A követek szupertitkosított feljegyzése
Egy Isztambulban követségben járt könyvgyűjtő humanista – korábban gazdasági intéző – kíváncsiságának köszönhetően maradt fenn az a felirat, amely egy korábbi követség viszontagságait örökítette meg. A felirat tartalmazza szerzőjének nevét és keletkezésének évét, mégis vannak körülötte megválaszolatlan kérdések.
1913 szerencsés évük volt a székely írással foglalkozóknak: ekkor fedezték föl a Bolognában őrzött székely írásos Marsigli-kéziratot, valamivel korábban pedig Franz Babinger, az igen jeles német oszmanista bukkant furcsa szögletes jelekre a szultáni udvarban követségben járt Hans Dernschwam naplójában. Fölfedezéséről először Vilhelm Thomsent értesítette, aki éppen húsz évvel korábban jelentette be, hogy sikerült megfejtenie a keleti türk írással írt orhoni feliratokat. Thomsen fölismerte, hogy az általa korábban már látott székely írás jelei vannak a naplóban, s mivel magyarul is tudott, az olvasatra is ő tette az első javaslatot. Thomsen Babingert a néprajzkutató Sebestyén Gyulához irányította, aki addigra jón éhány cikket és egy könyvet is publikált a székely írásról. Mint kiderült, igen korai, ráadásul évszámot tartalmazó, viszonylag hosszabb emlék került elő, és az olvasata is elég egyértelmű. Száz éve ismerjük tehát a feliratot és tartalmát – mégsem mondhatjuk, hogy már mindent tudunk vele kapcsolatban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Bollweevil / CC BY-SA 3.0)
Augustus sírfelirata, a holland tulipán
és furcsa jelek az istálló falán
1553-ban Ferdinánd császár azzal a megbízással küldött követséget Isztambulba, hogy I. (Nagy) Szulejmán szultánnál érjenek el végleges megoldást Erdély megtartása érdekében. A követség vezetőjévé egy kipróbált diplomatát nevezett ki, Verancsics Antalt. Verancsics dalmát származású humanista tudós volt, a követség évében iktatták be pécsi püspökké, s korábban jó néhány követségben vett már részt. A követség másik főembere Zay Ferenc volt, aki fiatalon megjárta a mohácsi csatamezőt, aztán az egri majd a szolnoki vár kapitánya, s a dunai magyar hajónaszád parancsnoka volt. A népes követség ugyan csaknem kizárólag magyarokból állt, de még indulásuk előtt csatlakozott hozzájuk Hans Dernschwam, a Fuggerek korábbi magyarországi intézője – a követség indulását megelőzően már visszavonult, s idejét leginkább jelentős könyvgyűjteményében töltötte. A követséghez később még egy igen ismert flamand diplomata, Oghier Ghiselin de Busbecq is csatlakozott – ennek az útnak az eredménye az egyik első útleírást is tartalmazó mű, a Török levelek, neki köszönhetik a hollandok a tulipánt, mert ő küldte az első hagymákat barátjának, egyesek szerint az ő révén honosodott meg az orgona is Európában. Külön hálásak lehetnek neki a nyelvészek és a történészek is: az isztambuli bazárban ő figyelt föl néhány krími kereskedőre, akik a németre emlékeztető furcsa nyelvet beszéltek, s rögtön szójegyzéket is készített nyelvükről, így őrződött meg a krími gót kései változata.
