Nyelvlecke másként
Nyelvet tanulni nem könnyű. Annál könnyebb kinevetni a nyelvkönyvek kevéssé életszerű példamondatait. Nevessen Kosztolányival és Weöressel!
Aki tanult már idegen nyelvet, tudhatja, hogy a helyzet egyáltalán nem egyszerű, pláne nem a nyelvtanulás kezdeti lépéseinél (hogy a végéről már ne is beszéljünk). Ahhoz, hogy társalogni tudjunk, minden nyelvi szint jellegzetességeivel tisztában kell lennünk. Nem elég kezdetben csak a hangokat, a szókincset, a ragozást vagy a mondatrészeket megtanulnunk, hanem egyszerre kell mindent. Éppen ezért tartalmaz a legtöbb nyelvkönyv kész párbeszédeket, kész formulákat, amelyeket kívülről megtanulva bármikor elő lehet húzni, és máris úgy tehetünk, mintha valóban kommunikálnánk.
Ezek a nyelvkönyvi párbeszédek persze nagyon jellegzetesek, azt is mondhatnánk, hogy „tankönyv szagúak”. Csak imitálják a természetességet, valójában azonban egyáltalán nem életszerűek. A hétköznapi nyelvhasználatban ugyanis viszonylag ritkán, csak a formális helyzeteben fordul elő, hogy nyelvtanilag szabályos, teljes mondatokat mondjunk. Mivel jellegzetesek, viszonylag könnyű utánozni ezeket a nyelvkönyvi mondatokat, párbeszédeket. Most két írótól idézünk ilyesmit.
Az első példa irodalmi. Kosztolányi Dezső nemcsak nyelvről szóló esszéiben foglalkozott szívesen a nyelvtanulás nehézségeivel, de szépirodalmi műveiben is. Az Esti Kornél kalandjai című novellafüzér egyik darabjában, a Cseregdi Bandi Párizsban, 1910-ben címűben megtudhatjuk, hogy gyűlt meg Cseregdi Bandi baja a francia nyelvvel. Főhősünk nagybátyja támogatásával indul Párizsba (ahol barátja, esti Kornél tanul) „tanulmányútra”. A nagylelkű rokontól még egy könyvet is kap útravalóul:
– Itt ez a könyv – mondotta. – Ebből tanultam én is meg az apám is. Isten vezéreljen, Bandi – szólt, s családi szokás szerint megcsókolta mind a két arcát, előbb a jobbat, aztán a balt.
Bandi a hosszú vonatúton kénytelen elővenni a kis francia nyelvtant, ugyanis kárát látja annak, hogy nem tud franciául. A kötetben sok érdekességet talál...
Ott eszébe jutott, hogy mégis jó volna átnézni azt a nyelvkönyvet, melyet nagybátyjától kapott. Ebben a szerző – az élet legkülönbözőbb eshetőségére gondolva – közvetlen párbeszédeket közölt a kárpitossal, az illatszerésszel, az állatorvossal stb.
Betűzgette a szöveget, melyet többnyire a mellette levő német magyarázatból értett meg. Ilyesmiket olvasott:
Jó estét, őrgróf úr!
Ah, jó estét, hercegnő! Valóban vigasztalhatatlan vagyok, hogy legutóbbi, bizonyára fényes estélyén nem jelenhettem meg.
Különben hogy érzi magát, őrgróf úr?
Igen jól, hercegnő.
– Trés bien, princesse – ismételgette magában álmosan. De inkább arra lett volna kíváncsi, mit is jelent, hogy Magyarország teljesen önálló, s a hadügyön kívül semmi köze sincs Ausztriához, meg arra, hogy mit jelent: kalauz, vámtiszt, jegy stb.
Föllapozta az utazásról szóló fejezetet. Ott ezt találta:
Kegyeskedjék beszállni, gróf úr, postakocsink azonnal indul.
Hogyan, barátom, kürtöltek már?
Ó igen, gróf úr. Fürge postakocsisunk imént pattant nyeregbe.
Nos, adja ide lábmelegítőmet. Marseille-ben majd rakja át málháimat a vitorlás hajóra. Ha kedvező déli szelet kapunk, remélem, néhány nap múlva már Bordeaux-ban vethetünk horgonyt. Ugyebár?
Bandi tág szemet meresztett. Most támadt az az életre való ötlete, hogy előrelapoz, s megtekinti a címlapot. Onnan értesült, hogy ezt az egykor bizonyára igen használható munkát a gőzvasút és gőzhajó föltalálása előtt adták ki.
Bandi történetéből kiderül, hogy nem elég, hogy erőltetett, még nagyon hamar el is avulnak ezek a fajta mondatok, párbeszédek. A főhős a 20. század hajnalán már nem sok hasznát látja nagyapja generációjának franciakönyvének. Illetve mégis, de ez csak a novella végén derül ki.
(Forrás: Wikimedia Commons / Marie-Guillemine Benoist (1768–1826))
Második leletünk nem irodalmi, bár költőtől származik. Az idén 100 éves jubileumát ünneplő Weöres Sándor papírjai közül fennmaradt egy cédula, amelyen a nyelvtankönyvek tipikus példáit, „tankönyvízű” mondatait figurázza ki. Nem is akárhogy: a kis cetli elolvastán tényleg nevetésben törthetünk ki, és beugorhatnak a megfelelő nyelvtani szerkezetű „valós” példamondatok saját nyelvkönyveinkből.
Weöres eljárása egyszerű: veszi a nyelvkönyvi példamondatok formai jellegzetességeit, ezeket leutánozza. De a mondatok tartalma már a legkevésbé sem felel meg a nyelvtankönyvek példáiénak – talán csak annyiban, hogy ezek a mondatok sem túl természetesek a hétköznapi társalgásban.
Inoesco: A kopasz énekesnő
Ionesco visszaemlékezéseinek tanúsága szerint A kopasz énekesnő megírását a véletlennek köszönheti. Meg akart tanulni angolul, és egy nyelvkönyv példamondatait olvasgatta, amikor felfedezte, hogy a tankönyvben szereplő Smith nevű házaspár szájába adott mondatok lényegében ugyanazokat a közhelyeket ismételgetik, amelyek a valóságban is alkotóelemei a kispolgári családok otthoni társalgásának. A banális példamondatok mintájára szerkesztette meg darabját, mely fergeteges nyelvi humorral megírt, elévülhetetlen karikatúrája lett két tősgyökeres angol pár tartalmatlan fecsegéssel töltött estéjének.
Ionescu így írt erről: „Amikor figyelmesen elolvastam a példamondatokat, ráébredtem arra, hogy nem az angolt tanulom, hanem néhány igen meglepő igazságot: például, hogy hét napból áll egy hét, amit történetesen korábban is tudtam; vagy hogy a padló alattunk van, a mennyezet fölöttünk. Úgy vélem, valódi filozófiai fordulatra volt szükségem ahhoz, hogy észrevegyem: nemcsak egyszerű angol mondatokat másolok a füzetembe eredeti nyelven és franciára fordítva, hanem valójában alapvető igazságokat és mély megállapításokat.”
forrás: szinhaz.hu/videk/51232-a-kopasz-enekesno-ellenszinmu-miskolcon
még hogy nem irodalmi ... !
kedves Nyest, ennél szerényebbnek ismertem Magukat, minthogy ilyen könnyelmű ítéleteket mondjanak.