Humanista koholmány-e a székely írás?
Egyre több helyen találkozhatunk székely írással írt helynévtáblákkal – és azok körében, akik ezt ellenzik, egyre gyakrabban bukkan föl az a nézet, hogy a székelyek betűit csak a 16. századi humanisták ötlötték ki. Milyen érvekre hivatkoznak e nézet képviselői? És igazuk van-e?
A székely írás körül puskaporos a levegő. Nemcsak a tudományos életben elfogadott nézetek állnak nagyon távol a laikus elméletektől, de ez utóbbiak között is nagyok a különbségek. Vannak, akik a magyarság ősnép eredetét bizonyító több tízezer éves reliktumnak tekintik a jeleket, a visszafogottabbak szkítának, hunnak vallják. Háború dúl a székely írás szabványosítása körül is. A hétköznapokban leginkább érzékelhető ellentét azonban abból fakad, hogy a gyorsan szaporodó helynévtáblákat – ezért magát a székely írást is – igen sokan a szélsőjobb politikai térnyerésével azonosítják (a szélsőjobboldal akaratával egyébként egyezően), és politikai beállítódástól függően vagy örülnek ennek, vagy egyáltalán nem.
Az utóbbi csoportba tartozók között egyre gyakrabban bukkan föl – például közösségi portálokon, műsorokhoz írt fórumbejegyzésekben – az a nézet, hogy a székely írás használata csak afféle magyarkodás: ez az írás nemhogy nem ősi, de egyenesen valamiféle „hamisítvány”, a humanisták alkották meg, korábban nem létezett. Ennek a terjedő vélekedésnek az alapjául olykor egy tudományos kézikönyvre hivatkoznak – de mi áll ebben valójában? És igazolhatók-e az ott kifejtett érvek? Ez a most kezdődő sorozat fő kérdése. Az első részben néhány alapinformációt olvashatnak, és magát az elméletet mutatjuk be.
(Forrás: Wikimedia Commons / Mazarin07 / GNU-FDL 1.2)
A székely írásról szerecsendió-héjban
A nyest.hu ugyan foglalkozott már a székely írással kapcsolatos alapismeretekkel, mégis hasznos lehet nagyon röviden összefoglalni, mit tudunk az írás történeti használatáról, hiszen kevesen vannak, akik a székely írás tudományos irodalmában otthonosan mozognak. Az írás betűírás, jobbról balra halad, betűformái eredetileg szögletesek voltak, a magánhangzókat a legkorábbi emlékekben csak meghatározott esetekben írták ki. A székely írás a magyar nyelv hangkészletéhez illeszkedett, de nem voltak külön betűi a rövid és hosszú magánhangzók jelölésére. Helyesírása fonetikus volt, azaz valóban úgy írták le a szavakat, ahogyan ejtették.
Az írás emlékeinek egyik része székelyföldi templomokban található kőbe vésve, téglára vagy freskóba karcolva, falra – az egyik a mennyezet egyik kazettájába – festve. Nem teljes listával: láthatunk székely írásos feliratot többek között Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Derzs, Gelence, Bögöz, Dálnok, Székelydálya, templomában. Általánosan elfogadott nézet szerint a templomfeliratok betűformái arról tanúskodnak, hogy még a kései, 17. századi feliratoknak (ilyen a rugonfalvi és az énlaki) sincs közük Telegdi János híres, 1598-ban készült tankönyvecskéjéhez, amelyből a kései, már papírra írt, kéziratos emlékek szerzőinek zöme a székely írást tanulta. Van néhány olyan emléke is a székely írásnak, amely eredetileg más hordozóanyagon volt, de csak kéziratos másolatban maradt fenn: ilyen talán a több részből álló Bolognai Rovásemlék naptári része, ezt közvetett bizonyítékok alapján a 15. század második felére datálhatjuk, ilyen az 1501-ben keltezett Csíkszentmihályi Felirat és az 1515-ös évszámot tartalmazó Isztambuli Felirat. Igen nevezetes az eddig ismert első ábécé, ez Nikolsburgból került elő. Templomi feliratot eddig kizárólag Székelyföldön, elsősorban az egykori Telegdiszék területén, Székelyudvarhely környékén találtak, egyértelműen Székelyföldhöz kötődik a Bolognából előkerült naptár is. Telegdi említett tankönyvének ismertté válása után némiképpen megszaporodnak a kéziratos bejegyzések, szerzőik között egyre több a nem székely származású – Telegdi tankönyvének első méltatója, a könyvhöz előszót író Baranyai Decsi János sem volt székely.
