0:05
Főoldal | Rénhírek
Kicsoda vagy tehát? – Az erő része...

Hisz sztori – az ősrobbanástól a dalai lámáig

Igazán nem szeretünk jósolni, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az alábbi elemzés tárgya lesz még irodalmi tananyag a középiskolákban.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. március 28.

A slam poetryről és a Pilvaker rendezvényről beszámolva már többször előkerült az Akkezdet Phiai elnevezésű formáció. Ideje hát, hogy ne csak megemlítsük őket, hanem szenteljünk egy külön elemzést is nekik. Ez azonban több tényező miatt sem egyszerű. Egyrészt azért, mert sok számuk igényes, bonyolult, nyelvileg izgalmas – így egyáltalán nem volt könnyű választanunk. Másrészt azért, mert a kiválasztott szöveg annyira jó, és a hozzá tartozó zene is annyira jó, hogy kár lenne elrontani holmi magyarázkodással. De most mégis megpróbáljuk, hátha nem sikerül.

A választott dal a talán többek által ismert Hisz sztori (Kis kece) címet viseli. A cím elég jól le is írja a tartalmat: egy személyes történetet (sztorit) és a történelmet (angol: history [hisztori]) jeleníti meg a vers. A rappelt részek között pedig a Kis kece lányom című népdal dallama hangzik. Az elképzelés már eleve izgalmas: világtörténelmet írni lírai műfajban egy népdal dallamával? – Lássuk és halljuk! (A cikk végén olvasható a dalszöveg is.)

Az első benyomásunk az, hogy a szöveg igen irodalmi nyelven szólal meg, vannak benne egészen emelkedett regiszterben íródott részek (pl.: hitehagyott pap a Pietára ráborultan), és egészen hétköznapi, sőt trágár megfogalmazások is (pl.: Elvis haján, bazmeg, én voltam a zselé). Ugyanez a kettősség igaz a szavak által megjelenített történet képeire is: a kultúrtörténeti utalások váltakoznak a mai hétköznapok képeivel, például ebben a sorpárban:

Tapasztaltam mi Aphrodité valódi bája
Norbinak vagyok a ledobott kalóriája

Az is azonnal feltűnik a szöveget hallgatva, hogy a ritmus és a rímek igen szabályosak. A szöveg már-már monoton az azonos (vagy hasonló) szerkezetű mondatoktól, amelyek felsorolásszerűen követik egymást, és gondolatritmust hoznak létre. Ráadásul a sorok végein is vagy bokor- vagy páros rímeket találunk. Ezek a tényezők azonban nem unalmassá teszik a  szöveget, hanem egy kiegyensúlyozott, magabiztos áramlást biztosítanak neki; és ez meglehetősen illik a szöveg tartalmához.

Gustav Gründgens Hamletként
Gustav Gründgens Hamletként
(Forrás: Wikimedia Commons / Naumann / CC BY-SA 3.0)

Még mindig az első benyomásoknál és a formánál maradva: megfigyelhetjük a versszakok szabályos elrendezését. Az első nagyobb egység a negyedik versszak utáni félversszak után ér véget a Hamlet-utalással:

És én voltam az oka annak, hogy Dániában bűz lett

A következő nagyobb egység még öt strófát tartalmaz, egészen addig a sorig, amíg egy mai, a megszólítotthoz (a hallgatóhoz) közeli ember képe meg nem jelenik:

Én voltam a spanod, akit tegnap szapultál

Ez a mondat le is zárja az első nagyobb szakaszt, a „történelmi részt”, amelyben természetesen a közelmúlt története legalább olyan hangsúlyos képekben elevenedik meg, mint a régmúlté.  Ez után következik a kétszer ismételt központi strófa, ami megállítja a felsorolást:

Maradunk mindig mozgásban, mint minden,
mint az élet, mind Egy – mindegy milyen szinten,
nincs fizika, nincs idő – igazából nincs semmi sem
csak én vagyok és Te, lendülünk a semmiben

Majd a három versszakból álló utolsó szakaszban visszatér az első nagyobb rész ritmikus felsorolása, de itt már nem a történelem, hanem az egyéni sors bemutatása kapja a főszerepet. És bár mind a két nagyobb egység egyes szám első személyben fogalmaz, e második szakaszban a hangvétel sokkal személyesebbé válik.

