Az ábécé feltalálói
Sorozatunk első darabjában a legkorábbi görög írásról, a lineáris B-ről (illetve a máig megfejtetlen lineáris A-ról) volt szó. Ez a cikk az első ábécé kialakulásának körülményeit mutatja be. Mint annyi minden mást, ezt is az ókori görögöknek köszönhetjük, akik ezúttal is ügyesen tökéletesítettek egy közel-keleti találmányt.
Mint korábban megtudtuk, a legkorábbi ismert görög írásbeliség szótagírás volt. A szótagírás hátránya, hogy igazán hatékonyan csak az olyan egyszerű szótagszerkezetű nyelvek rögzítésére alkalmazható, mint például a japán. Az ilyen nyelvekben egy mássalhangzót (jelöljük C-vel) többnyire magánhangzó (jelöljük V-vel) követ, és viszont. Ha ez teljes következetességgel így van, akkor az adott nyelvben nem fordulnak elő mássalhangzó-kapcsolatok, sem szóvégi mássalhangzók. (A japán kevés kivételt ismer: szóvégi orrhangok, orrhang-kezdetű mássalhangzó-kapcsolatok –pl. mb, nd – és hosszú mássalhangzók vannak.) Könnyen belátható, hogy egy c számú mássalhangót és v számú magánhangót tartalmazó, csak CV alakú szótagokat ismerő nyelv pontos leírásához c×v darab szótagjelre van szükség. A görögben azonban ennél jóval összetettebb szótagminták is előfordulnak, ezért szótagírással vagy pontatlanul lehet lejegyezni (ahogy a lineáris B-vel, annak ellenére, hogy az tartalmazott CV-nél bonyolultabb szótagjeleket is), vagy kezelhetetlenül nagyszámú jelre volna szükség. A történelem azonban máshogy oldotta meg a kérdést: a lineáris B nyomai a mükénéi civilizáció bukásával együtt eltűnnek. Amikor évszázadok múlva újra felmerül a görögökben az igény az írásra, még ha lettek is volna emlékeik a lineáris B-ről, érdemes volt más elven működő írás után nézniük. Meg kell jegyeznünk, hogy vannak érvek arra, hogy ha nem is hatott a lineáris B a görög ábécé kialakulására, valószínűleg a lineáris A-ból eredő ciprusi szótagírást jól ismerő emberek alakították azt ki, talán éppen Cipruson.
A sémi ötlet
Pontosítás
Többen joggal kifogásolták, hogy az akkád írást megelőzte a sumer ékírás és az egyiptomi hieroglifák. Sőt, maga az akkád írás éppen a sumer írásból fejlődött. Az akkád írás jelentőségét az adja, hogy a kezdeti logografikus írásból (ahol a jelek elsősorban a szavak jelentésére utaltak) szótagírás fejlődött (ahol a jelek már a szavak hangalakjára utaltak).
Az adott korban a műveltség fénye keleten ragyogott, nem meglepő, hogy innen származik problémánk megoldása is. Az írással kapcsolatban különösen érdemes volt a közel-kelet sémi írástudóira hallgatni, hiszen mai ismereteink szerint az akkádok voltak az elsők között voltak, akik egyáltalán írtak, míg az első betűírást egy közelebbről ismeretlen nyugati sémi embernek köszönhetjük. Húszegynéhány képecskének, amelyek eredetileg tárgyakat jelöltek, az adott tárgy kezdő mássalhangzójának az értékét adta, így jutva ugyanannyi mássalhangzó-betűhöz. A görögök a föníciaiak betűsorát vették át (a föníciaiak leszármazottai később pun néven három háborút is vívnak a rómaiakkal). Ugyanezeket a jeleket folytatja az arámi, a szír, a nabateus, a mai arab és a héber írás is.
(Forrás: Ancient History Encyclopedia)
A betűk sorrendje nagyjából emlékeztet az általunk használt betűrendre, és sok betű alakjába is bele tudjuk látni mai megfelelőjüket. Lényegi eltérés van azonban az itt látható jelkészlet és a görög (meg az abból kialakuló latin, cirill, örmény) ábécé között: a föníciai betűk kizárólag mássalhangzókat jelölnek. Minden betű egy tárgy kezdőbetűje, de mivel a sémi nyelvekben nem kezdődhetett magánhangzóval szó, magánhangzó betűk nem jöttek létre. Ezért sem ez, sem a héber vagy arab betűsor nem tekinthető ábécének, az ilyen írásokat korábban mássalhangzós ábécének nevezték, manapság az abdzsád megjelölést szokás rájuk alkalmazni. A következő táblázatban azokat a betűket mutatjuk be, amelyek átértékelésével kialakult az első „európai értelemben vett” ábécé.
