A kovácsok és a mesterek rejtélyes felirata
A székely írás legkorábban megismert, és elég korai, 1501-ben készült emléke nem könnyen adta meg magát a kutatóknak: megtalálása után még hosszú ideig nem lehetett tudni, melyik csíki templomból került elő, és nem minden szavát lehet jól olvasni ma sem.
A 18. század a székely írás kutatásának kezdete: korábban jórészt csak pár szóban emlékeztek meg róla, leginkább a krónikás elődök megjegyzéseit ismételve, kissé bővítve. Mindössze egy hosszabb méltatás született, Baranyai Decsi János írta Telegdi János tankönyve elé, de ez sokkal inkább az örökölt nézetek hosszasabb kifejtése, semmint valamiféle tudományos vizsgálódás. A 18. században viszont már születtek ilyen igényű próbálkozások – Bél Mátyásé 1718-ban, később Cornides Dániel és Bod Péter is tervezett tudományos munkát a székelyeknél használatos betűkről, de e két utóbbi végül nem készült el. Nem utolsó sorban az nehezítette a korabeli tudósok dolgát, hogy sokáig egyetlen olyan autentikus székelyföldi szöveget – tehát nem Telegdi tankönyvének valamilyen másolatát vagy arra visszavezethető ábécét –, ismertek, amely igazolta a híradásokat a székelyek saját írásáról. Ezért szólította föl kortársait a székely írás emlékeinek gyűjtésére mindhárom fölsorolt tudós, és ezért lett volna különös jelentősége annak az egy megismert székelyföldi feliratnak – ha minden rendben lett volna körülötte. De nem volt.
(Forrás: Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei)
A csíki felirat másolatai
A feliratot kétszer is fölfedezték a magyar tudományosság számára. Először a század első harmadában: Kunits Ferenc kolozsvári jezsuita már 1731-ben említette, hogy a szentmihályi templomban régi, „szkíta betűk” vannak, de tudósítására nem figyeltek föl. Így aztán csak húsz évvel később keltett nagy örömöt, hogy elterjedt a híre, előkerült végre egy valódi székelyföldi felirat.
1749-ben Szilágyi Sámuel későbbi református püspök, a debreceni kollégium tanára másolatot készített a feliratról, és a másolatot Bécsbe küldte Horváth Benedek piarista tanárnak, aki akkor a nádor Batthyány Lajos gróf fiainak volt a nevelője, s maga is igen érdeklődött a székelyek írása iránt. Horváth tudta azt is, hogy rendtársa, Desericzky Ince éppen nagy történeti munkán dolgozik, ezért eljuttatta hozzá a felirat másolatát. Ennek köszönhetően a felirat hamarosan a széles nyilvánosságban is ismertté vált, mert Desericzky 1753-ban az ősi hun írás emlékeként közölte. Megfejtésére nem vállalkozott, viszont mellékelte hozzá a Bél Mátyás által népszerűsített ábécét.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A 19. században derült ki, hogy a feliratnak Marosvásárhelyen egy másik másolatát is őrzik – s aztán pár évtizede derült rá fény, hogy ugyanott még egy másolat is van, de a két vásárhelyi másolat ugyanazon kéziratra megy vissza – erről egy későbbi alkalommal bővebben beszélünk majd. A csíki felirat szempontjából az a lényeg, hogy a marosvásárhelyi, egyébként 1751-ben készült másolat a két évvel korábbi, Szilágyi-féle másolathoz képest hosszabb, a szöveg végén tartalmaz egy kiegészítést. A kiegészítés betűi között pontok vannak, ez igen szokatlan, és a betűk nem is olvashatók könnyen össze értelmes szöveggé. A marosvásárhelyi másolat előkerülése nem segítette, hanem nehezítette annak tisztázását is, hogy honnan való a felirat.
Honnan való a felirat?
A szóban forgó felirat megtalálásának helyéül ugyanis mindjárt három különböző csíki falut is emlegettek: Csíkszentmihályt, Csíkszentmiklóst és Csíkszentmártont. Sőt, vannak, akik szerint nem is egy, hanem két felirat került elő ebből a három faluból. Ellenőrizni pedig azért nem sikerülhetett, hogy valójában melyik falu templomát ékesítette, mert mire Cornides Dániel megpróbálta újra fölkutatni az 1780-as években, addigra elveszett.
