Egy holt nyelv élete
A latin meghalt, s ezzel tovább élt. Halálrajzát most Wilfried Stroh német filológus feldolgozásában a Typotex kiadó adtak ki magyarul. A kötet mi is elolvastuk.
A közelmúltban jelent meg a Typotex Kiadónál Wilfried Stroh Meghalt a latin, éljen a latin! Egy nagy nyelv rövid története című könyve. A terjedelmes, több mint 350 oldalas olvasmány Németországban sikerkönyvvé vált, és a kiadó joggal reménykedhet abban, hogy Magyarországon is hasonló karriert fut be.
(Forrás: Wikimedia commons)
Miről szól?
A kötet a latin nyelv hasznosságával, a latintanulás melletti érvekkel indít. Ezek után megtudhatjuk, hogyan jött létre a latin nyelv, illetve hogyan vált irodalmi nyelvvé. A kultúrtörténet fokozatosan irodalomtörténetbe fordul, a történelmi-társadalmi viszonyok egyre inkább csupán az irodalmi művek magyarázatának hátteréül szolgálnak. Horatius és Ovidius után azonban visszatérünk a kultúrtörténethez, s a latin társadalomban betöltött szerepe, illetve a latinnak a társadalomhoz való viszonyulása áll a középpontban. Ahogy időben haladunk előre, egyre inkább a latinoktatás kérdései kerülnek a középpontba. A kötetet a latin mai használatával kapcsolatos problémák tárgyalása zárja. A függelékben egy fejezet külön kitér a latin kiejtésre.
Bár úgy tűnhet, hogy a könyv – különösen a második felében – csak keveseket érdeklő, szűk szakterületeket jár be, valójában folyamatosan apró, színes érdekességeket közöl, így egy percre sem válik unalmassá. Megtudhatjuk például, hogy Plautus vígjátékainak helyszíne miért mindig Görögország, és sosem Róma; hogy megjósolta-e Vergilius Jézus eljövetelét – és milyen következményekkel járt az, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhetett; hogy el akarta-e égetni Vergilius az Aeneis kéziratát; hogy mi számított a rómaiknál házasságtörésnek; hogy milyen szerencsétlenség okozott az utókornak nagy örömet; hogy melyik hivatás köszönheti a létét egy közlekedési balesetnek; hogy ki és miért lett az internet védőszentje; hogy honnan ered a konyhalatin kifejezés; hogy miért fogyókúráztak a középkorban – vagy hogy hogyan szakadt meg valakinek a politikai karrierje azért, mert túl szépen beszélt latinul.
(Forrás: Wikimedia commons)
Bár a cím azt sugallja, hogy az olvasó nyelvtörténetet vesz a kezébe, és ezt erősíti meg a kolofónban található témamegjelölés is: „latin nyelv, nyelvtörténet”, a kötetben azonban nem olyan kérdésekről van szó, mint hogy hogyan vált a [k] [i] és [e] előtt [c]-vé. Efféle problémákra részletesebben csak néhány fejezet tér ki, így például a Mors immortalis című, mely azzal foglalkozik, hogy hogyan távolodott el folyamatosan a vulgáris latin az irodalmitól. A kötet teljes egészében azonban inkább a latin nyelv kultúrtörténetének tekinthető.
Kinek szól?
A kötet, úgy tűnik, elsősorban azokat az olvasókat célozza meg, akik nem tudnak latinul, nem járatosak a latinitás kultúrájában. Ennek ellenére a kötet hemzseg a latin nyelvű idézetektől, s ettől tudálékos benyomást kelt – ezen maga a szerző is ironizál a bevezetőben. A recenzens nem tudta megfejteni, miért, de ez a tudálékoskodás hosszú távon sem válik irritálóvá: az önmagában aligha megoldás, hogy ezek az idézetek szinte kivétel nélkül le vannak fordítva, így az olvasó nem érzi azt, hogy kimaradt valamiből. Kivételként említhető meg, amikor a szerző a 146. oldalon arról számol be, hogy egy pap a Baptizo te in nomine patria et filia et spiritus sanctis szavakkal keresztelt, és nem adja meg sem a mondat jelentését ('megkeresztellek az atya, a fiú és a szentlélek nevében'), sem azt, hogy miként lenne a mondat helyes (…in nomine patris et filii et spiritus sancti). Igaz, ebben az esetben talán joggal hiszi a szerző, hogy a latin iránt érdeklődést mutató olvasó ezt a formulát ismeri.
