Az első spanyol nyelvemlékek nem is spanyolul íródtak?
Az egyes nyelvek rajongói hajlamosak presztízskérdést csinálni az olyan ügyekből, hogy melyik nyelvnek van régebbi nyelvemléke, vagy egy-egy nyelvemlék tulajdonképpen melyik nyelv történetének dokumentuma. Nem csoda, ha a spanyolok sem örülnek, ha megkérdőjelezzük első nyelvemlékük spanyolságát.
glossza: a sorok közé vagy a margóra írt rövid fordítás vagy magyarázat
A szakirodalomban azt olvashatjuk, hogy az első spanyol nyelvemlékek a 10. században keletkezett ún. Glosas Emilianenses (San Millán-i glosszák), melyeket a mai La Rioja tartományban lévő San Millán de la Cogolla falucska kolostorában találtak. A latin nyelvű kódexben népnyelven írt megjegyzések és szómagyarázatok állnak. Ekkor már a hispániai beszélők külön tanulás nélkül nem értették meg a klasszikus latin szövegeket, ezért volt szükség a fordításra. A bökkenő csak az, hogy a glosszák aragóniai-navarrai nyelvjárásban íródtak, azaz nyelvük nem kasztíliai, tehát nem spanyol. De miért is nem?
(Forrás: Wikimedia commons)
Hogyan születnek a nyelvek?
Ha egy magyar nyelvemlékről merülne fel, hogy korai palóc vagy székely nyelvjárásban íródott, akkor nem mondanánk, hogy ettől nem magyar nyelvemlék. A spanyol és az aragóniai esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Amit általában spanyolnak nevezünk, az tulajdonképpen a kasztíliai nyelv, hiszen a spanyol irodalmi nyelv a kasztíliai történelmi nyelvjárásra épül (azaz nem a ma kasztíliában beszélt nyelvjárásra!). Az aragóniai-navarrai „nyelvjárás” ettől olyan mértékben különbözik, hogy pusztán nyelvészeti szempontból akár külön nyelvnek is tekinthetjük. Nyelvjárásnak azért nevezzük, mert az aragóniaiak irodalmi nyelvként a kasztíliait használják. (Legalábbis főként, mert pl. van aragóniai nyelvű wikipédia is.)
(Forrás: Wikimedia commons)
Amikor az aragóniairól úgy beszélünk, mint ami kevesebb, mint önálló nyelv, de több, mint nyelvjárás, akkor hajlamosak vagyunk úgy képzelni, hogy az aragóniai egy egységes spanyol nyelvből vált ki. Valami olyasmi lebeghet a szemünk előtt, hogy kezdetben volt az egységes vulgáris latin, melyet a Római Birodalom területén beszéltek, aztán ennek kialakultak a hispániai nyelvjárásai, azokból az óportugál és az óspanyol , majd ez utóbbiból a kasztíliai, aragóniai, asztúriai-leóni stb. Csakhogy ez a helyzet nem ilyen egyszerű.
Valójában sem a latin, sem a Hispániában beszélt latin nem alkotott sohasem homogén egységet. Azok a különbségek, amelyeket ma a kasztíliai és az aragóniai közötti legfőbb különbségeknek tartunk, legalábbis részben már igen korán kialakultak. Ha tehát egy nyelvemlék aragóniai jellegzetességeket mutat, akkor nem a kasztíliai korai korszakát tükrözi, tehát nem spanyol.
(Forrás: Wikimedia commons)
Mi spanyol, mi nem?
Még a 20. század végén készült lexikonokban is olvashatunk olyan információt, hogy pl. a galiciai (gallego) egy spanyol nyelvjárás: valójában ez a portugálhoz áll közelebb, spanyolnak legfeljebb azért nevezhető, mert Spanyolországban beszélik és beszélői írott nyelvként a spanyolt használják (de saját wikipédiájuk nekik is van). Pusztán nyelvészeti szempontból azonban a gallegót – ha nem önálló nyelvnek – a portugál egyik nyelvjárásának kell tekinteni.
