Sém fiai
Úgy érzi, keveset tud az arabról és a héberről? Szívesen olvasna a Közel-Kelet ókori nyelveiről? Az etióp kereszténység története érdekli, vagy inkább az ószövetségi történetek háttere? Akkor van egy kötet, melyet érdemes lesz a kezébe vennie.
A Biblia szerint a sémi nyelveket Sém leszármazottai beszélik – innen a nyelvcsalád neve.
2013-ban jelent meg a Pázmány Egyetem eKiadó és a Szent István Társulat közös kiadásában Dobos Károly Dániel Sém fiai. A sémi nyelvek és a sémi írásrendszerek története című műve. A kötet a Kinek szól ez a könyv? című fejezettel kezdődik (ezt sajnos pluszpontként kell értékelni, mivel a magyarországi kiadványok gyakran nem jelzik, kihez is kívánnak szólni), s eszerint a könyv egyrészt ismeretterjesztő jellegű, másrészt tankönyvként is szolgálhatna diplomaták, külkereskedők, bölcsészek, teológusok, közgazdászok vagy politikusok képzéséhez is. Könnyen beláthatjuk, hogy ez nagyon merész vállalkozás: a diplomaták, politikusok, esetleg gazdasági szakemberek számára elsősorban a mai viszonyok lennének érdekesek (például az arab államok nyelvi helyzete), de a kötet jelentős részét a különböző régészeti kultúrák, irodalmi hagyományok ismertetése teszi ki. Ugyanakkor a kötet viszonylag jól megfelel annak a célkitűzésének, hogy nem szakembereknek szól: mindenféle nyelvészeti előképzettség nélkül is követhető.
Mi van benne?
A phylum jelentése ’törzs’. Az ilyen elnevezések inkább hagyományosak, beszélhetnénk pl. szláv, germán, kelta stb. nyelvcsaládról az indoeurópai phylumon belül, vagy beszélhetnénk sémi nyelvcsalád helyett az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágáról – mindez csak szokás kérdése, valódi különbség nincs közöttük.
A sémi nyelvek a nyelvek egy nagyobb családjába, az úgynevezett afroázsiai phylumba tartoznak. A szerző először röviden kitér a többi afroázsiai nyelv bemutatására, majd a sémi nyelvek felosztására tér rá. Ezt követi a sémi nyelvek bemutatása. A bemutatott nyelvek sorrendje a családfát követi, lényegében az egyes ágakat járjuk be. Természetesen az ágakat többféle sorrendben is be lehetne járni: itt a nyelvemlékek időrendje szab keretet, az első bemutatott nyelv a legkorábban dokumentált, az akkád; utolsóként pedig Etiópia sémi nyelveiről esik szó – ilyeneket ma is beszélnek.
(Forrás: Wikimedia Commons / Giustino / CC BY 2.0)
Ma a legelterjedtebb sémi nyelv az arab (250 millió beszélő), ezt az Etiópiában beszélt amhara (20 millió) és tigrinya (6 millió) követi, és csak ez után következik a héber (5 és fél millió). Sémi volt az ókori Babilónia egyik fő nyelve, az akkád; a föníciai (ezt eredetileg a mai Izrael és Libanon területén és Szíria tengerparti sávján beszélték, de föníciai telep volt a pun Karthagó is – a görögök pedig a föníciaiaktól tanulták az írást); vagy az arámi (feltételezhetően Jézus anyanyelve). A sémi nyelvek tehát igen fontos szerepet játszottak az emberi kultúra története során. Az Európai Unió hivatalos nyelvei közül sémi a máltai, mely tulajdonképpen egy arab nyelvjárásból vált önálló nyelvvé.
A szerző a sémi nyelveket „kívülről”, elsősorban külső történetük alapján ismerteti: mikor, milyen területen beszélték őket, milyen nyelvemlékeik maradtak fenn, milyen műfajok jellemzik a nyelv irodalmát stb. (Irodalom alatt nem a szépirodalom értendő, hanem minden írásos műfaj.) A ma élő nyelvek bemutatásánál is elsősorban a nyelvemlékekről esik szó, a mai állapot jóval kevesebb szerepet kap.