Az ismeretterjesztő könyvek szerzői nincsenek könnyű helyzetben, amikor el kell dönteniük, milyen ismereteket várhatnak az olvasótól, és mit kell elmagyarázniuk. Úgy tűnik, Stroh elég ügyesen eltalálta, és azt mondhatjuk, hogy aki rendelkezik magyar érettségivel, feltehetően nem fog különösebb nehézségekkel szembenézni. Egyenetlenséget csak ritkán találni: így pl. a 41. oldalon a szerző magától értetődően használja a hexameter szót, de a 120. oldalon elkezdi magyarázni az időmértékes verselés alapjait…
A magyar kiadásról
A Typotex kiadványa tipográfiailag igényes, jól kivitelezett és kellemesen használható. A könnyű, puhafedeles kiadványt akár utazásra is könnyen magunkkal vihetjük, és nem kell attól sem félni, hogy mire a végére érünk, szétesik.
Bár egyes vélemények szerint a pokol tüzén fog égni mindenki, aki végjegyzeteket használ, a kötet szerkesztői bizonyára külön elbírálás alá fognak esni, mivel csupán a források vannak végjegyzetben (ezekre pedig olvasás közben ritkán lesz kíváncsi az ember), az érdemi kiegészítések lábjegyzetbe kerülnek.
A fordítás szintén igényes és gördülékeny, meglepő módon néhány angol nyelvű mondatnál találunk furcsaságokat. Így például a 88. oldalon a Make love, not war! mondat fordításaként „szerelem, nem háború!” áll – ha a fordító valamiért nem akart az unalomig ismert „szeretkezz, ne háborúzz!” fordítással élni, akkor is helyesebb lett volna a „szerelmet, ne háborút!” forma.
Néhány esetben a fordító bátrabban elszakadhatott volna az eredeti szövegtől. A 42. oldalon azt olvashatjuk, hogy (az oszk nyelvű előadást látva) „egy latin anyanyelvű római úgy érezhette magát, mint egy hamburgi, ha a tegernsee-i parasztszínház vendégjátékát tekinti meg”. A hasonlat bizonyára igen találó a német olvasó számára, ám egy magyarnak meglehetősen semmitmondó. Természetesen nem könnyű a magyar nyelvből hasonlóan frappáns hasonlatot hozni, de talán az eredetinél kevésbé frappánsat, de fordításánál többet mondót igen (pl. mint amikor a budapesti ember csángó mesét hallgat).
Összegzés
Könyvekről olvasna?
A könyv a fent említett apró hiányosságok mellett is igen érdekes és szórakoztató olvasmány mindenkinek, aki a nyelvek, a történelem és a kultúrák iránt érdeklődik. Különösen ajánlható azoknak, akik éppen latinul tanulnak, a latin tanulását tervezik, vagy éppen csak sajnálják, hogy a latin valahogy kimaradt az életükből.
Ajánljuk olvasóink figyelmébe a kötet ismertetését a Laudator temporis actin! olvasható latinul is.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (19):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Fejes László (nyest.hu): És hogyan bizonyítod, hogy azon kívül, hogy eredeti jelentése 'fazék' – a szleng definíciója szerint – eredetileg "kis létszámú csoport nyelvében" volt? Amint elkezdik a köznyelvben használni, már nem az, és ez a szó az óspanyolban is létezik (tiesta). A Wikipédia definícióját ismerem, de ezért írtam, hogy ezt ma már bizonyítani nem lehet egyik szónál sem, csupán a jelentésváltozás alapján.
@Roland2: Pl. szinte biztosan szleng eredetű az olasz testa 'fej' és rokonai, mely eredetileg 'fazék' jelentésű.
