Evvel az elemzésben...
Heti dalelemzésünkben végre igazi dalt elemzünk. Méghozzá nem is akármilyen dalt: szerelmeset. Annyira szerelmeset, ami minden szabályt áthág, még a nyelvtaniakat is.
A titokzatos Sickratman (Paizs Miklós) akkor került először rivaldafénybe, amikor kivált a Bëlgából, és önálló lemezzel jelentkezett. A Buzi-e vagy? (2004) című lemez több száma hasonlított a Bëlgától megszokott stílusra, de a hangnem azért keményebb, a dalok aktuálisabbak, politikusabbak, néha meg irodalmibbak. És ezek mellett szerepet kapott a „hibás nyelvhasználat” mint a paródia eszköze, ami egyben jellemzést is ad a parodizált személyről, csoportról.
A „hiba” persze nem ennyire egyértelmű. Hiszen a buzi-e vagy?-nak megfelelő köznyelvi kérdés nem a buzi vagy-e?, mert ez a norma szerint csupán beágyazott eldöntendő kérdés lehet: Tudni szeretném, buzi vagy-e. A köznyelvi norma szerint a kérdésbe egyáltalán nem kell az -e partikula: Buzi vagy?
Olyannyira, hogy a lemez címét is adó dalcím is erre épül: a buzi-e vagy szerkezetben a nyelvi normához képest – elsőre úgy tűnik – rossz helyen van az -e kérdő partikula (a norma szerint így lenne: buzi vagy-e). Tudjuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló szerkezetekért fekete pontot és szidalmakat kapunk az iskolában, és minimum elsüllyedhetünk, ha műveltebb társaságban kicsúszik a szánkon. Magyarán: jócskán megbélyegzett nyelvi jelenségről van szó. A dalban pedig ez a fajta nyelvhasználat van társítva egy ostoba és intoleráns magatartásformához és beszédmódhoz.
Szeretjük vagy nem, az eszköz sikeresnek bizonyul: a „jelölt” (hibás) nyelvi megfogalmazás megragadja a figyelmet, és azon kívül, hogy megnevettet, talán el is gondolkodtat. A választott dalban is ehhez az eszközhöz nyúlt Sickratman. Az Evvel a dalban már a címében is jelzi, hogy evvel a dalban bizony nyelvtani problémákkal fogunk találkozni. (A szöveget – szokás szerint – a cikk végén közöljük.)
A dal kétségtelenül egy lírai, szerelmes alkotás. A lírai én szól szerelmeséhez. És mint a szerelmesek általában, kissé össze van zavarodva, így néhányszor önellentmondásba keveredik, illetve „megbotlik a nyelve”. A dal nyelvileg jeleníti meg az érzelmi túlfűtöttséget. Na persze...
Ahhoz, hogy így értelmezzük a szöveget, nemcsak jóindulatúnak kell lennünk, hanem teljesen hülyének is. Ugyanis ennél itt sokkal többről van szó: kíméletlen szatíráról, a szerelmes dalnok giccses pózának szatírájáról.
A szöveg tartalma, lássuk be, nem sokban különbözik a szerelmes dalok tartalmától, így a közölt érzelmek és információk mennyisége tart a nullához: ’szeretlek, gondolok rád, te is szeress viszont’. Ennek a csekély tartalomnak a megfogalmazása pedig a szokásos közhelyes képes kifejezésekkel történik, és nagyjából a titok és az álom kulcsszavak köré épül: nyújtom át szívem üzenetét, ez egy gyönyörű álom, testet öltött álom, forró éjszaka, titok, ajtóm mindég nyitva áll.
Ebben nem is lenne semmi szokatlan, ettől még ez lehetne egy sima szerelmes dal is, mindenféle parodisztikus vagy szatirikus él nélkül. Gondoljunk például az Ámokfutók (Kozsó) Meghalok egy csókodért című műremekére. De akkor mi teszi kíméletlen szatírává a Sickratman szerelmes dalát? – Éppen a rontott nyelv. Lássuk, milyen típusú hibákkal találkozunk!
Már az első sorban feltűnhet, hogy az az névelő helyett a magánhangzóval kezdődő szó előtt is a-t használ a lírai én:
Mikor feljön a égre a hajnal
Ez a névelőhasználat szóban valóban előfordul, főleg a gyerekes, családias beszédben, az írott normától, pláne a „költészettől” távol áll. Az sajnos nem derül ki, hogy a lírai én következetesen használná-e az a-t az az helyett, mert több magánhangzó kezdetű szó előtt nem találunk névelőt.
A mindig szónak viszont a mindég ejtésváltozata következetesen előfordul a szövegben kétszer is:
Én mindég evvel a dallal...
Ajtóm mindég nyitva áll...
Az első strófa azonban mondattanilag kifogástalan. Nem így a második:
Ez egy gyönyörű álom, és ezen a nyáron
De hidd el titok még, a titok még.
