0:05
Főoldal | Rénhírek

Négy tévhit a spanyolban megfigyelhető arab hatásról

Tényleg erős hatást gyakorolt az arab a spanyol szókincsre és kiejtésre? Mennyivel erősebb ez a hatás délen? És egyáltalán: ha az Ibériai-félsziget 800 éven át arab uralom alatt állt, miért nem beszél ma már mindenki arabul?

El Mexicano, Et Al | 2011. június 12.

A Római Birodalom 5. századi kettészakadása után nyugati gótok szállták meg az Ibériai-félsziget területét, majd uralmuknak 711-től az arab hódítás vetett véget. Nem sokkal később az északi hegyvidékeken meghúzódó keresztény államok harcba szálltak az arabokkal, s ezzel kezdetét vette az ún. Reconquista, a keresztény visszahódító hadjáratok elhúzódó korszaka. A harcok csaknem nyolc évszázadig tartottak – ezek egyik nemzeti hőse Rodrigo Díaz de Vivar, fedőnevén a Cid, el Campeador (Cid, „a Bajnok”), akiről hősi ének is született a 12. század derekán. (A középkori spanyol eposzhős fedőneve, a Cid az arab szajjid ’úr’ szóból származik a hispániai arab szíden keresztül.) Ez a kasztíliai nyelv, azaz a spanyol első és legterjedelmesebb irodalmi emléke. A félszigeten a mór uralom 1492-ben, Granada visszafoglalásával szűnt meg.

Ibéria „visszahódítása”
Ibéria „visszahódítása”
(Forrás: wikimedia commons / Alexandre Vigo)

A fentiekből jogosan gondolhatja az ember, hogy a 800 évig tartó arab megszállás valószínűleg nem csupán az építészetben és a kultúrában, hanem a nyelvben is hagyott nyomokat. Ebben természetesen van igazság, ám a kép jóval árnyaltabb annál, mint azt sokan állítják. Az alábbiakban összegyűjtöttünk négy tévhitet a spanyol és az arab nyelv kapcsolatáról.

1. tévhit: a spanyol szókincs 10%-át arab elemek alkotják

A szókincsre vonatkozó információkkal mindig nagyon óvatosan kell bánni. Egy nyelv szókincsének nagysága ugyanis nem mérhető, nem lehet megállapítani, hogy hány szóból áll, így azt sem, hogy milyen arányban tartalmaz valamelyik nyelvből származó jövevényszavakat. Az arab nyelv spanyol szókincsre gyakorolt hatása a szakemberek szerint valóban a legnagyobb a többi újlatin nyelvhez viszonyítva, túlzás lenne azonban azt állítani, hogy ezek a szókincs 10%-át tennék ki. Ha a Spanyol Királyi Akadémia kétkötetes értelmező szótárában lévő, etimológiai magyarázattal ellátott szavakat vesszük kiindulási alapul, akkor mindössze 1400 szó szerepel arab – vagy egyéb sémi nyelvű – eredetűként feltüntetve, ami 5%-ot tesz ki. A mindennapi köznyelvben azonban az arab jövevényszavak száma még ennél is jóval kisebb (a 207 szavas spanyol Swadesh-listán például egyetlen arab eredetű szó nincs), és ezek nagy része is valójában nemzetközi szó (tehát nem kizárólag a spanyolban arab eredetű).

Az arab hatás erősségét bizonygatva gyakran azt hozzák fel a spanyol szakirodalmakban, hogy még az hasta '-ig', ill. 'sőt, még' (< arab ḥattá 'még', a latin ad ista 'eddig' hatására) elöljáró, ill. határozószó is arab eredetű, azonban ez kivételes és megtévesztő példa – ráadásul más vélemények szerint ez szabályos fejlődéssel keletkezett a latin alakból, semmi okunk nincs arab hatást feltételezni. Az arab jövevényszavak főleg a mezőgazdasághoz, a növénytermesztéshez köthetőek: pl. arroz 'rizs' (< aruz), alcachofa 'articsóka' (< al-ẖarsúfa), zanahoria 'sárgarépa' (< szafunnárja) stb., de találunk arab eredetű szavakat a kézművesség, az építészet és a közigazgatás területéről is, pl. almohada 'párna' (< al-muẖádda), alfombra 'szőnyeg' (< al-ḥánbal), albañil 'építész' (< al-banní), alcalde 'polgármester' (< al-qáḍi), aldea 'falu' (< aḍ-ḍáj‘a) stb. Sok arab jövevényszót ma már csak Spanyolországban használnak, főleg a déli (andalúziai) nyelvjárásokban, hiszen e területen tartott a legtovább az arab uralom. Ezenkívül arab eredetű, vagy arab közvetítéssel maradt fent a mai formájában néhány hely- és folyónév: pl. Guadalquivir (< al-wádi al-kabír 'a nagy vízfolyás'), Sevilla (< arab isbilija < latin Hispalis < tartesszoszi Spal 'alföld'), Almería (< al-mirája 'őrtorony'). Említhető még a gyakori alcázar (< arab al-qászr < latin castra) szó, amely 'arab erődítmény'-t jelent (latin eredetű megfelelője a castillo).

