Amit tudni akarsz a székely írásról...
Ha ma az ember hiteles információkat keres a székely írásról, szinte reménytelen helyzetben van. Bár a témában tengernyi irodalmat találhatunk, a hozzáférhető kiadványokban és az interneten olyan mértékben keverednek a hiteles információk a kitalációkkal, hogy eleve kész szakértőnek kell lennünk ahhoz, hogy a kettőt elkülönítsük egymástól.
Nehéz helyzetben van a recenzens, ha egy olyan könyvet kell ismertetnie, melyet annak a lapnak egy állandó szerzője írt, melyet ő maga szerkeszt. Még csak hagyján, ha rosszat írna – ekkor csak abban kell reménykednie, hogy viszonyát a szerzővel majd csak sikerül valahogy rendeznie. Nehezebb a feladat akkor, ha jót írna. Ilyenkor ugyanis az olvasó természetesen gyanakszik, hogy a szerzővel való kapcsolata miatt ír jót.
Márpedig Sándor Klára A székely írás nyomában című művéről mást nem nagyon lehet írni. A kötet eleve azon ritka művek közé tartozik, melyek egyszerre szólnak a nagyközönségnek és a szakembereknek. A szerző már korábban is próbálkozott hasonlóval Nyelvrokonság és hunhagyomány című kötetében, azt a kísérletét – minden egyéb érdeme mellett – kevésbé találtuk sikeresnek. Az új kötet sokkal jobban követhető, köszönhetően talán annak is, hogy a téma sokkal szűkebb, lényegében az írástörténetre és néhány, a magyar olvasó előtt nem teljesen ismeretlen történelmi kérdésre terjed ki, ezeket legfeljebb tudománytörténeti érdekességek színesítik.
Azt, hogy nem a szűk szakmának szól, mi sem mutatja jobban, mint hogy Sándor Klára még a fonéma fogalmát is hosszan magyarázza. Ez azért is tűnik furcsának, mert a székely írás még a mai magyar helyesírásnál is kevésbé fonémajelölő – a kötetben később valóban alig esik szó fonémákról. Úgy tűnik, ennek bevezetésére lényegében azért van szükség, hogy a szerző bevezethesse a graféma fogalmát. Itt viszont a módszeren csodálkozhatunk: e sorok írója legalábbis úgy véli, hogy a graféma fogalmát könnyebb megértetni, mint a fonémáét, ezért éppen a graféma felől célszerű a fonéma felé haladni. Az egyszerűség kedvéért azt mondhatjuk, hogy a a következőben különböző betűket, de azonos grafémákat sorolunk fel: h, h, h, h, h,h,h,h. Ennyiből bárki megértheti, hogy a szaknyelvi használatban a betű a formát jelenti, a graféma pedig az azonos funkcióban használt betűk összefoglaló neve. Ennek példája pedig már könnyen átvihető: a hang az elhangzó akusztikai jelenség neve, míg a fonéma az azonos funkcióban használt hangok elvont kategóriája. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a fonéma és a graféma fogalma a kötet olvasója számára is világossá válik.
A másik végletnek az tekinthető, amikor Sándor Klára az egyes nyelvemlékek elemzésének problémáit mutatja be. Itt az olvasó éppen azokkal a dilemmákkal szembesül, amelyekkel maguk a kutatók is. Jó példa erre Farkaslaki Mátyás átkának bemutatása. Ez a nyelvemlék többek között arra is rámutat, hogy bár a székely írásos emlékek nyelvtörténeti jelentősége már csak számuk miatt is eltörpül a latin betűs nyelvemlékek jelentősége mellett, azért szolgálhatnak értékes adatokkal: ez az első nyelvemlékünk, melyben a szukszükölés felbukkan. A laikus olvasó is egészen természetesen juthat el napjaink kutatási problémáihoz – bár azért természetesen szakértővé nem válik, hiszen a szakértőkkel szemben nem ismeri alaposan a magyar nyelvtörténetet és nyelvjárásokat.
(Forrás: MTI / Oláh Tibor)
Egy ilyen kötet megjelenésének márpedig nagyon is itt volt az ideje. Ha ma az ember hiteles információkat keres a székely írásról, szinte reménytelen helyzetben van. Bár a témában tengernyi irodalmat találhatunk, a hozzáférhető kiadványokban és az interneten olyan mértékben keverednek a hiteles információk a kitalációkkal, hogy eleve kész szakértőnek kell lennünk ahhoz, hogy a kettőt elkülönítsük egymástól. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy abban sem lehetünk biztosan, hogy az egyes írásokban említett „nyelvemlékek” valóban létezne-e; ha igen, a rajtuk levő vonások értelmezhetőek-e egyáltalán írásnak; ha igen, a betűk csak stílusukban hasonlítanak a székely írás jeleire, vagy valóban azonosíthatóak velük; ha igen, akkor van-e valóban elfogadható olvasatuk stb. Sokatmondó az is, hogy míg a Wikipédia Székely–magyar rovásírás (!) című szócikke bemutatja a „korszerű” (Forrai-féle) változatot, illetve a Unicode-szabványtervezetet, addig nem tartalmazza a székely írás nyelvemlékekben megjelenő ábécéit. (Sándor Klára közli a 15. századra rekonstruált változatot.)