Goethe: Faust (részlet)

FAUST: Kicsoda vagy tehát?

MEFISZTÓ: Az erő része, mely
örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.

FAUST: Mit értsek voltaképp rejtvényeden?

MEFISZTÓ: A tagadás a lényegem!
És joggal az, mert minden születő:
elpusztulást érdemelő;
inkább ne jönne létre semmi.
Mit Bűnnek szoktatok nevezni,
Romlásnak, Rossznak röviden,
az hát sajátos elemem.

FAUST: Résznek mondod magad - s egészben állsz elém?

MEFISZTÓ: Szerény igazság az enyém.
Ha az ember, e kis bolond-világ,
egésznek tartja általán magát,
én részből rész vagyok, mely egy volt valaha,
a Sötét része, mely a Fényt szülé vala,
a büszke Fényt, mely örökségiért
Éj-anyja jussát perli itt: a Tért;
de bárhogy küzdjön is, mégsem lehet szabad,
lekötve testeken tapad.
Testekből árad, széppé test teszi,
az testen torpan meg fennakadva,
s hiszem, nincs messze már a napja,
pusztulni is testekkel kell neki.

(Ford.: Jékely Zoltán és Kálnoky László)

A gondolatritmusok, és az ellentétekre épülő szerkesztés miatt természetesen az első szakaszból kivilágló világtörténelem nem kronologikus sorrendben mondatik el.  Sőt, valójában semmiféle történet nincs elmesélve, hanem igen lírai módon képekkel vannak megjelenítve, felélesztve a különböző korszakok, események. Ami összeköti őket  az a beszélő személye, az egyes szám első személy, a voltam. De kicsoda hát ez a személy? Ki beszél ebben a versben és milyen perspektívából?

Ez talán a legizgalmasabb és leginkább hátborzongató kérdés ezzel a szöveggel kapcsolatban. Olyan lírai énnel van itt dolgunk, aki egy mindenek felett álló perspektívából képes látni és láttatni az általa elmondottakat – az ősrobbanástól napjainkig. Mindezt pedig úgy teszi, hogy közben a lehető legbensőségesebb viszonyban áll velük, ugyanis ő az alanya az eseményeknek.

Egy olyan szellem beszél itt, aki minden fölött áll, de a lehető legszemélyesebben, a részletekben tapasztalta meg a történelem eseményeit. Nem előképek nélkül való ez a hang, ez a nézőpont az irodalomban. És semmi csodálni való nincs azon, hogy igen filozofikus drámai költeményekben találkozunk vele: Goethe Faustjában Mefisztó vagy Madách Az ember tragédiájában Lucifer egyes megszólalásai juthatnak eszünkbe. De akár Bulgakov A Mester és Margaritájából is eszünkbe juthat Woland, aki beszélgetett Pilátussal, és villásreggelizett Kanttal.

Faust és Mefisztó
Faust és Mefisztó
(Forrás: Wikimedia Commons / Tony Johannot)

Az „ördögi erő” már csak az ellentétek miatt is eszünkbe juthat, a dalban végighúzódik az a motívum, hogy az volt a beszélő, ami teljesen haszontalan, vagy teljesen értelmetlen valaki számára:

Vegetáriánusnak egy szendvics, ami sonkás
Voltam napnál fűtő és Medúzánál fodrász

[...]

Voltam fény a vaknak, kéj a papnak
Összeomló istálló, amiben halott lovak laknak

Ugyanakkor ennek az ellenkezője is megjelenítődik: amikor olyasmi volt a beszélő, ami a lehető legjelentősebb  valakinek a számára:

Az első házaknál én voltam a sár [...]

Trójában a falónak valóban én nyitottam kaput [...]

És én voltam az oka annak, hogy Dániában bűz lett [...]

Leonardo kezében én voltam a tartás [...]

Elvis haján bazdmeg én voltam a zselé [...]

A kanyar én voltam, ahol behalt a Senna

Minden esetre egyszerre lakik a részletekben, és egyszerre látja felülről az egészet a két fő szakaszban. A beszélő szempontjából különbözik ezektől a részektől az a strófa, amely kétszer is ismétlődik, amelyben többes szám első személyben szólal meg a lírai én – ráadásul jól hallhatóan itt egyszerre ketten beszélnek. Ez a strófa megszakítja a felsorolást, egyértelműen a mindent látó pozícióból szól, és reflektál az előzőekre.

