„s legyenek belőlük sorsukkal megelégedett emberek”
Meddig kell tudni számolnia egy elsős gyereknek? Járuljon-e hozzá a gyerek munkájával oktatásának költségeihez? Mennyiben lenne más a világ, ha ma tarorjának neveznénk a gamandort? A 195 éve, 1817. december 26-án született Gönczy Pálra emlékezünk.
A 19. század egyik jeles pedagógus egyénisége volt a ma viszonylag kevéssé ismert Gönczy Pál. A hajdúszoboszlói születésű fiú a debreceni kollégiumban folytatta a tanulmányait, majd tanítónak állt. Hamarosan azonban messzebbre tekintett – a népoktatás megszervezésének kérdései kezdték foglalkoztatni. Zeleméren (ma Hajdúböszörmény Bodaszőlő nevű része) létrehozott egy árvanevelő intézetet, melynek ő lett az első vezetője. Itt a hagyományos iskolai tárgyakon túl selyemhernyó-tenyésztéssel és selyemfeldolgozással is foglalkoztak. Később Pesten is saját intézetet alapított. A kiegyezés után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett, ahol az államtitkárságig vitte. Jelentős szerepe volt az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk, azaz a népiskolai törvény gyakorlatba való átültetésében. Ez a törvény mondta ki hazánkban először az általános tankötelezettséget 6–12 éves korig.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Gönczy Pál szívvel-lélekkel dolgozott a népiskolák megalapításán és felszerelésén. Ő dolgozta ki az iskolák adminisztrációs rendszerét. Terveket készített a tanulók testméreteinek megfelelő iskolai padok készítéséhez. Sőt, iskolaépületeket is tervezett – ezeknél fontos volt a kert, ahol a gyerekek gyakorlati ismereteket szerezhettek. Írt ábécéskönyvet, növényhatározót és alaptantervet. Egyik legfontosabb ténykedése talán az volt, hogy az iskolai szemléltetőeszközök kidolgozását támogatta és ebben tevékenyen részt is vett. Kogutowitz Manó (Lengyelország, 1851 – Budapest, 1908) térképész nevéhez fűződik Gönczy Pál javaslatára kiadott magyar nyelvű iskolai térképek megrajzolása. 1882-től kezdve összesen 35 vármegye térképe készült el. Ő alapította meg állami segítséggel hazánk első térképészeti vállalkozását, a Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézetet, mely Hölzel halála után a Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézet nevet vette fel. A nagyszerű térképésznek ma 542 térképlapja ismert.Földgömböt és „földabroszokat” készített. Ismert művészekkel szemléltető ábrákat rajzoltatott. Egész térképsorozatot tervezett Magyarország megyéiről, Magyarország Megyéinek Kézi Atlasza címmel. Ebben a neves térképrajzolóval, Kogutowitz Manóval dolgozott együtt. A térképsorozat számos kiadást megért.
A nevelési elvek
Gönczy Pál rövid tanítóskodása után svájci tanulmányútra indult, ahol elsősorban Philipp Emanuel von Fellenberg (1771–1844) svájci pedagógus volt rá nagy hatással, akivel számos beszélgetést folytatott. Fellenberg családi kapcsolatai révén már gyermekkorában megismerkedett Johann Pestalozzi (1746–1827) tanításaival, s részben e nagy hatású pedagógus munkáját folytatta.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Miben is állt Pestalozzi tanítása? Nagy súlyt fektetett arra, hogy az oktatásnak a tanuló igényeihez és képességeihez kell igazodnia, és a gyakorlati ismeretszerzést is támogatta. Ő alkotta meg az oktatásban a hézagtalanság elvét: eszerint az ismeretek elsajátításának egymásra kell épülnie, a meglévő tudásanyagra építve lehet szélesíteni a tudást. Véleménye szerint az oktatás célja a szív, a kéz és a fej kiművelése. Nagy híve volt a szegény gyermekek tanításának és a népiskolai mozgalomnak. Pestalozzi a nyelvtanulást is fontosnak tartotta. Elmélete szerint először a gyermekeknek a hangokat kell megtanulniuk egy nyelvből – lehetőleg ritmusosan ismételve a leggyakoribb hangkapcsolatokat. A hangkészlet elsajátítása után következhet az alapvető szavak memorizálása, majd egyszerűbb szókapcsolatok és mondatok bemagolása, majd újak alkotása.
Ezeket az elveket Gönczy Pál életművében is megtaláljuk. Amellett, hogy az iskolai olvasmányok szó szerint való megtanulását ő is szorgalmazta, elsődlegesnek mégis a saját tapasztalatszerzésen alapuló tanulást tartotta. Rendszeresen kirándulni vitte tanítványait. Szenvedélyes botanikusként Pest megye növényeiről határozókönyvet is írt. Ebben így ír a tanulásról:
„A nemzeti általános mivelődés csak azóta halad biztos pályán előre, mióta az abstract tudományok sikeres megérthetésére az oktatás ujabb s helyesebb elvei szerint, a tanuló ismerete körét saját vizsgálódása utján, az őt legközelebb környező s igy bizonyosan leginkább is érdeklő természeti tárgyak szemlélgetésén, tapasztalati ismeretek lépcsőjén, mint egyedüli és biztos fokozatokon törekszik felemelkedni az eszme világába.” (Gönczy: Pest megye tájéka és viránya. III. o.)