Könyvekről olvasna?
Nem csoda, hogy Sándor Klára könyvének középpontjában éppen a nyelvemlékek állnak. Ezek ismertetése, leírása gyakran a nyesten jelent meg először a könyvben megtalálhatóhoz hasonló formában. A kötetben most szerepel az összes olyan emlék, mely biztosan vagy legalább jó eséllyel székely írással íródott. Sándor Klára a jövő fő kutatási feladatának is a székely írás emléktárának összeállítását jelöli meg. Ebben az emlékek jó minőségű másolatának, illetve a helyszínük, fellelésük körülményeinek, a rájuk vonatkozó szakirodalomnak kellene szerepelnie. Az összehasonlítás érdekében célszerű lenne, ha a nyugati török nyelvemlékek hasonló gyűjteménye is elkészülnek.
(Forrás: MTI / Földi Imre)
A kötet nem csak azért hasznos, mert a székely írásra vonatkozó valós ismeretekre tehetünk szert belőle. Hasznos azért is, mert megérthetjük belőle, hogy a székely írás mai, lépten-nyomon felbukkanó használata valóban hagyományőrzés – méghozzá nem egyszerűen az írás használata által, hanem pontosan azáltal, hogy mindenhol a gyakorlati szükséglettől függetlenül, reprezentatív céllal jelenik meg. A székely írásnak ugyanis egyetlen olyan emléke sincs, ahol az írást valóban információközlés céljából használták volna. A székely írás használatának minden esetben az a célja, hogy megmutassa: használója jártas a székely írásban, tagja annak a bennfentes körnek, amelyik ismeri. Márpedig a mai rovásírásos táblák, feliratok sem szólnak másról, mint hogy felmutassuk: a székely írás létezik, és vannak, akik számon tartják, használják. Valójában éppen ez az, ami a hagyományt viszi tovább.
Idézetek Sándor Klára könyvének 28-29. oldaláról:
" A székely írás korai szakaszában valójában nem írtak ki minden magánhangzót - ez azonban nem jelenti azt, hogy egyiket sem írták ki, ráadásul az írás belső szabályosságából kiindulva az esetek nagy részében a ki nem írt magánhangzók meghatározása is lehetséges.
Ez a magánhangzónélküliségi babonaság ma már kevésbé divatos, de született helyette két másik hiedelem, s nem is akárhol jelentek meg. Az egyik tulajdonképpen mindjárt több több tévedés együttese, és ezek egyike sem aprócska. A magyar nyelvről szóló, mérvadónak szánt kézikönyv magyar írásbeliségről szóló fejezetében" Nádasdy 2006, 912. idézet folytatása: "meghökkentő állítások sorozatát olvashatjuk: hogy a " székely rovásírást " " az ótörök népek használták " , és " a magyarok az ótörököktől tanulták el még a honfoglalás előtt s alkalmazták magyar szavak lejegyzésére, szükség szerint kiegészítve görög, majd - honfoglalás körüli időkben - szláv betűkkel. Mint minden rovásírást, kőbe vagy fába véstek, így nemigen volt alkalmas összefüggő szövegek vagy irodalmi művek lejegyzésére, inkább csak adatrögzítésre ( pl. kié egy tárgy, mikor épült valami), illetve vallási és mágikus célokra ( imák, felajánlások, jelmondatok, áldások, átk
Sándor Klára véleménye a fenti állításokról: " ennek az összegzésnek sajnos egyetlen állítása sincs, amely ne lenne téves. A székely írást soha nem használták az " ótörök népek ", legfeljebb az előzményét, az pedig nyilván nem volt még hozzáidomítva a magyar hangrendszerhez. Aztán az ótörök egy nyelvtörténeti korszak neve, s több török nép sokféle nyelve tartozhat ide, így "ótörökök" , akiktől a magyarok "eltanulhatták" volna a székely írás előzményét, nem voltak, csak türkök, ujgurok, kirgizek, kazárok, onugorok, bolgárok és így tovább _ közülük az első három keleti, a második három nyugati ótörök nyelvet beszélt. " " Több mint meglepő kijelentés, hogy a fába rótt vagy kőbe vésett " rovásírások " nem alkalmasak hosszabb szövegek megörökítésére. Elméletileg sincs akadálya, hogy egy írással bármilyen hosszú szöveget lejegyezzenek, bőven van tárgyi bizonyítékunk is, hogy ez szögletes betűkkel is lehetséges, elvégre a keleti türk írásnak igencsak terjedelmes emlékei vannak. Egyetlen olyan emléke sincs viszont a székely írásnak, amely azt örökítené meg, hogy valami mikor épült, ..."