A glosszákat mai kutatók közül sokan kizárólagosan az aragóniai nyelv első emlékeihez sorolják, de vannak szerzők, akik továbbra is a spanyol irodalom szerves részének tekintik őket; hagyományosan ugyanis Spanyolország nyelvei közül a katalán, a galiciai, valamint a nem is indoeurópai eredetű baszk kivételével minden más nyelvjárást, történelmi dialektust a „spanyol nyelv” fogalmával egy kalap alá vontak a szerzők.
Egy kis nyelvemlékelemzés
A Glosas Emilianenses szövege
Cono aiutorio de nuestro duenno, duenno Christo, duenno Salbatore, qual duenno yet ena honore, e qual duenno tienet ela mandatione cono Patre, cono Spíritu Sancto enos siéculos de los siéculos. Fácanos Deus omnipotes tal serbitio fere ke denante ela sua face gaudiosos seyamus. Amén.
A szöveg aragóniai mivoltát többek között az is bizonyítja, hogy a szövegben a 'van' szó, a latin ĕst ('van') folytatása yet – a kasztíliaiban viszont es. Ez kissé szokatlan, hiszen a rövid ĕ-nek itt is [je]-vé kellett volna válnia, más kasztíliai szavakban – akárcsak az aragóniaiban – azzá is vált.
A Glosas Emilianenses nem csupán az aragóniai első nyelvemléke, hanem a baszké is: két glossza ugyanis baszk nyelvű (bár jelentésük eléggé homályos).
(Forrás: Wikimedia commons)
Akkor melyik a legkorábbi spanyol nyelvemlék?
A 11. századból már irodalmi szövegeket is fellelhetünk a mai Spanyolország területén, méghozzá az akkor arab fennhatóság alatt álló vidékekről. Ezek a kétnyelvű lírai versek, az úgynevezett jarchák. A jarchák viszont szintén nem kasztíliai, hanem ún. mozarab nyelven íródtak, amely inkább a mai portugálhoz közel álló, arab szavakkal kevert újlatin nyelv (pontosabban nyelvjáráscsoport) volt, mely a keresztény hódítás (ill. visszahódítás, azaz Reconquista) után kihalt. De akkor hol kellene keresni az első, valóban spanyolul íródott emlékeket? A kasztíliait favorizáló kutatók természtesen nem hagyták ennyiben a dolgot.
Egy 844-ből származó valpuestai okirat szövege
...in loco que vocitant Elzeto cum fueros de totas nostras absque aliquis vis causa, id est, de illa costegera de Valle Conposita usque ad illa vinea de Val Sorazanes et deinde ad illo plano de Elzeto et ad Sancta Maria de Vallelio usque ad illa senra de Pobalias, absque mea portione, ubi potuerimus invenire, et de illas custodias, de illas vineas de alios omnes que sunt de alios locos, et omnes que sunt nominatos de Elzeto, senites et iubines, uiriis atque feminis, posuimus inter nos fuero que nos fratres poniamus custodiero de Sancta Maria de Valle Conpossita...
A 9. század elejéről fennmaradtak olyan, hispianiai sajátságokat tartalmazó népi latin nyelvű földbirtoklási szerződések, melyek már tartalmaznak egyértelműen kasztíliai jellegzetességeket mutató szavakat és kifejezéseket. Ezek a valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta). Amennyiben a tudományos közvélemény elfogadná őket a spanyol nyelv első emlékeként, úgy e nyelv írott történelme még egy századdal előbbre tolódna, sőt, ezzel megelőzné a legrégibb újlatin nyelvemléknek tartott, 842-ből származó ófrancia Strasbourgi esküt!
(Forrás: Wikimedia commons)
Az első legterjedelmesebb összefüggő újlatin nyelvemlékkel így is a kasztíliai büszkélkedhet, mégpedig az 1140 tájékán keletkezett több mint 3700 soros hősi ének, a Poema del Cid (vagy Cantar de Mio Cid) formájában, amely teljes terjedelmében olvasható a Wikiforrásban.