A kéziratok pedig igen ellentmondásosak. Kunits annak idején arról írt, hogy a csíkszentmihályi templomban látta a „szkíta betűkkel” írt szöveget. Az 1751-es, marosvásárhelyi másolaton az szerepel, hogy Csíkszentmárton templomából való a felirat, a hozzá tartozó szöveges leírásban viszont már Csíkszentmiklós áll. Csíkszentmárton neve gyorsan kiesett a jelöltek közül, már Szabó Károly úgy vélte 1866-ban, hogy puszta tévedésből került a másolatra. A másik két jelölt azonban még sokáig vetélkedett egymással – vannak, akik szerint még mindig nem dőlt el, hol volt a felirat. Sőt: minthogy Kunits Szentmihályt írt, de másolatot nem adott, Szabó Károly azt föltételezte, hogy mindkét falu templomában volt egy-egy felirat, de a csíkszentmihályiról nem maradt följegyzés – az itt tárgyalt emléket tehát Csíkszentmiklóshoz kötötte. Így tett Sebestyén Gyula is, de ő nem adott hitelt Kunits tudósításának, pontosabban úgy vélte, hogy a jezsuita tévedett a falu megnevezésével, s valójában ő is a csíkszentmiklósi templomban láthatta a „szkíta írást”. Dezsericzky szövegkiadásában is Csíkszentmiklós szerepel a felirat lelőhelyéül, márpedig róla tudjuk, hogy Horváth Benedektől Szilágyi másolatát kapta meg – az egyetlen ismert kutatóét, aki saját szemével látta a feliratot.
(Forrás: Wikimedia Commons / Szabi237 / GNU-FDL 1.2)
A származási hely kérdését végül Németh Gyula tisztázta. 1931-ben a Ráday-könyvtár igazgatójától, Hamar Istvántól kapott egy levelet, amelyből arról értesült, hogy a könyvtárban van egy székely betűs kézirat, amelyet Szilágyi Sámuel készített. Gyorsan kiderült, hogy a csíkszentmiklósiként ismert feliratról van szó. Csakhogy Szilágyi eredeti másolata mellett szerepelt egy levél, amelyben Szilágyi egyértelműen azt írja, hogy a szentmihályi templomban találta a „scythiai betüket” – Kunits jól nevezte tehát meg a falut, Dezsericzky – vagy talán Horváth – vezethette félre a kutatást, majdnem két évszázadra. Szilágyi megkerült másolata tisztázta azt is, hogy a marosvásárhelyi, 1751-ben készített másolat nem a felirat másik, Szilágyiétól független lejegyzése, hanem szintén Szilágyi másolata alapján készült.
Mi van odaírva?
A felirat megfejtéséhez Dezsericzky azért nem mert hozzákezdeni, mert az általa is ismert Bél-féle ábécé betűitől a felirat betűformái igencsak különböznek – régebbiek. A megfejtést ráadásul nehezíti, hogy Szilágyi nem volt különösebben járatos a székely írásban, s hogy maga a felirat is tartalmazhatott már nehezebben másolható, rongálódott részeket. Nem véletlen tehát, hogy bár Bod Péter – Cornides ösztönzésére – készített egy viszonylag pontos megfejtést, a 18. század végén, sőt a 19. század közepén is javasoltak még más, egészen elhibázott olvasatokat is.
Már a betűket sem lehetett könnyű pontosan lemásolni: a feliratban viszonylag sok a ligatúra, azaz a betűösszevonás, és gyakran egészen közel állnak egymáshoz más, nem ligatúrába írt betűk is, úgy, hogy közben minden vonalukat megtartják: ez viszont akár a gyakorlatlan másoló rossz ítéletének is betudható. Ezzel együtt Szilágyi Sámuel két sorba írt másolata jól olvasható, de a szóelválasztó jelekben szintén téveszthetett. A felirat átbetűzése a következő (a zárójel azt jelzi, hogy a feliratban az itt két latin betű összetételével jelölt hangot vagy hangkapcsolatot egyetlen betű jelöli, a ligatúrákat pedig aláhúzás jelzi; a kisbetűkkel írt magánhangzók nem szerepelnek a feliraton, az értelmezés részei):
URN(AK):MeGeT:TIGFO:GVAN:IRN(AK):eZeRÖT:(SZ)AZe(GY):e(SZ)TeNDÖBË:MA(TY)aS:JANOS:
eS(TY)TN:KOVA(CS):(CS)INALT(AK):MA(TY)ASMeSTeR:
GeRGe(LY)MeSTeR(CS)INALTA(AK)
(Forrás: Németh Gyula: A csíkszentmihályi felirat)
Azt, hogy vésett, karcolt vagy festett betűket másolt-e Szilágyi, nem tudjuk, és levelében nincs arról szó, hogy a templomon belül hol volt a felirat. A marosvásárhelyi másolat szerint a felirat a templom oratóriumából való – de ez az adat megbízhatatlan, mert ugyanez a kézirat Csíkszentmárton templomából valónak hiszi a feliratot, jól értesültsége tehát csak látszólagos. Ilyen hosszú felirat kőbe véséséhez viszonylag nagy felületre lett volna szükség, ezért ennek kicsi az esélye, és talán kései is ehhez az emlék – az eddig megismert két kőbe vésett felirat kétszáz évvel korábban készült. A karcolt feliratok betűi általában szabálytalanabbak szoktak lenni. A Csíkszentmihályi Felirat betűi viszont igen szabályosak, a székely írásban gyakorlatlan Szilágyi szemének is jól másolhatók voltak. Ez leginkább azt valószínűsíti – persze ez találgatás –, hogy a betűket eredetileg festették (talán a karzatra), erre utal a Szilágyi másolatán látható sorvégi díszítés is.
