A magyar rovásírás egy megoldott rejtélye
Egy nyomtalanul eltűnt hang, az ellenséget eltipró paták vagy az ősi székely Napisten? Egy (két?) rejtélyes betű nyomában...
A magyar rovásírásban van egy (két?) rejtélyes betű: több elképzelés is volt arról, hogy mit is jelöl, de egyik sem tűnt igazán meggyőzőnek.
A rovásírás forrásai
Mindössze három olyan forrásunk van, mely – latin betűkkel – megadja a rovásírás betűinek hangértékét.
A Nikolsburgi ábécé egy ősnyomtatványba bekötött pergamenlapon található: a nyomtatvány 1483-ban jelent meg, az ábécét is körülbelül ekkor jegyezhették le.
A következő forrás Telegdi János 1598-ban írt Rudimenta... (Alapok... – azaz a rovásírás alapjai) című tankönyvének kézirata.
A harmadik forrás egy székely rovásírásos naptárbot, pontosabban annak szövegének 1690 körül készített másolata. Ezt a szöveget másolója, Luigi Ferdinando Marsigli neve alatt vagy Bolognai rovásemlék néven tartják számon.
(Forrás: Sándor Klára: A Bolognai rovásemlék)
A rejtélyes betű(k?)
A rovásírás betűi közül kettő egyértelműen kilóg a többi közül: ezek nem egy hangot jelölnek, hanem hangkapcsolatot: az egyik az nt-t, a másik az mp-t vagy az mb-t. Ezek az n és a t, illetve az n és a p jelének összeolvasztásából keletkeztek. Az ilyen betűösszeolvadásokat a szakirodalom ligatúráknak hívja. Ligatúrákkal találkozhatunk a latin betűs nyomtatásban is.
(Forrás: Wikimedia commons)
A rejtélyes betű mellett a latin betűkkel a tpru (a Nikolsburgi ábécében), illetve tprus (Telegdinél) felirat szerepel. A Bolognai rovásemlékben ilyen betű nincs. A rejtélyes betű formája azonban a két forrásban eltér: a Nikolsburgi ábécében az nt, Telegdinél viszont az mp jelére emlékeztet.
Sokféle elképzelés született arról, hogy mit is jelöl. Egyes vélekedések szerint ez egy sajátos beszédhang, az úgynevezett bilabiális tremuláns jele. Ezt a hangot úgy képezzük, hogy az ajkainkat pergetjük, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nyelvünket pergetjük az r képzésekor. (A lovaskocsi megállítására szoktak ilyen hangot hallatni a hajtók.) Ezzel az elképzeléssel az a fő probléma, hogy ismereteink szerint a magyarban sosem volt ilyen hang: bár egyes vélemények szerint bizonyos hangutánzó jellegű szavakban lehetett hasonló (ptrüsszentés, ptrücsük).
Más elképzelések a betűt a tipró szóval hozzák összefüggésbe. A legvadabb elképzelés szerint a Telegdinél előforduló, bogárra emlékeztető jel a az óegyiptomi skarabeus jelével függ össze: ennek olvasata chpr(w), s mivel ez az egyiptomiaknál a Napisten jelképe is volt, nyilván a székely rovásírásban is a Napisten jele. (Arról azonban nem esik szó, hogy hogyan is hangzott.)
Segít a kontextus
Máté Zsolt megoldása egyszerű, de nagyon szellemes. Ő azt feltételezte, hogy a trpu(s) nem a betű hangértékét jelöli, hanem rövidítés. Ennek lehetséges feloldása temperius vagy temporius, azaz 'korábban'. Ez azt is megmagyarázza, hogy miért áll különböző betűk mellett, és a betűk hangértékét is megtudhatjuk, ha figyelembe vesszük, hol fordulnak elő.
A Nikolsburgi ábécében a tprus-szal jelölt betű az nt jele után áll, és arra is hasonlít, de annál kicsit bonyolultabb: a függőleges vonalat az nt esetében egy, a tprus-szal jelöltnél három vonal metszi. Az ábécé e része tehát úgy értelmezendő, hogy az nt-nek van egy „mai”, egyszerűbb jele, illetve egy korábbi, bonyolultabb jele.
Telegdinél viszont az mb jelét követi a tpru-val jelölt jel, és arra is hasonlít: ismét az előbbi az egyszerűbb: a „bogár”-nak négy, míg az utóbbinál hat „lába” van. Ismét arról van szó tehát, hogy az mb korabeli jele mellett a szerző ismert egy régebbi, bonyolultabb jelet is.
Szó sincs tehát furcsa hangokról vagy ősi istenekről: csupán arról, hogy bizonyos betűknek több változata is ismert volt.
Forrás
Máté Zsolt téved, mert a székely írás alapfogalmaival sincs tisztában.
A cikk is megismétli azt a fatális tévedését, hogy "A Nikolsburgi ábécében a tprus-szal jelölt betű az nt jele után áll". Csakhogy a székely írás és a Nikolsburgi ábécé sorvezetése nem balról jobbra, hanem jobbról balra halad - ami miatt a tprus nagyon távol esik az nt-től. Ezt (a sorvezetést) bizonyítja az ÁMEN felirat is, ami a jelsor végén (azaz a bal szélén) található.
Bárki megnézheti itt: hu.wikipedia.org/wiki/Nikolsburgi_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9 hogy a tprus valódi, de a Nikolsburgi ábécé lejegyzője által eltévesztett helye az st és az us között van (az eredeti korrektúrajelek ezt bizonyítják s a szakirodalom is egyetért ezzel, régen ismert a dolog azok előtt, akik vették a fáradságot a vonatkozó cikkek elolvasására), azaz a tprus előtt az st jel van, utána meg az us.
Ebből következően Máté Zsolt hipotézise nem vehető komolyan. Arcpirító kudarc, amit el kellene már felejteni az emlegetés helyett. Csak azt bizonyítja, hogy a Nyelvtudomány (a cikk közlője) nem rendelkezik a székely írás alapfogalmaival tisztában lévő lektorral.
Ezt már régen megírtam és évekkel ezelőtt kötetben is kiadtam. Ideje lenne észrevenni, ha nem akarnak sorozatosan leégni a közönség előtt.
A kérdés alapos feldolgozása itt olvasható: Így írtok ti magyar őstörténetet csinyalohaz.hu/index.php/cikkek/90-igy-irtok-ti-magyar-ostortenetet
Nem igazán értek egyet Máté Zsolttal (olvastam egyébként írását papíron is), vagy legalábbis vitathatónak tartom. a székely írásban (ami ráadásul szinte csak Udvarhelyszékről ismert, egy-egy felirat került elő Pécsről és a somogyi Bodrog-Alsóbűről) van néhány olyan betű, ami hieroglif jelleget mutat. Az egyik éppen az, amiről itt szó esik. Ez történetesen egy fához hasonlít, szerintem az is, mégpedig a ciprushoz, amit a népdalban is kevernek a cédrussal (cidrusfa). Ez örökzöld, vagyis életfa.
A cédrus mindenütt szent fa, nemcsak Csontváry képein. Egyetlen székely feliratot sem ismerek, ahol használták volna, nem tudom, miképp került a betűk közé. Nem ez lenne az egyetlen rejtély.