|
jel |
név, eredet |
hangérték |
magyarázat |
|---|---|---|---|
|
𐤀 |
’alep=ökör |
[ʔ] |
|
|
𐤄 |
he=ablak |
[h] |
|
|
𐤅 |
vav=kampó |
[v] |
|
|
𐤇 |
heth=kerítés |
[ħ] |
|
|
𐤉 |
jod=kéz |
[j] |
|
|
𐤏 |
‘ajin=szem |
[ʕ] |
Táblázat 1. Néhány föníciai jel
Az eredetileg egy ökörfejet ábrázoló 𐤀 a glottális zárhangot jelöli (a táblázatbeli magyarázatra kattintva meg is hallgathatjuk ezt a hangot), mert az ’ökör’ jelentésű ’alep szó ezzel a hanggal kezdődik (hagyományosan a glottális zárhangot egy az aposztrófhoz hasonló jellel szokták jelölni), a fésű alakú ósémi ablak, a 𐤄 értéke [h], a 𐤅, ami a kampó, azaz vav jele, [v] (vagy [w]) hangértékű, a kerítés, vagyis a ħeth (𐤇) értéke a zöngétlen garatréshang, a kezet ábrázoló jod (𐤉) a [j], a 𐤏 pedig a ‘ajin ’szem’ jele volt eredetileg, így annak kezdőhangját, a zöngés garatréshangot jelöli (amit az angol szimpla nyitó-idézőjelhez hasonló jellel szoktak jelölni; a két garatréshangot szintén meghallgathatjuk a táblázatból). Bizonyos szempontból tehát a föníciai (és folytatói, az arab és héber) írást szótagírásnak tekinthetjük, hiszen ha például a magyar fekete szót csak mássalhangzóival, FKT alakban írnánk, az egyes mássalhangzók egy-egy szótagot jelölnének. A dolog azonban ennél bonyolultabb, de ezt egy más alkalommal fogjuk részletezni.
(Forrás: Dan’s Topical Stamps )
A görög ötlet
A görög nem sémi nyelv, valamivel nagyobb benne a magánhangzók aránya, mint amazokban. Még szavak is kezdődhetnek magánhangzóval, ami, mint láttuk, a sémi nyelvekben nem fordul elő. Az ’átjárható’ jelentésű batosz, valamint az ’átjárhatatlan’ jelentésű abatosz írásban nem különbözne, ha mindkettőnek csak a mássalhangzóit (BTS) jelölnénk. Vagy nézzük a hodosz ’út’ alakjait (hodosz, hodon, hodú, hodó, hode, hodoi, hodúsz, hodón, hodoisz) sémi mássalhangzó-írással: HDS, HDN, HD, HD, HD, HD, HDS, HDN, HDS; a kilenc különböző alakból három marad. Az eaó ’enged’ ige sok alakjából pedig semmit sem tudnánk így feljegyezni. Mindez nem jelenti azt, hogy a sémi nyelvekben a magánhangzóknak ne lenne fontos szerepük. Mindenesetre a görögök a magánhangzók jelölését is szükségesnek tartották.
A megoldás számunkra kézenfekvőnek látszik, de előzmények híján nem adódik magától: a jeleket átvevő görögök a számukra szükségtelen mássalhangzók jeleivel (ezeket foglalja össze a fenti táblázat) magánhangzókat jelöltek. Ez tette lehetővé az ábécé létrejöttét, a mai hangjelölő írásmódot. A fenti bélyeg feliratozójának tehát nincs igaza: nem „Libanon találta fel az ábécét”, hanem a görögök.
(Forrás: Wikipedia Commons / BishkekRocks / GNU-FDL)
A görög világ egészen Nagy Sándor koráig nem alkotott politikailag egységes birodalmat. Egy adott nyelvnek egy egységes birodalomban is sok változata szokott egymás mellett élni, de a görög esetében a változatosság az írásban is tükröződött, amit a táblázatban található eltérések is bizonyítanak. A mai görög ábécében hét magánhangzó-betű található. Ezek közül ötöt ismerünk a latin (és a magyar) ábécéből: A, E, I, O és Y (amit a görögök eleinte [u]-nak, később [ü]-nek ejtettek). Az 1. táblázatban található hatodik jel, a heth több nyelvjárásban a [h] mássalhangzót jelölte, az ezt a mássalhangzót nem ismerő keleti iónban és a krétaiban viszont a „hosszú [e]-re”, tehát magánhangzó-jelként alkalmazták. A hetedik magánhangzó-betűt, a „hosszú [o]” értékű Ω t a görögök maguk alkották az O aljának megnyitásával. (A görög magánhangzóbetűk pontos hangértékéről a folytatásban lesz szó.)
