Székely írás Bolognában
Bolognában őrzik a székely írás leghosszabb emlékét. Fennmaradását egy polihisztor itáliai grófnak köszönhetjük, aki Erdélyben lemásolt egy székely betűkkel írt naptárt, s még néhány lapot. Az utóbbiak készítésének célja egyelőre homályos, sőt az sem látszik valószínűnek, hogy ugyanabból a forrásból származnak, mint a naptár. Az egyik oldalnak még a tartalma is teljes talány.
Ha valaki ismeretségbe kerül Luigi Ferdinando Marsigli gróf munkásságával, nehezen érti meg, miért nem tudnak róla Magyarországon sokkal többen sokkal többet. Igaz, a magyar tudomány is csak az utóbbi két évtizedben kezdte alaposabban földolgozni magyar vonatkozású munkáit – azt lehet hát remélni, hogy egy idő múlva a szélesebb közönség is értesül majd ennek az olykor habókosnak tűnő, valójában igazi nagy történelmi víziót kidolgozó polihisztor grófnak a kalandjairól s főleg a magyar történelem és művelődéstörténet számára alapvetően fontos munkáiról. A nyest virtuális lapjaira azért kerül Marsigli, mert neki köszönhetjük, hogy fennmaradt az a naptár, amely ma a székely írás leghosszabb, s igen fontos emléke.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Polihisztor és katona
Luigi Ferdinando Marsigli hatalmas életművet hagyott hátra: ha csak magyar vonatkozású műveit vesszük alapul, akkor is nagy műveltségű, sokoldalú tudós figurája bontakozik ki előttünk. Kézirataiból úgy tűnik, minden érdekelte: a Boszporusz áramlataitól Kapisztrán János testének fölkutatásán át a dunai népek viseletéig mindenféle –ásványok, növények, halak, családfák, oklevélmásolatok, szójegyzékek. Kéziratai között számtalan térkép is van. Rengeteget írt: önéletrajzot, naplót konstantinápolyi útján, tanulmányokat, traktátust a kávéfőzésről. És könyveket: az Oszmán Birodalomról és monumentális munkát a Duna földrajzi fekvéséről, élővilágáról és a mellette élő népekről. Mindeközben nem bolognai dolgozószobájában ücsörgött, merthogy katonaember volt, I. Lipót Habsburg uralkodó tisztje. A császári seregben nem egyszerűen végigharcolta a 17. század végének törökellenes háborúit: többször megsebesült, raboskodott – volt, hogy túszként egy ágyhoz láncolva, súlyos betegen, volt, hogy halál várt rá a többi fogollyal együtt, de megszökött. Aztán mikor szerencséje kegyesebb volt, akkor viszont a császári udvarban forgott, a pápánál, a szultánnál járt követségben, hadmérnöki munkájának nagy szerepe volt Buda visszafoglalásában, helyismerete, térképészeti tudása pedig a karlócai béke utáni határkijelölésekben volt nélkülözhetetlen.
Marsigli 1658-ban született Bolognában, grófi család sarjaként. Rendszeres egyetemi tanulmányokat nem folytatott, de ifjúkorában sokat utazott, és érdeklődése szerint hallgatott előadásokat szülővárosa és Padova egyetemén, elsősorban matematikát, fizikát, csillagászatot és anatómiát. 1679-ben Velence követével, Pietro Civranival Konstantinápolyba ment. Tizenegy hónapot töltött ott a török katonaság, államszervezet, kultúra – és a Boszporusz hírhedt áramlatai – tanulmányozásával. Apja halála után jelentkezett I. Lipót (1655—1705) osztrák császár hadseregébe. Ez után következtek az említett viszontagságok, de a nekünk fontos időben már a sikerkorszakát élte.
