Elviszem gond nélkül a hátamon...
Van olyan könnyűzenei sláger, amelyikben a beszélő a hazájától való kényszerű elszakadásról énekel. A szövegét nem Balassi vagy Ady írta, hanem egy kortárs költő, aki komoly hazafias lírával bír. Mai dalelemzésünkben megmutatjuk, hogyan szólal meg Erdős Virág verse Kollár-Klemencz László zenéjére.
Sokszor igyekeztünk bizonyítani, hogy a kortárs magyar könnyűzene dalszövegei visszanyúlnak a magyar vagy épp a világirodalom hagyományaihoz. Többször kimutattunk szövegszerű, motivikus összefüggéseket, hogy cáfoljuk az egyik dalszöveg állítását, amely szerint „egyik Grimm-mese sem köszön vissza egyik rímbe sem”. De, igenis visszaköszön! Mai elemzésünk tárgyával kapcsolatban is magától értetődőnek tűnt az irodalmi párhuzam – és legnagyobb örömünkre egy kortárs szerző szövegeivel. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy erre a bizonyításra ezúttal nem lesz lehetőség, de szükség sem...
A Kistehén elnevezésű formáció a Kollár-Klemencz László által vezetett utóda a Kistehén Tánczenekarnak; róluk már egy nyelvi vonatkozású dal kapcsán írtunk.
A Kistehén Ezt is elviszem magammal című dalának a szövegét ugyanis a kortárs líra egyik meghatározó alakja, Erdős Virág írta Kollár-Klemencz László (a Kistehén zenekar frontembere) zenéjére. Innen már nem olyan nagy teljesítmény megmutatni, hogy a dalszöveg hányféle módon kötődik más Erdős Virág-szövegekhez... Sebaj, az elemzés persze ettől még nem marad el. Még annak ellenére sem, hogy a dal egyelőre nem férhető hozzá az interneten stúdióváltozatban, csupán több (nem túl jó minőségű) koncertfelvételt találtunk, többek közt azt a változatot, amelyen Kollár-Klemencz László és Erdős Virág közösen adják elő a dalt. Ugyan már csak pár napot kellett volna várnunk arra, hogy a dal szimfonikus változata – az MR2 Szimfonik Live 2.0 keretében – elérhető legyen, de nem bírtuk ki. Hiába figyelmeztetett a Kistehén Melankolikusok, hogy „időhöz türelem kell”, az most épp nem volt. Hallgassuk meg a dalt koncertfelvételről! (A verset szokás szerint a cikk végén közöljük a Mozgó Világ honlapján elérhető verzióban. – Ettől a dalszöveg minimálisan, de eltér.)
A legelső kérdés, ami nem hagy minket nyugodni ezzel a dallal kapcsolatban, az az, hogy mitől olyan hatásos, mivel éri el azt, hogy akárha egyszer meghallgatjuk, akkor is belemászik a fülünkbe, vagy még beljebb, az agyunkba, és ott zakatol egész álló nap. Egyébként ebben kísértetiesen hasonlít Erdős Virág többi, hasonló felépítésű szövegéhez: a Na most akkorhoz, a Holhoz stb. De mi is ez a hatásos felépítés?