A mássalhangzó-jelek közül az idők során három az idők során elveszett. A digamma (F), hangértéke [w] volt, ez a hang a legtöbb görög nyelvjárásból eltűnt. Az [sz]-nek ejtett szan ( Ϻ) és a [k]-nak megfelelő koppa (Ϙ) pedig azért mentek ki a divatból, mert ugyanerre a szerepre ott volt a szigma (Σ) és a kappa (K). A szan és a szigma nyelvjárási változatok voltak sokáig (a dór nyelvjárásúak és a krétaiak az előbbit, a többiek az utóbbit használták). A koppa és kappa esetében pedig az előbbit használták mély magánhangzók ([a], [o], [u]) előtt (ez a szokás terjedt el Itáliában is, a Q betűt sok nyelvben ma is csak U követheti), a kappát magas magánhangzók előtt, de idővel ez a különbség eltűnt, hiszen megkülönböztető ereje nem volt. Korinthosz város jele még sokáig a Ϙ volt, Sziküóné pedig a Ϻ, ami nem sokban különbözött az általunk is ismert [m] értékű Μ betűtől, amint a táblázatban is látjuk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Classical Numismatic Group, Inc. / GNU-FDL)
Az Ω-n kívül még három görög betűnek nincs föníciai előzménye, ezek a Φ, a Χ és a Ψ. A klasszikus görög ábécének így végül 24 jele lett, ezekről részletesebben a folytatásban ejtünk szót.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (26):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Így is jó, rendes vagy.
@Krizsa: A "szigetva" pont annyira a saját valódi nevem, mint a tiéd a Krizsa: www.google.hu/search?q=szigetva
Az mindenesetre tetszett, hogy bevállalod. Igaz, hogy te nem vagy fent valódi névvel, de az nálam is egyrészt a könyvemhez egy "reklámfogás" - másrészt meg számítottam az itt szokásos "anyázásokra".Tehát, hogy mindenki tudja, hol a határ, s hogy nem érdemes túlzásokba bocsátkozni.
Nekem úgyse mondana többet a saját neved, tehát ez a név is ugyanolyan jó.
@Krizsa: Az látszik, hogy te mindenkinél mindent jobban tudsz, de amikor ezt a cikket írtam, még nem voltál itt, ezért csak a szakirodalomból tudtam tájékozódni. Az általad kifogásolt állításom forrása Florian Coulmas, Writing systems: An introduction to their linguistic analysis, CUP, Cambridge, 2003, 126. oldal.
Meg persze, hogy í is van, a szavak elején is. Teljesen elkábultam ettől a... azért felejtettem le.
A héberben (és ha a kiejtést tekintjük, akkor nagyon sok nyelvben) az I/Jváltozó hang.
De a héber szavak elején az i-t is ugyanaz a két ÁLTALÁNOS magánhangzóbetű jelzi, pl.:
lágy i-vel imá = anya, kemény i-vel: inján = ügy, érdek.
S természetesen a legrégibb írásokban is tömegesen vannak szóelei magánhangzók, nem kell bedőlni minden szamárságnak.
A kemény magánhangzók eredeti kiejtése azonban már csak az ú.n. "keleti" zsidóknál következetes... az európai származásúaknál "about", vagy még annyi sem. Lágyan kiejtve is megérti mindenki a szót.
Idézek a cikkből:
"...mivel a sémi nyelvekben nem kezdődhetett magánhangzóval szó, magánhangzó betűk nem jöttek létre."
Ne vicceljünk. Nem kellene mégis megkérdezni valakit, aki legalább a héber betűket ismeri és bele tud nézni egy szótárba?
Két általános magánhangzó jel van, amik természetesen a szavak elején is lehetnek, és a lágy a, e, o, u vagy a torokhangú a, e, o, u magánhangzókat jelzik. Honnan tudjuk, hogy melyiket a négyből? A modern írásban többnyire rutinból (meg abbólis, hogy a magánhangzó illeszkedés - részben - a héberben is megvan. Másrészt alápontozni is leheta szöveget s akkor pontosan jelölve.