Ez a határozókönyv igen érdekes a botanika és a különös szavak iránt érdeklődőknek. Egyrészt az igen szabatos határozóban még az is szerepel, hogy a kirándulások során Gönczy hol találkozott az adott növénnyel. Általában általános helymegjelöléseket ad: „útfeleken, mocsárokban”, de például a téltemetőt a Városligeti-tó partján találta meg. Ezek az információk a botanikusoknak igazi kincsesbányának számítanak. Másrészt azért érdekes ez a könyvecske, mert akkor használt botanikai szakkifejezések, fajnevek jó részét ma már meg sem értenénk – ha a szerző gondosan nem írta volna oda a latin elnevezéseket. Ízelítőül néhány érdekes szó:
Gönczy latin mai poroda stamen porzó szálcsa filamentum porzószál terme pistillum termő tátkanaf Lamium árvacsalán mamó Galeobdolon sárgaárvacsalán tarorja Teucrium gamandor szegecs Erysimum repkény csipkepitty Nepeta macskamenta sziralj Eranthis téltemető
(Forrás: Wikimedia Commons / Bernd Haynold / GNU-FDL 1.2)
A kétkezi munka és a szülői ház
E kis kitérő után nézzük Gönczy további nevelési elveit. Azt szorgalmazta, hogy az iskolások kétkezi munkát is végezzenek tanítójuk segítségével. A téli időszakban erre legalkalmasabbnak a szalmakalapok készítését és a kosárfonást, míg az év többi részében a kertészkedést tartotta. Az így megtermelt javak tizede a tanulókat illette meg, ezt hazavihették. A fennmaradó termékeket, terményeket pedig az iskola értékesítette és a befolyó összeget tanszerek, szemléltető eszközök, alapanyagok vásárlására fordította. Így a gyerekek munkája részben fedezte az oktatás költségeit.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Annak ellenére, hogy Gönczy szenvedélyesen hitt a népiskolák ügyében és az iskola fejlesztő hatásában, a legfontosabbnak az otthoni nevelést tartotta. Cikkeiben arra buzdította a szülőket, hogy vegyék nagyon komolyan a nevelést. Minden cselekedetük előtt mérlegeljék, ez milyen hatással lesz a gyermek fejlődésére – s akár saját vágyaik megtagadása árán is a gyermek szempontjait helyezzék előtérbe. Szigorú kitartásra és következetességre intett. A szülő legnagyobb feladata szerinte a „lelki tehetségek arányos kifejtése”. Bátorította a szülőket arra, hogy sokat beszélgessenek már kicsi gyermekeikkel is, és ezen beszélgetések, együtt végzett otthoni tevékenységek során természetes módon okítsák a gyerekeket, semmiképpen sem iskolás módon.
Óvodák és elemi iskolák
A Gönczy által szorgalmazott iskolarendszer alsó szintje a kisdedóvó, ahová a 3–6 éves gyerekek járnak. Óva intett attól, hogy ezekben az intézményekben írni, olvasni tanítsák a gyerekeket. A legfontosabb feladatoknak a szív nemesítését, a játékos tevékenységek segítségével a munkaszeretet kialakítását és a természetes kíváncsiságra alapuló „tudvágy” felébresztését tartotta. Hangsúlyozta a játék és a dal fontosságát. A későbbi, 6-7 éves kortól 14-15 éves korig tartó iskolai nevelés célját pedig így fogalmazta meg:
[a köznép számára létesített népiskolák célja, hogy] „népünk fiai jó polgárokká, nekik való műveltséggel bíró és saját s övéik jogát előmozdítani tudó emberekké váljanak s legyenek belőlük sorsukkal megelégedett emberek” (Gönczy: Tanulmányok, XVI. o.)
Gönczy szerint az iskolai oktatás ütemét a tanulók képességeihez kell mérni. Így például matematikai kerettantervében szándékosan nem határozta meg, hogy az első évfolyamban mekkora számkörben kell tudni számolni. Óva intette a pedagógusokat attól, hogy túl gyors haladásra bírják a tanulókat. Viszont a dicséretre bátorította kollégáit:
„A buzdítás és kitüntetés, helyes tapintat mellett, mely azt sem hiusággá, sem dicsekvéssé nem engedi fejleni, nagyszerű dolgokat idézhet elő az iskolában.”
A 19. század egyik nagy hatású pedagógusára, Gönczy Pálra, születésének 195. évfordulóján ezzel a gondolatával emlékezünk. Nevelési elveinek számos pillére ma is megállja a helyét, így érdemes ritkán fellelhető műveit forgatni.
Felhasznált irodalom
Fináczy Ernő: Az újkori nevelés története.
Juhász Imre: Ki volt Gönczy Pál (1817–1892)?
Kisari Balla György: Kogutowitz Manó térképei.
Dr. Török Zsolt Győző: Polgári térképészetünk aranykora – Kogutowitz, az atlaszkiadó.
Gönczy Pál (1879): Pest megye tájéka és viránya. Vezérfonal az e megyében és annak környékén vadon termő növények könnyű és biztos meghatározására. A tanuló ifjuság és füvészetkedvelők számára.
Gönczy Pál (1888): Tanulmányok. (Előszó és életrajz: dr. Kiss Áron.)
Priszter Szaniszló: Növényneveink.