0:05
Főoldal | Rénhírek
Forradalmi szavalóverseny

19. századi basszusok

Március 14-én este lezajlott a Pilvaker elnevezésű rapverseny. Tudósítónk a helyszínen járt, és meghallgatta, hogyan áll Petőfinek a baseballsapka.

Somfai Barbara | 2012. március 15.

A Red Bull a VAM design Centerben rendezte március 15-e tiszteletére forradalmi szavalóversenyét Pilvaker néven, utalva ezzel a nagy elődök kedvenc találkozóhelyére, a Pilvaxra, valamint arra, hogy minderről itt nem annyira ünnepélyesen, de nagy lendülettel fognak majd vakerálni. Az eseményt óriásplakátok és Sub Bass Monster raposztályában forgatott „Anyám tyúkja” klip népszerűsítette.

Világszabadság in da house

Jegyhez csak a nagyon szemfülesek jutottak, másfél hete elfogyott mind. Este 9 után a Király utcában sem nagyon lehetett elférni kapunyitás előtt. A járda meg az úttest is tele lett a hol baseballsapkás, hol meg kokárdás fiatalokkal, akiknek átlagéletkora biztos nem haladta meg a húsz évet. A verseny meghívott slammerekkel, beszavazott hip-hopperekkel, 600 ezer forint összdíjazással, komoly szakmai zsűri (Dipa a DSP-ből, Saiid az Akkezdet Phiaiból, Eckü a Hősökből, Wolfie a Punnany Massifból, Diaz, valamint az MR2-től a szerkesztő-műsorvezető Horváth Gergely) előtt zajlott Sub Bass Monster műsorvezetésével.

Öt (forradalmi) költő tíz (nem mindig forradalmi) verse által ihletődhettek meg a versenyzők. Petőfi Sándortól a Bordal, az Anyám tyúkja, a Föltámadott a tenger, a Szeptember végén, az Egy gondolat bánt engemet... és az Európa csendes, újra csendes címűeket lehetett alapul venni, ezenkívül Vörösmarty Mihály Szabad sajtó, Tompa Mihály 1848, Kölcsey Ferenc A szabadsághoz és Gyulai Pál Hazám című verseit interpretálhatták a versenyzők. A kiindulási alapként megszabott verseken kívül is szigorú szabályokat kellett betartaniuk az indulóknak. Egy újrafogalmazott 12 pontban szabták meg a verseny kiírói követeléseiket, melyeknek nem is volt mindig egyszerű megfelelni.

Ahogy már megszokhatta a slam poetry közönsége, a verselőknek csak három percük volt az előadásra, a kimért idő egy nagy számlálón fogyott, és bizony többször kevésnek bizonyult. A fellépőknek kerülni kellett az aktuálpolitikát, ami szintén nem ment mindig, de ez nem csoda, az még Petőfiéknek sem sikerült annyira. Meg kellett tartsák a fellépők az alapul vett vers utolsó sorát, és kívülről, papír nélkül kellett előadják művüket. Végül a kiírók korlátozták a szólás szabadságát annyiban, hogy pontlevonás terhe mellett kerülni kellett mindennemű trágárságot, ami, lássuk be, a slammereket és a hiphoposokat is keményen sújtotta. Fogytak is időnként a pontok.

„Ott flesselek én a harc mezején”

A versenyt a slamesek kezdték, kalapból húzós sorsolással kerültek a színpadra. Szépen mutatta a slam poetry műfaji keveredését az előadók sokfélesége. Több irányból érkeztek a slam poetryhez, itt volt Simon Márton, aki alapvetően költő, visszafogottan, de gyakori taps és hangorkánt gerjesztve adta elő versét. Horváth Kristóf színész, és talán rajta érződött leginkább a forradalmi hevület, sőt harag. Tengler Gergely előadása performansz jelleget öltött, ő az Anyám tyúkja-interpretációjához ordított, kenyeret dobott a közönség közé, és egy ponton a kezét is el szándékozta vágni egy késsel, de ez hosszas nyiszálás után sem sikerült. Zeek a Bordalt írta át Co-bordallá, és részeget imitáló előadásmódja a stand-up comedysokét idézte leginkább.

Átkötésképpen Kautzky Armand vendégjátéka következett, ő Sub Bassék raposztályával (Dipa, Bom, Diaz, Snow, Wolfie Eckü) nyomta le a Csatadalt.

Ezután jöttek a hip-hoposok, akik már párban is felléphettek, és persze zenei alapra nyomták a világszabadságot. Itt is kellemesen sokszínű volt a paletta, a megszokott rapegyenruhák (baseballsapka, kapucnis tréningfelső, bő gatya, tornacipő) mellett megjelentek a fehér rövidujjús, kokárdás előadók is.

A zsűri ezek után hozta meg döntését, aminek eredményeképp a slam kategóriában Horváth Kristóf Színész Bob nyert Gábor Tamás IndianA-t és Kövér András Kövit előzve meg, a rapversenyt pedig Fura Csé nyerte, itt Dankó Zsolt Triek és Csaba Tibor Tibes lettek még dobogósok.

A győztesek
A győztesek

Bár valamivel több Red Bull energiaital volt a színpadon, mint valaha Pilvaxban, és Sub Bass szójátékos műsorvezetése is a kelleténél többször idézte Dévényi Tibi bácsit, mégis igen megható volt látni, hogyan vegyülnek hip-hopba Petőfiék verssorai, és hogy ennek mennyire örül ez a sokszor reménytelennek mondott generáció.

Azoknak, akik lemaradtak az eseményről, jó hír, hogy március 15-én este 8-tól meghallgathatják az MR2 Petőfi rádió egy egyórás összefoglalóját.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!