3 in 1

A testem virul, a lelkem kicsit halott

E heti rendhagyó dalelemzésünkben nem is egy, hanem rögtön három dalt is ajánlunk. Több zene, kevesebb okoskodás. Ha most elolvassa, még két dalt adunk ajándékba.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. május 4.

Ha túl jó kedvünk lenne a korán jött nyár vagy más miatt, ezúttal abban segítünk, hogy mindenki meg tudja őrizni a rosszkedvét. Rendhagyó összeállításunkban ugyanis igazán őszintén depressziós, sokszor már-már neurotikus, alapjáraton kétségbeesett dalszövegeket fogunk bemutatni. Az összeállítás annyiban is rendhagyó, hogy nem egyetlen dalt elemzünk, hanem több dalból ragadunk ki nyelvileg érdekesebb részleteket.

Előrebocsátjuk, hogy az eldalolt őszinte fájdalom nem tartozik a kedvenc témáink közé, a megzenésített világraszóló, távolságtartás nélküli, önirónia-mentes szenvedés sokszor inkább nevetségesnek hat számunkra, mint komolynak:

Éjjel érkezem, fáradt, kiégett aggyal,

de a testem gyönyörű fáradt lázban ég.

(Edda)

Azt is előre le kell azonban szögeznünk, hogy az alább bemutatandó Vad Fruttik-dalok nem tartoznak a nevetséges kategóriába. Már a Bëlga depressziósdal-paródiája kapcsán emlegettük őket, hogy valamit nagyon tudnak. Mert ezek a számok, még ha nem is az ízlésünk szerint valók, és még ha nem is kiemelkedően jók, leleményesek a szövegek, valamit nagyon jól tudnak.

Ez pedig nem más, mint a hangulat, az érzés visszaadása. Az alábbiakban azt próbáljuk tetten érni, hogy milyen nyelvi megoldások járulnak hozzá ehhez a hatáshoz. Természetesen a zene és sokszor a klipek hatását nehéz figyelmen kívül hagyni, de ezekkel most – szokásunk szerint – nem foglalkozunk, csak a szöveggel.

Az igazi hősök...
(Forrás: MTI)

Alapozzuk a rossz hangulatot a Lehetek én is című dallal, ami a zenekar 2010-es Fénystopposok című albumán jelent meg. (A dalszöveget ezúttal – rendhagyó módon – a videó alatt közöljük.)

Vad Fruttik: Lehetek én is

Fásultan vár, végtelen sorban áll – én vagyok
Hajnalban indul, s a munkára gondol – én vagyok
Egy kórházi ágyból a plafonra bámul
Vagy vigaszt remélve a pohár után nyúl
Vakon keresgél, ahogy te is kerestél – én vagyok

Plakátokon masíroznak az igazi hősök
Vagy elképzelt lovakon vágtatnak az ismerősök
Nekem Te vagy a hősöm, kire fel kell hogy nézzek
Milliókkal együtt lélegzel, tudom, érzed
Lehetnél Te is, lehetek én is az az egy
Az az egy
Az az egy

Refrén:
Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen
Kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
Korlátok nélkül növekszik egyre
A sztratoszférán át tör a végtelenbe
Lehetek én is, lehetek én is az az egy
Az az egy

Egy példabeszédben egy arc a tömegből a többiek előtt halad
Szentjánosbogárként fényt visz a hátán, így mutatva utat
Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy
Mert tudom, hogy jöhetsz még te is a fénnyel
Vagy lehetek én is az az egy
Az az egy

(Refrén)

Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen
Kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
Folyton csak érez, s a tiéddel dobban
Kivérzik lassan így, ebben a dalban
Lehetek én is, lehetek én is az az egy
Az az egy

Ennek a dalnak a hatását a kezdőképek alapozzák meg. A hétköznapi élet nyomorúságait megjelenítő tömör és pontos megfogalmazások azért ütnek, mert mindegyik harmadik személyben szól valakiről, majd minden sor azzal zárul, hogy „én vagyok”. És ez az ismétlődés előkészíti a refrén „lehetek én is”-kiáltását. Ebben pedig benne van az az ellentmondás, hogy bárki is lehet a tömegből, az a bizonyos egyetlen, aki a – valamilyen értelemben – kiválasztott személy.