Akasztottak
Akasztottak
(Forrás: Wikimedia Commons / Pinsanello)

A felsorolásos részek más, lírai szövegeket is felidézhetnek bennünk. A gondolatritmusos szerkesztés és a tartalom miatt is eszünkbe juthat François Villonnak az Apró képek című balladája, amely – Szabó Lőrinc fordításában – így kezdődik:

Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az új tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog,
Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.

A fent említett ellentétekről szintén Villon egyik balladája, az Ellentétek című juthat eszünkbe, aminek egy részlete – szintén Szabó Lőrinc fordításában – így hangzik:

Nem biztos, csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körűl sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó éjszakát;
Várom, senkitől, örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.

Végül, a magyar irodalomból a Hisz sztori szövege megidézheti számunkra a legnagyobb gondolati költemények egyik fajtáját, az úgynevezett önmegszólító verset. Ezekben a költeményekben a lírai én valamilyen kiélezett vagy kitüntetett, ellentmondásokkal teli helyzetben szólítja meg általában saját magát, és valamilyen gondolati összegzést tesz a világ berendezkedésére vonatkozóan. Ilyen önmegszólító vers József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat, vagy Kosztolányi Számadás című verse. A Hisz sztori számunkra azonban inkább az önmegszólító és létösszegző versek egy korábbi darabját, Kölcsey Vanitatum vanitasát idézi fel. Így hangzik például a második strófa:

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

A Hisz sztori persze nem tartalmaz teljesen nyíltan sem ön-, sem más megszólítást. Mégis jelen van benne a második személy – elsősorban a kétszer is elismételt központi strófában.

Fehér rózsa
Fehér rózsa
(Forrás: Wiimedia Commons / Jebulon / GNU-FDL 1.2)

A szöveg összehatását és értelmezését az is befolyásolja, hogy a rapszöveg előtti és alatti dallam a Kis kece lányom című és kezdetű népdal, ami elég világosan a halál, az elmúlás, a mulandóság képét idézi fel, illetve erősíti meg: a dalban ugyanis egy halott menyasszonyról van szó.

A fentiekben azt igyekeztünk megmutatni, hogy az Akkezdet Phiai Hisz sztori cím száma mennyire szabályosan szerkesztett, tudatosan felépített, bonyolult és igényes szöveg. A vers egy, az irodalomban nem ismeretlen beszélői pozícióból, többféle irodalmi szöveget is felidézve szól. Éppen ezért reménykedünk erősen abban, hogy az irodalomoktatás részévé válik majd.

Akkezdet Phiai: Hisz sztori (Kis Kece)

A Földről hallgattam meg az első csontroppanást
Miután végignéztem az Ősrobbanást.
Az első házaknál én voltam a sár
Voltam leprás, király, és másra éhező cár (Kráj)

Tapasztaltam mi Aphrodité valódi bája
Norbinak vagyok a ledobott kalóriája
Nem a Való villából jöttem a való világra
Voltam, és még leszek önmagam paródiája

Vegetáriánusnak egy szendvics, ami sonkás
Voltam napnál fűtő és Medúzánál fodrász
Áldás és oltás, márkás sportáska,
minek a mélyére senki más, csak a lány ás

Sztálin parancsára százszor ordítottam: kaput!
Trójában a falónak valóban én nyitottam kaput
Játszottam Casanovát, megbabonázó szüzet
És 68-ban én csináltam először meg a tüzet

Én találtam ki, hogy a katonák az üzlet
És én voltam az oka annak, hogy Dániában bűz lett


Leonardo kezében én voltam a tartás
Tatárokkal együtt toltuk a tartármártást

Azt a havat olvasztom, amit délre majd a Tisza visz
Ahol a vámpírok ellen készítettem crucifix
Amíg Hitlerék azt mondták rám, hogy gond van
Utolsó percét végignéző tarkó voltam

Voltam senki, de a fiam úgy hívták, hogy Pelé
Elvis haján bazdmeg én voltam a zselé
Voltam hegy, és szakadék, vizet hozó folyó,
Aranytojó, Kennedy fejében a golyó

Előfordult, hogy a kedvem szolgák lesték
A berlini falon voltam króm bomba festék
Voltam pisztoly, penge, páncél és penna
A kanyar én voltam, ahol behalt a Senna