(Forrás: Wikimedia Commons )
A székely írás eredete körül igen sok még a tisztáznivaló. A 19. század végén Nagy Géza az orhoni feliratok keleti türk betűkészletével rokonította a székely ábécét, s ezen az úton ment tovább a turkológus Németh Gyula is. Arról azonban szó sincs, hogy ma a turkológusok közvetlen leszármazási kapcsolatot föltételeznének a székely és a keleti türk írás között. Az utóbbi évtizedekben ugyanis nagyon sok felirat – tárgyakra karcolt, sziklára írt egyaránt van köztük – került elő az egykori Kazár Birodalomból, illetve a dunai bolgárok és az avarok területeiről. Ezek a feliratok láthatóan többféle ábécével készültek, de abban azonosak, hogy rövidek, ezért egyelőre kitartóan ellenállnak a megfejtési kísérleteknek. A székely írás elődjének az eredetét valahol ezek között az ábécék között kereshetjük.
Hunfalvytól a Villanyspenótig
Lássuk akkor ezt a bizonyos koholmány-elméletet. 2007-ben jelent meg Szegedy-Maszák Mihály főszerkesztésében A magyar irodalom történetei – a korábbi, zöld borítós, ezért Spenótnak becézett magyar irodalomtörténet utódaként a Neospenót nevet kapta. Ennek elektronikus változata a Villanyspenót, s az ikermunkák egyik fejezete, A székely rovásírás és a latin-magyar ábécé című fogalmazza meg azt a gyanút, hogy a székely ábécét a Mátyás udvarában élő, vagy talán még inkább a 16. századi humanisták találták ki. A fejezetet az irodalomtörténész Horváth Iván írta (a szöveget már egy évvel korábban, Gépeskönyv című tanulmánygyűjteményében is közölte).
Ez a meghökkentő állítás azonban nem egészen új: kísértetiesen hasonlót fogalmazott meg 1888-ban Réthy László, az elmélet bizonyos elemei pedig már Hunfalvy Pálnál is megjelentek 1881-ben. Hunfalvy szenvedélyesen tagadta a székelyek hun származását, s úgy gondolta, a székely írást a 17. század tudósai ötlötték ki, hogy alátámasszák vele a székelyek hun eredetét. A székelyek eredetére vonatkozó nézetét érvvé visszafordítva jutott arra, hogy ha a székelyek nem a hunok utódai, akkor az írásuk sem lehet hun eredetű – azaz pusztán hamisítvány.
Hunfalvyhoz hasonlóan Réthy kiindulópontja is az volt, hogy a székelyek nem önálló etnikumként csatlakoztak valamikor a magyar törzsekhez, hanem „ugyanolyan magyarok”, mint a többi magyar néprész, ezért aztán, ha van külön írásuk, akkor az már csak Erdélyben, későn alakulhatott ki. Úgy vélte, a krónikások híradásai nem tekinthetők bizonyítéknak a székely írás létét illetően, mert valójában a pásztorok közt használatos számrovásról meséltek. A székely ábécé megalkotója szerinte valami teológiai végzettségű székely lehetett, aki a pásztoroktól látott számjeleknek és tulajdonjegyeknek hangértéket adott, kibővítette az ábécét a glagolita ábécéből vett betűkkel, s mivel abból indult ki, hogy minden nyelv őse a héber, annak mintájára jobbról balra írt az újonnan megalkotott ábécével.
(Forrás: Wikimedia Commons)
„Humanista csinálmány”?