Itt már találunk egy félbehagyott mondatot, illetve egy teljesen tautologikus mondattöredéket. De mondanunk sem kell, hogy a belső rímek ettől még (vagy éppen ezért?) kifogástalanok: nyáron – álom, még – még. Aztán ennek a versszaknak a következő két sora tovább erősíti azt az érzésünket, hogy itt minden kétszer van mondva: következik egy újabb tautológia, majd egy ellentmondás:
Éget ez a szerelem, és szeretlek nagyon,
És kérlek, sírj. Ne sírj.
A következő, két soros szakasz már előkészíti a refrént, ami a betetőzése a nyelvi hibák fokozásának. Ebben a két sorban a minden álmaimban szerkezet érdemel említést: ez vagy teljesen rossz (köznyelvileg nem kell többesszám: minden álmomban), vagy nagyon irodalmi. Bármelyik is lehetett a beszélő szándéka, a fenti nyelvi jellemzők fényében ez a kifejezés is mindenképpen humoros.
A refrén pedig a végletekig fokozza a nyelvi lehetetlenségeket:
Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét,
Hogy vártalak, hogy rád találjalak...
Láthatjuk, hogy itt minden nyelvi szinten: morfoszintaktikailag (evvel a dalban), morfológiailag (rádtaláljalak) és szintaktikailag (mondom el, hogy a szívem üzenetét) is el van rontva a szöveg, nem is kicsit. De ennek ellenére a hibák nem teszik érthetetlenné a szöveget, a – nem túl bonyolult üzenet – tökéletesen érthető. És ez azért nagyon jó, mert hangzásilag teljesen olyan, mintha magyarul lenne a szöveg. A legjobb példája talán ennek a rádtaláljalak nem létező igealak, ami a vártalakra kell, hogy rímeljen.
A dal folytatása már nem tartalmaz nyelvi meglepetéseket. Ami azonban a tartalomban új, hogy az elhagyatás, a magány témája is előkerül, és a szerelmet valló lírai én helyzete hamar az esdeklő, könyörgő elhagyott szerelmesére vált – de hogy miért, az balladai homályba vész. De szerencsére ebből is csak ugyanazt a sztereotipikus pózt kapjuk, komolyabbat nem.
Hogy mitől annyira kegyetlen ez a dal? – Biztosan benne van a „szép”, fülbemászó dallam és a rímek egyszerűsége is. De talán még ennél is fontosabb, hogy egy mindenki számára fontos, pozitív érzelem kifejezésének az ürességére, semmitmondóságára, esendőségére mutat rá. Rávilágít arra, hogy a popipar milyen pózokból, milyen közhelyekből állítja össze végtelenül egyszerű sorozatgyártott slágereit. És minderre ez a dal főleg a nyelvi hibák által világít rá.
Irodalomtudományos elemzés a dalról
Kálmán C. György: Evvel a dalban. Literatura 33(2007): 204–210. o.
***
Sickratman: Evvel a dalban
Mikor feljön a égre a hajnal,
Én mindég evvel a dallal
Nyújtom át szívem üzenetét.
Ez egy gyönyörű álom, és ezen a nyáron
De hidd el titok még, a titok még.
Éget ez a szerelem, és szeretlek nagyon,
És kérlek, sírj. Ne sírj.
Miénk itt ez a nyár, a szívünkben eltalál,
Terád vártam én minden álmaimban.
Refrén:
Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét,
Hogy vártalak, hogy rád találjalak... (2x)
Testet öltött álom ne hagyj el,
Vajon hol lehetsz talán?
Terád gondolok ezen a forró éjszakán.
Fájó emlék, örökre fogd a két kezem.
Egy életen át hallgasd e dalt, akármerre mész.
Mire vársz még te őrült?
Ajtóm mindég nyitva áll,
Szeress nagyon, mert szükségem van rád.
Refrén (2x)
Az -e mondattani elhelyezkedéséről nagyon jó olvasmány É. Kiss Katalin Anyanyelvünk állapotáról c. könyvének megfelelő fejezete.
Érdemes lett volna megemlíteni egy másik önparodizáló szerelmes verset, amiből minimum ennyit mindenki tud idézni (ha hibásan is):
Mert dalaimnak az a része, mely túlnyomónak mondható,
Kegyedhez íródott, kis Kató.
Heltai Jenő írta, sok példánya van a neten, érdemes végigolvasni. A szerelmi líra emelkedett hangulatát szándékosan agyoncsapó kifejezések, képzettársítások keltenek humoros hatást, amitől a verset nem lehet komolyan venni.
Nem tudom, meg-e figyeltétek, de a „buzi-e vagy” típusú kérdés csak részhalmaza egy nagyobb csoportnak. A Tékozló Homár kommentárjai között már sok éve találkozom ezzel a szerkezettel, például „lúzer-e vagy”, „hülye-e vagy”. Ki-e próbáltátok például keresni a gugliban? Macskaköröm közé kell tenni, hogy csak konkrétan ezt a kifejezést keresse. Megnéztem a buzi-e vagy szövegrészt a Sickratman név letiltásával, 2003 végéig bezárólag, és kilenc találatot kaptam; ebből kettő a dalra vonatkozik, egyben kötőszó a vagy, hatban viszont a mi kérdésünk szerepel. Tehát nem Paizs Miklós találta ki, legfeljebb ismertebbé tette.