A szlengnek valóban bonyolult a definíciója, de semmi olyasmi, amint amiket El Mexicano felvet. "A szleng olyan csoportnyelv (szociolektus), mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől. (Az a felfogás, mely szerint szleng a modern nagyvárosok – elsősorban fiatalok által beszélt – alacsony szintű népnyelve, melynek szókincse jelentős részben a tolvajnyelvből származik, még manapság is elég elterjedt vélekedés, bár a modern szlengkutatásban már meghaladottnak számít.)" https://secure.wikimedia.org/wikipedia/hu/wiki/Szleng
Ezt a wikipédia-szócikket nagyon ajánlom, mert nem lelkes laikusok varrogatták össze szedett-vedett olvasmányaikból (sajnos erre bőven akad példa), hanem egy valódi szakember írta.
@Roland2: Az a baj, hogy a szleng eléggé meghatározhatatlan fogalom. Mit nevezünk egyáltalán szlengnek? Az átvitt értelemben használt szavakat? Vagy a kötetlen nyelvben használt idegen átvételeket? A szójelentések a latin nyelv története során folyamatosan változtak, szavak eltűntek, újak jöttek helyettük stb. tehát elég sok újlatin szó származhat a "szlengből", a kérdés továbbra is az marad, hogy tekintünk annak. :)
Még visszatérve egy kicsit :minden nyelvben használnak szlenget (különböző társadalmi csoportokhoz vagy foglalkozásokhoz kötődően),de mennyit tudhatunk a latin szlengről ? Vannak-e olyan feliratok,iratok,szövgek,amelyekből képet kaphatunk arról,h. milyen szleng szavakat.kifejezéseket használtak egyes csoportok az egykori Római Birodalomban? És vannak-e olyan egykori szleng szavak,melyek a mai újlatin nyelvekben tovább élhetnek (mivel az újlatin változatok a népi latinból fejlődtek ki) ?
@Roland2: Kommentelhetővé tettem, de kérném, ha ilyen kérdés van, azt inkább mailben küldjék a szerkesztőség címére. Ugyan igyekszünk követni a kommenteket, de előfordulhat, hogy egy ilyen kérést nem veszünk észre. Köszönjük a megértést.
@Roland2:
Ha már mesterséges nyelvek, itt egy japán "készítésű"-ebben magyar eredetű szó is van: exte (este)
Noxilo
www2s.biglobe.ne.jp/~noxilo/sub1a.htm
@Roland2: Bocsánat,időközben jobban elgondolkoztam a kérdésen,és magam jöttem rá a válszra. :)
Köszönöm a válaszokat
@tenegri: Igen,vannak érdekes dolgok,pl. az egyik pápua nyelvben, ha úgy vesszük nincsenek is színnevek,csak tkp. olyasmi,hogy "sötét" és "világos" színű/árnyalatú.Ebből kiindulva ezek a meghatározások eléggé széles skálát magukba foglalhatnak.
A "Lekörözik-e az angolt a mesterséges nyelvek ?" ( www.nyest.hu/hirek/lekorozik-az-angolt-a-mesterseges-nyelvek )c. cikkhez kapcsolódva szeretnék egy (legalábbis számomra) érdekes kérdést feltenni,csak ott még nem lehet kommentelni.Meg lehetne-e oldani,h. az oldalt kommentálhatóvá tennék ? Köszönöm.
@Roland2:
A neologizmusok problémáját vagy egy latin szerző autoritása, vagy az adott szó jelentésének és etimológiájának végig gondolásával oldják meg. A latin nyelvben rengeteg olyan árnyalt kifejezés van, amelyet sokszor a mi nyelvünk se tudja pontosan kifejezni.
A latinisták manapság két pártra tagolódnak; vannak az un. humanisztikus puristák, s azok, akik a középkori nyelv fejlődését szeretnék hangsúlyozni, pl. a mai latin szakterminusok szimpla lemásolását, vagy egy-egy újgörög kifejezés latinosítását. S még lényegesebb különbség, hogy a puristák a szabad nyelv, stílus hívei, így egy adott kifejezést többféle, egyértelmű szószerkezettel helyettesítik, míg az utóbbi, - leginkább a tudományos, teológiai oldalról - a nyelv egységességét tűzik ki célul. Mivel aranyszabály a körmondatok halmozása, ezt minden latinista meg tudja oldani, és ha sikerül, akkor annál nagyobb elégedettség nincs is.