Horváth Iván kevésbé kategorikus, mint Réthy, óvatosabban vonja le a következtetéseket, több és alaposabban kifejtett érvet használ, de gondolatmenete mégis sok ponton azonos Hunfalvyéval, illetve Réthyével. Bár állításként nem fogalmazza meg, tanulmányának nemcsak lehetséges, hanem – retorikai eszközök segítségével – kifejezetten sugallt olvasata, hogy a székely írás a humanisták alkotása. Nem véletlen, hogy sokan értelmezik így.
Horváth kiindulópontja egyrészt az, hogy a középkori krónikások egymás munkáit másolták, így aztán említéseik nem egymástól független bizonyítékok a székely írás használatára. Valamennyien Kézait követték, és elképzelhető, hogy „deduktívan” jártak el, azaz ismerték azt a hagyományt, hogy a hunoknak volt írásbeliségük, a székelyeket a hunoktól származtatták, így aztán úgy vélték, hogy a székelyeknek örökölniük kellett a régi hun írást. Másrészt Horváth szerint a székely írásnak nincs olyan hitelesen datálható emléke, amely a 15. század vége, a 16. század előtt készült volna, sőt, a korai emlékek körül is vannak gyanús körülmények. A 15. század végére datált Nikolsburgi Ábécé megtalálása körül szerinte túl sok a tisztázatlanság, akár még hamisítvány is lehet. A szintén korai Isztambuli Feliratot azért tartja gyanúsnak, mert egy olyan követség találta meg, amelynek négy tagja rajongott a régi feliratokért, így ez a felirat afféle „célba érő palackposta”. Mindezek alapján Horváth Iván azt veti föl, hogy a székely írás keletkezhetett a 16. században: a korabeli humanisták jóhiszeműen megalkottak volna egy ábécét a hun-utód székelyeknek tulajdonítva, s minthogy az akkori általános vélekedés valamennyi nyelv ősének a hébert tartotta, az is természetes, hogy ehhez a nézethez illesztették az írás irányát, ezért haladnak a székely írás betűi jobbról balra.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sandstein / CC BY 3.0)
Mindez persze csak akkor lehetséges, ha a székely írás eredetére vonatkozó korábbi, a tudományos körökben elfogadott nézetet is föladjuk: nevezetesen azt, hogy a székely írás kapcsolatban volna a nyugati törökség – kazárok, dunai bolgárok, avarok – egykori területein talált emlékek ábécéivel, s távolabbi kapcsolatban állna az orhoni és jenyiszeji feliratok jól ismert keleti türk írásával. Horváth Iván tanulmánya összegzésében éppen ezt mondja ki, nevezetesen hogy a Kelet-Európában talált emlékek és a székely írás kapcsolata nincs még bizonyítva, s hogy a székely ábécé és a keleti türk ábécé egyezéseit a véletlen is létrehozhatta. Abban nyilvánvalóan igaza van, hogy a székely írás és a nyugati törökség írásainak, illetve a keleti türk írásnak a kapcsolata nem nevezhető bizonyosnak – a keleti türkkel való közvetlen kapcsolatot már senki nem állítja, a kazáriai, a dunai bolgár és az avar ábécék pedig megfejtetlenek. Ez azonban nem dönti el, hogy a székely írás lehet-e a humanisták találmánya – ehhez a többi érvet kell majd megvizsgálnunk. Legközelebb ezzel folytatjuk majd.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (60):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Sultanus Constantinus: Hát igen, ezen mondjuk annyira nem is lehet csodálkozni, ha egyszer a „spanyolban” az <x>-nek etimológiától függően lehet vagy négy-ötféle kiejtése is ([ks], [x], [s], esetleg [ʃ]); ilyet azért más betű náluk nem nagyon tud.
@Sultanus Constantinus: „a természetes ejtésben ... [x] lesz belőle”
Ezt az ejtést mintha a RAE is elfogadná megfelelőnek: „En algunos extranjerismos usados corrientemente en español (tomados, por lo general, del inglés o del alemán, pero también de otras lenguas como el árabe), así como en algunos nombres propios extranjeros y sus derivados, la h se pronuncia también aspirada o con sonido cercano al de /j/: hámster, holding, hachís, Hawái (hawaiano), Hegel (hegeliano), etc.”