Ajánlok elolvasásra egy többé-kevésbé idevágó témát a blogomból is:
elmexicano2010.blogspot.com/2011/09/miert-ejtik-spanyol-j-t-h-hoz-ha
@scasc: Ugyanakkor, ha a legkézenfekvőbb helyet nézem (en.wikipedia.org/wiki/Laryngeal_theory#.2Ah.E2.82.81) azt látom, hogy amit mondasz, az némiképp meghaladott nézet.
@scasc: Bocs, igazad van. A HV>E-dben erre asszociáltam: éta+V=[e:], de belátom, oktalanul.
@szigetva: hát itt: "Tehát szerinted a zöngés~zöngétlen különbségből következik az [o~e] hátsó~elülső különbsége?"
Azzal, hogy a zöngés:zöngétlenségre kérdezel rá, mutatja, hogy a ʕ;ħ ellentétre gondolsz. De a kérdéses színezetet a ʕ és h adta (az elmélet, ill. a betűk eredete szerint).
Ami a hivatkozást illeti, nagy vonalakban egyet értek veled, de ugyanakkor a komment más stílus, mint egy tudományos értekezés. Én legalább is egy kötetlen beszélgetéshez hasonlónak vélem. És nem tudom veled hogy van, de ilyen szituációban gyakran elhangzanak ilyen utalások kutatók, tudósok közt is (legalábbis nyelvészek és matematikus közt mindenképpen, saját tapasztalatból). Ez ilyenkor azt jelenti: "felhívom rá a figyelmed. ha téged érdekel, ha úgy ítéled meg, jól jöhet kutatásodban, ebbe az irányba nézz bele, ez irányba keress. Én olvastam, így emlékszem, lehet, hogy nem pontos (de ez nem is releváns, mert a területemet nem szorosan érinti). És semmiképpen sem állítom olyan értelemben, hogy ez az én általam képviselt pozíció (mint egy tudományos vitairatban), csak ha hasznát tudod venni, segíteni akarok."
@scasc: „Nem szerintem, az irodalom szerint. Bár pontosat nem tudok pontosan idézni, Azonban az indoeuropeisztika laringális elmélettel foglalkozó műveiben biztos megtalálod a hivatkozást a vonatkozó fonetikai vizsgálatokhoz.” Szerintem ha állítasz valamit, akkor neked kellene megtalálnod. Az általam ismert irodalomban a faringalitást a nyíltsággal, az [a]-sággal hozzák kapcsolatba (pl. John McCarthy, The phonetics and phonology of Semitic pharyngeals, in: Patricia E. Keating (ed) Phonological structure and phonetic form: Papers in laboratory phonology III. Cambridge: CUP, 191–233).
„Az Epszilon egyébként nem a főníciai ḥ-ból (=IPA ħ), hanem a h-ból lett”: pontosan így van, hol állítok mást?
@szigetva: Nem szerintem, az irodalom szerint. Bár pontosat nem tudok pontosan idézni, Azonban az indoeuropeisztika laringális elmélettel foglalkozó műveiben biztos megtalálod a hivatkozást a vonatkozó fonetikai vizsgálatokhoz.
Az Epszilon egyébként nem a főníciai ḥ-ból (=IPA ħ), hanem a h-ból lett, úgyhogy a képzés helye is jelentősen eltér az ajinétól.
(Az éta későbbi görög fejlemény, eredetileg a görögben is /h/-t jelölt).
.
A sumér ékírással egyidőben indul Egyiptomban a HIEROGLIF írás (eleinte piktografikus, aztán (vagy elejétől fogva) logografikus.
Aztán ott van ELÁM, majd INDUS-völgy, illetve Kína.
@Roland2: Egyébként próbáld ki: ha szünet után kimondasz bármilyen magyar szót, amely magánhangzóval kezdődik, előtte összezárod a gégédet: na ez az a gégeösszezárás mássalhangzó-fonémának számít az arabban.
@Roland2: Egyszerűen arról van szó (nagyon leegyszerűsítve), hogy a sémi nyelvekben a magánhangzók közötti rövid "szünet" is egy mássalhangzó (és nem csak a sémi nyelvekben, hanem nagyon sok nyelvben így van), ezért amit mi magánhangzóval kezdődő szónak hallunk, valójában egy ilyen hanggal kezdődik, de csak akkor hallod igazáb, ha előtte is van egy magánhangzó.