A dal másik nagyon érdekes pontja a refrénben a csúcspont, amelyben egy már-már szürreális – ezért a szenvedéstől eltávolító – képet kapunk:

Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen
Kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben
Korlátok nélkül növekszik egyre
A sztratoszférán át tör a végtelenbe

De mielőtt megszakadna a szívünk, lépjünk tovább, és hallgassuk meg a Nem hiszek című dalt, ami a tagadás erejével dönt majd minket saját kardunkba:

Vad Fruttik: Nem hiszek

Az én apám erősebb, mint az Isten
Gyerekként a templomban csak azt kértem,
Hogy ne legyen belőle lecsúszott nagyivó
De a harcban alulmaradt a Mindenható

Anyámnál nincs erősebb a világon
Rá gondolok – fiatalnak látom
Hogy engem óvjon, Ő sokat szenvedett
Keresztre feszítette a szeretet

Akkora gödröt ásatott velem a bánat
Izomból beletolnék egy panelházat
Pedig a boldogság is karnyújtásnyira van
Csak azt elhajtották magzatkoromban

Nem hiszek a gyűrű aranyában
Nem hiszek a szavak igazában
Nem hiszek a néma hallgatásban
Nem hiszek a város zajában
Nem hiszek az otthon melegében
Nem hiszek Apáink erejében
Én nem hiszek
Nem hiszek (7x)

És nem remélek
Nem kérek (3x)

Talán ez az egyik Vad Fruttik-dal, ami teljesen átlátható, és pontról pontra követhető. A dal hatása a személyes történet elmesélésében, illetve a csupa tagadásból álló refrénben rejlik. Külön érdekes, hogy a Nem hiszek mennyi, a keresztény hitre, vallásra utaló szimbólumot tartalmaz – némileg blaszfém módon: „az én apám erősebb, mint az Isten”; a Mindenható harca az alkohollal az apa lelkéért, „[az anyát] keresztre feszítette a szeretet”. A dal leghatásosabb, szintén már-már az abszurditásig túlzó (ezért eltávolító), de nagyon hatásos képe pedig a harmadik strófában jelenik meg:

Akkora gödröt ásatott velem a bánat
Izomból beletolnék egy panelházat

És ha még ettől sem ugrottunk volna ki az ablakon, akkor még hallgassuk meg a Kemikáliák című számot, aminek a témája a depresszió mint tünetegyüttes:

Vad Fruttik: Kemikáliák

Tessék, vedd be a gyógyszereid,
a kéktől elalszol, a sárga mosolyra derít.
Örökölt probléma,
az álmatlanság és a depressziós véna.
Nekem apám adta tovább,
kis ajándékként a saját génjein át.
És megnyomorgatott
a nélkülözés, az alkohol s a drog.

Refrén:
De mondom, nincs semmi baj,
csak a fejemben nem szűnik a monoton zaj.
Asszem jól vagyok,
a testem virul, a lelkem kicsit halott.

Kínzó belső görcsök,
glórikus fényben.
Enyhül a szorongás, csak
kapkodd be szépen.
A gyógyszer a védelem,
ha jön a halálfélelem.
A gyógyszer a védelem,
ha jön a halálfélelem.
Jön a halálfélelem!
Jön a halálfélelem!
Jön a halálfélelem!
Jön a halálfélelem!

Refrén (2x)

És az égből, hullanak a gyógyszerek,
a rózsaszín mámor maga alá temet.
Még egy apró dózis,
és múlik a neurózis.
Csak még egy apró dózis,
és múlik a neurózis.
És múlik a neurózis.
És múlik a neurózis.

Refrén (2x)

Be kell vallanunk, hogy ez a dal a személyes kedvencünk. Mert ha már depresszió, akkor valóban nem kell itt szépelegni, lelki kérdésekbe belemenni, hanem meg kell élni a maga brutalitásában azt a fizikai (és nem lelki!) állapotot, amit a depresszió és az ellene megevett kemikáliák jelentenek. Ez a dal pedig valamit nagyon megcsíp ebből: akár ismerjük ezt az állapotot, akár nem.

A kéktől elalszol, a sárga mosolyra derít
(Forrás: gdefon.ru)

És ha még mindig nem vágtuk fel az ereinket, és úgy érezzük, hogy még bírjuk, meghallgathatjuk a Nekem senkim sincsen című számot. De a napi szomorúságadagunk bevitele után azért mindenképp nyugtassuk meg magunkat azzal, hogy a Vad Fruttik csinál vidámabb zenét is, bár nem gyakran.

Mindenképp pörgessük le a Sárga Zsigulit, mert nyáron az a tuti! Ebben a számban pedig kissé kimódolt, kicsit régies szlenget élvezhetjük: „Szóljá' már Muternak, dobjon le szotyira pénzt!”. Ráadásul még egy kis eszperente reppet is kapunk bónusznak.