A kötet a vége felé külön kitér a sémi nyelvek írásrendszereinek kialakulására. A szerző bemutatja az ékírást, illetve a sémi hangjelölő írás különböző fajtáit is. (Az máltai latin betűs írásáról nem esik szó.)
(Forrás: Wikimedia Commons / YassineMrabet / GNU-FDL 1.2)
A kötetből sok érdekességet megtudhatnak azok is, akik nem teljesen járatlanok a témában. Kiderül például, hogy amit ma általában héber írásnak nevezünk, az valójában arámi – a héber írásához eredetileg használt betűkkel ma már aligha találkozunk. Kiderül az is, hogy az irodalmi és a beszélt arab közötti különbség nem újkori fejlemény: ha nem is ilyen nagy mértékben, de feltehetően már a kezdetekkor – a Korán keletkezésének idején – is megvolt. A délarab nyelvekről vagy Etiópia történetéről pedig alig hallhatunk, olvashatunk, így ezekről minden adat az újdonság erejével hathat.
Mi nincs benne?
Az olvasó az alcím alapján azt várná, hogy a kötetben megtalálja a sémi nyelvek nyelvtani rendszerének alapjait is. Nyilvánvaló, hogy ennyi nyelv részletekbe menő tárgyalása, különösen úgy, hogy a nem szakember olvasó számára érthető legyen, gyakorlatilag lehetetlen. Az azonban mégis súlyos hiányosságként róható fel, hogy a kötetben nem szerepelnek olyan alapvető információk sem, melyek a sémi nyelvek kapcsán a legáltalánosabb nyelvészeti ismeretterjesztő művekben is megjelennek. Közismert példa, hogy az arabban a k-t-b mássalhangzóváz ’ír’ jelentésű, és a ragozása során, illetve a belőle képzett szavaknál különböző magánhangzók jelennek meg közöttük, illetve az így létrejövő tövek előtt és mögött toldalék is megjelenhet. A közkedvelt A nyelv és a nyelvek című ismeretterjesztő mű például az alábbi példákat hozza:
katab ’ő írt’
kátib ’jegyző’
maktab ’iroda’
kitáb ’könyv’
Ez a jelenséget a Sém fiai egy lábjegyzetben, egyetlen példa nélkül említi (60. o.) – ráadásul azt állítva, hogy „a gyök betűsorrendje nem változik” (természetesen kizárólag a hangok vagy fonémák sorrendjéről lehet szó). Ez nem csak azért probléma, mert az olvasó joggal várná el, hogy a kötetből megismerhesse a sémi nyelvek legfőbb jellemzőit, hanem azért is, mert ennek (és a hasonló alapvető információk) híján nem fog érteni bizonyos kijelentéseket. A kötetben például azt olvashatjuk, hogy mivel a sémi hangjelölő írások legtöbbször csak a mássalhangzókat jelölik, a nyelvemlékek kevés támpontot adnak a nyelvtan változásáról a nyelvtörténeti kutatások számára.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hiányzik a sémi nyelvek hangrendszerének, illetve az sémi nyelvekben található, a magyar olvasó számára ismeretlen hangoknak, továbbá ezek átírási módjának a bemutatása. Ennek köszönhetően aztán a szerző kénytelen jó néhányszor lábjegyzetben leírni, hogy a ’ a hangszalagzár, a ‘ a torokzárhang jele (azt, hogy pl. az š miként olvasandó, egyáltalán nem említi) – a fonetikában járatlan olvasó számára azonban ez aligha mond valamit, az olyanok pedig, mint a „zöngés laringális frikatíva” (261. o.) pedig végképp érthetetlen.