A követség diplomáciai értelemben egyáltalán nem volt sikeres, nem is térhettek haza csak 1557-ben, viszont számos latin és görög feliratot találtak és másoltak le. Nem véletlenül figyeltek erre, minthogy a követség vezető tagjai, beleértve a katona Zay Ferencet is, valódi humanista szellemiséggel rajongtak a régiségekért. A követség legnagyobb hírű fölfedezése a Monumentum Ancyranum – ez egy i. e. 25 és 20 között épült római templom falára írt másolata az Augustus cselekedeteiről szóló Res Gestae Divi Augusti című munkának, s egyik kényszerű utazásuk közben találták Ankarában (egykor Ancyra), mikor a Perzsiában hadakozó szultán kellett utazniuk, hogy tárgyalásaikat folytathassák. A lelet azért nagyon becses művelődéstörténeti fölfedezés, mert a szöveg római, Augustus síremlékére írt eredetije eltűnt, egyéb megmaradt változatai pedig sokkal töredékesebbek, mint az ancyrai felirat.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A hosszú feliratnál jóval rövidebb, nem a mi császárunkról szól, mégis nagyon örülhetünk neki, hogy a követség régiségmániás tagjainak egyike azt a feliratot is megörökítette naplójában, amely az isztambuli Követek háza istállójának külső falán volt. A Követek háza volt a követek szállása, a karavánszeráj négyszögletes udvart vett körül, és igen nagy – Dernschwam leírása szerint – harminc ablakos istálló is tartozott hozzá. Ennek az istállónak a külső falán, alacsonyan a föld fölött volt az a fehér kő, amelyre három sornyi írást véstek. A Követek háza később leégett, a feliratot tartalmazó kő megsemmisült, ezért aztán különleges szerencse, hogy Dernschwam szorgalmasan lemásolta az ismeretlen jeleket tartalmazó írást.
„László király öt kevetét váratták itt”
Dernschwam nem ismerte a székely írást, ezt érdemes mindig szem előtt tartani, amikor az Isztambuli Felirat betűformáiból akarunk következtetést levonni, mert a betűket láthatóan egységesítették formailag: a jelek szabályosak, kidolgozottak. Valószínű, hogy az olvasati problémák egy része is másolási hibára vezethető vissza. Dernschwam eredeti, Augsburgban őrzött naplójának két további másolata is fennmaradt, az egyik Prágában, a másik Wolfenbüttelben, s nagyon tanulságos, hogy ezek a székely betűket az eredeti kézirathoz képest további torzulásokkal adják vissza.
A székely felirat másolata – hasonlóan a lemásolt latin és görög feliratokhoz – nem a napló szövegében, hanem annak függelékében található. Elé Dernschwam pontosan leírta, hol találta a feliratot, s azt is hozzátette, hogy a betűket a követség tagjai közül senki nem ismeri. A lemásolt sorok alatt az a megjegyzés olvasható, hogy „ilyen betűk vannak Olaus Magnus Gót Krónikájában”.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az Isztambuli Felirat szövege jól olvasható, csak egy-két jelcsoport értelmezése körül vannak kisebb viták. Olvasata a következő:
ezer öccáz tizenöt esztendőben írták eszt László király öt kevetét váratták itt
Bílaji Barlabás kettő esztendejig itt valt nem tőn császár
Kedeji Székely Tamás írtán eszt Szelimbök császár ittben száz lóval
Az Isztambuli Felirat a székely írás más korai emlékeiben is föllelhető sajátosságokat mutatja. Az írott szöveg a kiejtést követi, a rövid e hangokat egyszer sem írták ki benne, de két a és egy i, sőt két é is kiíratlanul maradt. A felirat különössége, hogy betűi balról jobbra haladnak, nem pedig a szokásos jobb-bal irányban. Ennek megfelelően a felirat betűi is a megszokott székely betűk tükörképei. Mégis úgy tűnik, készítője más alkalmakkor jobbról balra írt: a ligatúrákban álló a betűk a szokásos irányban állnak.
Tartalmát sem nehéz megfejteni: a felirat a Verancsics-követség egyik elődjének, egy negyven évvel korábbi követségnek a viszontagságait örökíti meg. A követjárást akkor Bélay Barnabás szörényi bán, II. Ulászló megbízottja vezette, feladata az volt, hogy elérje az 1510-ben kötött fegyverszünet megújítását. Bélay 1513-ban nyolcvan lovas kíséretével érkezett Isztambulba, s csak hét év múlva térhetett haza, mert a szultán addig maga mellett tartotta – ennek köszönhetően, akarta vagy sem, személyesen végigkísérte I. (Vad) Szelim hadjáratait, aki uralkodói melléknevét nem pusztán apja és testvérei meggyilkolásáért kapta, hanem jelentős katonai sikerei miatt is: rövid uralkodása alatt megkétszerezte az Oszmán Birodalom területét. A felirat tehát Bélay és emberei kényszerű isztambuli tartózkodásáról szólna, és a szöveg szerint 1515-ben írta egy Tamás nevű férfi, aki e szerint az értelmezés szerint a követség lovásza lehetett. A neve könnyen magyarázható, a Nyikó mentén fekvő Kis- vagy Nagykedéről származhatott, és persze székely volt.