A latin szavak - nem kell sokáig hajtogatnom - rengetegen jelen vannak az angol és újlatin nyelv történelmében, azonban a latin stílus - eltekintve a keresztény irodalomtól - csak az antikvitásban és a humanizmusban jelent meg. Stroh, aki az előbbi kategóriába tartozik, példának hozza fel az angol "international relations" angol szószerkezetet, amelyet a latin nyelvben - noha lehetne - de mégsem szabad szó szerint relationes internationales-nak fordítani, mertha ismerjük a kontextust, szellemesen meg lehet oldani attól függően, hogy milyen nemzetközi kapcsolatokról van szó. (pl. commercium inter gentes). A internationalis szót inkább egy újabb mondatban fejezik ki, ahogyan a Györkössy szótárnál láthatjük: xy quod ad xy spectat/xy per/attinet, vagy Tacitus modorában a manapság trendy kopulák helyett egy igére vonatkoztatjuk:
Pl. Josephus Eusebius ille senatus Unionis Europaeae particeps qui res externas peregrinasque inter diversas gentes procurat.
Özséb József az EU parlamentjének azon tagja, ki a nemzetek között előforduló külföldi és külső ügyekről gondoskodik.
A relatio-nak (>refero>retuli>relatum) pedig kb. 5-6 teljesen más árnyalatjelentése van, és így a klasszikus egyetemesség, amelyet Stroh, sőt XXIII. János pápa hangsúlyoz, megszűnne, így az élő latinság felesleges volna.
Ahogyan az információ (latin.oszk.hu/cgi-bin3/index.cgi) helyett sokkal egyértelműbb kifejezés a nuntiatio (nuntio = kihirdetni), s ahogyan, amikor valamit előfizetek, inkább előre jegyeztetem (praenoto) magamat, minthogy valamit aláírnék (subscribo). Inkább hozzáfűzök egy blogon valamit (annoto), minthogy feljegyzéseket írnék (commentari(ol)um scribo). A latin szótárok még mindig készek ilyen kifejezések igencsak ügyes latin interpretálására.
Az újkorban a "szürke" griseus (3)-nak felelt meg, azonban a klasszikus nyelvben különböző árnyalatokat alkalmaztak:
1, canus (mint az ősz haj)
2, ravus (mint a tenger)
3, cineraceus (mint a hamu)
4, caesius (kékes - sötét)
5, glaucus (világosabb)
latin.oszk.hu/cgi-bin3/index.cgi
Ennek is van szélsősége. Pl. Stroh előadásában (De origine uocum humanitatis et humanismi) a 7.000.000 Google találatot furfangos archaizmussal oldotta meg: "septies centena millia" (szó szerint: hetvenszer százszor ezer = 70*100*1000 = 7,000,000), de ha valaki komolyan gondolja, hogy a tudományokhoz is eljusson a nyelv, akkor nem várhatja el a tudóstól, hogy ilyen fogalmakkal operáljon.
Ugyanúgy a nemzeti speciális kifejezéseket nem helyettesíthetjük mindig valamilyen római megfelelővel, ennélfogva új szavakat kell sok esetben összeállítani, de ez nekünk nem igen jelenthet gondot, mivel a legtöbb terminus latin-görög eredetű, sőt minekünk magyaroknak a szókincse 200 évvel jött létre a nyelvújítással.
Pl:
autó = automobile, v. autocinetum (vö. αὐτοκινήτον= autokinéton)
repülőgép = aëronavis, velivolum (repülőhajó, vö. űrhajó)
számítógép = computatrum (számítóeszköz)
internet = interrete (vö. rete= háló)
gén = genum
űrállomás = statio/mansio astronautarum/astronavium/navium sideralium
vonat = tramen (vö. angol tram)
újság = diarium (dies, diurnus), ephemeris (vö.angol-francia-német: journalist, journalisté, Journaliste; olasz: giorno)
Ilyen ügyekben a legizgalmasabb a viták a latin wikipédiában.
@Roland2: Íme még néhány érdekesség:
disco duro – merevlemez ('kemény lemez' :)
enrutador – router
internauta – internetező
mercadotecnia – marketing ('piactechnika')
navegador – böngésző ('hajozó')
película (biz. peli) – film (< piel 'bőr', vagyis 'bőröcske')
red – internet ('háló')
salvapantallas – képernyővédő (tkp. 'képernyőmentő') stb.
