Nem vagyok a múltamra felkészítve
A Ludditák lányai és az Akkezdet Phiai összeálltak és idézőjelek között elrappelték, hogy kik ők, honnan jöttek és mit hoztak magukkal a múltból. A boncasztalon kibontjuk az idézőjeleket, és megmutatjuk, milyen gének és előítéletek munkálnak bennünk.
A napi betevő zsidózások és nácizások közepette igazi élmény olyan szöveget találni, amely nyíltan és békésen beszél a különbözőségről, a különbözőség természetéről és természetességéről – mindezt sajátosan magyar, illetve – a dal szavával élve – „kádár-medencei” környezetbe ágyazva. Újonc (az Akkezdet Phiai egyik tagja; polgári nevén Závada Péter) és a Ludditák rapje nem didaktikusan-álságosan nevel, arra, hogy „fogadd el a másságot”, hanem történetet mesél, és ezáltal megjeleníti a másságot. Reméljük, ezzel nem ijesztettünk el senkit, hallgassuk meg! (A dalszöveget szokás szerint a cikk végén olvashatják.)
A dal felépítése első hallásra is világos: két ember, egy fiú és egy lány beszélgetnek egymással; vagy legalábbis egymás után elmondanak egy-egy monológot. Mindketten a saját identitásukról, múltjukról beszélnek, és közben arra is reflektálnak, hogy ők minek látszanak mások szemében. Mik ezek az identitások? A fiú asszimilálódott zsidó család, a lány pedig deklasszálódott vidéki nemes család leszármazottja. Mindkettőjükről az derül ki, hogy igencsak sokrétegű az identitásuk. A dal elején, végén és a rappelt részek között szereplő refrén pedig a kapcsolatot teremti meg a két szereplő között, illetve a rapperek és a hallgatók között – köszönés és kérdés formájában:
Helló, szia, szevasz,
nálatok van rassz?
A két rappelt szólamot felfoghatjuk úgy, hogy erre a kérdésre adnak választ. A felelet persze világossá teszi a kérdés értelmetlen, leegyszerűsítő voltát. Most nézzük meg a válaszokat közelebbről! A rap azzal kezdődik, hogy Újonc kezet nyújt:
Itt a kezem, this is no láb, nyelvemen a Tórát
járja a disznótor át, ha nem kóser is, all right,
mert örök ízre lel, aki disznótorost kóstol,
mit nem adhat meg Izrael, megkapja Tótkomlóstól.
Már az első négy sorból legalább három különböző, identitást befolyásoló hagyományrendszert ismerünk meg: egyfelől a zsidó hagyomány fontosságát (Tóra, kóser, Izrael), másrészt a kárpát-medencei szokásokat (disznótor, Tótkomlós), harmadrészt pedig az angolszász nyelvterület is képbe kerül (this is no láb, all right). Már ebben a néhány sorban is kiviláglanak a hagyományrendszerek ellentétei (kóser pacal, Jákob light tarjája), amelyek azonban a beszélő személyében, illetve szövegében kibékülnek egymással, rímelnek egymásra (szó szerint)! Újonc szövegében a (látszólag) ellentétes képzetek egymásra rímeltetése következetes, koncepciózus fogás, olyannyira, hogy erre egy ponton reflektál is:
Nézzed meg, hogy rímel-e a freestyle-ra, hogy frigyláda
A hagyományokon kívül megjelenik a zsidóság 20. századi történelme is a dalban, hiszen a beszélő identitásához ez, a – történeti lépték szerint – közeli múlt is hozzátartozik. Nem konkrét emlékképek, hanem lelki teher, feldolgozandó, de tőle időben mégis távol álló eseménysorként – hátborzongató rímek, és kiforgatott szóalakok formájában:
Demagóga alagút, lelkiteher-vagonja belefut,
és magában keresi a holakalauzt.
Azért, mer‘ megírta a Kertész Imre,
haver, még nem vagyok a múltamra felkészítve.
Újonc szövegében szinte minden mondatban, minden szóban benne van egyszerre legalább ez a három hagyomány, identitás. És nagyon fontos, hogy ezek egységet alkotnak, nemhogy megférnek egymással, hanem a szavak szintjén is egymásba ágyazódnak, gabalyodnak.
A Ludditák szövege más elven épül fel, de nagyon hasonló üzenetet hordoz. A második rappelt rész szintén válaszol a refrénben feltett kérdésre:
Lehet hungarosteril a szépérzéked,
nálam eltévedtek a géntérképek,
mer‘ az a leges-, a leges-, a legesetlegesebb,
hogy ki szopat kit egy zárt kelepcében
Lábfürdőzünk a Kádár-medencében…
A válasz szintén az, hogy kevert az identitás, de leginkább kádár-medenceinek nevezhető, amiben nemcsak helynek, de egy korszaknak a megnevezése is benne van. Utána a Ludditák is meghatározó 20. századi történeti eseményeket idéznek fel, nevezetesen egy nemesi család elszegényedésének történetét:
csak úgy nyekken a családfa, és csupasz seggel
a nagyfater a Gulágra árkot ásni megy[...]