Kovácsok és mesterek
A feliratban vannak könnyebben és nehezebben értelmezhető részek. Első szavának olvasata lehet Úrnak, ha a szó végén álló betűbe beleolvassuk az a-t – kétségtelenül az ak hangkapcsolatot is jelölte ez a betű, eredetileg azonban valószínűleg minden mély hangrendű szóban lévő k-t jelölhetett ugyanez a jel, így azt sem zárhatjuk ki, hogy a szó olvasata Urunk. Ugyanezen az alapon lehet a negyedik szó írnak, írunk, íránk is.
A felirat második, harmadik és negyedik szava szintén okoz némi értelmezési gondot, mert rossz helyre kerültek a szóelválasztások. Az egyik a fogván szót szakítja ketté, a másik az előtte lévő szót. Ez az „előtte lévő szó” viszont egyáltalán nem világos: a betűk olvasata szerint lehet a megettíl, azaz mögött-től. Sebestyén és Németh szerint viszont nemcsak a második g-t kell l-re javítani – valóban nem nehéz másoláskor összetéveszteni a két betűt –, hanem más betűket is, s akkor a második és harmadik szó olvasata születetitül, ma úgy mondanánk, hogy születésétől.
Ez a megoldás sem lehetetlen, de elég sok javítást igényel, és a felirat további részeiben lényegében alig van hiba, azt kellene tehát gondolnunk, hogy a feliratot lemásoló Szilágyi Sámuel csak az első szavakban tévedett sokat, később egyáltalán nem – erre nehéz magyarázatot találni, kivéve, ha maga a felirat volt erősen romlott, töredezett az első sor első részén.
(Forrás: Wikimedia Commons / Rachel Titiriga / CC BY 2.0)
Mindezek alapján a Csíkszentmihályi Felirat értelmezett olvasata: Úrnak/Urunk megettül/születetitül fogván íránk/írunk/írnak ezerötszázegy esztendőbe, Mátyás, János, Estyán kovács csinálták, János mester, Gergely mester csinálták. A bizonytalanságok ellenére is egyértelmű tehát, hogy a felirat a templomot újjáépítő mesterek nevét és a munka évének megjelölését tartalmazza, és valószínűleg a mesterek egyike készítette 1501-ben. Pontosan illeszkedik tehát abba a sorozatba – ilyen a székelyföldi feliratok közül a dálnoki, a dályai, az énlaki, minden bizonnyal a vargyasi, talán az aranyosszentmihályi és a homoródkarácsonyfalvi templomban talált emlék is –, amely a templomon munkálkodó mesteremberek nevét örökíti meg.
Források
Németh Gyula: A csíkszentmihályi felirat. Kőrösi Csoma Archívum II. (1926–1932), 434–436.
Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei, 1915.
@műhuncsávó: "félrevezetőek Szilágyi Sámuel zárójelei" milyen zárójelezésről beszélsz te agyalágyult? Nem Szilágyi zárójelezte, hanem a cikk.
"másik érdekesség, h az ezer ZR-kénti leírása egyezik a konstantinápolyi felirat féle leírással" Ha értenél a rovásíráshoz, akkor tudnád, hogy ez nem érdekessége, hanem jellemzője volt az eredeti székely írásnak.
"nem nehéz másoláskor összetéveszteni a két betűt" Hát csak az a furcsa, hogy a másolatok eléggé hasonlóak, hogy ugyanúgy vannak elrontva. A felirat kopása és a másolók székely írásban járatlansága okozhatja ezt, de a "születésétül"-t (amúgy Sebestyén erre javította, nem születetitül-re, tehát azt írta rovásbetűkkel sz-ü-l-t-s-t-ü-l) nagyon erőltetett javításnak tartom. Mindkét g-t javítani kellett, plusz két ü is ugyanolyan módon félreírva, ez furcsa véletlen lenne.
a Mátyásmester és a Kovács pl. tisztán olvashatók, félrevezetőek Szilágyi Sámuel zárójelei, a latinbetűs átirat: Mátyásmstr, Kovács.
a SZilágyi féle leiratból tisztán látszik, h a 'százegy' első betűje sz.
másik érdekesség, h az ezer ZR-kénti leírása egyezik a konstantinápolyi felirat féle leírással. (azaz ez már akkor rögzült szokásnak néz ki).
az pedig, h a keresztény templomot szkítabetűkkel író mesteremberek emelték, az azt mutatja, hogy a szkíta hagyomány és a keresztény vallás nem egymást kizáró dolgok (persze ez csak egy németnek furcsa).