Fejes úr ! Legközelebb figyelmesebben olvassa el azt a könyvet, amelyről kritikát ír! Ezzel a könyv íróját is megtisztelhetné!
Hozzászólásomat az ön által írt cikk alábbi mondata ihlette:.
" A székely írásnak ugyanis egyetlen olyan emléke sincs, ahol az írást valóban információközlés céljából használták volna."
@blogen: >>Mi értelme volt ennek Magyarországon?<<
Ennek van csak igazán értelme!
Petya fontos információt közöl Kátyával. És mivel Magyarországon van, a sok latinbetűs (esetleg rovásírásos :P) magyar felirat között fel is hívja magára Kátya figyelmét. ;)
@arafuraferi: "Hiszen mi értelme van a reprezentálásnak a szultán udvarában, idegen nyelvű környezetben, úgy hogy nincs hozzá idegen nyelvű magyarázat?"
Mi értelme volt ennek Magyarországon?
www.nolblog.hu/user_files/952/Kepek/K_p001.jpg
Nehéz ügy ez. A legutóbbi érdekes cikk a témában: www.c3.hu/~magyarnyelv/14-2/HosszuZelliger14-2.pdf. Ennek (is) az egyik legdontosabb tanulsága szerintem az, ami a régészeti leletekre is jellemző: nem szabad, nem érdemes, és sokszor nem is lehet egy-egy etnikumhoz (ez esetben nyelvhez) kötni.
Nem kell tulzásokba esni, a székely róvásírás nem azért székely mert ők találták volna fel, hanem inkább azért mert itt maradt fenn a legkésőbbi időkig. Sőt nem is a magyarok vagy az elődeik találták fel, hanem egyre több bizonyíték van rá, hogy a róvásírás egy régi idők általánosan elfogadott és ismert kommunikációs eszköze ami ugyanolyan elterjedt és használt lehetett mint a mai formája az írásnak.
@arafuraferi: "16-17. sz." helyett 17-18. sz.
@blogen: a problémafelvetésben lemaradtál, mint az egyszeri irodalomtörténész a rovásíráskutatásról, talán olvasd el Sándor Klára írását, ha őszintén érdekel
"A székely írásnak ugyanis egyetlen olyan emléke sincs, ahol az írást valóban információközlés céljából használták volna. " Ez egy valótlan állítás, hisz a rovásírásban, vagy székely írás emlékei álalában információt is adnak valamiről. Pl. konstantinápolyi felirat első része valóban arról szól, hogy az írást mikor használták (ez egyfajta keltezés, latin írásban is szokásos, a második része információt közöl (a ráfázott követekről), a harmadik része pedig egyfajta aláírás (ki írta falra). Ennél az emléknél pl. valószínűleg az volt a cél, hogy más ne értse, csak, aki ismeri az írást. Hiszen mi értelme van a reprezentálásnak a szultán udvarában, idegen nyelvű környezetben, úgy hogy nincs hozzá idegen nyelvű magyarázat? Egyébként valóban sok esetben van ilyen cél, főként a 16-17. századi emlékeknél, de ez így kijelentve nagyon leegyszerűsítő álláspont. Helyette azt kell mondani, hogy 1. valamikor információt közöltek vele, de nem tudni, hogy miért ezt az írást használták (bolognai naptár, különböző régi feliratok) 2. Többször használták titkosírás funkcióban (Szamosközi, Konstantinápolyi emlékek), 3. Némely esetben magának az rás létének a bemutatása a cél (Nikolsburgi abc, Rudimenta, Bél Mátyás) 4. És valóban több esetben csak a székely írásban való jártasság reprezentálása volt a cél (16-17. században).
"használója jártas a székely írásban, tagja annak a bennfentes körnek, amelyik ismeri." Elnézve a rovásírók parázs vitáit, a modern rovásírás használók inkább azt reprezentálják, hogy nem tagjai annak a körnek, amelyik nem ismeri.
Örülök, hogy szóba került a reprezentációs cél a rovásírás kapcsán, mert ez egy másik kérdést is felvet! Mégpedig a székely rovásírás eredeti rovásírás e, vagy inkább egy a középkor végén a határvidéken még fellelhető, de értelmezhetetlen rovásemlékek jelkészletének felhasználásával kreált reneszánsz titkosírás!
"(Sándor Klára közli a 15. századra rekonstruált változatot.)"
- Még egy hamisítvány? Nagyon kellett! :)
"Sándor Klára a jövő fő kutatási feladatának is a székely írás emléktárának összeállítását jelöli meg. "
- Kissé elkésett az ötlettel, ezen már túl vagyunk.
(Libisch Győző: Rovás Kincsek (A magyar rovásírás emléktára-CD, 2004))