egy irányban írja sorát
Székely ábécé Morvaországból
Hogy került a székely írás legrégibb ábécéje a morvaországi Mikulovba? Ki írhatta, mikor és miért? És miért írt ugyanarra a lapra egy héber ábécét is? Vajon miért utánoznak faragást a tollal rajzolt betűk? A Nikolsburgi Ábécé 1933-ban vált ismertté, de csak két évvel ezelőtt sikerült válaszokat találni a fenti kérdésekre – s még mindig nem mindre.
Thuróczy János krónikájával és a Bolognában őrzött székely betűs naptárral körülbelül egyidős a székely írásnak az az emléke, amely – a krónikához és a naptár címlapjához hasonlóan – a székely írásnak azt a tulajdonságát hangsúlyozza, hogy a betűket fába róják. Ez az emlék egy ábécé, és Morvaországból került elő. Azt viszont sokáig nem tudtuk, hogyan kerülhetett oda, a kutatók csak találgatták, ki óvatosabban, ki fantáziáját jobban elengedve. Csak a közelmúltban sikerült végre olyan nyomra bukkanni, amely fölfedte az ábécé lejegyzőjének személyét – de a Nikolsburgi Ábécé azért továbbra is tartogat rejtélyeket.
(Forrás: Wikimedia Commons / RomanM82 / CC BY-SA 3.0)
Székely és héber ábécé
1933 novemberében Ranschburg Gusztáv könyvkereskedő György nevű fia érdekes adatra talált egy árverési katalógusban: hogy a Dietrichstein-család kézirat- és nyomtatvány-gyűjteményét tartalmazó, a családnak a morvaországi Nikolsburg (ma: Mikulov) várában lévő könyvtárából árverésre bocsátott ősnyomtatványok egyikében egy kézzel bejegyzett székely ábécé található. Azonnal szóltak Jakubovich Emil nyelv- és művelődéstörténésznek, aki akkor éppen az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója is volt, az ő tanácsára kértek fényképet a kérdéses oldalról – s valóban, a képen kétségtelenül a székely írás régi ábécéjét látták. Jakubovich szerette volna a teljes kötetet megszerezni, de az ára olyan borsos volt, hogy ez nem sikerült, azt viszont mégis elérték, hogy legalább az ábécét tartalmazó lapot válasszák szét a kötettől. Ez nagy nyereség volt a magyar közművelődés számára – az ábécét ma is az OSZK őrzi –, de sok galibát is okozott, hogy a hártyát kioperálták az ősnyomtatványból: hosszú évtizedekig kellett várni, hogy újra megtaláljuk a kötetet, és segítségével kiderülhessen, hogyan került egy székely ábécé Morvaföldre.
A lapot eredetileg tartalmazó ősnyomtatvány 1483-ban készült, Bartholomeus Anglicus De proprietatibus rerum (A dolgok természetéről) című (jóval korábban írt) munkájának kiadása, a székely ábécé a kötet hátsó védőlevelének hátoldalán volt. A székely ábécét a lap fölső felére írták, címként pedig a következő olvasható a jelek fölött: Littere Siculorum, quas sculpunt vel cidunt in lignis – azaz A székelyek betűi, ahogyan fába róják olvasható. A cím alatt jobbról balra haladó rendben következnek a betűk, két és fél sorban, méghozzá szinte rajzolva, hogy a vonalak minél inkább utánozzák a fába rovást. Az ábécét a székely betűkkel írt amen szó zárja. A székely betűk fölé apró latin betűkkel a hangértéküket is leírták. A Nikolsburgi Ábécé betűkészletének minden eleme megtalálható valamely más emlékben, ligatúrái – tizennégyet hoz példának az ábécé – szintén könnyen elemeikre bonthatók, jó részük más ábécékben is megvan. Figyelemre érdemes, hogy az ö és az ü jelek hangértéke éppen fordítottja a más emlékekben lévőknek, csakúgy, mint a bolognai naptárban.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A rovást utánzó rajzoláson kívül van a Nikolsburgi Ábécének még egy furcsasága: a székely ábécé alatt, a lap alsó részére a héber ábécét is lejegyezték, két sorban a betűket, a harmadik sorban a betűk számértékét adták meg. A betűsor alá, középre írták a címet – Littere Judaeroum et menses –, ennek két oldalán pedig hat-hat héber hónapnév olvasható, de latin betűkkel. A héber írással írt részeket szintén latin betűkkel oldották föl. A másoló nemigen ismerte a héber írást, bizonytalan vonalvezetéssel, kissé ügyetlenül másolt.
Naptártartozék Janus Pannonius elveszett nyelvtanához?
Az, hogy a Nikolsburgi Ábécét tartalmazó lapot elválasztották a kötettől, nehezítette mind az emlék korának meghatározását, mind annak megállapítását, hogy vajon ki készíthette, és hogyan került Morvaországba. Ez a három kérdés szorosan összekapcsolódik, nem véletlen, hogy mindháromra akkor sikerült választ kapni, amikor végre előkerült az ősnyomtatvány.