Hitehagyott pap, a Pietára ráborultan
Többször voltam fegyverben a száz éves háborúban
Mindkét oldalon gyalogos és tiszt is
Az egyik bankban engem rabolt ki a Viszkis

Voltam hatalmas tábornok, aki éppen kapitulál
Szalutáló kamikáze és nem katapultál
Baszott nagy zacskó kox lapulva a pultnál
Én voltam a spanod, akit tegnap szapultál

Maradunk mindig mozgásban, mint minden
mint az élet, mind Egy – mindegy milyen szinten,
nincs fizika, nincs idő – igazából nincs semmi sem
csak én vagyok és Te, lendülünk a semmiben (2x)

Voltam fény a vaknak, kéj a papnak
Összeomló istálló, amiben halott lovak laknak
Akkora raj csávó, hogy kajak szopattam csak
Máskor fullos gádzsi örültek, ha szopathatnak

Az első jó érzésed, egy kúrás kint a szabadban
Testvér Te mást kerestél az itt lefestett szavakban..
Sosem kérdezted, mégis soha nem tagadtam:
saját magam hite vagyok magamban

Lelki multimilliárdos, mégis valamit várva
Bent százezreket szórtam el alamizsnára
Hülyét csináltam magamból a Szalacsit játszva
És az Atlantiszt várta a dalaim látva a Dalai Láma

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
7 éve 2012. március 29. 10:56
5 MM

Az alapötlet picit áthallásos (lásd még Mephisto): www.metrolyrics.com/sympathy-for-the-devil-lyrics-rolling-stones.htm

Persze attól még jó (lehet).

7 éve 2012. március 29. 09:01
4 scasc

@Molnár Cecília: Kedves Cecília, máskor nem szoktam nagy rajongója lenni elemzéseidnek (lehet, hogy mert kissé távol állnak tőlem), de ez nagyon jól sikerült, gratulálok! Tetszett!

@Roland2: Nem csak, hogy a fehér lehet a gyász színe is, hanem szokás volt fiatal halottakat, főleg, ha még hajadonok voltak, menyasszonyi ill. vőlegényi habitusba öltöztetni temetésükkor. Ld. Magyar Néprajzi Lexikon "halott lakodalma" és kapcsolódó szócikkek (mek.niif.hu/02100/02115/html/2-1028.html). — A búsuló, borús dallam szerintem is a Cecíliának tanított elemzést támasztja alá.

7 éve 2012. március 29. 00:27
3 Roland2

@Molnár Cecília: "Az énekórai magyarázat úgy szólt, hogy a fiatal halott lányt fehérbe öltöztetik (nem feketébe), és fehér virágot adnak a kezébe" Én sajnos már nem emlékszem a dalra,viszont a fehér lehet a gyász színe is egyes magyar tájegységeken :

lexikon.katolikus.hu/G/gy%C3%A1sz.html

7 éve 2012. március 28. 21:03
2 Molnár Cecília

A kecéről azt találtam, hogy ugyanazt jelenti, mint a kecses.

Hogy miért gondoltam, hogy meghalt szegény? Ez már nehezebb kérdés.

Az őszinte válaszom, hogy ezt tanultam az iskolában, így magyarázták énekórán, emiatt utána sem néztem, utána sem gondoltam. Amiért utólag elnézést kérek.

Az énekórai magyarázat úgy szólt, hogy a fiatal halott lányt fehérbe öltöztetik (nem feketébe), és fehér virágot adnak a kezébe. De vaóban: a szövegben nincs szó a halálról, bár a dallam nem épp lakodalmas.

Természetesen a házasulás, a szüzesség elvesztése is értelmezhető egyfajta elmúlásnak, az ártatlanság elvesztésének. De azért a házasság és temetés között nem tennék egyenlőségjelet. :-)

7 éve 2012. március 28. 20:25
1 Annie.

Sajnos az elmúlt évtizedek tananyagait elnézve én kétlem, hogy a gyerekek ilyeneken tanulnák a verselemzést; egy-két újító tanár óráitól eltekintve mindenhol ugyanaz a bebetonozott tananyag megy, amit már nagyszüleink is tanultak.

A Kis kecéből ez hogy jött le neked, hogy halott benne a lány? Szerintem csak annyi van benne, hogy menyasszony. (Persze sose tudtam, mi az a "kece".)