Arra, hogy a sémi nyelvekben előfordul az igék személyragozása, csak azért találunk utalást, mert a sémi nyelvek keleti és nyugati ágában ezek két típusa a prefixumos (elöl toldalékoló) és a szuffixumos (hátul toldalékoló) között másmilyen a funkciómegosztás (ez a sémi nyelvek felosztásánál kerül szóba). Az az információ, hogy a sémi nyelvekben a névszóknak van esetkategóriájuk, szintén lábjegyzetben bukkan fel egy arab nyelvtörténeti probléma kapcsán (256. o.). Bár többször történik utalás arra, hogy egyes ágakat annak alapján különböztetnek meg, hogy a kauzatív S igetörzs prefixuma h vagy hangszalagzár – nem derül ki azonban, hogy mi az, hogy igetörzs. A délarab nyelvek nem az arab déli változatai, hanem az arabbal közeli rokonságban álló, de külön ágat alkotó nyelvek. Csak a délarab nyelvek kapcsán (megint lábjegyzetben) olvashatjuk, hogy a sémi nyelvek igéit úgynevezett törzsekbe sorolják (tehát ezek kb. a ragozási típus fogalmának felelnek meg). (Hogy az S törzs mitől kauzatív, végig homályban marad a nyelvész olvasó számára is.)
(Forrás: Wikiemdaia Commons / Jastrow)
Célszerűbb lett volna, ha a szerző szán egy fejezetet arra, hogy a sémi nyelvek általános jellemzőit bemutassa, vagy ha a laikusokat semmiképpen sem akarta volna ilyen gyötrelmeknek kitenni, teljesen kikerülhette volna azt ilyen kérdések tárgyalását. Hangsúlyozandó azonban, hogy az ilyen hiányosságok azért a könyvet messzi nem teszik olvashatatlannál, a nem nyelvész olvasó könnyen át tud siklani ezek felett a részletek felett. (Lassan talán a QR-kódok használata is megfontolandó lehetőség lesz.)
A kötet
Sajnos a könyv technikai kivitelezése nem felel meg azoknak az elvárásoknak, melyeket a neves kiadó vagy az ár (közel 5000 forint) alapján fűznénk hozzá. A 247. oldal például teljesen más betűtípussal van szedve, mint a kötet fennmaradó része. A 257. oldalon a 191-194. lábjegyzetek száma a főszöveg betűivel azonos. Számos helyen elmarad a nyelvi adatok kurziválása.
Annak ellenére, hogy ismeretterjesztő könyvről van szó, a kötetben rengeteg lábjegyzet van, nem ritkán oldalanként 4-5, vagy még több. Ez nehézzé teszi a főszöveg folyamatos olvasását – ráadásul a lábjegyzetekben hol az olvasás során érdektelen adatok (pl. bibliográfiai utalások), hol fontos kiegészítések, magyarázatok találhatók. Az olvasó tehát vagy figyel a lábjegyzetekre, és sokszor teljesen feleslegesen néz le a lap aljára – vagy megpróbálja kihagyni őket, ilyenkor viszont érdekes részletekről marad le. A lábjegyzetbe került információk jelentős részét nyugodtan be lehetett volna dolgozni a főszövegbe.
Pozitívum, hogy a műben rengeteg internetes hivatkozás van. Sajnos azonban a papírt hiába nyomogatjuk, a linkek nem fognak működni (egyéként ezek hol kéken, hol feketén jelennek meg). Márpedig a kötetben szereplő linkek gyakran igencsak hosszúak, bonyolultak, igazán elszántnak kell lennie annak, aki begépeli őket. Elegánsabb megoldás lett volna rövid linkeket használni, de még inkább létrehozni a kötetnek egy honlapot, melyen keresztül a hivatkozott írások kattintással elérhetővé válnának.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jastrow)
Szintén pozitívum, hogy a kötet végén megtaláljuk az illusztrációk jegyzékét. Itt fel van tüntetve az illusztráció készítője, de a jogokra vonatkozó megjegyzés csak akkor, amikor a jogtulajdonos engedélye alapján került be a kép, az egyéb felhasználási engedélyekre (pl. Creative Commons, GNU Free Documentation Licence stb.) nincs utalás. Ez elhagyható lenne, ha a szerző olyan oldal linkjét adná meg, ahol ezek szerepelnek (pl. az adatlapot a Wikimedia Commonsban), de ehelyett mindenhol a képfájl url-je szerepel.