Az ismétlődés varázsos hatásáról már több dalelemzésben írtunk; például a Magam adom, illetve a Hisz sztori című dalok kapcsán. Talán a legszembetűnőbb az, hogy az egész dal szinte nem áll másból, mint egy hosszú felsorolásból: az egyes szám első személyű beszélő elősorolja mindazt, amit elvisz magával valahova, de azt nem mondja meg, hogy hova. A felsorolásokból álló versszakokat a refrén választja el egymástól, amelyben szintén az ismétlés a legfőbb szervező elem. Ha jobban megnézzük a versszakokat, azt is észrevehetjük, hogy a sorok rendkívül szabályosak: minden 5 + 5 szótagú megtört sorpárt egy 7 + 6 szótagú megtört sorpár követ. A sorvégek kivétel nélkül – legalább páronként – rímelnek, de az is előfordul, hogy a soron belül is van rím. Mindez pedig egy nagyon izgalmas, egyenletes lüktetést biztosít a szövegnek – néhol, egyébként főleg a szöveg vége felé, izgalmas áthajlásokkal fűszerezve:
viszek egy lassú burján-
zásnak indul sejtet
Az infantilis vagy annak látszó, sokszor nagyon filozofikus és tömör megfogalmazásokkal tűzdelt, szintén az ismétlésre épülő szövegek a Kistehén Tánczenekarra is nagyon jellemzőek. Gondoljunk csak a Ha én egyszer nagyon megöregszem vagy a Szerelmes vagyok minden nőbe című dalokra. Így technikailag már érthető, hogy miért zakatol egész nap a fejünkben. Olyan, mint egy mondóka: egyszerű, ritmikus, rendkívüli zeneiségű szöveg. Sokszor egyébként maga a kicsinyítőképzős szóhasználat is megidézi a gyerekes, családias nyelvhasználatot: naci–maci, nagyi–gagyi, Karcsi–Marcsi–Balcsi stb. (Ez egyébként nagyon jellemző Erdős Virág más szövegeire is.) Ettől egy pillanatra az lehet az érzésünk, hogy a beszélő gyerekes, naiv vagy infantilis. (Valójában egyáltalán nem az, később kiderítjük azt is, miért.) Azt is érezzük ezáltal, hogy nagyon bensőséges viszonyban van a tárgyával... De ez a fajta ritmikusság még valószínűleg nem lenne elég ahhoz, hogy megjegyezzük, vagy hogy – egyszerűen szólva – szeressük ezt a szöveget.
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Krahe / GNU-FDL 1.2)
Ahhoz az is kell, hogy a felsorolásban megjelenő képek tömörek, és hatásosak legyenek. Hogyan hatnak ezek a képek? – Sokféleképpen; vannak olyanok, amelyek az ismerősségükkel fognak meg: a szentendrei HÉV, a (mindörökké) Moszkva tér, Buda helyett Pest. Vannak olyan képek is, amelyek éppen azért hatásosak, mert ismerősek, de a megfogalmazásuk tömör és újszerű; ilyenből nagyon sok van: a keletnémet származású maci, az otthonkában utcára tett nagyi, a megannyi némán átbliccelt év stb. Ezeket a képeket, jelenségeket is ismerjük, de nem ilyen szép és tömör megfogalmazásokban. Vannak aztán olyan képek, amelyek éppen a közhelyszerű, panelszerű megfogalmazásukkal hatnak, így ellentétben állnak az előzőleg idézettekkel: a felhalmozott kapcsolati tőke (származhatna akár egy PR-tankönyvből is), a csokoládébarna bőrű szerető (származhatna akár egy népdalból is) stb. Vannak tömör, absztrakt és filozofikus megfogalmazások is: ezernyi véglet közül a köztest. És végül vannak olyan képek, amelyek ismerősek is, de új megvilágításba is kerülnek, és mindenképp nyomasztóságukkal hatnak: minden igaz magyar ember álma, egy csontig lelakott test, egy lassú burjánzásnak indult sejt, a Duna-parton levettetett cipők stb.
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)
A versben megjelenített képek mindegyikéről hosszan lehetne beszélni, az összefüggéseikről, a jelentésrétegeikről is, de erre sajnos itt most nincs mód. Azt azonban már a fenti, szegényes felsorolásból is láthattuk, hogy a beszélő a lehető legszemélyesebb tárgyaktól és emlékektől, a legáltalánosabb dolgokon, a társadalmi-történelmi emlékeken, helyeken át a legelvontabb dolgokig nagyon sok mindent elvisz. Az is kiderült, hogy ezeket a felsorolt elemeket az köti össze egymással, hogy a beszélőnek, az egyes szám első személyű alanynak speciális, bensőséges viszonya van mindegyikkel, ragaszkodik hozzájuk. Most már csak az a kérdés: miért kell elmennie a beszélőnek? És hova kell elmennie?
