Az elragozott kapcsolat

A Quimby a hazai könnyűzenei élet egyik legmeggyőzőbb szereplője. Dalelemzésünkben megmutatjuk, hogyan ragoznak, hogyan „adják magukat”.

Ha már a legutóbb elővettük a ma már klasszikusnak számító Kispált, ideje, hogy a másik nagyágyú, a Quimby is kapjon egy dalelemzést. A 13 lemezes zenekar esetében a dalválasztás nem volt túl nehéz. Persze ez nem azzal magyarázható, hogy ne lenne több (sok) kiemelkedően érdekes, szép, izgalmas dalszövegük, mert sok ilyen van. De a választás mégis egyértelmű volt, mert mind nyelvi, mind pedig értelmezési szempontból kitűnik a többi Quimby-szám közül.

A dal, amit választottunk csupa kijelentő módú, jelen idejű, egyes szám első személyű ragozott igealakból áll. Nagyjából ezeknek a felsorolása, ami mind nyelvileg, mind ritmikailag igen izgalmas hatást ér el. Abból adódóan pedig, hogy az igealakokon kívül más nem is nagyon szerepel benne (tagadószók, és néhány névmás), igen titokzatos, sokértelmű a szöveg. Az igazi rajongók már biztos rájöttek, hogy a Magam adom című dalról van szó. Csapjunk is a húrok közé! (A dalszöveget szokás szerint a cikk végén olvashatják.)

Akár tetszik nekünk, akár nem, az tagadhatatlan, hogy a Magam adom szövege hatásos. Ennek fő oka a fent már jelzett ismétléses szerkesztés: csupa egyes szám első személyű ige. Ezek a hasonló szerkezetű igealakok megteremtik a szövegnek az alapritmusát; ezekhez képest tér ki az ütem azokban a sorokban, amelyekben nem csak az igék vannak. A szóalakok felépítése pedig a rímeken kívül a sok [m] hang miatt egy külön zeneiséget is ad a szövegnek.

Ha pedig nem pusztán a formát vesszük figyelembe, hanem a szavak értelmét is (és általában természetesen így működünk), akkor észrevehetjük, hogy ez a dal tele van feszültséggel, várakozással. Hogy mi az oka ennek? – A megfejtés szintén a felépítésben keresendő: az, hogy a tárgyas (vagy más szóval határozott) ragozású igék mellett nincs kitéve sem a tárgy, sem más bővítmény, a dalt titokzatossá, izgalmassá teszi. Így a dalt hallgatva mindvégig azt találgatjuk, hogy ki vagy mi lehet az a ki nem mondott, meg nem nevezett tárgy (nyelvtani értelemben), az a személy (vagy tárgy?), amire a refrén neki névmása utal.

Elsőre is feltűnik, hogy a vers nem puszta felsorolás, hanem egy kerek történetet mesél el, amelynek a konkrét szereplőit homály fedi. A „főhős” természetesen az egyes szám első személyű beszélő, akinek a szemszögéből megismerjük az eseményeket. A másik szereplő pedig az, akivel a beszélő a felsorolt eseményeken keresztül kapcsolatba kerül. A történetet természetesen hiányosan kapjuk meg, a zenehallgató dolga, hogy megteremtse a felsorolt események között a kapcsolatot.

Mi a hatása annak, hogy nincsenek konkrét szereplők, csak a viszonyaikat ismerjük meg? – Értelmezésünk szerint az, hogy a dal általános értelművé válik. Nem egy konkrét sztorival van itt dolgunk, hogy egy annál jóval általánosabb „mintázatról”, ami persze nagyon személyes módon van elmesélve.

Hogy miről szól ez az általános történet? – Első hallgatásra (meg másodikra is) egy kapcsolatról, talán egy szerelemről. Ugyanakkor meg kell fogalmaznunk, hogy – főleg a refrén miatt – kicsit talán baljóslatúnak is tűnik ez a kapcsolat, talán függőséggé is válik:

Megadom megadom neki megadom magam

A refrénben egyszerre érezhetünk beletörődést és segélykiáltást. Amikor megadom magam, akkor azt jelentem ki, hogy legyőztek, hogy nem harcolok tovább. A dalszövegben még néhány ponton igazolható, hogy azért a dalban mégsem a boldog, mindent felperzselő szerelemről van szó. Egyfelől a „vele utazom” kétszer is szerepel; és bár a zenekar honlapjáról származó dalszöveg nem tartalmazza, a dal albumverziójában jól hallható, hogy a második esetben így szerepel a szókapcsolat:

már megint vele utazom

Azaz egy darabig nem utaztam vele, de most újra muszáj, kénytelen vagyok, mert megadtam neki magam. A másik pont pedig az egyetlen sor, amelyben az egyik esemény visszavonja a másikat – a harmadik versszak végé, azaz pont a szöveg kellős közepén:

Megszelidítem megbánom

A kiemelt helyen szereplő „megbánom” szintén aláássa azt a feltevésünket (és vágyunkat), hogy csupán szerelmes dalnak értelmezzük a Magam adomot.