Szintén megjegyzendő, hogy Kasztília visszahódítása után az arabok végső kiűzésével rohamosan csökkent az arab kultúra és nyelv presztízse, ahogy csökkent az arab–újlatin kétnyelvű beszélők száma is, aminek következtében számos arab jövevényszó már a 13–15. században kiszorult a nyelvhasználatból. Egy részük azért, mert már nem volt rájuk szükség azon – arab kultúrához, szokásokhoz köthető – dolgok, fogalmak eltűnése miatt, melyet jelöltek; a másik részük pedig azért, mert (új)latin szavak váltották fel őket (pl. albéitar → veterinario 'állatorvos', alfaça → lechuga 'káposzta', alfaquín → médico 'orvos', aljófar → perla 'gyöngy' stb.)

Alcázar, Sevilla
Alcázar, Sevilla
(Forrás: Wikimedia commons / Poco a poco)

2. tévhit: a jellegzetes spanyol [ch] hang az arab nyelvből származik

A kasztíliai spanyol jellegzetesen eltér abban a többi újlatin nyelvtől, hogy megtalálható benne a [ch] hang (mint a magyar doh, pech szavakban), amelyet a modern helyesírásban a j betű, illetve a ge, gi kapcsolatokban a g jelöl. Ugyanez a hang viszont nagyon sok másik indoeurópai nyelvben megvan (pl. a németben, a hollandban, a görögben, az összes szláv nyelvben, az indoiráni nyelvekben stb.). A sémi nyelvekre szintén jellemző többféle „h-szerű” hang, így az arabra is. Tudnunk kell viszont, hogy a tévhittel ellentétben a mai spanyolban ejtett [ch] hang eléggé késői, jóval az arab megszállás után bekövetkezett fejlemény: egy 16–17. században végbement mássalhangzó-eltolódás eredménye, és egy, a magyar [s]-hez hasonló mássalhangzó folytatásaként jelent meg, amely képzési helyét a kemény szájpadlásról az lágy szájpadlás (íny) felé tolta. E változás belső, strukturális okokra vezethető vissza.

Általában nem elég egyetlen kiragadott hangot vizsgálni egy hangváltozás okának kutatásakor, hanem a nyelv hangrendszerében lévő összefüggéseket kell megnézni. Mivel az [sz] hang (írásban s) képzése a spanyolban – s valószínűleg már a latinban is, akárcsak a görögben – a kezdetektől fogva emelt nyelvheggyel valósult meg, azaz hangzásában a magyar [s] és [sz] között volt, ezért a középkori spanyolban nehezen lehetett megkülönböztetni az [s] hangtól. A beszélők azzal próbálták fenntartani a két hang közötti különbséget, hogy az utóbbi képzési helyét még jobban eltávolították az előbbiétől. Ennek következtében a középkori spanyol [s] hang fokozatosan átment a lágy (hátsó) szájpadláson képzett [ch] hangba.

Aljafería
Aljafería
(Forrás: Wikimedia commons / currybet)

Az arab hatást a fentiek mellett az a tény is kizárja, hogy a ma [ch]-t tartalmazó arab jövevényszavakban a hang arab előzményei az [s], [zs]~[dzs] hangok voltak, pl. narandzsa (az arabban perzsa átvétel) > naranja [naráncha] ‘narancs’. A három arab h-féle hang – a gyenge hehezet, az erős hehezet (garatréshang), valamint a [ch] – a spanyolban [f]-ként vagy ma már nem ejtett [h]-ként folytatódott: al-ḥanbal > alfombra ’szőnyeg’ al-muẖádda > almohada [almuáda] ’párna’; vö. wa sa Allah > ojalá ‘bárcsak’.