@Roland2: Ez érdekes felvetés, és abban igazad van, hogy a szürke az újlatin nyelvekben általában germán átvétel, a spanyolban legalábbis biztos. Viszont nem csak ezekkel a színekkel van így, sok újlatin nyelvben a 'kék' és a "fehér' is germán átvétel (olasz blu, katalán blau stb., ill. blanco, bianco, blanc stb.). Szerintem viszont ebből nem szabad arra következtetni, hogy a latinban nem volt rá szó (valószínűleg egy olyan színű állat vagy dolog nevével fejezték ki), hiszen sok újlatin nyelvben vannak olyan idegen átvételek, melyre volt a latinban szó, csak nem maradt fenn (pl. a 'fehér' latinul albus, alba).
Az új technológiai vívmányokat az újlatin nyelvek általában szóképzéssel, vagy átvétellel oldják meg.
Pl. repülőgép: sp. avión < ave 'madár' és -ión "nagyító"-képző (< lat. -IO), vagyis 'nagy madár';
autó – automóvil 'önjáró' vagy carro, eredetileg 'kocsi, szekér'
számítógép – Spo. ordenador 'rendezőgép', L.-Am. computadora (biz. compu)
újság – periódico (tkp. 'időszakos'), diario (tkp. 'napi'), vagy revista (tkp. 'átnézés'), az utóbbit a színes magazinokra mondják, stb.
@Roland2: "De ha mondjuk valaki latinul (tkp. a klasszikus változatban) tart előadást,és mondjuk valahogy meg kell neveznie a "barna" vagy "szürke" fogalmát,akkor milyen szót,elnevezést alkalmaz rájuk ? Vagy körülírást alkalmaz ?"
A latinhoz nem értek, de a mongolban sincs kifejezetten megkülönböztetve a barna és a szürke, mindkettőre ugyanúgy a "bor" szót használják. Mivel számukra megszokott és természetes, hogy a mi szürke és barna szavunkkal lefedett színek ugyanannak a színnek az árnyalatai, nem is érzik szükségét, hogy megkülönböztessék vagy körülírják őket. Ha nagyon fontos a pontos árnalat, akkor majd hasonlítják valamihez, ahogy mi is tennénk. A nyelvekben egyszerűen máshol húzódnak a színhatárok. A mi szürkénkbe pl. belelóg valamelyest a mongolok kékje: egyes általunk szürkének mondott állatok szőrére pl. mondják, hogy kék, míg általunk barnának tartottra, hogy piros (elsőre talán viccesen is hangzik, mikor kék kecskéről vagy piros tehénről beszélnek) - bár az állatok színeinek elnevezése külön tudomány a mongolban, rengeteg csak erre a célra használt speciális műszóval. Szintén eltér még a mongolban a miénktől a "yagaan" színnév, ami a rózsaszíntől a lilán át a barackszínig minden lehet. Az oroszban meg pl. kétféle kék van: szinij (sötétebb kék) és goluboj (világosabb kék), így ha kékféle színről beszélnek mindig választaniuk kell - nekünk meg csak egy szavunk van rá, mégsem érezzük, hogy hiányozna valami. De ez nem csak a színekkel van így.
@El Mexicano: Azt olvastam,hogy a latinban nem volt elnevezés a "barna" és a "szürke" szín fogalmára.A mai leánynyelvek germán szóátvételt használnak e fogalmak megnevezésére.De ha mondjuk valaki latinul (tkp. a klasszikus változatban) tart előadást,és mondjuk valahogy meg kell neveznie a "barna" vagy "szürke" fogalmát,akkor milyen szót,elnevezést alkalmaz rájuk ? Vagy körülírást alkalmaz ?
És azokat a fogalmakat (pl: autó,repülőgép,számítógép,internet,gén,űrállomás,vonat,újság,stb.) amelyekben a latinban nem volt megnevezés,milyen szóval nevezik meg a mai nyelvhasználók ? Szóképzéssel,idegen átvétellel vagy körülírással oldják-e meg ?
Már meg is van a könyv. Kiolvasom, azt' majd beszámolok róla.
@anokó: Biztos vagyok benne, hogy a szerző "királyi", sőt, "császári" nyelvnek tartja a latint. Sehol nem állítja, hogy latin eredetű a szállóige.