások legtöbbször egyszerű magánhangzónak írják át: bee [bii] ’méh’, beat [biit], boo [buu] ’fúj’, boot [buut] ’csizma’.
Ennek a két hangnak az első fele a brit angolban a többi kettőshangzót követve (vagy azokat nyomva?) tolódik el: a bee korábbi [bii]-ből [béi], a boo a korábbi [buu]-ból [büu] lesz. A második felük azonban nem változik, ezért egyre inkább hallatszik kettőshangzó mivoltuk.
Az eddig említett hét magánhangzó hasonló viselkedésük alapján csoportot alkot a brit angolban: ezek azok a magánhangzók, amelyek előfordulhatnak szó végén is – erre fentebb láttunk példákat – és magánhangzó előtt is: pl. loyal [lói-öl] ’hűséges’, lion [lai-ön] ’oroszlán’, flour [fláu-a] ’liszt’, layer [lei-a] ’réteg’, lower [löu-a] ’alacsonyabb’, Leo [léi-öu], Lewis [lüu-isz]. Ezzel érvelhetünk egy olyan rendszerezés mellett, amely ezt az összes magánhangzót egy csoportba teszi: kettőshangzónak tekintve őket, még akkor is, ha bizonyos helyzetekben esetleg egyszerű magánhangzóként valósulnak meg. A többi egyszerű magánhangzó (pl. far [faa] ’távol’, fort [fóót] ’erőd’, fur [föö] ’bunda’, fierce [féész] ’vad’, fair [fee] ’igazságos’) ugyanis nem fordulhat elő másik magánhangzó előtt, sőt közülük a rövidek szó végén sem, kizárólag mássalhangzó előtt.
Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a hét kettőshangzót, azoknak újabb (brit 1) és régebbi (brit 2) standard brit átírását és kétféle amerikai átírást. (Természetesen az eredeti átírásokat most is magyarosítottuk.) Láthatjuk, hogy három magánhangzó mindegyik szerint kettőshangzó – ezek a „tágak” –, kettő előfordul egyszerű magánhangzóként is, kettő pedig csak az új brit átírásban kettőshangzó. Ezeket a mezőket szürkítettük. A „nagyon szűk” és a „szűk” kettőshangzókat a magyarok – sok angol anyanyelvűvel együtt – jellemzően egyszerű, hosszú magánhangzónak ejtik.
| brit 1 | brit 2 | amerikai 1 | amerikai 2 | |
|---|---|---|---|---|
| nagyon szűkek |
éi, üu | ii, uu | ii, uu | ii, uu |
| szűkek |
ei, öu | éi, öu | éi, óu | éé, óó |
| tágak | ai, áu, ói | ái, au, oi | ai, áu, oi | ái, áu, oi |
Ami „kisimult” vagy szétesett
A brit angol hagyományos leírásait ismerő olvasóink három további magánhangzót hiányolhatnak eddigi felsorolásunkból. Ezek a fair ’igazságos’, fierce ’vad’ és poor ’szegény’ magánhangzói. Az amerikai angolban ezeknek a magánhangzóknak egy rövid magánhangzó és egy azt követő [r] felel meg: fair [fer], fierce [férsz], poor [pór].
Ezek a magánhangzók nem fordulhatnak elő magánhangzó előtt (az amerikaiban az [r] miatt), tehát nem az eddigi hét kettőshangzó, hanem a többi egyszerű hosszú magánhangzó viselkedését „utánozzák”. Ráadásul a kiejtésük is „kisimult”: egyszerű hosszú magánhangzóvá váltak. Ez már jó ideje megtörtént a brit angolban, kizárólag a hagyományos átírás jelei őrzik azt a látszatot, hogy ezek kettőshangzók volnának. A fierce magánhangzója szó végén két szótaggá válhat szét: fear [féé] vagy [féi-a] ’félelem’. Ez utóbbi ejtés is kettőshangzónak tűnhet, de itt nem egyetlen kettőshangzóról, hanem két szótagról, két magánhangzóról van szó. Lássuk, mi erre a bizonyíték.
A nemrég híressé lett „kairói Majdan”, a Tahrir Square ’Tahrir tér’ brit kiejtése lehet [taaréé szkwee] vagy [taaréi-a szkwee] (a hangsúlyos szótag magánhangzóját aláhúztuk). A név hangsúlya önmagában ugyanott van: [taaréé] vagy [taaréi-a]. A hangsúly helye a következő szó erősebb hangsúlya miatt változhat.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Ez az olyan két szótagú szavakban, amelyeknek az első szótagja hangsúlyozható, mindig megtörténik: Bahrein [baarein], de Bahrein Island [baarein ailönd] ’Bahrein-sziget’. Nem tolódik előre viszont a hangsúly akkor, ha még egy hangsúlyos szótag követi a szóban: Bahreini Dinar [baareinéi déinaa] ’bahreini dínár’. Ebből levonhatjuk a következtetést, hogy a kairói tér [taaréi-a] alakban ejtett változata három szótagú, a hangsúlyt még egy hangsúlytalan szótag követi, hiszen a [taaréé] változatban mozog a hangsúly, mint a Bahrein szóban, a [taaréi-a] változatban pedig nem, mint a Bahreiniben.
@szigetva: legalábbis sokan ugyanarra szokták használni őket, főleg fonológusok. Sajnos, mert igazából fonetikailag nem ugyanazok. Az egyik kategória relatíve stabil magánhangzó, amit a nyelv más részével képezünk, és a levegőnek képzett akadály is kisebb. Mármint az [u̯], [i̯] esetében.
@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Ugyanarra használjuk őket. Ha valaki mindkettőt használja, akkor többnyire a [w], [j]-t a szótag nyitányában, a [u̯], [i̯]-t a szótagmagban, kettőshangzó második tagjaként szokta. Mindenesetre szembenállni semmilyen nyelvben nem tudnak.
Most így hirtelen eszembe jutott megkérdezni: van bármi különbség a [j] és a [ı̯], vagy a [w] és az [u̯] között, vagy ugyanaz a használatuk?
Őőőő, val[ow]ban semmi, benézem. Akkor nem szóltam.
@El Vaquero: Pontosan mi sugallja ezt?
@szigetva: jó, de a cikkből azt lehet hinni, hogy minden szűk kettőshangzót érdemes egyeshangzónak átírni, pedig nem.
@El Vaquero: Csak azt nem értem, hogy miért tartod érdemesnek megismételni a cikk állításait (az [í], [ú] nagyon szűk kettőshangzó). A NEAR, SQUARE, CURE magánhangzóit elsősorban azért érdemes egyeshangzóként elemezni, mert azok, másodsorban pedig azért, mert a START, FORCE/NORTH/THOUGHT, NURSE magánhangzóival alkotnak egy csoportot viselkedésük szerint, azokat meg mindenki egyeshangzónak tekinti.
Megint idegesít itten El Phedro engemet. Itt is legyűröm azt a szokásos mantrát, hogy fonetikailag a sztenderd magyarban az összes hosszú magánhangzó nagyon szűk kettőshangzó , RP-ben, GA-ban pedig az /iː/ és /uː/ elég szűk kettőshangzók, nem véletlenül szórakozott már Gémszönövics is az ɪi és ʊu jelölésekkel.
Továbbá én semmilyen előnyt nem látok a cikkben, ami indokolná a kettőshangzók egyeshangzóként való elemzését. Lehet csak én vagyok fáradt 4 órányi alvás után, de nem vágom.
A GA/RP /oɪ/, /aɪ/, /aʊ/ pedig valójában [ɔɘ, aɘ, aɔ].