Jakubovich Emil, aki gyakorlott filológus volt, úgy gondolta, hogy a lapon látható ragasztónyomok, rozsdafoltok, gyűrődések egy korábbi kötés nyomai, vagyis hogy az ábécét tartalmazó pergamen korábban egy másik kódex első táblájának belső borítólapja lehetett. Ez természetesen azt jelentette volna, hogy az ábécét 1483, az ősnyomtatvány megjelenése előtt írták. A lapon olvasható latin betűk formája alapján a 15. század közepére, esetleg az azt követő évekre datálta az emléket. Úgy vélte, hogy a korban megszokott magyar helyesírási gyakorlattól való eltérések arra utalnak, hogy nem magyar anyanyelvű lejegyző másolta valahonnan az ábécéket, aki láthatóan nem ismerte jól a székely betűket, hiszen nem írta, hanem szinte rajzolta őket, és hasonlóképp járt el a héber betűkkel is.
Jakubovich véleményét széles körben elfogadták, ettől a hagyománytól eltért viszont Vékony Gábor. Vékony nagyívű elméletben próbált választ találni arra, hogy ki és miért készíthette az ábécét, s hogyan került oda, ahol megtalálták. Nézete szerint a Nikolsburgi Ábécét Janus Pannonius készítette egy naptárhoz, a naptárt pedig az általa írt grammatika részének szánta, s az ábécé Janus olmützi kapcsolatai révén került volna lelőhelyére. Az elmélet kerek, de súlyos baj van már a kiindulással, mert azt ugyan már Cornides Dániel is fölvetette, hogy Janus a székely írás léte mellett „tanúskodott” elveszett nyelvtanában, a nyelvtant azonban nem ismerjük, kézirata nem került elő, így mindez akkor sem több puszta föltételezésnél – ha éppen logikusnak is látszik, hogy Mátyás udvarának egyik központi alakja valóban ismerte a Mátyás krónikása által népszerűsített, az ősi hun hagyaték bizonyítékának tekintett ábécét. Vékony egyébként ráadásul jócskán túllépett Cornides föltételezésén: szerinte Janus valamikor az 1460-as években dolgozhatott nyelvtanán, annak ellenére, hogy akkor Mátyás kíséretében tartózkodott annak hadjáratai során, s épp ebben az időben kért tőle kölcsön egy grammatikát egykori padovai diáktársa, Protazius Boskovič, aki akkor már Olmütz püspöke volt. A kért nyelvtant Janus megküldte, a székely ábécét megőrző hártyalevél ennek a kölcsönzött grammatikának a belső lapja lett volna, s a püspök halála után a hagyatékába került – innen elővéve használták föl a lapot újra, akkor már Bartholomeus Anglicus munkájának bekötéséhez.
Vékony összefüggő és részletgazdag története szinte belesodor bennünket, hogy higgyünk neki, csábító a lehetőség is, hogy a Mátyás-korinak tartott székely ábécét a leghíresebbé vált korabeli humanista személyiség kézírásának tartsuk – jobb mégis óvatosnak lennünk, mert az igazolható tények és a fantáziára támaszkodó föltételezések aránya túlságosan az utóbbi javára billen. Vékony egész hipotézis-piramist épített: föltételezi, hogy (1) az ábécét naptárhoz készítették, hogy (2) a naptár egy grammatika része lett volna, és hogy (3) Janus írt nyelvtant. Ha pedig ez mind így van, rátehetjük a piramisra a csúcsot: az ábécé Janus grammatikájához készült naptár része, tehát „minden okunk megvan” arra, hogy Janus kezének tulajdonítsuk.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Mint később bebizonyosodott, sokkal közelebb járt az igazsághoz Róna-Tas András. Szerinte Mátyás cseh bizalmasának, az olmützi püspöki kormányzónak kinevezett Filipec Jánosnak lehetett köze az ábécé Nikolsburgba kerüléséhez: az ő révén juthatott el az ősnyomtatvány – és a hozzá kötött székely ábécé Morvaországba, valószínűleg egy magyarországi könyvtárból, talán Váradról, hiszen Filipec 1476 és 1490 között váradi püspök volt, és nagyon fontos diplomáciai feladatokat teljesített. 1484-ben olmützi püspökké választották, de a pápa nem volt hajlandó beiktatni, mert huszitizmussal vádolták, Mátyás azonban, dacolva a katolikus egyházfővel, mégis kinevezte püspöki kormányzónak. 1486-ban Filipec alapította a brünni nyomdát.
„Pencsicei Fülöp tulajdona”
Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a Nikolsburgi Ábécé titkainak egy részét akkor sikerülhet megfejteni, ha megtaláljuk az ősnyomtatványt, amelyből kiemelték az ábécét tartalmazó lapot. Azt még az árverési katalógusból tudtuk, hogy a könyv első lapján díszes bejegyzés hirdette, hogy a kötet egykor Philipi de Penczicz tulajdona volt. A tulajdonosról azonban szinte semmit nem tudtunk: a föltételezések szerint annak az ősi morva családnak lehetett tagja, amelynek tulajdonában volt a morva Penčice, a Brünntől 80-90, Olmütztől 15, az egykori Nikolsburgtól (ma Mikulov) pedig 140 kilométerre fekvő település.