@Irgun Baklav: Na meg ez is érdekes:
hu.forvo.com/word/xil%C3%B3fono/#es
Itt aztán a (sztenderdnek számító) [si'lofono] ejtésen kívül van minden, [ksi'lofono] és [xi'lofono] is. :)
@Irgun Baklav: Abban maximálisan egyetértek, hogy a [h]-s ejtés a spanyolban (azokban a változatokban, ahol egyébként fonémikusan csak /x/ létezik), mesterkélt/választékos/tudatos, és a természetes ejtésben vagy [x] lesz belőle, vagy semmi (mert nekik a [h] kb. olyan furcsa lehet, mintha nekünk [x]-t kellene ejteni pl. a "mechanika" szóban).
Van viszont a spanyolban egy olyan [h] is, amely a latin /f/-ből származik, és ezt is ejtik bizonyos déli nyelvjárásokban, pl. a Kanári-szigeteken teljesen természetes: harto ['harto] (< lat. fartu(m)), hediondo [hedi'ondo] (< lat. fœtibundu). És itt jön az, amit te is mondasz, hogy ezekben a nyelvjárásokban ugyanakkor a /x/ is [h]-ként valósul meg, tehát igazából itt sincs [x] : [h] kontraszt.
A Forvo sajnos azért sem szerencsés, mert sok hibás kiejtés is van rajta (nem számolva eleve a nem anyanyelvi kiejtéseket), pl. a "xenofobia" [seno'foβia] szót valaki [x]-val ejti a Ximena, México stb. analógiájára (de valószínűleg azért is, mert idegennek érzi és nem tudja, hogy kellene ejteni).
@Sultanus Constantinus: „a latin eredetű [h] a románban is eltűnt”
Igen, ezt akartam is említeni, ahogy pl. a franciában is volt olyan, hogy miután a „latin” /h/ kiveszett a nyelvből, a germán nyelvekből átvették újra, majd megint kiveszett. A kétféle h (h muet, h aspiré) írásban egyaránt megjelenik, egyiket sem ejtik, de különbözőképpen befolyásolják, hogy pl. a liaison szempontjából magánhangzóval kezdődő szónak minősül-e az írásban h-val kezdődő szó.
Amúgy azért a románban a helyzet mégsem teljesen ugyanolyan, mint a spanyolban. A gyakorlatban sem mindegy, hogy azok a jövevényszavak (idegen szavak), amelyikben a kérdéses hang szerepel(het) mennyi ideje vannak a nyelvben, milyen sok van belőlük, mert ez bőven tudja befolyásolni azt is, hogy mennyire megbízhatóan ejtik ezt az anyanyelvi beszélők.
Én neked pl. készséggel elhiszem, hogy a Real Academia Española szótárában az angolból átvett h-s szavak következetesen [h]-s ejtéssel szerepelnek, ahogy a Merriam-Webster szótárban az angol entrepreneur, ensemble szavakat is megtalálod „\äⁿ-\” (kb. IPA [ɒ̃]?) ejtéssel, de ez legfeljebb a műveltebb rétegek kiejtését tükrözheti, amit simán lehet natív beszédhanggal is helyettesíteni.
Pl. ha csak az általad említett forvót nézzük, ami azért szintén nem feltétlenül a népesség egészére reprezentatív (bizonyára túlreprezentáltak itt is a mesterkélt, „az elvárásoknak”, de nem a gyakorlatnak megfelelő kiejtések, mint a [ʎ] esetén):
hu.forvo.com/word/hámster/#es
Itt ötből három beszélő hozza ugyan az általad említett h-s ejtést, de pl. a maraze becenevű argentin produkál egy ['amster] ejtést, Alex Madridból meg egy ['xamster]-t. Ezzel szemben a románban biztos, hogy hibának és furcsának minősül, ha valaki a h-t nem ejti.