(Forrás: Wikimedia Commons)
1690-ben a Délvidékről Erdélybe vonuló császári sereg dunai átkelését tervezte meg – a császáriak feladata az volt, hogy Badeni Lajos őrgróf vezetésével a törökhöz pártolt Thököly Imre csapatait kiszorítsák a fejedelemségből. Marsigli ebben is fontos feladatot kapott: a Moldvába és Havasalföldre vezető szorosokat kellett lezárnia Thököly serege előtt. Marsigli tehát dél felől mozgott Székelyföld keleti peremén észak felé, egészen Gyergyóig – ide valamikor október táján ért, decemberig maradt, az itt készített térképek dátumaiból erre lehet következtetni.
„Gyűjtés a Székelyföldön élő szkíták nyelvéből”
Marsigli 1690 végén nemcsak katonai feladatait teljesítette sikerrel: gyűjtőmániájának köszönhetően maradt meg a székely írás eddig előkerült leghosszabb emléke, s bár a kézirat így csak 17. század végi, a lemásolt anyag egy 15. századi naptárt őrzött meg. Az emlék különlegessége, hogy a naptárt – legalábbis Marsigli megjegyzése szerint – egy fadarabról másolta a talján tudós, márpedig a krónikások megjegyzésein, valamint a Nikolsburgi Ábécé „vésettnek” rajzolt betűin kívül ez az egyetlen nyoma annak, hogy a székelyek fába is róttak betűket. A naptár egyben jelentős magyar nyelv- és művelődéstörténeti emlék is, hiszen a 15. századból mindössze három magyar nyelvű kalendáriumot ismerünk. A székely írás belső történetének megrajzolásához pedig nemcsak hossza, hanem archaikus helyesírási sajátosságai miatt is nélkülözhetetlen: még fölfedezhetők benne azok a szabályok, amelyek egykor általánosak lehettek a székely írást használók gyakorlatában, de a későbbi emlékekben már csak egészen csökevényesen vannak jelen, vagy egyáltalán nem mutathatók ki.
A naptármásolat Marsiglinak egy vegyes tartalmú kéziratkötetében maradt fenn, sok más apróbb följegyzés, dokumentum és az erdélyi szorosokat mutató térképek társaságában. Az emléket tartalmazó lapok elé kötött címoldalra a következőket írta Marsigli: „Gyűjtés a szkíták által használt nyelvből, akik Székelyföldön élnek, a régi időkből egy boton megmaradt, a mozgó ünnepeket mutató naptár, amelyet azok használtak, akik elsőként tértek át katolikus hitre. A botról magam gyűjtöttem, és elküldtem itáliai gyűjteményembe, amikor Erdély szorosait elzártam.” A 17. század végén természetes és általános volt, hogy a székelyeket – és általában a magyarokat – a szkítáktól származtatták. Abban azonban az olasz gróf pontatlan, hogy a naptár mit tartalmaz, hiszen nem a mozgó, hanem a katolikus egyház állandó ünnepeit tartalmazza: kiskarácsonnyal kezdődik, és Szilveszter estével végződik. A kettő között az állandó dátumokra eső ünnepeket jelzi, mint például az Úr színe változása és a karácsony, a napok zömét a szentek emléknapjának megnevezésével jelöli.
(Forrás: Sándor Klára)
A naptár azonban csak négy levelet foglal el: a Bolognában őrzött emlék egyéb részeket is tartalmaz. A címlap után egy ábécé következik, van két olyan oldal, amelyre Jézus életével kapcsolatos tulajdonneveket írtak, s van egy szinte egészében áthúzott, elrontott kéziratlap. Éppen ezek a „fölösleges”, nem a naptárhoz tartozó oldalak keverik gyanúba Marsiglit: nevezetesen hogy esetleg a naptárt sem valami „botról”, hanem az idézett címszöveget is tartalmazó, régebbi kéziratról másolta. Minden jel arra utal ugyanis, hogy a naptáron kívüli oldalak nem származhattak a „botról” – nem lett volna ott semmi keresnivalójuk tartalmilag sem –, azaz Marsigli több forrásból másolt, s így keletkezett a bolognai emlék. A naptár mindenképpen megérdemel egy bővebb bemutatást, úgyhogy most nézzük ezeket a titokzatos oldalakat, a naptárra pedig visszatérünk legközelebb.