3. tévhit: a délspanyol nyelvjárásokban erős arab hatás mutatható ki

A spanyol nyelvű forrásokban gyakran találkozhatunk azzal az állítással, hogy délspanyol nyelvjárások arab hatásra alakultak ki. Ez legfeljebb csak a szókincsre lehet igaz. A délspanyol nyelvjárások egyik legjellemzőbb ismérve, hogy igen gyengén ejtik a szótagvégi [sz] hangot: a műveltebb népesség ajkán csak [h]-vá gyengül, a legnépiesebb területeken viszont teljesen eltűnik. Így például a los niños ’a gyerekek’ kiejtése míg északon [losz nínnyosz], addig a déli nyelvjárásokban inkább [loh nínnyo(sz)] vagy népiesebb formában inkább [lonnínnyo].Azonban semmi sem indokolja, hogy ezt arab hatással magyarázzuk: egyrészt, mivel az arabban nem volt jellemző a szóvégi -s gyengülése; másrészt a nyelvek történetében teljesen általános jelenség, hogy a szótagvégi, „gyenge helyzetben” lévő hangok „gyengülnek”, lekopnak. A szóvégi -s lekopása már az archaikus latinban is megfigyelhető volt, és megtörtént az olaszban, valamint a románban is, illetve – már újkori fejleményként – a franciában, tehát nem szükséges arab hatást feltételezni. Annyi viszont igaz, hogy a délspanyol nyelvjárások kialakulásában – így valószínűleg ebben a hangváltozásban is – nagy szerepe volt a középkorban beszélt mozarab nyelvnek (arab szavakkal kevert vulgáris latin, melyet az arab ábécével írtak), amely a kasztíliai visszahódítások folyamán erős hatással volt a spanyolra. A mozarabban a latin s-t a magyar [s]-hez hasonlóan ejtették (vö. a mai portugál nyelv szó- és szótagvégi s-ével!), mely aztán könnyebben gyengülhetett [h] hanggá a kasztíliaiban szóvégi vagy mássalhangzó előtti helyzetben, s mint tudjuk, a [h] hang hajlamos az eltűnésre.

Alcázar Jerez, Cádiz
Alcázar Jerez, Cádiz
(Forrás: Wikimedia commons)

4. tévhit: mivel az arabok 800 évig uralták a félszigetet, a spanyoloknak most arabul kellene beszélniük

Hogy történik-e nyelvcsere, amikor egy nép meghódít egy másikat, nem feltétlenül függ attól, hogy mennyi ideig uralkodtak az adott területen. A kérdésnek sokkal inkább kulturális vonatkozásai vannak: a nyelvcsere akkor történik meg, ha meghódított népesség motiválttá válik aziránt, hogy a hódítók nyelvét megtanulja. A muzulmán megszállás esetén azonban ez nem így történt: a félszigetet megszálló észak-afrikaiak között valójában nagyon kevés („magasabb kultúrát” képviselő) arab volt: ők többnyire csak a hadvezérek voltak. A 8. században a félsziget teljes népessége 5 millió fő körüli lehetett, a muzulmán megszállók pedig legfeljebb kb. 40 ezren telepedtek le, és többségükben nem arabok, hanem berberek voltak.

Némi párhuzam vonható a magyarországi török hódítás és Ibéria arab megszállása között. Az előbbi ugyan jóval rövidebb ideig tartott, de ahhoz képest is igen csekély volt a nyelvi hatása. Főleg a török öltözködéssel, hadviseléssel, államszervezettel, az iszlámmal, étkezéssel kapcsolatos szavak kerültek a magyarba. Ezek jelentős része már kihalt, esetleg szakszóként él tovább, és igen szűk azoknak a száma, melyek ma anélkül használatosak, hogy a törökvilágot idéznék fel (pl. dívány, dolmány, joghurt, kátrány, kávé, kazán, kefe, papucs, tarhonya, zseb, zsiger). A megszállás idején viszonylag kevés török költözött be Magyarországra, az itt élő „török” katonák, hivatalnokok gyakran nem is török anyanyelvűek voltak (hanem leginkább délszlávok).