„A spanyol [x] hangnak viszont történetileg semmi köze a [h]-hoz”
Annyiban van csak köze, hogy a _mai_ modern mexikói nyelvjárások egy részében a /x/ fonéma elterjedt ejtésmódja a [h]. Ebből a szempontból totál érdektelen, hogy az írásban jelenlévő <h>-t ált. (tehát a hámstereket kivéve) ezek a beszélők sem ejtik. :-)
@szigetva: Ehhez még kiegészítésül: www.elmexicano.hu/2016/10/ezert-nincs-spanyolban-k.html
@Irgun Baklav: VIszont a román "h" is csalóka ebből a szempontból, hogy a latin eredetű [h] a románban is eltűnt (hiszen már magában a klasszikus latinban sem ejtették, amikor az újlatin nyelveknek még csak a csíráiról sem beszélhettünk), csupán nem latin eredetű jövevényszavakban szerepel, amelyek száma a románban a többi újlatin nyelvhez viszonyítva elég nagy. Ugyanakkor a nem latin-görög jövevényszavakban lévő h-t más újlatin nyelvekben is ejtik, ott van pl. a spanyol hámster ['hamster] 'hörcsög', Sáhara ['sahara] 'Szahara' stb. -- ebből a szempontból a román sem lóg ki a sorból.
A spanyol [x] hangnak viszont történetileg semmi köze a [h]-hoz, az egy korábbi [ʃ]-ből lett, amely egy még korábbi [ʒ] és [ʃ] egybeesése, ezek pedig különféle latin mássalhangzó-csoportok palatalizációjából származnak (-c'l-, -g'l-, -lj-, -ps-, -ss-, -x- stb.).
@El Vaquero: Viszont úgy látom, hogy a nyelvművelők nagyon szeretnék megőrizni vagy visszahozni a spanyolba a [ʎ]-t, pl. a minap néztem TVE-t és szinte mindegyik hírolvasó [ʎ]-zett, pedig azelőtt ez nem volt annyira eltejedt (nekem legalábbis nem tűnt fel), és a Forvón is egyre többen próbálják [ʎ]-nek ejteni a ll-t, még olyan beszélők is, akiknek egyébként a természetes nyelvváltozatában sosem létezett (pl. mexikóiak).
@Fülig J.: Ezt a módszertani-nyelvfilozófiai gondolatmenetet nem érte. :(
Tképp a homogén nemzetállamok össze-( esetünkben szét...)kalapálásáig az etnikai keveredés miatt a többnyelvűség teljesen normális volt.
@mederi: " "..minden nyelv őse a héber, annak mintájára jobbról balra írt az újonnan megalkotott ábécével."
Ez nyilván több mint kérdéses.. :) "
Az idézett mondatnak volt a cikkben egy első fele.
@mederi:
"Az, hogy a rovásírás Erdélyben maradt fenn, szerintem betudható annak is, hogy a "papírra történő" írás megjelenésével "kifutó" vagy durvábban "halálra ítélt" rovásírás az "eldugottabb helyeken" veszett ki utoljára. Hasonlóan megmenthették a XVII. század tudósai, ahogyan később a néptáncokat és népdalokat is tudósaink mentették meg a XX. században.."
-
Bizony, Bartókot, Kodályt - és a Deep Forestet - sem szokás hamisítóként hivatkozni, sőt ...
@Untermensch4:
Q, de kár hogy csak most olvastalak. Hétvégén egy londoni srác nagyon 'mea culpázott', ecsetelve, hogy az angol nyelv dominanciája milyen kártékony. Én udvariasan az időjárásra tereltem a szót (... :) pedig ezt a Q-t meg kellett volna említeni.
Amúgy - visszatérve - a sztyeppei társadalmak (birodalmak) kétnyelvűsége tk. rendszerszerű, szóval lehet, hogy ezt módszertani szempontnak kellene tekinteni. Na de a módszertan falait lebontani ... legalábbis nyelvfilozófusi képzettség kell :)
@mederi:
Nyilván botra rováskor ki kellett támasztani a bot végét, mert különben ahogy távolodott volna a kéztől az író, úgy vált volna bizonytalanná a folyamat.. :)
@cikk:
"..minden nyelv őse a héber, annak mintájára jobbról balra írt az újonnan megalkotott ábécével."