Sajnos azonban az illusztrációkkal kapcsolatban azok minőségére is ki kell térnünk. A képek általában annyira aprók, hogy a legjobb fotók sem érvényesülhetnek. Világos, hogy a tankönyv nem albumnak készült, de talán kevesebb, jobban megválogatott, de jobb minőségű kép használata célszerűbb lett volna. A térképeknél érthető, hogy angol nyelvűek, hiszen ezeket nagy munka lenne átfeliratozni. Időnként azonban teljesen indokolatlan, miért szerepelnek angol nyelvű átvett ábrák, melyek magyar változatát néhány perc alatt el lehet készíteni. Ilyen például a 84. ábra, mely a mai arámi nyelvek felosztását mutatja be. Ezt az ábrát percek kérdése megalkotni:
(Forrás: nyest.hu)
Összegzés
Könyvekről olvasna?
Dobos Károly Dániel műve mindenképpen értékes a művelődni vágyó, a sémi nyelvű kultúrák és történetük, illetve ezek kutatása iránt érdeklődők számára – egy ilyen szintű kötet azonban igényesebb kiadást érdemelt volna. Azoknak, akik maguk a sémi nyelvek, azok nyelvtani szerkezete érdekel, még várniuk kell a nekik szóló könyv megjelenésére – vagy e kötet új, ilyen tárgyú fejezettel bővített kiadására.
@LvT 1.: A szakirodalmat idéző magyarázat (S törzs) a helyén van, de már újkorában is elavult volt. Nem tükrözi a héber előragozás variánsait - miért pont a "hifil"?, az csak egy múlt idős előrag. Miért vennénk külön az Nx előragot? Mindez azért szarvashiba, mert az "IND"-nek kinevezett nyelvekben, de a magyar, finnben is, a sémi előragok tömegesen is felragadtak a szavakra. Amiről a történeti nyelvészetnek FOGALMA SINCS.
Tehát a sémi előragok további sorsa a történeti nyelvészetnek (ami még nem is létezik) egy külön nagyfejezete kellene, hogy legyen.
S akkor az afro-sémi volna az eurázsiai nyelvek őse? Nem. Szerintem is a KM protonyelv volt az. De az afro-sémi nyelvek (és az emberi faj két genetikai alfajának keveredése) igen nagy mértékben hozzájárult a "fenti" nyelvek kialakulásához.
@Galván Tivadar 2. és Avatar 10. Lehet poénkodás is, de az ú.n. amatőr nyelvészkedők provokatív, kiröhögtető utánzása már régóta ismert lejáratási trükkje a hivatalos nyelvészetnek. Tehát, ha tiszetsségesek akartok maradni: ne alkalmazzátok.
Az amatőr nyelvész-ked-ésnek azért nem lehetett igaza, mert nem rendszer teremtő, tudományos NYELVÉSZETTEL foglalkozott, hanem csak ötleteskedéssel. Koruk lejárt, már nincs élő képviselőjük. Valahol a dolgok mélyén azért mégis igazuk volt. S már halottak... nem muszáj dícsérni őket, de az a minimum, hogy becsukod a szádat.
Egy nyelvészetközeli lapban jobban kellene figyelni a nyelvi pontosságra, pl: "Azoknak, akik maguk a sémi nyelvek, azok nyelvtani szerkezete érdekel, még várniuk kell "
Máshol a témaválasztás nem igazán igényes, még akkor sem, ha "csak" ismeretterjesztésről van szó (Kézmozdulatokkal tegyük entellektüellé magunkat). Ez olyan Story magazinos.
@Avatar: Valóban! Ez frappáns! ;))
@Galván Tivadar: Sokkal jobbat tudok: A KTB gyök forrása a KőTáBla, amire kezdetben a szövegeket felvésték. (Lásd Mózes.)
:)
A héber táw = jel, jegy, hangjegy, a T betű neve, arcvonás és TOVÁBB. A KTV váz K-ja csak egy előrag = olyan hogy, olyasmi.
Tehát a KT-B/V váz eredetileg nem írást jelentett, hanem "olyan hogy jelek" és tovább... s ezért nincs a magyarban rokonszava. De a táv-nak van: távolság. Köszike, Galván:-).
@Galván Tivadar: Amilyen kommentek itt előfordulnak, már teljesen el vagyok bizonytalanodva...