Salón Rico,Medina Azahara
Salón Rico,Medina Azahara
(Forrás: Wikimedia commons / Justojosemm)

A mór szó eredete a spanyol moros ’észak-afrikaiak’ (tulajdonképpen „sötétbőrűek”), ez pedig a vulgáris latin Morusból származik, amely a latin Maurus, azaz ’mauritániai’ népnévre vezethető vissza, ugyanis a középkorban az összes észak-afrikai népet ezzel a szóval illették, abból a tévedésből adódóan, mely szerint „Mauritániából jöttek”. A mór szó pontos jelentése tehát ’Észak-Afrikából származó hispániai muzulmán’, és nem azonos az ’arab’-bal, mint azt sokan gondolják.

A hispániai mór megszállás alatt a lakosság jó része valójában csak felvette a muzulmán vallást és kultúrát, de ez nem jelenti, hogy elarabosodtak volna: megőrizték vulgáris latin alapú nyelvváltozatukat (is). Ezt az erős arab hatást elszenvedett újlatin nyelvet hívják mozarabnak. A mozarabot a mindennapi érintkezésben használták, míg a közigazgatás nyelve volt az arab. Éppen ezért sokkal pontosabb (és árnyaltabb) a muzulmán lakosságot móroknak, és nem araboknak nevezni. A latin hagyomány ebben az időszakban is tovább élt tehát, a költészetben számos arab verset lefordítottak mozarabra.

Összegzés

 

A társszerző cikkei saját blogján

Hasta la etimología – egy furcsa elöljáró vitatott eredete

Kihalt újlatin nyelvek: dalmát és mozarab

Láthatjuk tehát, hogy bár tényleg több évszázadig tartott a muzulmán jelenlét a középkori Spanyolországban, az arab nyelvi hatás kizárólag a szókincset érintette, de korántsem akkora mértékben, mint azt sokan állítják. Az eredetileg is kasztíliai nyelvű területekről az arabokat viszonylag hamar kiszorították a spanyol reconquistadorok, majd ahogy fokozatosan dél felé terjeszkedtek és további területeket hódítottak vissza a móroktól, úgy a kasztíliai nyelv is dél felé terjedt, melynek eredményeképpen – a mozarabon keresztül – sok arab jövevényszót felvett. Ezzel magyarázható az is, hogy a déli nyelvjárásokban sokkal több az arab jövevényszó, mint az északira épülő sztenderd nyelvben.

Felhasznált irodalom

Rafael Cano (coord.): Historia de la lengua española, Ariel Lingüística, Barcelona, 2005.

Real Academia Española: Diccionario de la lengua española, 22.a edición, 2001.

Gargallo – Bastardas: Manual de lingüística románica, Ariel Lingüística, Barcelona, 2007.

Spanyol szókincs (Wikipédia)

Arabic influence on the Spanish language

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (8):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
6 éve 2013. március 4. 11:07
8 El Vaquero

@bandresz: "Az utóbb említett nyelvjárás miatt alakult ki a "México" változat az eredeti "Méjico" helyett, és ezt vette át a többi nyelv."

Pont fordítva, a México a régebbi:

elmexicano2010.blogspot.com/2012/06/miert-hangzik-mechiko-nak-mexiko

6 éve 2013. március 3. 22:31
7 tenegri

@bandresz: A szögletes zárójelek közt _magyaros_ helyesírással a spanyol _kiejtést_ visszaadni hivatott formák szerepelnek, nem a spanyol _helyesírás_ szerinti alakok. Azaz a [ch] annyit jelöl a cikkben, hogy egy hang, ami nagyjából a magyar helyesírásban helyenként "ch"-val jelölt hangnak felel meg (lásd pl. a technika szót, vagy a magyaroknak szintén ismerős németet: Bach, hoch, stb.), nem pedig a spanyol helyesírás "ch" betűkapcsolatát.

A szögletes zárójelet a nyelvtudományban általánosan használják a kiejtés jelölésére, s a nyest.hu-n is így szokták megadni a kiejtést a cikkekben (a nyesten leginkább a magyar ábécé betűit használva).

6 éve 2013. március 3. 22:22
6 El Vaquero

@bandresz: A Mi Mëhikoink valóban szerencsétlenül szokta jelölni a hangokat, nem teljesen hibásan, csak elég félreérthetően. Ezért már én is többször szóltam neki, hogy használja az IPÁ-t, de ő nem akarja, nem akarja megrontani vele a laikus lelkeket. Mondjuk legalább ha már nem az IPÁ-t használja, akkor a szögletes zárójel helyett használhatna kapcsosat, vagy idézőjelet.