Pontok hozzáadásával „sok értelem”?
Úgy tűnik, könnyű dolgunk van az Isztambuli Felirattal: tartalmazza, hogy ki, mikor és milyen okból írta, pontos adatokat, kerek történetet kapunk. Vannak azonban érdekességek a felirat körül.
Az egyik, hogy Dernschwam szerint a követségből senki nem tudta megfejteni a furcsa betűket. Ez azért meglepő némiképpen, mert a követség vezetője, Verancsics Antal egy munkájában emlegeti a székelyek írását, méghozzá úgy, hogy nem egyszerűen lemásolta Thuróczy János följegyzését, hanem bővítette is: szerinte a székelyek betűiket „négyszögletes fákba róják, jobbról balra, mint a zsidók, egyiptomiak és törökök, és néhány pont hozzáadásával sok értelmet fejeznek ki.” Verancsics e korábbiaknál valamivel részletesebb leírásából arra lehetett következtetni, hogy a főpap saját szemével is látott székely betűket, talán még a jelek hangértékét is ismerte. Ez sem volna meglepő, hiszen alaposan tanulmányozta Erdély, Moldva és Havasalföld népeit, szokásait és földrajzát. Azt viszont igen nehéz elképzelni, hogy Dernschwam ne mutatta volna meg a furcsa betűket társainak, ráadásul maga Verancsics megjegyzése sem valami pontos, hiszen a székely írásról adott új „információja” csak félreértésen alapulhat: a székely írásban nem használnak pontokat. Verancsics valószínűleg a székely írásnak azt a tulajdonságát értelmezte a maga módján – vélhetően a héber pontozásból kiindulva –, hogy a magánhangzók ki nem írása és a betűk összevonása miatt a székely jelsorok rövidebbek lehetnek, mint a megfelelő latin betűs leírás.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Egyelőre nincs igazán jó magyarázat arra sem, miért fordította meg a szerző az írásirányt. Gyanakodtak arra, hogy balkezes volt, más szerint a latin írás hatására történhetett. Egyik vélemény sem tűnik kielégítő magyarázatnak: ha a latin írás hatására fordult volna meg az írásirány, az önmagában nem fordította volna meg a betűket is, és a balkezesek sem tükrözik a betűket és fordítják meg a sorokat. Van olyan vélemény is, amely szerint meg akarta nehezíteni a szöveg elolvasását, azaz titkosítani akarta a szöveget. Ez talán valamivel hihetőbb magyarázat, de azért ez sem a legmeggyőzőbb: egyrészt a tartalom nem volt titok, sem a magyarok, sem a törökök előtt, másrészt miért vélte volna a szerző, hogy Isztambulban illetéktelenek számára nem elég érthetetlen egy magyar nyelvű, székely írással írt üzenet, hanem még tovább kell titkosítania? A legmeglepőbb javaslattal Horváth Iván állt elő: szerinte gyanús, hogy egy előző követség tetteit megörökítő feliratot éppen olyan követség talál meg, amelynek tagjai valamennyien rajonganak a régi feliratokért. Azt sajnos nem fejtette ki, hogy pontosan milyen érvek alapján gondolja esetleg negyven évvel későbbi hamisítványnak az Isztambuli Feliratot – pedig lehet, hogy a furcsaságok egy részére magyarázatot kapnánk, ha bebizonyosodna, hogy igaza van. Egyelőre azonban nem igazolható ez a fölvetés.