Ez nyilván több mint kérdéses.. :)
A "(meg)róvás" ==> rovás kifejezés kettős jelentése utalhat arra szerintem, hogy nem csak számadásra használt írás volt a rovás.
Mivel nem "írásról" van szó (az írásnak is több jelentése van, hiszen az "írottas" jelentése "hímzés", ami ugye a "folyó íráshoz" hasonlítható, "lágy írás"), felmerül az is, hogy nem csupán egy, hanem kétféle írással is találkozunk a magyar nyelvben.
Az írásmódok elnevezéséből következtetve, talán a "rovás" keményebb (vagy később megkeményedő) felületre történő "közepesen korai" írás lehetett (a rovást éppen az ék írás előzhette meg, ami még nem vonalakkal, hanem "pontokkal" dolgozott)..
Gondolom nem kéne olyan görcsösen népekhez kötni a korai írásmódok létét, vagy nem létét. Az emberi beszéd kialakulásával a maradandó "beszédközlés" szükségessége nyilván megjelent mindenhol a világban, ilyen vagy olyan formában (pl. az indiánok csodálatosan pontos "csomós számolása").
Az, hogy a rovásírás Erdélyben maradt fenn, szerintem betudható annak is, hogy a "papírra történő" írás megjelenésével "kifutó" vagy durvábban "halálra ítélt" rovásírás az "eldugottabb helyeken" veszett ki utoljára. Hasonlóan megmenthették a XVII. század tudósai, ahogyan később a néptáncokat és népdalokat is tudósaink mentették meg a XX. században..
-Visszatérve arra, hogy miért jobbról balra történik a rovásírás..
Gondolom praktikusan azért, mert a botra "róvást" (mint leggyakoribb "ősi lapra") felülről lefelé végezték (bal kézben a bot, jobb kézzel az írás), majd anélkül, hogy áttették volna ellenőrzéskor a másik kezükbe, vízszintesre fordítva a botot (a szem nem kényszerül a távolság változását követni az élesség beállítására) újra elolvasták az írottakat. Mivel a hunok járták meg a távol keletet (ahol pl. a kínaiak írtak felülről lefelé még papíron is!), a jobbról balra történő papírra írás utalhat éppen a székelyek hun mivoltjára.
@Irgun Baklav: *közép-amerikai spanyol nyelvjárásokban
@El Vaquero: "A portugált nem tudom, de egyes olasz nyelvjárások is [j]-znek helyette"
A portugál esetében is van legalább egy olyan brazíliai nyelvjárás (Caipira), amelyikben /j/ vált(hat)ja ki. Egyes nyelvészek meg azon is szórakoznak, hogy a spanyolban esetleg többször is megjelent, majd eltűnt. (Zampaulo, A [2013]: The evolution of the (alveolo) palatal lateral consonant in Spanish and Portuguese. In: Haug, DTT [ed.]: Historical Linguistics 2013 [...]. John Benjamins Publishing)
Egyébként mondjuk csak az újlatin nyelvekre tekinteni ilyen szempontból akár csalóka is lehetne, mert ezek alapján mondhatnánk, hogy "kiveszőben van" a [h] is; ami a legtöbb nagy nyelvükből, kivéve a románból, eltűnt, de amúgy a világ összes nyelvét tekintve meg továbbra is gyakori maradt. Na meg közben persze van olyan is, hogy bizonyos közép amerikai nyelvjárásokban meg a [h] válik a /x/ fonéma egyik leggyakoribb realizációjává.
@El Vaquero: Ahhoz szerintem keveset tudunk a nyelvekről, hogy ilyen általánosításokat tehessünk. Az kétségtelen, hogy jelölt hang, amit gyakran vált az egyik "összetevője", az l vagy a j.