A [ch]-nak írt hang kemény-h akart lenni, a szögletes zárójelből kiderül, hogy nem cs-szerűen ejtett ch digráfra gondolt.

Egyébként meg a ch digráf ejtése a spanyolban nem felel meg teljesen a magyar cs-nek. A magyar (és pl. angol) cs (valamint dzs, zs, s) csücsörítéses hang, míg a spanyolban ez a hang (ahogy a dzs, zs, s hangok is) nem csücsörített, ezért olyan fojtott, karcos a hangzása.

Továbbá a "z" is lehet pösze-"sz". Te is félreérthetően írsz, ilyen hibába bárki beleesik.

6 éve 2013. március 3. 21:49
5 bandresz

Tisztelt szerző!

Szeretném felhívni a figyelmét egy hatalmas hibára:

A "ch" a spanyol nyelvben a magyar "cs"-nek felel meg!

Amit a spanyolban erős "h"-nak ejtenek az a "j" (jota) és ennek a váltója a "g" egyes esetekben (Pl.: -gi, -ge). Egyes nyelvjárásokban az "x" betű is ennek felel meg. Legjobb példa egy név három változata, ugyanúgy ejtve:

- Jiménez

- Giménez

- Ximénez

Az utóbb említett nyelvjárás miatt alakult ki a "México" változat az eredeti "Méjico" helyett, és ezt vette át a többi nyelv.

Ugyanez a váltóhang a "c" (pösze "sz") és a "z".

Üdvözlettel:

Hegedűs András

8 éve 2011. június 13. 10:37
4 El Mexicano

@Nyenyi: A spanyol nyelvtörténészek szerint iberoromán nyelvek északi és déli változatai közötti eltérések a mozarab nyelv hatásának köszönhetőek (a portugál is lényegében a galiciai és a mozarab keveredéséből alakult ki).

A visszafoglalást pedig természetesen úgy kell érteni, ahogy írod. Igazából itt az a kérdés, hogy az ott élő nép kinek/minek tekintette magát. Ehhez pedig vissza kell mennünk az arab hódítások előtti időbe, amikor is ugye romanizált nyugati gót keresztény állam volt Hispania, a latin pedig a 6. századra az egész lakosság anyanyelve volt (a baszkok kivételével). Valószínűleg ez a nemzeti öntudat élt tovább a népességben az arab hódítások idején is.

Eleve ebben a korban még nem beszélhetünk spanyolokról, portugálokról stb., hiszen a lakosságban csak évszázadokkal később – a 13–14. században – tudatosult, hogy már nem latinul beszélnek, egészen addig ők csak "érthető latin nyelven" (szemben a klasszikussal) beszélő hispániaiak voltak.

8 éve 2011. június 13. 01:10
3 Nyenyi

Érdekes lenne megvizsgálni a kasztíliai után a katalán nyelvet is, hogy azt mekkora arab hatás érte. Ha jól rémlik, a valenciai változatában mutatható csak ki, nyilván nem véletlenül, hanem mert az volt ott délen, a mór területen.

Megint más kérdé, hogy jogosan nevezik -e visszafoglalásnak, hiszen az a terület sose volt az országuk része, legfeljebb úgy lehet érteni, hogy visszafoglalták a keresztényeknek a muzulmánok uralmától.

8 éve 2011. június 12. 12:57
2 El Mexicano

@doncsecz: Kiváló példák, köszönet az információért. (Milyen jó, hogy többen vagyunk, akik eltérő népek történelméről tudunk hasznos dolgokat megosztani. :)

8 éve 2011. június 12. 12:36
1 doncsecz

Igencsak helyénvaló, hogy a hosszú uralom nem jelent feltétlenül asszimilációt. A szlovének javarésze tovább mint a spanyolok, több mint ezer évig áltak német uralom alatt. Volt egy jelentéktelen számú német betelepedés is különféle régiókba, a városok egy része is német volt az első világháború után, akiket aztán elüldöztek, de más német kisebbség, mint a Rovatarska vidéken már hamar beolvadt a szlovénekbe. A nyelvben, kultúrában, gasztronómiában is nagyfokú német hatás érvényesül. A bosnyákok is 400 éves török uralom eredményeként átvették csupán az iszlám vallást, a nyelvük délszláv maradt.