Bötlemtől Kalifásig
A kéziratkötetbe a címlap után egy székely ábécét tartalmazó lapot kötöttek. A betűk a lapon jobbról balra haladva követik egymást két sorban, többé-kevésbé a latin ábécé rendjében. A második sor jószerivel csak betűösszevonásokat (ligatúrákat) tartalmaz. Ligatúrákat valamennyi fennmaradt székely ábécé közöl, de változó, hogy éppen melyeket. Úgy tűnik, a bolognai ábécében azok szerepelnek, amelyek a naptárban előfordulnak, de nem minden, a naptárban található ligatúra szerepel az ábécében. Az ábécében szereplő betűk formája nagyon hasonlít a naptár betűire – érthetően, minthogy ugyanattól a kéztől származnak, Marsigli írta őket. Kicsit alaposabb szemrevételezés után azonban kiderül, hogy az ábécé betűinek hangértéke nem teljesen egyezik meg a naptárban és a bibliai nevek írásakor használt betűkével. A különbségek nem ordítóan nagyok, de van, amelyik igen fontos közülük: ilyen, hogy a naptár azonos jellel jelöli az i és a j hangokat, az ábécé viszont két külön betűvel, és hogy az ö és az ü betűk fordított hangértékben szerepelnek a naptárban és az ábécében.
Azt könnyű megérteni, miért másolt le Marsigli a naptár mellé egy ábécét is – de mi lehetett vajon annak a két oldalnak az eredeti funkciója, amelyeken bibliai nevek szerepelnek? Ezek két lapon helyezkednek el, nagyon szellősen írva, a következő módon: Bötlen, Jérikó, Jéruzsályem, Egitom, Galiliában Kána, Magdalom, Názáret, aztán két olvashatatlan jelsor, majd Mikodémus, Heródes, Pilátos, Annás püspek, Kalifás. A nevek tehát Jézus életének eseményeit követik, de meglehetősen laza rendben, és messze a teljességtől. Természetes, hogy Jézus születésének helyével, Betlehem-mel kezdődik a sor, de csak negyedik helyen szerepel a gyermekkorhoz tartozó másik földrajzi név, Egyiptom. A többi helynév Jézus csodatételeinek, prédikációinak helyszíneit jelzi, a személynevek pedig a szenvedéstörténettel kapcsolatosak. Az itt olvasható nyelvi alakoknak – Galilia, Magdalom, Pilátos, Mikodémus, Annás püspek, Kalifás – a mai fül számára kétségtelenül van valamiféle bumfordi bájuk. Ennél azonban fontosabb az a következtetés, amit levonhatunk belőlük: ezt a részt föltehetően nem tanult egyházfi írta. Hogy mi lehetett a célja a nevek lejegyzésével, azt egyelőre igen nehéz lenne megmondani.
(Forrás: Sándor Klára)
Mindmáig feltörhetetlennek bizonyult az egyik kéziratlap nagyobbik része. Ezen a sorokat átfirkálták, viszont a törlés alatt viszonylag jól elkülöníthetők az egységek. A nehezen kisilabizálható részekhez néhány tisztán olvasható szó is csatlakozik – megfejthető például a gyümölcsoltó. A sor végén pár szót nem húztak át: itt a Szaniszló és a János, valamint a Pan(n)ónia név olvasható. Elképzelhető, hogy valamiféle kolofón volna ez a pár szó, az áthúzott szöveg pedig leginkább imarészletnek tűnik – de ennél biztosabbat egyelőre nemigen tudunk mondani. Azt sem tudjuk, mi lehetett ezeknek az oldalaknak a forrásuk, hiszen tartalmilag és betűhasználati szempontból is elkülönülnek a naptártól. Amiről szerencsére már jóval többet tudunk elmondani a következő részben.