@Fejes László (nyest.hu): Hát lehet az ilyesmire komolyan válaszolni? :O
@LvT: Köszönöm, az nyilván sejthető volt, hogy a kauzativitáshoz van köze, homályban az maradt, hogy mi az, pl. hogy szabályosan így képeznek minden kauzatív igét vagy sem; vagy hogy esetleg csak valódi műveltetést (csináltat valakivel valamit) vagy valamilyen állapot beállását (szépít, lazít) okozza – tehát deverbális vagy denominális-e stb. A kauzatívban eleve érdekes az, hogy mindig valamiből képezzük. Persze az is lehetőség, hogy a szerző egyáltalán nem beszél erről, de akkor nem kell odaírni, hogy kauzatív. :)
@Galván Tivadar: Ez csak vicc, vagy komolyan válaszoljak?
@Roland2: Ó, jaj, idióta elgépelés, javítom.
A könyv szerint nincs konszenzus. :)
Két éve vagyok itt a Nyeten. Két évet késlekedtek. Pedig valódi nyelvészek is vannak itt.
Mégis csak most kezdtetek a "sémi nyelvekkel" foglalkozni. De egyelőre azt sem nyelvészeti értelemben, mert ahhoz egyiktek sem ért. Ezért nem tudtok felülími engem, aki 32 éve vagyok Izraelben, de még ezelőtt, már Magyarországon is tanultam héberül.
A magyar nyelv is gyöknyelv, mint a héber. S legalább 4000 éve nem voltak semmiféle "szomzédságban" a magyarral. Csak a gyökvázaik voltak - maradtak - mégis 80%-ban azonosak.
Most jön (Thomas Kuhn) - a paradigma váltás a nyelvészetben.
@Roland2: Ha jól emlékszek, akkor annyiban maradtak, hogy ott lehetett kb. ahol a sémi nyelvcsaládé. :))
"tirganya (6 millió)" Nem inkább a tigrinya alak a bevett ?
Egyébként jutottak már valamilyen konszenzusra az afroázsiai alapnyelv őshazáját tekintve ?
"Közismert példa, hogy az arabban a k-t-b mássalhangzóváz ’ír’ jelentésű"
Namármost, ha a "mássalhangzóváz"-at egyszerűen csak "gyök"-nek nevezzük, akkor napnál világosabb, hogy a magyarban is meg kell jelennie, hiszen a "kitábláz" szóban is előfordul (a. m. táblára rovásírással kiír).
>> Hogy az S törzs mitől kauzatív, végig homályban marad a nyelvész olvasó számára is. <<
Hogy ne maradjon homályban az érintetteknél. Amikor az akkád nyelvtant rekonstruálták, akkor úgy találták, hogy a paradigmatikus alakok közt vannak olyanok, ahol a mássalhangzóváz változik meg, és ezekhez a mintaszerű változásokhoz „jelentés” köthető. A kauzatív igealakok jellemzően <š-> előképzővel alakultak, A szenvedő-visszaható igenemet <n-> előképző jelölte, az intenzív igéknél a második gyökmássalhangzó megkettőződött. Emellett volt természetesen az alapalak. Erre a négy jellegzetes mintára rendszerint a német megnevezésük első betűjével utaltak, így:
- G-törzs – G-Stamm < Grundstamm ’alaptörzs’
- D-törzs – D-Stamm < Dopplungsstamm ’kettőzött törzs’
- S-törzs, helyesebben Š-törzs – S-Stamm ~ Š-Stamm < Stamm mit Bildungselement Š ’Š előképzős törzs’
- N-törzs – N-Stamm < Stamm mit Bildungselement N ’N előképzős törzs’
Vö. de.wikipedia.org/wiki/Akkadische_Sprache#Verbmorphologie
Az általános szemisztikai irodalomban megmaradt ezeknek a kategóriáknak a használata, hiszen a leánynyelvek többségében van folytatásuk, de nagyon eltérő alakban. Az S-törzset a héberben pl. <hif’il> néven ismerik, az arabban pedig ez az <ʾaktaba> minta szerinti IV. törzs.