Az azonban mindenképp elmondható, hogy a szöveg a kapcsolatról, két személy (vagy egy személy és egy tárgy?) viszonyáról szól, egy viszony történetét meséli: ahogyan a kialakulásától kezdve egyre intenzívebbé, egyre meghatározóbbá válik. Hogyan éri el a dal, hogy szinte kézzelfoghatóan érezzük, hogy egyre hevesebb a viszony?

Figyeljük meg, hogy míg az első két strófában még dominál a tagadás, a második kettőből teljesen eltűnik. Majd – igaz – a harmadikban újra felbukkan, de ott már egészen másra vonatkozik – legalábbis értelmezésünk szerint:

Nem suttogom elkántálom

Itt már – értelmezésünk szerin – magáról a kapcsolatról van szó, itt kiegészíthető a sor értelmezése: nem titkolom, hanem belekiabálom a világba, hogy mi történik velem, hogy milyen viszonyom van vele.

És hogy a viszony nemcsak intenzívebbé válik, hanem mindvégig feszült és dinamikus, azt a dalszöveg leginkább az igeragozással éri el. A dal dinamizmusa abból is ered, hogy ugyanabból az igetőből többféle képzett vagy ragozott alakot szerepeltet egymáshoz közel, például ezekben a sorokban:

[...] nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam

Még azzal is eljátszik, hogy egymáshoz közel szerepeltet olyan igealakpárokat, amelyek ugyanabból a tőből vannak képezve, és olyanokat, amelyeknek csak a hangzásuk hasonló. Egy igetőből származik például ez a sor:

Felkavarom felkavarodom

Itt a felkavarom az aktív ige (én felkavarom őt), míg a felkavarodom a „visszaható” párja (én felkavarodom tőle). De ebben a sorban két különböző igéről van szó, amelyeknek a hangalakja egyezik:

Megkövetem megkövetelem

Van még olyan eset is, amikor a két hasonló igealak úgy hoz létre ellentétet, hogy a két igealak ugyanannak az igének kétféle értelmezésén alapul, például itt:

[...] elragadom
Elragadtatom magam

Végül meg kell említenünk, hogy a cím és a refrén is ehhez hasonló viszonyban van egymással: a magam adom és a megadom magam szerkezetek ugyanazt az igét tartalmazzák, ráadásul mind a kettőben szerepel a magam névmás is, mégis teljesen különböző értelmű a két kifejezés.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a Quimby-dal nyelvi zsenialitását a magyar igeragozásnak és igeképzésnek köszönheti. Titokzatossága pedig abból származik, hogy a magyarban – éppen a ragozás egyértelműsége miatt – elhagyhatóak az alanyi és a tárgyi szerepű névmások. És mindez – persze a zeneiséggel, és a dinamizmussal együtt – egyedülálló hatást ér el a befogadóban.

Quimby: Magam adom

Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom

Nem sürgetem nem várom
Nem bántom nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelidítem megbánom

Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom
Megoltalmazom elragadom
Elragadtatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

Nem suttogom elkántálom
Megkóstolom megkínálom
Keveredek belehabarodom
Belefeledkezem [már megint] vele utazom

Felismerem feltüzelem
Megszállom megbabonázom
Megbabonáztatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

Szöveg: Varga Livius

Zene: Gerdesits Ferenc és Kiss Tibor

Kapcsolódó tartalmak:

• Ne sírj a versen!
• Hisz sztori – az ősrobbanástól a dalai lámáig
• A nők élete sem egy Disneyland
• Lájkollak ezerrel!
• Ki hova megy?

Hasonló tartalmak:

• A testem virul, a lelkem kicsit halott
• Bezzeg a mi időnkben...
• Egy szomorú dallam hangjai kísértenek
• Elviszem gond nélkül a hátamon...
• Forradalmi töredékek

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)