Az ősnyomtatvány azonban sokáig bujkált, csak nemrégiben sikerült a nyomára akadnia Szelp Szabolcsnak. Ekkor derült ki, hogy a székely betűk fölött látható latin betűs kézírás megegyezik a kötet több bejegyzésével. Minthogy ezek az ősnyomtatvány tulajdonosától, Pencsicei Fülöptől származnak, vélhetően ő rajzolgatta a hártyára a székely és a héber ábécét is. A kérdés most már az maradt, mikor történt ez és miért.
(Forrás: Wikimedia Commons / Fülesbagoly)
Pencsiceiről ma sem tudunk sokkal többet, mint korábban, de az új elemek fontosak a Nikolsburgi Ábécé keletkezését illetően. Neve elárulja származási helyét, mely tehát Olmütztől pár kilométerre található, azaz az imént említett Filipec János földije volt. Minden bizonnyal ismerték is egymást, mert Pencsicei Fülöp tagja volt annak az 1487-ben a francia udvarba küldött követségnek, amelyet éppen Filipec vezetett. Pencsicei más ismeretséggel is rendelkezhetett Mátyás udvarában, legalábbis erre lehet következtetni egyéb bejegyzéseiből. Mindezek alapján azt biztosra mondhatjuk, hogy a Nikolsburgi Ábécé legalább közvetetten Mátyás udvarához kapcsolható. Azt egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy még Mátyás életében keletkezett-e, vagy valamivel később. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy Pencsicei valamilyen előképről másolta a székely ábécét, és akár Mátyás halála után jött létre az általunk ismert kézirat, akár nem, a kiindulópontul szolgáló eredeti sokkal nagyobb valószínűséggel készülhetett a hun hagyományra nagy hangsúlyt fektető Mátyás udvarában, mint Ulászlóéban. Ezt erősíti egy további ismeretség ténye: a Pencsiceit patronáló Filipec János is hallhatott a „hunok székelyekre örökített” írásáról, már csak azért is, mert Thuróczy Chronicáját éppen az általa alapított brünni nyomdában készítették.
További rejtélyek
A Nikolsburgi Ábécé lejegyzőjének földerítése fontos részleteket tisztázott, de maradt még megoldatlan kérdés a ma legkorábbinak ismert székely ábécé körül. Az egyik ilyen, hogy a könyveket kedvelő Fülöp vitéz vajon milyen forrásból dolgozott, s miért hangsúlyozta, hogy a székelyek fába róják betűiket. Ő maga fába rótt betűket másolt-e, és a fafaragás vonalait próbálta utánozni az ék alakúra rajzolt vonalkákkal, vagy a lemásolt forrás maga is az általa adott címet viselte, és szintén faragást utánzó betűket tartalmazott?
(Forrás: weheartit.com)
Azt sem tudjuk egyelőre, miért másolt Pencsicei egy héber ábécét a székely alá. A kötetbe írt megjegyzéseiből kiderült, hogy igen érdekelte a csillagászat, a héber hónapneveket vélhetően emiatt jegyezhette föl. De közrejátszhatott a székely és a héber ábécé egy lapra másolásában, hogy fölismerte: mindkét írás jobbról balra halad. Azt sem zárhatjuk azonban ki, hogy a forrásként szolgáló kézirat – ez esetben biztosan kézirat, és nem faragott bot – már tartalmazta a héber ábécét is. Ez utóbbi azért volna érdekes, mert a 15. század végén, de legfeljebb a 16. század legelején keletkezett Nikolsburgi Ábécében még nem tükröződhet a 16. század második harmadában már természetes humanista divat, a héberrel való rokonság keresése. Ugyanakkor a két írás irányának egyezése természetesen ilyesfajta rokonítás nélkül is föltűnhetett.
Egyelőre tisztázatlan az is, hogyan magyarázható a Nikolsburgi Ábécé és a Bolognai Rovásemlék naptárának betűhasználati egyezése, az, hogy az ö és az ü betűket egymással azonos módon, de minden más emlékhez képest fölcserélve használták. Vajon közvetlen kapcsolatot sejthetünk-e az egyezés mögött, vagy inkább arra gondolhatunk, hogy a két emlék egymáshoz közeli kora okozza a hasonlóságot, és a 15. század második felében ez volt a megszokott jelölési mód? E kérdés megválaszolásában a hasonló korú, hosszabb emlékek segítenének, ezekre azonban egyelőre várnunk kell.
Irodalom
Jakubovich Emil: A székely rovásírás legrégibb ábécéi. Magyar Nyelv 31, 1-17.
Róna-Tas András: A magyar rovásírás és a Mátyás-kori humanizmus. Néprajz és Nyelvtudomány 29, 173-179.
Szelp Szabolcs: A Nikolsburgi ábécé szerzősége és keletkezési ideje. Magyar Nyelv 107, 407-428.
Vékony Gábor: A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. Budapest.