Mer‘ klassz a Fiáth név, a cégér fényes,
de a deklasszálódás már végérvényes,
és írmagja se az úri magnak, ne desztillálj!
A beszélő azonban azzal együtt, hogy felidézi ezt a múltat, el is határolódik tőle.
Máshogy markolom a májkot [mikrofont], mint ők a desszertvillát,
a vesztett millákat meg nem veszem zokon,
Végül pedig még a 20. század történetének az a részlete is felidéződik, amikor a két szereplő – vélhető – ősei egymással szembekerültek:
A Káin-logó rajtunk, és nincs rá Lidocain,
egyszer bitóra a zsidót, máskor a zsidó fain.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A két rappelt rész tehát két különböző származást, két különböző történetet, különböző hagyományokat mutat be. A két szólam mégis párhuzamos egymással: a megszólaló egyes szám első személyű alanyok nagyon hasonló, identitásukból adódó problémákkal kell, hogy szembenézzenek. Megmutatják nekünk, hogy hogy érnek össze a szálak, hogy bizonyos kérdéseknek nincs értelmük: hogy ki a győztes és ki az áldozat, hogy kinek könnyebb, kinek nehezebb a múltját feldolgozni: nem megválaszolható. Minden esetre a feldolgozásban a párbeszéd az, ami segít. És ez a dal maga a párbeszéd.
Újonc km. Ludditák: Szevasz!
Refrén:
Helló, szia, szevasz,
nálatok van rassz?
Helló, szia, szevasz,
nálatok van rassz?
Itt a kezem, this is no láb, nyelvemen a Tórát
járja a disznótor át, ha nem kóser is, all right,
mert örök ízre lel, aki disznótorost kóstol,
mit nem adhat meg Izrael, megkapja Tótkomlóstól.
Gasztro-cionizmus: jellemzem a diaszpórát,
úgy mérjük a bioritmust, mint hús-vér zsidó a villanyórát.
Demagóga alagút, lelkiteher-vagonja belefut,
és magában keresi a holakalauzt.
Azért, mer‘ megírta a Kertész Imre,
haver, még nem vagyok a múltamra felkészítve.
Felfeslett a jövőképem, részem ezért voltál,
eltévedt vezérfonál egy selejtes szövőszéken,
itt ülök Jung tenyerében, miért kéne elaltatni,
lassan már az ébrenlétem is csupán tudatalatti.
Engem már a kor sem aszal, bármicvé is váljak,
nem leszek más, csak kóser pacal, Jákob light tarjája,
erkölcsileg bushido, egy szlovákkal dúsított bús zsidó.
Biztos majd az orrból fogsz rájönni, hogy ortodox,
mert sosem csal egy szemita szimata.
A Dávid-csillag ott figyel a hasfalon,
már Shalommal köszön egész Sashalom.
Nézzed meg, hogy rímel-e a freestyle-ra, hogy frigyláda,
és ha igen, akkor írd bele, azt majd ledrótol a Nasa.
Egyház a házba? – egyből zár a retesz,
aszonták, a szondák figyelik a szád, haver,
nehogy Názaretezz. Béke a cél? Miért veszed be?
Jerushailem csak egy ceruzaelem a hadi gépezetbe!
Refr. 3x
Lehet hungarosteril a szépérzéked,
nálam eltévedtek a géntérképek,
mer‘ az a leges-, a leges-, a legesetlegesebb,
hogy ki szopat kit egy zárt kelepcében
Lábfürdőzünk a Kádár-medencében…
Ahogy pár év a böriben: az több tonna szteroid,
feltuning‘, azt‘ szabadul, rögtön húszkilósra lerogyik
a crackkel. Na, velünk is így bánt el egy reggel:
csak úgy nyekken a családfa, és csupasz seggel
a nagyfater a Gulágra árkot ásni megy,
kábé sodorni még megmaradt pár kárpótlási jegy,
meg a vágyódás: milyen az inas, ha hajbókol,
s nem becsókolom a sóspogit a nejlonzacskóból.
Mer‘ klassz a Fiáth név, a cégér fényes,
de a deklasszálódás már végérvényes,
és írmagja se az úri magnak, ne desztillálj!
Máshogy markolom a májkot, mint ők a desszertvillát,
a vesztett millákat meg nem veszem zokon,
nézem az ősöket, Victoriát mutatnak egy fotón:
egyenes ujjak, győzelem és túlélőfej.
Az én ujjam mindig bólogat, mert idézőjel.
A Káin-logó rajtunk, és nincs rá Lidocain,
egyszer bitóra a zsidót, máskor a zsidó fain.
Egyszer én vagyok a „nemzettest“, aztán ÁVO-val rettegtetsz,
tedd idézőjelbe, amit most még elreppelhetsz!
Refr. 3x