Természetesen erről a vers, mivel csupa felsorolásból áll, nem szól, így többféle értelmezés is lehetséges. Feltehetjük, hogy valóban egy hosszabb utazásról van szó, és a beszélő a hazájától búcsúzik, és magával viszi az emlékeit.
elviszem gond nélkül a
hátamon a hazám
viszem a pirosat a
fehéret a zöldet
Lehet azonban, hogy ez a búcsú véglegesebb: a beszélő halni készül, és az élete emlékképeit sorolja. Ennek az utóbbi értelmezésnek az alátámasztására több szöveghelyet is tudunk idézni:
viszek egy lassú burján-
zásnak indul sejtet
viszem a Duna-parton
levettetett cipőm
A legérdekesebbnek mégis azt az értelmezést látjuk, amelyben az előbbi két lehetőség (az elutazás és a halál) összekapcsolódik. Azért kell elmenni, elvinni innen a felsoroltakat, mert ezen a helyen nem lehet megmaradni, élni, mert ezen a helyen különben meg kellene halni:
viszek egy kívül-belül
lakhatatlan tájat
viszem a legesleges-
legutolsó esélyt
aki ma büntet
az holnap lövet
viszek egy mindig vissza-
visszahulló követ
A vers zárlata egyébként szintén ezt az értelmezést erősíti meg. A vissza-visszahulló kő helyett Kollár-Klemencz több felvételen is fel-feldobott követ énekel. A változtatás valójában lényegtelen: mindkét esetben Ady Endre A föl-földobott kő című verse idéződik fel, amelynek a vershelyzete fordított, de nagyon hasonló élményt fogalmaz meg:
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
A fentiekben – reméljük – sikerült megmutatnunk, hogy az Erdős Virág szövegére íródott Ezt is elviszem magammal című Kistehén-dal nem szépirodalmi könnyűzene, hanem maga is szépirodalom. A dal léte bizonyítja, hogy a megkülönböztetésnek ebben az esetben sincs értelme. Addig is amíg a szimfonikus változat elérhetővé válik, dúdoljuk és skandáljuk magunkban.
Erdős Virág: Ezt is el…
dalszöveg Kollár-Klemencz László zenéjére
Ezt is elviszem magammal,
viszem magammal,
ha lehet,
ezt is elviszem magammal,
viszem magammal,
ha lehet…
.
viszem a régen
kihízott nacim
viszem a keletnémet
származású macim
ezernyi véglet
közül a köztest
viszem a Csokonai
Vitéz Mihály Összest
ott lesz az ágyam
ahova fekszem
elviszem alvókának
egy-két régi exem
viszem a barnát
viszem a szőkét
viszem a felhalmozott
kapcsolati tőkét
.
Ezt is elviszem magammal…
.
viszem a tutit
viszem a gagyit
viszem az otthonkában
utcára tett nagyit
megannyi némán
átbliccelt évet
elviszem magammal a
szentendrei HÉV-et
viszem a Marcsit
viszem a Karcsit
elviszem Kenesétől
Keszthelyig a Balcsit
kicsit a nyarat
kicsit a telet
viszem a mindörökké-Moszkva-
Moszkva teret
.
Ezt is elviszem magammal…
.
apuka titkát
anyuka aranyát
elviszem magammal a
Bácskát meg a Baranyát
viszem a bölcsit
viszem a temetőt
viszem a csokoládé-
barna bőrű szeretőm
viszek egy búval
bevetett földet
viszem a pirosat a
fehéret a zöldet
elviszem ezt is
elviszem azt is
viszem a jófiút de
elviszem a faszt is
.
Ezt is elviszem magammal…
.
viszem a bankot
viszem a pálmát
elviszem minden igaz
magyar ember álmát
viszek egy csontig
lelakott testet
viszont az nem kérdés hogy
Buda helyett: Pestet
viszek egy szívet
viszek egy májat
viszek egy kívül-belül
lakhatatlan tájat
naná hogy úgy van
ahogy azt sejted:
viszek egy lassú burján-
zásnak indul sejtet
.
Ezt is elviszem magammal…
.
viszek egy csúnyán
beszopott mesét
viszem a legesleges-
legutolsó esélyt
ki tudja, lesz-e
búcsúzni időm
viszem a Duna-parton
levettetett cipőm
mit bánom úgyis
elviszem lazán
elviszem gond nélkül a
hátamon a hazám
aki ma büntet
az holnap lövet
viszek egy mindig vissza-
visszahulló követ
.
Ezt is elviszem magammal…
(Forrás: Mozgó Világ)